Ha
tompa vagy, tompaságot, félelmet, tébolyt, illúziókat, érdekeket, korrupciót,
romlást, vágyakat, betegséget. Ha ébredett vagy, Életet, harmóniát, szeretetet,
igazságot, jóságot, bölcsességet, egészséget. Ez nem hit, vallás kérdése,
bemutatom, ez a világ... akkor is, ha utálod, vagy ha tagadod. Ez
vallásfüggetlenül is így írható le, és ennek akkor is ilyen rétegeit találjuk.
Akik pedig tompák akarnak maradni, a világot rontják meg... akik ébredni
akarnak, gyógyítják azt. Szabadságában áll a tompáknak a maguk „sorsát”
rontani, de amikortól ezzel már másokét is rontják, nem szabadságuk, hanem
mulasztásuk és saját vétkük, felelősségük. Meg senki sem állíthatja őket, de
felmutathatja számukra a tudást, amely által úgy dönthetnek, átállnak az ártás
ösvényéről a gyógyulás-gyógyítás ösvényére.
Ha
visszatérünk a megfigyelő megfigyelt multiverzumra gyakorolt hatásának
témaköréhez, azt mondja az elméleti fizika és a sci-fi, hogy amíg nézők
szemlélnek, az anyagi multiverzum csak átalakul, ám amikor egy látó szemlél és
figyel meg, akkor vagy az anyagi történet szűnik meg, vagy Ő szűnik meg az
anyagi történetben. A nézés kölcsönhatás, a látás teljessé lényegülés.
Ténylegesen megszűnik a közvetlen univerzumunk? Tényleg megszűnünk, vagy inkább
átlényegülünk mássá? Esetleg átkerülünk egy másik szférába? Frekvenciát
váltunk? Frekvenciákon túlra teljesedünk?
Teoretikus
kérdés, hogy vajon világvége lenne-e az, amikor minden szemlélő tökéletesen az
abszolút valót látni kezdené, vagy nem? Esetleg nem a világé, de minden
szemlélőé? Esetleg mindkettőé, vagy csak az anyagi multiverzumé? Hogy nézne ez
ki?
Amikor
a csakis láthatót nézhetővé alacsonyítjuk, amikor a szellemet, a lelket anyagba
kötjük: a világot megrontjuk, „magunkra átkot vonunk”.
Amíg
a helyes kérdést sem tudjuk feltenni, nem lesz bennünk helye a válasznak, és
nem is fogjuk megtudni azt.
Amikor
az anyagot átszellemítjük, a nézhetőt még látjuk is, amikor a láthatatlant is
tudjuk, a kifejezhetetlent is értjük, éljük... akkor a világba és magunkra
„áldást hozunk”. Amikor egy ember ebbe az állapotba kerül, nevezhetjük
megvilágosodásnak? Amikor mindenki ebbe az állapotba, minőségbe kerül, és
egyszerre „látva látni fog”, a világnak vége, vagy kezdete lesz? A tompának
vége, és az ébredett, teljesebb igazinak kezdete? Az ébredéssel az álom oszlik
el, vagy az álmodó? Álom az álomban oszlik el, de fel nem ébredünk? Fel is
ébredünk? Az Abszolútum álmai vagyunk, és amikor felébredünk benne, eloszlik az
addigi létünk? Millió kérdés merül fel, vajon helyesek? Sci-fi könyveket
lehetne írni ezek alapján.”
Ébrednek,
a sorok közt majdnem elvesző ki kell zökkenjen. Az öreg felül, látja a füzetet,
tudja, hogy körülbelül hol tart benne a gerilla moly. Úgy kapcsolódik a
„beszélgetésbe”, mintha a lapokról lépett volna elő.
- Együtt érzek veled. Tudom, nehéz a
szövegelést hallgatni néha, legyen az, hogy minden nehéz rész után adok egy
írós feladatot a sci-fi jegyében, hogy ne csak meghallanod kelljen, hanem
szólhass is. Sokat leszünk szabadég alatt is. Az ilyeneken gyújtott esti tüzek
fényénél, reggelig megírhatod, aztán elbeszélheted őket másnap. Az is lehet,
hogy most adok többet, amik hirtelen eszembe jutnak, és úgy haladsz, ahogy
szeretnél. Most még így elsőre vakaródzós lehet ezt hallani… és lehet, nem
érzel kedvet iránta, de tapasztalatból mondom, így sokra juthatunk. Jó feladat
ez. Felvázolom, aztán eldöntöd, írsz-e. Kézenfekvő, hogy az első a képzelet
versenyről szóljon. Itt vagyunk a Földön, itt telnek a nappalaink, de még
amikor álmodunk, akkor sem megyünk sehová máshová... vagy alig. Miért nem
álmodunk szabadabban, elhagyva a Földet? Aztán meg, ha képzeletversenyt
tartanánk, tehát az lenne a feladat, hogy a lehető legérdekesebbet,
legigazabbat, legcsodálatosabbat - és így tovább sok kategóriában még -
képzeljünk, és az nyerne, aki a legmesszebbet, legnagyobbat, legtöbbet,
legjobbat, legleglegleget tudná képzelni, és azt szavakkal ki is fejezné. Ki
nyerne, és milyen elképzeléssel, milyen szavakkal, milyen nyelven, milyen
módon? Minden nyelv alkalmas rá? Egyik sem alkalmas rá? Melyik alkalmas? Sajnos
a mindennapi életünkben még a képzeletünk is le van szabályozva, fojtva. Még
képzelni sem szabad akármit, még gondolkodni is megszabott klisék, célok
mentén, gerjesztett félelmek és vágyak mentén kell. Izgatottan várom, ha akarsz
róla írni!
