Török-Zselenszky
Tamás volt már az Eleven Hold és sok más zenekar énekese, szerzője, volt már
„énekes halott is” de saját bevallása szerint költő mindig volt, van, és lesz.
Költő minőségében készítettem vele interjút.
Úgy hiszem, ez nem csak vállalt szerep. A hitből fakadó kötelesség-tudat szól?
Igen. Költőnek lenni több a versírásnál. Vállalás. Pallérozzuk az elmét, a szívet, és tapasztalatainkat felelősséggel felmutatjuk mások gyarapodására, boldogulására. A legtöbbet a legszebben a legkevesebb szóval, és cicomával írjuk. A magunk érdekeit félre téve, a közjót szolgáljuk, örökítői vagyunk az őstudásnak, és igyekszünk átvinni a szerelmet a túlsó partra. Ezt nem lehet eljátszani, ez csak akkor működik, ha egyek vagyunk azzal, amit mondunk. Természetesen lehet rímeket farigcsálni a feltűnés kedvéért, de most a költők vállalásáról beszélek. Egy jó életút, ha önnön magunk világosságát a többiek szolgálatába állítjuk. Ehhez kevés a rím; karizma, igeként perzselő igaz szó kell. A vállalás része az is, hogy kiállunk, és nem csak fogadjuk az életet, és a világosságot, hanem tovább árasztjuk azt, hogy azok is részesülhessenek, akik maguktól képtelenek erre. Számomra csak ezután következik egy vers élvezeti értéke, szórakoztató mivolta, vagy szerkezeti milyensége. Ha nem én magam vagyok a vers, ezer rímelő sor sem lesz élő, és működő, lélekemelő verssé. Ám, ha én magam vagyok a vers, akkor egyetlen mondatból is egy egész világ táplálkozhat.
Minden által emelkedni… Aki elérte, kötelessége irányt mutatni?
Mindenki saját maga dönti el, mennyit vállal. Nincsenek rossz, vagy jó népek, csak rossz emberek, vagy jó emberek... és a "rosszaságuk" sem öröklött, hanem a bölcsesség időleges hiányából fakad. Mihelyt újra bölcsekké lesznek, azonnal megszűnnek rosszaknak lenni. A jó szándékúak bölcsességet kívánnak mindenkinek, mert tudják, hogy általa szűnhet meg a félelem, a vágy, a harag... és általa keletkezhet harmónia a lények között. A bölcsesség fellelése az ember nagy kalandja. Aki felleli ezt a mindenre gyógyszert, azonnal érzi, hogy át kell örökítenie, és erre az örökítésre, felmutatásra mindenki más médiumot használ. Van, aki ekét, varrótűt, táncot, ecsetet… én verset, dalt, énekhangot, tollat, gitárt, színpadot.
Szabadítás? A fény mindenki útja? A sötét-kor megölheti a fényt, vagy ő maga a fényhez vezető út?
A teremtést megpróbáló erők nem ölik meg a fényt; ők is abból élősködik össze magukat. A különbség a közvetlenül fogadó-áradók, és köztük annyi, hogy ők ikszedik élősködőként, a többiektől elcsalva tesznek szert az őket tápláló fényre, mert elfelejtették, hogy közvetlenül is részesülhetnének. Az embernek egy dologban van hatalma dönteni, és a hétpróbánk is azért van, hogy kiderüljön: az élet ellenes hatalmakkal tartunk-e, vagy a bölcsességgel, az élettel, és világossággal. Az Egy világosság, és élet adott minket fénymagként az anyagba. Ezt, lélek-önmagunkat feledjük el, fecséreljük el, hagyjuk el, merítjük le, nyomjuk el, míg ki nem veszik belőlünk, míg csak üres porhüvellyé nem leszünk. Tompaságba süllyedve egymástól akarjuk vissza rabolni, üzletelni, csalni, hazudni. Ember emberrel szemben, nép néppel szemben, ember a természettel, önmagával szemben. Ezen a sötétségen át vezet az utunk a világosságba. Az elveszettségen túl vár minket a megkerülés öröme. Ha a tükörlényegű, tanító lét által, magunktól nem találjuk meg, a bennünk élő égi fénymag test-börtönének kulcsát a bölcsek gondoskodása bocsáthatja rendelkezésünkre. Az ősök, és örököseik iránymutató szolgálat-tétele nem beavatkozás, hanem rendelkezésre állás, rendelkezésre bocsátó felmutatás, a kulcs helyére mutatás. Ám, a kulcsot mindenki maga kell, hogy megragadja, zárba tegye, elforgassa, és maga kell, hogy kilépjen a fénybe. Senki sem világosodhat meg más helyett. Aki azért van köztünk, hogy segítse a fényfelszabadítást, megmutatja nekünk, hogyan szabadítsuk fel saját magunk saját fénymagunkat, és megérteti velünk, hogy a szeretet hívására hogyan mutassuk meg majd mi is ennek a módját mindenki másnak, hogy ők is képesek lehessenek a saját fénymagjuk felszabadítására.