Írj
mondjuk az 5G-ről... sőt, a 25G-ről!
A netről, ami mindent magába kebelez! Vagy kisüt, és elfonnyaszt; mehet több
szálon is a toll. Persze, nem lapátolnék a helyedben még több embert a
félelem-feketelyuk pofájába. Akik a képzelet versenyen a félelem kategóriában
futnak, azok ölnek, és pusztulnak végül. Írj a reinkarnációról más
szemszögekből! Újjászületők, akik emlékeznek az előző létükre. Sőt! Mi lenne,
ha mindenki emlékezne előző léteire? Milyen társadalom alakulna emiatt? Lenne,
aki hazudna az emlékeiről? Írhatsz arról sci-fit, mi tartja medreiben az anyagi
világ folyamatait... és mondjuk lenne egy lény, aki felülírhatja ezeket! Nem
tudom... bármerre el lehet indítani ezt. Írj vallásos sci-fit! Ézsaiás 53.
Ez például egy sarkalatos pont a zsidó hagyományban; nem szeretik emlegetni.
Lehetne írni egy sztorit arról, miért nem... meg arról, hogy aztán valami
világtörténés miatt mégis igen! Sok jót ki lehetne ebből is hozni.
Írhatnál
arról a muris lehetőségről, hogy a következő létünkben a saját, ebben a létben
írt dalaink, könyveink, verseink, képzőművészeti alkotásaink kezdenek majd
tetszeni, rokonszenvesek lenni az akkori önmagunk számára! Magunknak üzenünk
következő létünkre! Hehe. Sokszor izgulunk, mindent elfeledünk-e,
elveszítünk-e. Mi lenne, ha ilyen módon mégsem veszítenénk el mindent? A
történéseket elfelejtjük, de akik általuk lettünk, személyiségünk részeként
átörökítődhet. Izgalmas témakörök ezek, sok irányban kibonthatóak!
- Elég lesz már, korán van még, aztán
fogmosás előtt lefárasztasz – kölletlenkedik az ifjú, de az öreg úgy tesz,
mintha a mondat el sem hangzott volna, csak folytatja tovább a sort.
- Írhatsz különleges fizikai jelenségek
kapcsán! Vákuum sci-fi: fürdéskor a hátunk a kádhoz tapad, aztán amikor
hirtelen elhúzzuk tőle vákuum keletkezik, amely a beáramló vízből kioldja az
elemeket, amitől gáz keletkezik. Biztosan csak gázokat lehet vákuummal
kioldani? Mit lehetne még kioldani vákuummal? Hatalmas területen, vákuummal
másik világokból is lehet dolgokat ebbe átszívni? Persze viccelek, de a
fantázia megindulhat! Ha már világok! Mi lenne, ha pontosan
hétszázhetvenhétezer-hétszázhetvenhét darab méh együttes zümmögése portált tud
nyitni a mennybe? Ha eggyel több vagy kevesebb méh zümmög, még nem sikerül, de
ha éppen annyi, és egy időben, akkor megnyílik a portál! Erre is frankó
történet épülhetne! Vagy mi lenne, ha tényleg képzeletverseny szintű, nagyon
meredek, nagyon elvont módon kezdenél egy novellát? Mondjuk ez lenne az első
sora: „az anyánk és az apánk is ugyanaz volt, a testvérem mégis nyúlnak
született”... hehe! És ebből kellene valami keményet kihozni! Vagy egy
misztikus mesét is róhatnál! Mondjuk, egy kínai csapat egyesével átmenne a
klinikai halálba, aztán újraélesztenék mindig a többiek, aki átment. Látnának
dolgokat. Rájönnének, hogy minél több ideig van valaki odaát, annál többet tud
meg, mondhatni, annál többet lát a mennyben történő dolgokból. Elkezdenek
egymásra licitálni, ki mer többet maradni odaát. Húsz perc, harminc, negyven...
ameddig még nem károsodik az agy. Az agykárosodást, bármilyen károsodást, egy
általuk kifejlesztett szerrel, és hűtési technikával megakadályozzák. Aztán az
egyik már elég sokáig marad halott ahhoz, hogy ébredése után ne tudjon kínaiul,
hanem a mennyei nyelven tudjon csak beszélni. Hejjj, milyen kerek történet
születhetne ebből is! Nem tudom, mondjak-e még ilyet; a legkiválóbb az volna,
ha magad ötölnél ki efféléket! Tarts képzeletversenyt, álmodban ne csak földit
álmodj, ébren pedig ne csak klisék mentén, és illúzió célok mentén gondolkodj!
A gondolkodás még a tiéd, miért nem oldozod el minden kötelét? A földi
közéletet miért ne képzelnéd és akarnád a lehető legjobbnak, legélhetőbbnek,
legegészségesebbnek, legboldogabbnak? Most, itt, a jelenben sétálunk,
beszélgetünk, haladunk valahová, de éjjelente írhatsz ilyesmiket, ha kedved úgy
tartaná! Most itt ezeket elképzelhetjük, de léted során megvalósításukért is
élhetsz.
- Miért nem adsz ki inkább Te ilyen
novellákat, ha ennyi eszedbe jut pár percen belül? – jelzi körmönfontan a
feladat iránti csekély érdeklődését a kihívott.
- Mert a tökéletes történet megismerésével
elmaradt bennem minden annál kevesebb és értelmetlenebb iránti érdeklődés.
Neked hasznos lenne a jelenlegi helyzetünkben. Emiatt kicsit számomra is az
lenne… de másképp nekem már nem ingerem az ilyesmi. Kijjebb fejtem. Ismerheted
a gyöngyhalászról szóló példabeszédet. A mennyország hasonló a gyöngyhalász
gyöngyéhez. Gyöngyök árusításából él, de amikor megleli a legnagyobb,
legtisztább, legszebb, legértékesebb gyöngyöt, már nem adja pénzért... nem adja
egyáltalán. Akik nem adják a legjobbra, legtöbbre magukat, és a világukat,
mulasztanak. Minek adnák kevesebbre magukat és a világukat a legjobbnál,
legteljesebbnél? Akik nem a legtöbbre adják, veszélyeztetői annak. Akik
tompaságukból nem adják bölcsességre magukat, gondatlan elkövetők; így is
veszélyeztetői a világnak. Ha csak magukat veszélyeztetnék, az szabadságukban
állna; de amikor másokat veszélyeztetnek, az nem szabadság, hanem
felelőtlenség. Több milliárd ember tart ezen a ponton, mire is adatott a
bolygó? Szép iskola, „szép hagyományozás” - mondaná Hamlet herceg. Egy iskola,
ami az élete árán is kitanít; az élete árán is kineveli az evolúció, a teremtés
koronáját, a történelem utáni embert, a valóságembert. Egyet, vagy az
összeset... attól függ, meddig bírja, meddig bírjuk: előbb öljük meg, minthogy
egy emberiség feleszmélne, vagy megembereljük magunkat és kisbetűvel emberből
nagybetűvel Emberré minősülünk. Az embertelen ember pusztít és kihal.
Emberséges ember éltet és kiteljesedik. Nem írok pusztán szórakoztató
regényeket. Szórakoztasson a bölcsesség... hehe! Akit nem a bölcsesség
szórakoztat, azoknak ott van más, millió és millió szerző!
- Nem tudom, mitől válhatnál rokonszenvesebbé,
rőtszakáll. Egyelőre rosszul csinálod – élcelődik a kényszer-útitárs, de az agg
úr így sem akad meg a lelkesítésben.
- Az érzékeltetés kedvéért – folytatja konokul
– az út, a keresés legyen a „most”, a cél, a találás legyen az „akkor”. A
világ, most nem az, amire szánták; akkor viszont azzá lesz. Most tompák
félelmeinek, hiedelmeinek, vágyainak, illúzióinak, érdekeinek közmegegyezéssel
összekínlódott, és széjjel kínzott félholt világa csak. Akkor viszont a
legbensőjétől a legszélekig, a magasságoktól a mélységekig, minden lényben és
mindenségben... részleteiben és egészében is a legtökéletesebb, teljes, való, igaz,
Egy, Világosság és Élet ön-azonos és abszolút világa lesz.
Mindenkiben, mindenben Ő, és benne is minden és mindenki. Ha a külső utak
határoznak bensőket, elbukunk. Ha a benső utak határoznak meg külsőket,
túlélhetünk. Ha az abszolút, legbenső, legfelső Való határozza meg a benső
utat, felemelkedünk és felemeljük a világot.
A
megvilágosodáshoz vezető külső-benső utak annyifélék, ahány lény létezik. A
megvilágosodás viszont egyféle. A szemléletmód annyiféle, ahány lény
szemlélhet. A megvilágosodás viszont egyféle. A nézés annyiféle, ahány lény
néz. A látás viszont egyféle. A szavak milliófélék, a jelentésük sokféle,
értelmezésük annyiféle, ahány lény létezik. Az Abszolútum Egy. A keresők
annyiféleképpen keresnek, ahányan vannak; a találók akármennyien is vannak,
ugyanazt találják... mert az út milliárd, a cél Egy, az illúzió milliárd, a
Való Egy. A káprázatról minden szót kimondhatunk, akkor sem mondunk igazat; a
Valóról nem tudunk beszélni, mégis igazat lélegzünk. Akik nem tudják a
megfejtést, de szeretettel törődnek egymással, azok gyógyítanak. Akik
megfejtést akarnak adni, de szeretetet nem, maximum a romlás asszisztensei.
„Drágább” ajándék a szeretetteli jelenléttel gondoskodás, a figyelem, mint a
megfejtés. Persze, ha a megfejtés ezekkel is párosul, kiegészül, akkor együtt a
„legdrágábbak”. A megfejtés az intelligencia ajándéka, a többi felsorolt valami
sokkal nagyobbé, többé, teljesebbé, jobbé. Együtt pedig a legeslegnagyobbé. Aki
meg tudja látni, be tudja fogadni, árasztani tudja, Ő a legnagyobb ajándékozóval
egyként hat, ad, és részesül. A világ gyógyítója.
- Nagyon nagy szavak, és gyakorlat semmi. Mi a
gyakorlat, öreg? – kötekedik a kedvetlenünk.
- Amire intelligenciával, saját kútfőből,
munkával rájöhetünk, az marad elmélet, következtetés; tanítók, írók, bölcsek,
tudósok, papok, próféták, költők, filozófusok, szentiratok nyomán. A gyakorlat
az egész lét. A gyakorlat az életünk. Nem az életünkben egy szakasz, hanem az
egész az. Az elmélet által nem világosodunk meg, csak az élet által. Mások helyett
nem tudunk élni, másokat nem tudunk megvilágosítani. Tömeget nem lehet
megvilágosítani, tömeg nem világosodhat meg. Mindenki egymaga világosodhat meg,
és nem elmélet, hanem megélés, megtapasztalás, átélés által. A szavak
segíthetnek a gondolkodásban, de a megértés, meglátás a szavakon túl van.