Úgy hiszem, ez nem csak vállalt szerep. A hitből fakadó kötelesség-tudat szól?
Igen. Költőnek lenni több a versírásnál. Vállalás. Pallérozzuk az elmét, a szívet, és tapasztalatainkat felelősséggel felmutatjuk mások gyarapodására, boldogulására. A legtöbbet a legszebben a legkevesebb szóval, és cicomával írjuk. A magunk érdekeit félre téve, a közjót szolgáljuk, örökítői vagyunk az őstudásnak, és igyekszünk átvinni a szerelmet a túlsó partra. Ezt nem lehet eljátszani, ez csak akkor működik, ha egyek vagyunk azzal, amit mondunk. Természetesen lehet rímeket farigcsálni a feltűnés kedvéért, de most a költők vállalásáról beszélek. Egy jó életút, ha önnön magunk világosságát a többiek szolgálatába állítjuk. Ehhez kevés a rím; karizma, igeként perzselő igaz szó kell. A vállalás része az is, hogy kiállunk, és nem csak fogadjuk az életet, és a világosságot, hanem tovább árasztjuk azt, hogy azok is részesülhessenek, akik maguktól képtelenek erre. Számomra csak ezután következik egy vers élvezeti értéke, szórakoztató mivolta, vagy szerkezeti milyensége. Ha nem én magam vagyok a vers, ezer rímelő sor sem lesz élő, és működő, lélekemelő verssé. Ám, ha én magam vagyok a vers, akkor egyetlen mondatból is egy egész világ táplálkozhat.
Minden által emelkedni… Aki elérte, kötelessége irányt mutatni?
Mindenki saját maga dönti el, mennyit vállal. Nincsenek rossz, vagy jó népek, csak rossz emberek, vagy jó emberek... és a "rosszaságuk" sem öröklött, hanem a bölcsesség időleges hiányából fakad. Mihelyt újra bölcsekké lesznek, azonnal megszűnnek rosszaknak lenni. A jó szándékúak bölcsességet kívánnak mindenkinek, mert tudják, hogy általa szűnhet meg a félelem, a vágy, a harag... és általa keletkezhet harmónia a lények között. A bölcsesség fellelése az ember nagy kalandja. Aki felleli ezt a mindenre gyógyszert, azonnal érzi, hogy át kell örökítenie, és erre az örökítésre, felmutatásra mindenki más médiumot használ. Van, aki ekét, varrótűt, táncot, ecsetet… én verset, dalt, énekhangot, tollat, gitárt, színpadot.
Szabadítás? A fény mindenki útja? A sötét-kor megölheti a fényt, vagy ő maga a fényhez vezető út?