- Mi hasznod abból, ha igazad van, hogyha
körüled mindenki szar embernek kezdi érezni magát, és megutál? – csípett
elevenbe a fiú, de Méhdi nem akarta sértésnek venni.
- Jogos az észrevétel, mert ez az általános.
Igyekszünk csak annyira ellenszenvessé lenni, hogy az Isten ügyének ne ártson.
Nálatok ez szemmel láthatóan el van cseszve, fiam – fricskázott viszont az öreg
– akarod, hogy így maradjon? Mert ha így marad, nem megtérítitek a világot,
hanem kinyíratjátok vele magatokat, mind egy szálig. Testben, körülményben
mindenképp tönkremegyünk; a cél, hogy inkább szeretetben, mint másban. Nincs
vége... nem marasztal el senki senkit, hanem inkább biztat: ne félj, gyakorolj,
egyél verset, igyál dalt, olvass a sorok közt is, ne csak a sorokban! Légy a
virágnyelv méhe, rejts, rejtezz, fejts, nyílass, nyílj! Gyűjtsd az eszmélet
arany virágporát! Gyakorold a színről színre látást! Függeszd fel a szavakkal
gondolkodást, a benső párbeszédet, és ne ítélj, csak szemlélj! Helyezkedj
tudatoddal az elme tébolyából a lélek valójába, és onnan szemlélj mindent
szeretettel teli gondoskodásban! Nem térítve, be nem avatkozva, csak szelíden,
felmutatva, örökítve, választhatóvá téve, hagyományozva! Árts a legkevesebbet,
használj a legtöbbet! Tanulj meg nagybetűvel Embernek lenni, szeretni,
gondoskodni, hálásnak lenni... és gyógyítsd a világot! Biztatlak, biztatlak,
biztatlak, szeretettel. De mivel szabadságunk addig érhet, ameddig másokét nem
korlátozza, semmiképp sem a kedvemért műveld magad, csakis saját akaratodból!
Azt se azért, mert mondtam! Szembesülünk testünk múlandóságával, és megjelenik
a valódi rácsodálkozásra való képesség! A létnek és részleteinek, a
szeretteinknek, a valóban értékes értékeknek szívből megbecsülőivé növünk fel
így. Egyszer csak mintha először látnánk mindent, de egyben, ugyanakkor
utoljára. Vén gyermekség ez.
- Bosszantó mennyire tehetetlennek érzem magam
ezektől. Nem segít – jelentkezett tovább fejtési igényével Aga Khan herceg.
- Egy teljes világnyi okunk van, és csekélyke
következményünk. Aki ezt nem tudja, vagy nem viseli el, életellenes hatalommá
satnyulhat. Aki tudja, és ünnepli ezt, önmagán is jót kacagva, gyönyörködőként
kivirágzik, és elkezd szeretni. Van ilyen rész a kettes füzetben. Keresem, olvasom
– ígérte az öreg, és valóban kikutatta:
„Tudtad,
hogy meg fogsz halni? Létem befejezéseként, magam is ezt fogom tenni egyszer,
éppen emiatt úgy határoztam, hogy szolgálatot teszek, és leírom számodra a
következőket. Ez az én tizedem, mert vagyonom nincsen.
Ahhoz, hogy ne a valótlant szemléld, át kell látnod
a káprázaton, a megtévesztésen, önmagad erényeinek pallérozásával ajánlott
törődnöd mások hibáinak számontartása helyett, és fontos tisztelned a szabad
akarat, valamint a szeretet elsődleges törvényeit! Magam is ezt teszem, és
felhívom a figyelmedet arra, hogy az ebben a gyűjteményben leírtakat ne fogadd
el feltétel nélkül, hisz’ csupán azért adom Neked, hogy gondolkodni segítsek,
nem azért, hogy azt gondold, amit ide írok! Mindenkinek más-más útja van, hát
Neked sem kell az enyémen járnod, hiszen van sajátod. Ha azért kezdesz az
erénykeresésbe, mert mondom, neki se állj! Csak akkor tedd, ha saját igényed
van rá, ha benső indíttatásból akarod! Kívánom, hogy a választott utadon a
legnagyobb csodákat élhesd meg, de ugyanakkor azt is, hogy ne valamilyen
sajátos, ferde célba, hanem az abszolút, teljes célba juss!
Ne feledd: minden filozófiától, szóáradattól
függetlenül a leglényegesebb a szeretet! Aki nem jut szellemi magasságokba, de
szeretettel segít másoknak, már a legnagyobbal, az Élettel harmóniában létezik,
és ha csupán ennyire jut egy léte során, akkor is sokra jutott! A lét nem
verseny, képzeljük inkább iskolának, és mesebeli hétpróbának!
Különböző
teremtéstörténetek maradtak fenn, ezek más-más szempontból, néha érdekből
mutatják be a „teremtést”. Van, hogy azt írják, ez itt a „Teremtő Isten
teremtése”, van, hogy azt mondják, ez itt a „pokol felső bugyra”, amit csak a
magunk megtévesztésére nevezünk Földnek. Vannak, akik itt akarnak maradni, és vannak,
akik meg akarnak szabadulni, mondván, ki kell jutnunk innen egy „valódi
világba”. Ezekről érdemes lesz később sokkal többet beszélgetnünk!
A
keveredés, megtévesztés, látszat, láttatás, összezavarás a tetőfokán; hát, hol
találjuk a valóságot? Vannak, akik szerint az evangéliumbéli Júdás áruló volt
és gonosz, van, akik úgy vélik, Júdás volt az egyetlen, aki még abban is
segített a Jézusban lakozó „Istennek”, hogy az kiszabadulhasson porhüvelyéből,
és ezt jócselekedetnek könyvelik el. Az értelmezések végtelen számúak; hát, hol
lelhetjük meg az abszolút igazságot?
Bármelyikről
is derüljön ki, hogy úgy volt, jusson eszedbe, hogy ezek csak részletek! Nem
ezek határoznak! Amit keresel, ami a legvégső lényeg, Valóság, ami az egész
eredete, abszolútuma, oka, célja, értelme, az ezeken felül, túl, kívül… és
lényed legbensőjében található. Nem függ a mindenki által máshogyan tudott-hitt
történelemtől, körülményektől. Ne is tedd függővé emberi szempontoktól,
véleményektől, oldalaktól, mert ez pártatlan, független, örök, végtelen Egy!
Nem a lekvár teszi el a nagymamát; nem a vallástól van a világ és annak
lényege, Eredeti Valósága. Nem a kerettől van a kép, nem az anyagtól van az
élet. Nem a szavaktól van a gondolat, és nem az érzékszerveinktől vannak a
színek, a hangok és mindenek.
Mindenkinek
igaza van, ugyanakkor senkinek sincsen. Mindenkinek rész-igaza van, és teljes
igazsága csak a láthatatlanban. Megnyugtató: nem az számít, hogy igazunk
legyen, hogy győzzünk, hanem az, hogy Valóság legyen bennünk is ébren, ne csak
önmagában… vagy, ahogy emlegetni szokás „Istenben”.
Az
abszolút bölcsességet az ember nem kitalálja, hanem megtalálja. Amit az ember
talál ki, az csak ismeret, szempont, részigazság; az abszolút bölcsesség nem
embertől való, hanem független, teljes, egész, örök, végtelen, abszolút igazság
és valóság. Egy. Mintha álmodnánk, de Ő végig ott lenne mellettünk, és a
fülünkbe suttogná, hogyan ébredhetünk fel.
Exotéria,
ezotéria? Filozófia, vallás, tudomány? Vannak, akik abban hisznek, hogy a
jóslat, legenda, történet volt előbb, és aztán lett akár Hórusz, Mithras,
Jézus, Máni stb., akik beteljesítették azt. Vannak, akik szerint előbb volt
Hórusz, Mithras, Jézus, Máni stb., és csak aztán a történet. Van, aki azt
vallja, nem is volt Hórusz, Mithras, Jézus, Máni stb., hanem csak a történet…
és akad, aki szerint a történet egy jóslat, amely még be sem következett, hanem
csak eztán fog. Vannak, akik szerint Jézus egy „filozófus-próféta” volt, vagy
„felkent, beavatott mester”, vagy olyanok is, akik szerint „Isten egyszülött
fia”, esetleg maga az emberalakban „megtestesült Isten”. Mindezekről később
többet!
Ezek
a vallási zsargonból vett kifejezések, de vajon kizárólag a vallás tudja
elmondani, elképzelhetővé tenni, elfogadni, lehetségesnek tartani mindezeket,
vagy olyanoké is lehet a „Világ Világossága”, akik az intézményes vallástól
lúdbőröznek, és hányingert kapnak?
Adatok,
esetek, információ áradat. A szuperhős mindegyik esetnek vizsgálója,
tisztelője, aranyközépbe emelője. Nem azt tartja fontosnak, hogy mese-e vagy
nem mese, amit vizsgál, hanem azt, hogy van-e üzenete, és ha van, hogyan
segíthet nekünk emberibbé válni és kiállni a próbát. A hatás fontos, nem a
körülmények. A szuperhős a lehető legideálisabb verzióban akar hinni; abban,
ami mindennek és mindenkinek a legjobb, abban, ami a legcsodálatosabb
eshetőség, ami a legnagyobb reménnyel tölt el.
Esetünkben
az lenne a legreménykeltőbb, ha Jézus a „megtestesült Isten” lett volna.
Szeretek ebben hinni. Nem vagyok intézményes-vallásos, inkább hites… nem hites,
inkább tudásos, nem tudásos, inkább látásos, nem látásos, inkább azonos… de
hálás vagyok az életünkért, és a legszebben, legjobban akarok hinni. Ebben a
könyvben azokkal szeretnék beszélni, akiket kiráz a hideg a vallásoktól és a
vallási zsargontól. Nekik szeretném másképp elmondani, Rájuk tekintettel, a
Nekik is jóleső szavakkal azt a történetet, amit eddig csak a vallások mondtak
el.”
- Éhen ne maradjunk! Meddig van reggeli, öreg?
– zökkentette ki a felolvasás szónokát a praktikus kérdés.
Méhdi előre ment, ajtót nyitott, a füzetkét a kezében feledve le is mentek a
szállás ebédlőjébe enni. Átbeszélték az eddigieket, a fiú kérdezett,
akadékoskodott, a szerző pedig minimum ötször válaszolta neki azt, hogy arra
is, erre is pont a válaszok vannak leírva a következő lapokon, ha esetleg
hagyná, és tovább olvashatna. Rágtak, engedték illanni az időt, és tovább
szemeztek a leírtakból:
„Ha
végig olvasod az összes írást, végig nézed az összes filmet, hihetetlen
mennyiségű adat zúdul a fejedbe, és remélhetőleg csak a hasznosak a szívedbe!
Megcsömörlesz. Amikor már azt hinnéd, hogy valamit megtudtál, azonnal eléd áll
az ellenkezője is, ami szintén hihetőnek tűnik, és megzavarodsz. Lapos a Föld,
kocka a Hold, korong a Nap... bármi divatba jön, aztán ismét kimegy belőle.