A teremtést megpróbáló erők nem ölik meg a fényt; ők is abból élősködik össze magukat. A különbség a közvetlenül fogadó-áradók, és köztük annyi, hogy ők ikszedik élősködőként, a többiektől elcsalva tesznek szert az őket tápláló fényre, mert elfelejtették, hogy közvetlenül is részesülhetnének. Az embernek egy dologban van hatalma dönteni, és a hétpróbánk is azért van, hogy kiderüljön: az élet ellenes hatalmakkal tartunk-e, vagy a bölcsességgel, az élettel, és világossággal. Az Egy világosság, és élet adott minket fénymagként az anyagba. Ezt, lélek-önmagunkat feledjük el, fecséreljük el, hagyjuk el, merítjük le, nyomjuk el, míg ki nem veszik belőlünk, míg csak üres porhüvellyé nem leszünk. Tompaságba süllyedve egymástól akarjuk vissza rabolni, üzletelni, csalni, hazudni. Ember emberrel szemben, nép néppel szemben, ember a természettel, önmagával szemben. Ezen a sötétségen át vezet az utunk a világosságba. Az elveszettségen túl vár minket a megkerülés öröme. Ha a tükörlényegű, tanító lét által, magunktól nem találjuk meg, a bennünk élő égi fénymag test-börtönének kulcsát a bölcsek gondoskodása bocsáthatja rendelkezésünkre. Az ősök, és örököseik iránymutató szolgálat-tétele nem beavatkozás, hanem rendelkezésre állás, rendelkezésre bocsátó felmutatás, a kulcs helyére mutatás. Ám, a kulcsot mindenki maga kell, hogy megragadja, zárba tegye, elforgassa, és maga kell, hogy kilépjen a fénybe. Senki sem világosodhat meg más helyett. Aki azért van köztünk, hogy segítse a fényfelszabadítást, megmutatja nekünk, hogyan szabadítsuk fel saját magunk saját fénymagunkat, és megérteti velünk, hogy a szeretet hívására hogyan mutassuk meg majd mi is ennek a módját mindenki másnak, hogy ők is képesek lehessenek a saját fénymagjuk felszabadítására.
Méltónak érzed magad erre?
Természetesen
nem tartom méltónak, de, ha egész életemben azon gondolkodnék, hogy méltó
vagyok-e, akkor egész életemben nem tenném azt, amiért megszülettem.
(Tamás
munkásságáról bővebben zselenszky.hu oldalon olvashattok!)
Tőgyi Gábor / Cibakháza
-------------------------------------------------
Vers a cikkben:
Tőgyi Gábor / Cibakháza
-------------------------------------------------
Vers a cikkben:
Török-Zselenszky
Tamás
TAMÁS-JELENÉSEK
1.
Tamás szól
Kiállok én, hogyha
csenddel e zajban
más nem áll ki!
Istennel egy
némaságomban,
sárkányt ülő úrfi:
ösztökélem, szálljon!
Bucskázzunk Napon át,
izzunk fel!
Tündökkel veretik
szivárvány-köntösünk
fodra fel;
üstököscsóva-tincs;
rajt’ hullok le a
halálodba.
Találj hőt imával
ocsúdni
a Magosságosba!
Végy támaszt,
tanácsot
felőlem, féltőn
ostorozlak!
Csendből ért tökélyre
hívód,
bánd vétkeid,
biztatlak:
zárd szemed! Gondolat
lassabb lesz, mint
gyors bocsánatod,
jó Nénénk
segítségével
míg Égbe feljuttatod!
Vörösből fehérlő
szkíta-más kezembe
átveszem
ős pecsét-törőkről
rám maradt,
tátos-mén mérlegem.
Halálra születtél,
második haláltól
mentsd magad:
pattanj a lovamra
Te is fel, ne aludj,
ne maradj!
Halból ki, vízből ki,
Földből fel, Holdból
felszökelljünk!
Báránynak
nagykönyve-lapjáról
olvaslak, lebbenjünk!
Részegségedből már
ébredj, lásd:
részegen, mint győztem!
Zászlónknak rúdján a
szélig kússz!
Lásd, holtan is
éltem!
Szeress, így élj Te
is,
győzz, fogadd
Vénuszunk kegyelmét!
Élet koronáját,
szerelmünk: Istenfiú
ékét!
Társulj a dolgunkhoz:
fényszabadításhoz,
erénnyel!
Új Ninivé népe,
három nap éjszakánk
feledd el!
2.
Bálint szól
Jónás-nép, érted is,
nevedben hallgatok!
Magam’t is: hitből
tudássá ért állatot.
Fény-palást mi
gúnyánk, vérerünk sárarany,
jó Jupiter, s Vénusz
hímezi meg, s hajam.
Szívemből vett
fénnyel lélegezz, s általa
bölcsességre tégy
szert, légy a jó otthona!
Megváltott, ne
hűsölj, lépj ki az árnyékból!
Új már a szövetség,
Tündér Máriánk szól.