Évtizedek óta fürkészek minden ilyen furcsaságot, láttam már minden francot és
megvan a magam világképe. Azon vagyok, hogy azon a hét négyzetméteren amit
belátok, meg legbelül – ahol ugye tágasabb – ott frankón menjenek a
dolgok. Nyitottnak kell lenni bármire, de úgyis mindenről kiderül, hogy az
ellentéte is igaz, plusz még egy ló lépés, és igazából egyrészt nem számít,
hogy kocka-e a Hold, vagy korong-e a Föld, ha azon a bizonyos hét
négyzetméteren semmi sincs rendben. Ugyanakkor másrészt pedig, ha azon a hét
négyzetméteren és legbelül minden frankós, akkor megint mindegy, hogy lapos-e,
vagy csíkos... na, mindegy. A nyitottság fontos, de az elme világaiban sosem
fogjuk megtalálni az igazságot, csakis a lélek valóságában. Amúgy nagyon
szórakoztató. Izgi... a bennünk élő gyerek nagyon bírja az ilyesmiket. Amíg
szórakoztat, vagy amíg bízol abban, hogy a tudás tárháza nyílt meg előtted és
esélyed lehet csúcsra pörögni, addig minden étkezéshez ismeretterjesztő videót
teszel be, és a főzéshez is az szól a háttérben. Ám, mihelyt eltelsz a sok
ismerettel, megundorodsz tőlük. Káosz lesz benned, és azt mondod, tudjátok mit…
kapjátok be, én inkább beiszom, bebűnözöm, ahogy eddig, Ti meg osztogassátok
csak meg a közkereseti érdekbutaságaitokat! Most már ufókká avanzsálódtak a
régi szövegek égi szekerei, ufonautákká a középkor démonjai, angyalai,
dinoszauruszokká a sárkányok, gyíkemberekké, reptiliánokká, alakváltókká az
ördögök, rémek. Piszkosul modern arcok lettünk, hehe.
Ha
már hánynunk kell, és menekülünk, szelektáljunk, engedjük agyból szívbe
emelkedni az ismereteket, segítsük aranyközépbe magunkat, és csak azt tartsuk
meg, ami nem életellenes, hanem az Élettel, a Világossággal áll együtt! Ne
hibázzunk: az aranyközép nem átlagolás, nem kompromisszum, nem megalkuvás… az
elengedés nem eleve leszarás… az abszolútum nem relatív! Azután fordítsuk le a
vallási, meg alkimista, meg költői, meg bármilyen zsargont a saját nyelvünkre,
és feltárul a világ! Kemény lesz, mert hirtelen ráeszmélünk, hogy a mesék sosem
hazudtak; azok hazudtak, akik kinevettek minket, mert gyerekként tudtuk
hallgatni azokat!
Asztronómiai,
asztrológiai jelenségek modellezése a legtöbb legenda, vagy valódi történések
elbeszélése? Valóban az égbolt csillagjai, bolygói a mérvadók, vagy ez a fejünk
feletti óramű arra figyelmeztet, hogy inkább a bensőnkben élő valódi égboltra
kellene összpontosítanunk? Mi van, ha a szívünkben élő, Valódi Világegyetem írt
a fejünk feletti látszat-égre, az elmébe, meg papírra is egy legendát?
Megmutatta a szemünknek a kinti csillagképek pontos járását, hogy elvezessen
minket a benső együttállások látásához?
A
jóslat miatt teljesült be valami, vagy a jós a jövőbe látott, és azért tudott
jóslatot mondani, mert tudta, hogy a jövőben mi lesz? Nem is látott a jövőbe
senki, csak volt, aki mesét írt, hogy azzal idézzen elő egy jövőbeli eseményt?
Megmutatta,
hogy odafent minden direkt eltervezett és óramű pontosságú, aztán fogta, és
emberi testbe is leképeződve, egy „Jézus-lét” történéseiként, aspektusaiként is
beteljesítette a legendát?
Számos
jóslat, legenda, élettörténet, amiről aztán újabb történet szólhat. Mindegyik
mutatja, beváltja a másikat, és igazolja a nagy, szándékosan eltervezett,
megépített hétpróba-világgépet. Mint egy véges-végtelen multiverzális
sors-széf, amelynek zárszerkezetére tekinthetünk, ha az eget kémleljük. Arra
várunk nagy sóhajtozással, hogy mikor nyílik. A szuperhős nem csak vár, nem
csak azt kérdezi, hogy mikor. Kideríti, hogy miért van, mitől nyílik, és abban
segít sorstársainak, hogy Ők is megtudhassák a kódját. Nem nyitja fel senki
számára, csak abban segít, hogy aki nyitná már, képessé lehessen rá, ha akar.
Az
elsőre is szembeötlik, hogy ez a széf-szerkezet odakint, odafent, a külső égen
semmiképp sem nyitható. Gyanús, hogy eszerint a bensőnkben Élő Valóság
„asztrológiájának” kell inkább megfejtőivé válnunk, mint a „bukott angyalok”
által tanrendbe tett űrbélieknek.
Hogy
engedheti meg az Isten, ha van egyáltalán, hogy ilyen szörnyűségek
történhessenek… – hangzik el naponta több milliószor ez a kérdés, és az ehhez
hasonló kérdéstömeg. Akik haragszanak a bolygó urára, vajon a Jézus által
szeretett „Atyára” neheztelhetnek joggal, vagy valami turpisság van a színfalak
mögött? Ebben a kérdésben is megoszlanak a vélemények. Vannak, akik szerint „Isten”
teremtette a Földet, és Ő a bolygó ura, vannak, akik szerint a „Sátán”, és van,
akik szerint senki. Érdekeljenek az ősi írások? Megérdemlik, hogy kíváncsiak
legyünk az üzenetükre?
A
vallásos ember Énok könyvéből értesülhet leginkább arról, hogy a „teremtés”
eredetileg jó volt, benne az ember is. Amikor néhány „angyal” megkívánta az
emberek leányait, és nőül vették azokat, a helyzet megváltozott. Az említett
„angyalok” elbuktak, aláhullottak, száműzettek az emberek közé, és azóta itt
töltik mindennapjaikat velünk. Kevesen voltak ahhoz, hogy „Isten” ellen hadat
viselhessenek, így csak egy módon hadakozhattak mégis eredményesen: ha
cinkosokat vesznek, és elrontják „Isten” emberiség nevű „játékát”. Nagyot
estek, kiegyenesedtek, meghívták a többi „lázadó angyalt”, meg bármit, amik
„őrzők”, „ördögök”, meg „démonok” lettek, és „megtanították” az embert az
egyszerűség helyett a bonyolításra, a csodálkozás helyett az ítélkezésre. A
valóság látása helyett a mérésre, a jelentéssel megélés helyett a szavakkal
szólásra, a teljesség, végtelenség, örökkévalóság helyett az időre, a
számosságra. A mérték helyett a sokra, a minőség helyett a mennyiségre, az
egészség helyett a birtoklásra… a bölcsesség helyett az ismeretre, a szeretet
helyett az üzletre, az adakozás helyett a kamatra. Megtanították a szívben élő
valós égbolt látása helyett az asztrológiára, asztronómiára, az Egy helyett a
sokadalomra, az erények helyett a megfejtésre. Elhitették velünk, hogy a
nyugalomért gondolkodni kell, hogy a békéért háborúzni kell, hogy a megoldáshoz
győzni kell… a természet felett, a többiek felett, és véletlenül sem önmagunk
felett. Eredendő Világosságunkról fénnyel terelték el a figyelmünket,
lelki-szellemi ébredettségünkből rávettek az elme útvesztőibe süllyedésre.
Rávettek. Nem nyúltak hozzánk: mi engedtünk Nekik; és azóta is mi
engedünk.”
- Nos, szerintem szóban már elhagyhatjuk a
macskakörmözgetést – néz fel az öreg a sorokból, a sarokból, miközben felállnak
és mindketten betolják az asztal alá a székeket. Felmennek összekészülni,
indulnak, és közben tovább diskurálnak a témát illetően.
- Néha börtönnek osztályozom ezt a bolygót –
nyitott egy új dialógust a szemtelen, szenvtelen szájsakk bajnok.
- Vannak, akik szerint a Jézusi Atya maga a
teljes világ, az Egy, és bár belőle áradt ki minden, ennek a mindennek már
akadnak olyan bugyrai is, amelyekből egész aggasztó mértékben kiszorult az
eredeti szellem. Ezekben saját császárkák, archonok, dekanok, slevek, miegymások
úrhatnámkodnak, és elhitetik egymással meg magukkal, hogy ez mindig is,
eredetileg is így volt, és így is marad. Ilyen sötétség-császárságokba az Isten
már csak vendégnek jár be, és viszonylag gyorsan ki is kergetődik szegény. A
trónja úrhatnám bitorlói persze meghagyják a szolgáiknak, hogy helyettük Rá
haragudjanak, és mindenért Őt okolják. Pedig Ő az Eredeti Egy Világ Valósága… a
sötétség-, és anyag-császárságok már az elveszettek ötölményei és
lélek-börtönszigetei.
- Ha azoknak van igaza, akik ezt állítják,
akkor az emberiség története nem más, mint az ezekből a börtönszigetekből,
anyagbugyrokból kiszabadulás története – veti fel az ifjú.
- Ha azoknak van igaza, akik szerint a
világunk, meg az ember eredetileg jó volt, és újra jóvá lehet, akkor pedig az
emberiség történelme nem más, mint az eltorzulásból visszaegyenesedés, a
tudatlanságból vissza bölcsülés, a szeretetlenségből szeretetté emelkedés, az
illúziókergetésből a Világosságba minősülés történelme – szelídített az
összképen az öreg, és tovább bogozta a szálat.
– A szuperhős nem ítéli meg a véleményeket, és a véleményezőket, hanem
azt mondja, hogy na jó, mi hozhatja össze a feleket, a darabokat, és hogyan
segíthet. Esetünkben rájöhetünk, hogy mindkét verzió kapcsán ugyanaz
szabadíthat fel: a bölcsesség, a szeretet, a Világossággal, az Élettel
azonosság. Amikor a bölcsességet említjük, nem a mennyei telefonkönyv kívülről
megtanulására gondolunk; nem adathalmozás vezet ebbe a minőségbe, állapotba. A
Sacra Sophiára gondolunk.
- Ez már szájenszfiksön, fentezi lesz, de ha
egyszer ezeket a szavakat lehet találni az elmondására, ezzel muszáj
osztályoznom, jellemeznem a következőket – vezeti be az ismét hosszú lére
eresztendő monológját a mester. A fiatalúr megszokta már idáig jövet, és
felkészülten hagyja, hogy a mondatdömping elárassza a fejét. – Szóval, a
szuperhős hivatása az – kezdi is nyomban a tekintély – hogy megtalálja minden
ismeret közös nevezőjét, minden történet aranyútját, minden mértékek
aranyközepét, mindennek a gyógyszerét, mindenek abszolút értelmét és Valóságát.