Kegykérő szándékod,
új, szép akaratod
meghallja hogyha
kérsz;, megbocsájt, meglátod!
Mátyási áldozat
tiszteletére, most,
törvénnyel napvágok,
méltasd e halk dalost
azzal, hogy színt
vallasz, azzal, hogy mást mentesz!
Mért kergetsz, mért
bujkálsz, mért szürkével festesz?!
Köpeny és hón alatt
millió tarka lap;
Testvérek legyünk,
mint kezdetkor! Fogadlak!
Olaj-vért
megtisztítsd, ingyen mérj jó árpát!
Te se véssz sötéttel,
kelő Nap, ha felhág!
Földnek
gyöngy-csillaga, perdülő, áradó
tengernek mélyéből
megment, szép lázadó!
Megváltott,
győzelmes, legyünk hát Egy család!
Örök fény váltja az
archónok báb-korát.
Kánon-gyakorlatként
hangozzék együtt a kettő vers:
3.
A tanúságtevők
szólnak
(az álló sorokat
Tamás, a dőlt sorokat Bálint szavalja)
Kiállok én, hogyha
csenddel e zajban
más nem áll ki!
Jónás-nép, érted is,
nevedben hallgatok!
Istennel egy
némaságomban,
sárkányt ülő úrfi:
jómagam hitből
tudássá ért állatot
ösztökélem, szálljon!
Bucskázzunk Napon át,
izzunk fel!
Fény- palást a
gúnyánk, vérerünk sárarany!
Tündökkel veretik
szivárvány-köntösünk
fodra fel;
jó Jupiter, s Vénusz
hímezi meg, s hajam
üstököscsóva-tincs;
rajt’ hullok le a
halálodba.
Szívemből vett
fénnyel lélegezz, s általa
találj hőt imával
ocsúdni
a Magosságosba!
Bölcsességre tégy
szert, légy a jó otthona!
Végy támaszt,
tanácsot
felőlem, féltőn
ostorozlak!
Megváltott, ne
hűsölj, lépj ki az árnyékból!
Csendből ért tökélyre
hívód,
bánd vétkeid,
biztatlak:
új már a szövetség,
Tündér Máriánk szól,
zárd szemed! Gondolat
lassabb lesz, mint
gyors bocsánatod,
kegykérő szándékod,
új, szép akaratod
jó Nénénk
segítségével
míg égbe feljuttatod!
Meghallja, hogyha
kérsz; megbocsájt, meglátod!
Vörösből fehérlő
szkíta-más kezembe
átveszem
Mátyási áldozat
tiszteletére, most,
ős pecsét-törőkről
rám maradt,
tátos-mén mérlegem.
Törvénnyel napvágok,
figyeld e halk dalost!
Halálra születtél,
második haláltól
mentsd magad
azzal, hogy színt
vallasz, azzal, hogy mást mentesz!
Pattanj a lovamra
Te is fel, ne aludj,
ne maradj,
mért kergetsz, mért
bujkálsz, mért szürkével festesz?!
Halból ki, vízből ki,
földből fel, Holdból
felszökelljünk!
Köpeny és hón alatt
millió tarka lap;
Báránynak
nagykönyve-lapjáról
olvaslak, lebbenjünk!
Testvérek legyünk,
mint kezdetkor! Fogadlak!
Részegségedből már
ébredj, lásd:
részegen mint győztem!
Olaj-vért
megtisztítsd, ingyen mérj jó árpát!
Zászlónknak rúdján a
szélig kússz!
Lásd, holtan is
éltem!
Te se véssz sötéttel,
kelő Nap, ha felhág!
Szeress, így élj Te
is,
győzz, fogadd
Vénuszunk kegyelmét!
Földnek
gyöngy-csillaga, perdülő, áradó
Élet koronáját,
szerelmünk: Istenfiú
ékét!
Tengernek mélyéből
megment, szép lázadó!
Társulj a dolgunkhoz:
fényszabadításhoz,
erénnyel!
Megváltott,
győzelmes, legyünk hát Egy család!
Új Ninive népe,
három nap éjszakánk
feledd el!
Örök fény váltja az
archónok báb-korát.
(Pestszenterzsébet
2012. 02. 21.)