Hiszen az igazság Egy, és csak az értelmezéseinek száma sok. Lebontja az
értelmezéseket, és felfedezi, leleplezi, felfedi az abszolútot. Hivatása, hogy
magát, és ez által a világot szeretettel, bölcsességgel olyanná szentesítse,
szellemítse, hogy az visszaminősülhessen sötétség-bugyorból Élő, Világos
Valósággá, amelyet teljességébe minősít az eredeti Egy Szellem. Értetlenség?
Félreértések? Egymás mellett elbeszélés? Amikor „fényhozónak” mondják Lucifert,
és haragszanak rá, akkor megzavarnak minket. Mi a fene ez, hogy lehet haragudni
a fény hozójára? A fény nem egy jó dolog? Ha pedig, a fény a tudás szinonimája,
hát a tudás nem egy jó dolog? Ha pedig nem jó dolog a fény és a tudás, és
valóban lehet haragudni a hozójukra, akkor mi a francot nem értünk? Akkor mi a
jó, ha ezek nem azok? Ha nem azok, miért nem azok? Ez egy történet és egy terv,
és aki valahogyan elrontja, az a tervezője ellen tesz? Ennyi már elég a
sátánisághoz? Amikor ezeket átgondoljuk, először tegyük rendbe a szavainkat;
állítsuk vissza azok valós jelentését, és minden átláthatóvá válik!
Felismerjük, hogy a tudás alacsonyabb rendű a bölcsességnél, látásnál, a
szellemi teljességnél, a fény pedig alacsonyabb rendű a Világosságnál. A fény,
a lét anyagi; a Világosság és az Élet Valódi. Az anyagi lét csak hat proton,
hat elektron, hat neutron alapú illúzió. Az anyag a Valóság-természetnek csak
árnyéka, szemete… és minden, ami a Valóság-természetből, a Világosságból,
Életből, Egyből az anyag-illúzió ridegségébe űz, köt, rekeszt, csábít,
börtönöz, az tényleg elég a sátánisághoz. A szellemet anyagba kötni luciferi
út; anyagot átszellemíteni, visszaminősíteni szellemmé, éggé, krisztusi út. Nem
a dolgok megléte a hiba, a hibás! Bibliával is lehet ölni, és karddal is lehet
életet menteni. Ezt még ismételni fogom. Nem a tárgyak luciferiek, nem az
anyag, nem a dolgok a gonoszok; az irány nem mindegy. Mennyiségszabályozás van,
vagy minőségemelkedés? Ami, aki fényt hoz, csak vetít. Aki lét, az csak túlél,
éhség, szomjúság; Őt távolról szeressétek! Akit közelről is szerethettek, az
maga a Világosság és az Élet. Ami, aki ismereti tudást, sőt, ferdített
ismeretet hoz, megrekeszt az adatlabirintusban. Nem szeret Titeket. Aki a Sacra
Sophia jól épített otthona, élő lénye, élőlénye, hordozója, képviselője,
örökítője, hagyományozója, felmutatója, ajándékozója, Ő szeret Titeket!
Ha
az emberekről beszélünk: senki sem tehet minket elveszetté, romlottá,
gonoszkodóvá, démonivá; csakis rávehetnek minket, hogy engedjük magunkat
ilyenekké lenni.
- Ember hogyan veheti észre a különbséget? Sok
milliárdan annyira tompák vagyunk… bárki mondhat nekünk bármit, nem bölcsesség
és tudás alapján döntünk, hogy mit választunk, hanem tudatlanság, félelem,
vágy, érdek, rokonszenv, ízlés dönt. Ha az Isten lenne a diktátor, csak akkor
lehetne itt életteli élet, és nem halálteli létezés… de Isten egyszerre leszar,
és egyszerre alig bírja megállni, hogy hagyjon. A lényeg az, hogy hagyja. Ő,
aki, ha diktálna, jó volna minden, olyan jó már, hogy azért nem diktál.
Cseszheted az okosságaidat, vénember – csipkelődött az ifjú.
- Tanokban hiszünk? Luciferiek? Biztosan az az
összes… ami ezen a „sétán” szóba kerül, az is mind azzá lehet, ha anyagba
kötésre, hatalmaskodásra, rontásra, megtévesztésre, irányításra, kihasználásra
fordítjuk ahelyett, hogy anyagot átszellemítésre, bölcsességre segítésre,
szeretet-lénnyé minősülésre fordítanánk – gördítette tovább a
gondolat-gombolyagot a mester. – Az atomenergia is hasznos lenne, ha szeretet és
bölcsesség alkalmazná; de tömegpusztító fegyver, ha az önzés, a félelem, az
érdek használja, és Fukushima, Csernobil, ha a felelőtlenség. Jézus nevében is
hadakoztak, kínoztak már; pedig a legjobb fej volt. Rendszerek jönnek-mennek,
és mindegyikről kiderül, hogy luciferi fajzat, pedig nem a rendszerekben van a
hiba, hanem a működtetőik gyarló, önös, érdeklények. Amit erényben,
bölcsességben, szeretetben működtetnének, az nem a lét megrontója lenne, hanem
az Élet Háza.
- Nos, miért is gyarlók, önösek, érdeklények
az emberek – folytatta az ifjú.
- Mert hagyták magukkal elfeledtetni, hogy a
teremtés eredetileg jó volt, és az ember is – válaszolt Méhdi – ha emlékeznének
erre, akkor nem csak magukat tudnák erénybe, bölcsességbe, szeretetbe
minősíteni, hanem akár még Lucifert is.
Folytatás a szám szerint következő bejegyzésben -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése