A Napot az égen mindenki látta, a fényének, melegének mindenki örült; és mindenki tudta, hogy annak rezzenéseitől rezdül a bolygónk, és benne, rajta az Élet. Amikor a Nap gondban volt, a Föld is úgy volt. Mosolyogtatónak tűnik? Hiszen már tudjátok, hogy a legokosabb, legtájékozottabb fizikusok igazolják mindezeket. Megjelenik az első nép, felnéz, és megállapítja, hogy a Nap a biztosság, az állandóság látható védjegye; a Hold, pedig a változás kiszámíthatóságának ígérete. A láthatatlannak a látható megnyilvánulásai. Ezzel már neki lehet veselkedni a világnak. El is kellene indulni? Nagyobb volumenben kellene gondolkodni? Tessék felfedezni a csillagtérképet is!
A Nap, az útjába eső csillagképeket egy
évnek nevezett időszak alatt járja körbe, aztán elölről kezdi. A földi évszakok
szintén körbe érnek, és megint, és újra tavasz lesz. Az ember kapott egy
kertet, hogy annak gondoskodó kertésze legyen. Nem kiaknázója, nem bányásza,
nem levadászója, nem megmérgezője, nem eladója. Amíg nagybetűvel Emberként ezt
az égi feladatkört teljesítette, nagy bizalommal tervezett a Nap állandóságára,
a Hold ciklusaira támaszkodva. Kőre, bőrre, kéregre, homokba, papírra rajzolta
a köröket, átlókat, sugarakat, szögeket, szeleteket, jelképeket, szimbólumokat.
Botokra rótta a viszonyokat, számokat. Lett kör, kereszt, csillag, körcikk,
holdház, napút, Platón előtti testek, bitorlók, torzítók előtti geometria,
hazugság előtti, még el nem lopott történelem. Mára csak a lopás, hazugság
utáni maradt. Ma már semmit sem sejtőkként bámulunk az említett jelekre, és
táblázatokra; idegenekként kopogtatunk be minden holdházba, hogy adnak-e a
bentlakók némi kenyeret, vagy vizet. Ki fog ajtót nyitni az első házban? Ki fog
a többiben?
Bátor kopogtatók, az első háznál egy
erős személyiség áll majd elétek. Aki egoistaként beszél hozzá, nem kap
kenyeret; csakis olyanoknak ad annyit, hogy abból másokat is etethetnek, akik
megismerték, vagy hajlandók megismerni önmagukat.
1. ház: személyiség / alacsony szint: egoizmus / magas szint: ismerd meg
önmagad
A második háznál a Lottó legnagyobb
nyereményének nyertese nyit ajtót. Akik ülnének rajta, közben éhen halnának, na
és persze másoknak sem adnának, azoknak nem ad a nyereményéből. Csak olyanok
reménykedhetnek, akik mások felemelésére fordítják, amit kapnak.
2. ház: anyagi alapok / alacsony szint: ragaszkodás / magas szint: átszellemítés
A harmadik házigazda sem adja könnyen a
vizét. Kényes kérdéseket tesz fel, és aki nem tudja a válaszokat, vagy hazudik
önmagának és Neki, végül az orrára csapott ajtóval találkozik. Csak a tudók és
igazak ihatnak a kútja vizéből.
3. ház: kommunikáció / alacsony szint: hazugság / magas szint: lényeg, igazság
A negyedik házban lakrészt is kaphat,
aki szavaival, tetteivel bizonyítja, hogy önmagában hordozza az otthont. Aki a lelkében
hordozza otthonát, bárhol járjon is, otthonra lel; ám akiben nincsen az otthon,
soha, sehol sem lelhet otthonra. Akiben nincsen, annak indulnia kell; akiben
van, az még egyet kap, a negyedik ház kedves gazdájától.
4. ház: otthon / alacsony szint: bebetonozod
magad / magas
szint:
benned az otthon
Az ötödik ház ajtónállója suhint egyet
a varázspálcájával, és tehetséggel ajándékozza meg a kopogtatót. „Három nap egy
év”, és Ő három év szolgálatra fogadja fel Őt. Aki nem fogadja el az ajánlatot,
attól elmúlik a tehetség. Aki elfogadja, de a három évet önzőn, gyáván,
alakoskodva, a többiek kárára tölti le, nem kap fizetséget. Csupán aki barát,
aki önzetlenül, gondoskodón, jó szívvel szolgál, átszellemül és átszellemít,
annak lesz fizetsége végül.
5. ház: kreativitás / alacsony szint: ego, gyávaság,
önzés / magas
szint:
átszellemítés, szolgálat
A hatodik házban könyvtár is van, aki
szállást, kvártélyt kér, csak úgy kaphatja meg, ha néhány, az asztalon hagyott
könyvet a pontos helyére tud tenni, és a gazda által kért másik párat meg tudja
találni, és az asztalra tudja tenni. Aki sikerrel jár, nagyot beszélgethet a
tűz fényénél, egy kis bor, szőlő, sajt, dinnye, és sült tök elfogyasztása
közben.
6. ház: rend, munka / alacsony szint: rendetlenség / magas szint: átlátás,
rálátás, bölcsesség, a dolgok a helyükön
A hetedik ház lakója, egész testes
tükröt tartva nyit ajtót. Akik erre feldühödnek, éhesek, szomjasak maradnak
éjszakára. Akik nevetni tudnak magukon, és bajuszt rajzolnak a tükörképükre,
bemehetnek. Fonott kalács és tej lesz vacsorára.
7. ház: külvilág / alacsony szint: konfrontálódás,
megosztás / magas szint: harmónia, összehozás
A nyolcadik ház ajtajában olyat
kérdeznek, amire szóval nehezen lehet válaszolni. Aki mégis tud, bemehet. A
kezetekbe adják a Napot. Eléghettek, de nem mindegy, hogyan.
8. ház: mély lelki,
átlényegülés / alacsony szint: öngyilkos, ártás / magas szint: bölcsesség,
megértés, élet, Élet
„Ki vagy, mit akarsz?” – hangzik el a
kérdés a kilencedik ház ajtajában. Hányféle módon lehet válaszolni erre? Aki a
megfelelőt kihagyja, a tornácon éjszakázhat.
9. ház: Istenkeresés,
filozófia / alacsony szint: ego, csak én / magas szint: mi, Egy
A tízedik ház portáján, egy
merőkanálnyi vizet kaptok, amit a kezetekben tartva, egy lábon ugrálva meg kell
kerülnötök a házat. Utána megnézik, megmaradt-e az összes vizetek, és el kell
mondanotok, milyen színe volt a ház mögötti virágoknak, mit láttatok a víz
tükrében, és, hogy mi volt a legszebb szó a falra írt versben. Ha ezek jól
mentek, a kulcsot is megkapjátok. Ha nem lesz víz a kanalatokban, azt csak
akkor fogják elnézni, elfogadni, ha nem nézve a saját érdekeiteket, egy szomjas
koldusnak adtátok. Ekkor már vállalhatjátok a házigazda szerepét, amíg legalább
egy valaki sikerrel felválthat Titeket. Mi lesz, ha nem vállaljátok? Mi lesz,
ha vállaljátok? Megtudjátok.
10. ház: előre / alacsony szint: orromig,
kikönyöklés, ki, le, öncélúság / magas szint: jóra tekintés, fel, be (cél) isteni
tervvel egyként
„Mutasd a barátaidat” – hangzik a
tizenegyedik küszöbön – „mutasd, milyen barát tudtál lenni!” Ha háttárs, koma,
testvér, család tudtatok lenni, ha áldozatot hoztatok a barátaitokért, a
legnagyobbak, az Ősök, az Elsők sem feledkeznek meg Rólatok. A ház népe
szeretettel vendégül fog látni Titeket.
11. ház: megtisztulás,
barátok / alacsony
szint:
bandázás, mulatás / magas szint: háttársság
A tizenkettedik háznál azt kérdezik
majd: „Hajlék tudtál-e lenni, barlang, vagy csak tömlöc, fekete lyuk? S
barlangban, hajlékban, tömlöcben Nap tudtál-e lenni, amely bevilágolta a
sötétséget? Mondd el az imát, amit imádkozni szoktál!”
12. ház: legbenső / alacsony szint: depresszió,
befordulás, tömlöc / magas szint: barlang, ima, Egy
Mi van azokkal, akik kint maradtak? Ha
nem próbálkoznak, egymást ütve ütik el az időt, ha ezt megunják, akkor újabb
kopogtatással próbálkoznak. Nem az okosság, hanem a bölcsesség vezet haza. A
bölcsesség is addig vezet csupán, hogy a kegyelmet elfogadjuk. Tudjátok, mi a
lélek valósága és mi az elme illúziója! Tudjátok, hogy elméből a tudatba
helyeződve, agyból szívbe emelkedve látható csak meg a Való! Minőségről
beszélek: az „Anya tükre” az első cél. Azon átsejlik a Való, a Világosság, és
abban már nem anyag-önmagadat látod csak, amikor belenézel, hanem átlátsz rajta
a Valónkra. Amíg csak anyag-önmagadat látod minden válaszban, addig az elme
tükrébe nézel, és nem a lélekébe. Az anyag útján juthatunk az Anya tükrébe
tekintésig, és az Anya kegyelméből az azon áttekintésig. Ami azon túl van, az
már a Való; az már nem „itt van”.
Van egy ilyen alkotási, kiállítási mód,
amikor látszólag össze-vissza törmeléket állítanak ki, de rajzolnak egy X-et a
padlóra, vagy lehelyeznek egy rudat, amin egy karika van. Ha a látogató nem az
X-re áll, akkor káoszt lát. Ha az X-re áll, és a karikán át nézi meg a művet,
akkor tárul fel a kiállított téma, a teljes látvány. Nem osztogattam tudást. Ha
lehetne olyat vagy értelme lenne, akkor átadnám szívből szívbe, de az embernek
nem másokban kell rendet tennie, hanem magában. Nem másokban kell az elemeket
eggyé minősítenie, hanem magában. Azzal járulhatunk hozzá leginkább, hogy a
világ világosabb legyen, ha magunkon dolgozunk, és nem azzal, ha felgyújtjuk
azt. Abban segítek csak az embereknek, hogy ha akarnak, haladhassanak és ne
rekedjenek meg, valamint, hogy egymással beszélgethessenek és megérezzék,
milyen gondoskodni. Én csak az vagyok, aki az X-et rajzolja a padlóra, aki a
karika végű rudat leszúrja, és egyszer Te is az leszel. Ha valóban megérkezel,
annak ez lesz az egyik jele. X kiállítás… „ha így állunk, arra”… ha innen
nézzük, látható. Anamorphosis.
A teremtés nem befejezett mű. Az
embernek kell befejeznie, magában, és akkor az időnek vége lesz. Az ember az
Anya tükrén áttekintve az időtlenbe réved, és az időtelenség átárad belé. Az
ember nagybetűvel Emberré válik, és az idők Őbenne véget érnek.
Az eredeti, jó teremtődést átvette egy,
a semmiből termett, sűrűbb lény, amely tulajdonképpen elrontotta azt; de az
eredeti Egy felismerésével helyre tudjuk azt élni. Nem röhögni, vagy dühöngeni
kell ezen, hanem lelkesülni, lelkesíteni, gondoskodni, segíteni. Az Egy,
először a legelején áldozza fel önmagát: teljesen feladja magát, és beleadja
mindenét a teremtésbe. Másodszor azzal áldozza fel magát, hogy nem fejezi be a
teremtést, hanem az emberre bízza annak befejezését. Amikor ez, a beavatkozó,
semmiből termett, sűrűbb lény miatt nem üzemel, harmadszor a kereszten áldozza
fel magát – jelkép, jelkép, jelkép – hogy lássuk, mi micsoda, és ki kicsoda.
Hátha ezzel a betáplálással be tudjuk fejezni a teremtést. Először is magunk
kell, feleszméljünk: elméből tudatba, lélekbe, agyból szívbe,
adathalmaz-tudásból szív-bölcsességbe, majd szeretetté válva betölteni a tervet
és gondoskodni. Ha ezt nem értitek vagy ellenzitek vagy ilyesmik, az nem baj,
majd nem fogjátok, ha beérik Bennetek ez az ismeret. Fokozatosan beérik;
egyszer majd az X-re álltok és összeáll a kép, nem kell sietni, nem muszáj
semmit sem. Ez arról szól, hogy azzal legyen meg, aki akarja is. Ergo: akivel
meglesz, azzal lesz meg; akivel nem, azzal nem. Most ez furcsa mondat, de ez
van. „Nem születtetek bűnösnek, de meggyengültetek a Lélekben. Kötelességetek
az én munkám folytatása” – üzente, aki üzente.
Aranyosak vagytok, az én szívem
aranyosai. Azt az X-et mindenkinek szánták, nem csak az erényeseknek. Én sem
vagyok elég erényes. Kevesen állnak készen, de töltekezünk. A gyárakba,
kocsmákba is el kell mennie valakinek a többiekért. A pokolban is világolnia
kell valakinek a többiekért. Elég koszos, kopott lesz a test, mire a végére
érünk. Nem verseny ez, hanem Élet. Csak nyugodtan, ahogy adja magát, mindenki
annyit, amennyit épp fel tud dolgozni! Amikor beüt, akkor úgyis jön az örökké!
Az örökben meg már úgyis mindegy, milyen gyorsan értünk oda.
Nagyon fontos felismerni, hogy mi
beszélünk-e magunkhoz, vagy az elménk, esetleg más lények! Az Egy általában nem
„beszél", de vannak aspektusai, amelyek által jelet küld, vagy üzen. Azt,
hogy tévedés-e, megtévesztés-e vagy segítés, azt csak az „üzenet" fogadója
tudja eldönteni. Legtöbben nem tudják megkülönböztetni a saját elméjük
hangjait, képeit a Lélek Valóságától.
Szokták mondogatni, hogy a sötétség a
fény hiánya, és ahhoz, hogy ne legyen fény, árnyékoló kell; valami, valaki, aki
elállja a fényt. Elállja a Napot. Lelki-szellemi szférában ez az árnyékoló
legtöbbször egyszerűen az elme, és csak ritkán egy megtévesztő, megrekesztő
entitás. Archónok szolgái által hangoztatott eszme, tévhit, vagy „gumicsont"
félelem is lehet, de miért gondolnánk a legvalószínűtlenebbre a valószínű
helyett? Nem juthat minden emberre egy szlev; az ember az, aki elhiszi a
hülyeséget és behódol neki. Ahhoz, hogy ne legyen köztünk és az Egy között
semmi, ami leárnyékol, egy „darabig" okosnak kell lennünk – amíg
megtudjuk, mi micsoda – majd aztán el kell engednünk mindent, hogy csak az
maradhasson meg, ami valóban az Egyhez, és valódi önmagunkhoz tartozik. A lélek
a vetkőzése során, legelőbb az elmét vesse le; utána már nem fog számítani
Neki, hogy meztelen! Amikor ez is megvan, észrevesszük, hogy szeretetté
lettünk, és Világossággá, meg Életté, egészen. Ekkor, megesik a szívünk a
szenvedőkön, és X-eket rajzolunk a padlóra.
A valószínűtlenebb okok közé soroltuk
az úgynevezett „gonoszt”; meg az Archónok szolgáit, akik készakarva nehezítik a
kereső ébredők dolgát. Ezeket, a nép „démonoknak”, démoniaknak találta
elnevezni. Deimos, demos, demon, daimon, demokrácia, micsoda áthallások! Akiket
démonoknak, sárkányoknak, ördögöknek hívtok; és akiket idegeneknek is hívtok,
legyőzhetetlenek, és elpusztíthatatlanok. Démonok más frekvencia-világokból.
Amikor itt elpusztul a ruha, a lényegük visszatér a hazájukba, majd ismét ruhát
ölt, és eljön.
Hát, hiába mondták nektek évezredeken
át, hogy csak egyetlen módon nyerhettek háborút?!
Ugyan, hogyan nyernek egymás ellen
háborút olyanok, akik örök lelkűek, és elpusztíthatatlanok?! Csakis
békekötéssel, békességgel, szövetséggel.
Szövetkezzetek a leghatalmasabb jókkal,
hogy ne kelljen ölnötök és halnotok!
Hát nem mondták nektek előttem ezer
évekig, hogy hol lelitek a leghatalmasabbat, legjobbat? Tényleg meg kell
ismételnem?
A szövetség részükről felétek
megköttetett. Ideje a legújabb szövetségnek, amelyet alulról, az ember részéről
kell megkötni a fenttel! Aki nem köti meg ezt a
legújabb szövetséget, kiszolgáltatottá teszi az embertársait. A legújabb
szövetség a bent szövetsége a fenttel úgy, hogy bevilágolja a kintet a lenttel.
A bölcsesség, szeretet, gondoskodás szövetsége az Abszolútummal úgy, hogy
gyógyítja a kintet és lentet. Bevilágolja a peremvidékeket, kisegíti a tudatot
az elme tébolyából a lélek valóságára.
Mondták, hogy az „ördög” nagybetű, mert
az maga a „gonosz”, és minden gonosz tőle az. Kevertek már mindent mindennel.
Melyik elképzelés áll a legközelebb az igazsághoz?
Mondjátok sokan: az „ördög” a semmi. Ha
az „ördög” a semmi, akkor van, vagy nincsen? Úgy van, hogy nincsen? Erre sokan
válaszolnák: hát persze, az „ördög” úgy van, hogy nincsen, és úgy nincsen, hogy
van! Az „ördög” eredője a semmi, amely úgy okoz sűrűséget, nehézséget,
feledést, hogy éhségre éhes, szomjúságra szomjas. Okoz, és nem árad. Emészt, és
nem befogad. Az ember eredője pedig az Üresség, amely teljesség, mindenség, és
nem semmi. Igen. A „gonoszság” a készakarva ártó intelligencia, az eredete
pedig a semmi éhsége és szomjúsága; az ezekből fakadó félelem, vágy, irigység,
rosszakarat. Az intelligencia, láthatóan nem minden. Ha az intelligencia lenne
a világ legnagyobb eredménye, akkor, szép, és jó lenne itt a most közéletnek
nevezett rémálom. Intelligenciából nincs hiány, a szenvedés mégis a tetőfokán.
Amiből hiány van, az meghaladja az intelligenciát. A „gonosz” nem más, mint a
„nincsen” éhsége, amely az intelligencián keresztül megtestesül. Ember, vagy
más intelligens lény kell hozzá, hogy legyen; tömeg kell köré, hogy legyen. Az
Egy viszont minden nélkül és mindennel is ugyanúgy VAN, és ez megnyugtató.
Sok öröm van itt, igen! Akik átlátnak
az Anya tükrén, azokat nem megrekeszti ez a sok öröm, hanem Haza vezeti. Sajog
a szívem azokért, akik az örömtől még nem találnak Haza; hanem csak a
megpróbáltatások ösztönzik Őket indulásra. Minden áldás, ha Haza engedjük
vezetni magunkat általa; és minden nyűg, ha nem a szívünkkel látunk és nem Haza
tartunk. Nyűgös az út, ha a szellemet anyagba zárjuk, és másokra is áldás, ha
az anyagot átszellemítjük.
Azt hiszitek, hogy a halált az Egy
akarja nekünk, pedig a halál a bűn következménye. Az Egy az Élet, a Világosság.
A bűn, és a tudatlanság bére a halál. Smirna, édes családom! Hagyjátok el a
bűnt, és mindenetekben teljes Életté lesztek ismét, ahogyan eredendően
voltatok! Tegye fel a kezét, ki hagyná el az érdek-kapcsolatait, ki hagyná el a
világrontó érdek-állásait! Ha már meg kell halnotok, ne engedjétek, hogy a bűn
válassza ki a halálnemet! Legalább Ti válasszatok! Ha tudatlanságban, erénytelenségben
lesztek, ha léteztek is, halottak lesztek. Ám ha erényben, élőn, Világosságban,
szeretetben vagytok, ha meghaltok is, éltek; örökké! Ha megölnek Titeket a
szeretetetekért, tudjátok, hogy azt a halált nem a bűn, nem az enyészet
választotta számotokra, hanem méltósággal Ti választhattátok!
A bukottak is megváltást akarnak, csak
rosszul értelmezik, helytelenül közlik. Figyelmezzenek: megkaphatják! Ők is
reménykednek, hogy eljött, akinek a kedvéért visszafogadná Őket az Egy, és nem
merik megkockáztatni, hogy elszalasszák az alkalmukat, hogyha ez az. A
bukottakhoz szóló beszéd. Az emberekhez szóló beszéd. Csak arról szólna, hogy
ne féljenek! Nem Méhditől függ, sem senki mástól, hogy visszafogadja-e Őket az
Egy! Magukat tartják vissza a mennytől; az Egy sosem taszít ki. Bukottak! Az
egyetlen ok, amely miatt kitaszítottnak vélitek magatokat, az az elmétekben
van! Nem közbenjárni kell értetek az Anyánál, hanem elengednetek a tévedést, és
közvetlenül Hozzá járulnotok; majd átadnotok magatokat a Valónak. Ha ezt
megteszitek, látni fogjátok a Haza vezető utat. Íme, beszéltem.
Amikor a mákvirágnak, a pipacsnak
segítesz kibújni a bimbóból, tönkre teszed, mert a teljes nyílási folyamatra
szüksége van ahhoz, hogy erős virága legyen. Amikor a lepkét kisegíted a
bábból, megölöd, mert a teljes kibújási folyamatra szüksége van ahhoz, hogy
erős lepkévé legyen. Így hallgattam magam is. Így rejteztem, így rejtezik az
Egy népe is. A megtévesztők, létrontók nem így, és nem rejteznek; azok álcázzák
magukat, mialatt a létrontást véghezviszik. Krisztus gyermekeinek mindig ott
van Krisztus; Ők nincsenek ott mindig Krisztusnak. Amíg ez a nemzedék nem hisz,
és magában nem hisz, és nem áll ki egyként, nem áll el a vétkeitől, addig nem
fejlődött ki, nem nyílt ki. Az ilyen nemzedék belehalna a jelenlétbe, és ölne,
ahelyett, hogy szeret. Amikor majd elállnak vétkeiktől, felismerik akit fel
kell, felismerik magukat, és egyként kiállnak, akkor megélhetik a kegyelmet,
amíg nem hisznek a kegyelemben és magukat sem ismerik, hogyan ismerhetnék fel?
Csak ha otthona lesz a népben az abszolútnak, és nem csak az abszolútban a
népnek, akkor lesz a Földön is igazság.
Nem választhattátok meg a test őseit,
de szellemi őst bármikor választhattok! Ha „démonok” családja vagytok is,
szellemi családként bármikor, bármilyen mélységből, nehézségből választhatjátok
az Egy Életet, Világosságot, szeretetet, bölcsességet, erényt!
Visszavezethetjük az Egyre az ősiséget?
Vérvonalak vannak az Egyig? Mit számít! Az nem közelség, hanem távolság; nem
összehoz, hanem szétválaszt. Keressétek a lélek vonalát, amely nem távolság, és
amely összehoz, egybe fogad! Legyetek az Egy családja! Legyetek barátok, háttársak!
Az Egy a Jó. Az ember megteheti, hogy
megbocsájt, azt pedig, hogy az Egy megbocsájt-e, nem az ember dönti el, ám
tudható, hogy mivel az Egy Élet, és nem halál, az Egy Világosság, és nem
sötétség, az Egy szeretet, és nem gyűlölet: az Egy megbocsájt. A hagyomány úgy
mondaná: „Atya, Anya, Fiú, és Szentlélek: Egy Isten. A Fiú megítél, az Anya közbenjár,
az Atya megbocsájt, a Szentlélek Egy Isten meg Örül.” Minőségekkel és már
rezzenetlennel leírva is; mindez vallás-függetlenül is érthető és igaz.
Pont, gömb, virág, gömb, pont. Az elme
tükréből az Anya tükre lesz, majd eltűnik. A betáplálás-felhasználás folyamata
tűnik változásnak, a változás tűnik időnek, pedig csak egy idő valóságos: a
teljes. A történeti idő illúzió; az üdvtörténeti idő: az örökkévaló Egy. Mire
vagytok irigyek? Mi a vetélkedésetek illúzió-díja? Konc. A Föld önmagáé. Ti
pedig, az Egy vagytok… így, minden vergődésetek káprázat.
Nem vallás ez. Vallásról akkor
beszélhetünk, ha elveszik a Való látása. A feledők azt hitték, hogy vallásos
ateizmusban; puszta rendszerekben, tudományban, amely maga a vallásos ateizmus,
meglelhető a jó világ receptje. Tévedtek. Még mindig e szerint a tévedés
szerint akarnak élni, és élni nem hagyni, pedig, már tudva tudjuk, hogy
tévedésről van szó. A helyes, a már az elsők által tudott formula: a
vallástalan teizmus átélése, ’izmus mivoltának elfelejtése, és az erénynek a
társadalom perifériájáról a középpontjába emelése lenne. A népet segítsük
bölccsé, ne a kereteket hajlítgassuk! Egy bölcs népnek mindegy milyen a
rendszere, egy önző népnek, meg már mindegy milyen. Csak bölcs nép szeret, és
csak szerető nép igazságos. Csak ilyen többség emeli, és nem rombolja a
világot. Csak ilyen többség gondoskodik az elesett kisebbségről és hoz
áldozatot akkor is, ha többség. Ennyit a demokráciáról.
Elém álltatok, és azt mondtátok
egyszer: „na, jó, készen állok, mutasd meg Istent!” Azt feleltem: első fokozat:
ne várj mindig többet; abban lásd meg a teljességet, ami adatik! Második
fokozat: agyból szívbe, elméből lélekbe emelkedés. Harmadik fokozat:
gondoskodás. Negyedik fokozat: nem tudja senki megmutatni Nektek az Egyet, csak
magatok tudjátok meglátni azt, ami/Aki mindig is jelenlévő volt. Ötödik
fokozat: azaz mégis létezett/zik egyetlen, aki megmutathatja... Ő a Kristos, a
Megtartó. A király prezentálja a Megtartót, a Megtartó megmutatja Krisztust,
Krisztus megmutatja az Egyet.
János felismeri a Megtartót, a Megtartó megmutatja Krisztust, Krisztus az
Egyet. A damaszkuszi út nem fizikai út. Dummuzi út: Nimrud út.
Jó dolog gondolkodással tölteni a lét
egy hányadát, e mellett fontos, hogy élni jöttetek. A mindenre gondolás után,
majd nem kívülről, a részletek, következmények felől fogtok megközelíteni
dolgokat, hanem elérkeztek egy olyan látó állapotba, „szemszögbe", ahonnan
minden értelmet nyer. Van az a „nézőpont" ami már nem szempont, hanem az a
minőség, állapot, amelyből szemlélve mindennek meglátható az abszolút minősége
és értelme. Amikor majd ebből szemlélődtök, észre fogjátok venni, hogy minden
kérdésre ugyanaz a válasz. Van ilyen válasz. Létezik, és Él a mindenre válasz,
a mindenre gyógyszer. Az elme tükrét az ehhez vezető úton végig sétálás során
csiszolhatjátok az Anya tükrévé. Amikor majd nem túléltek, hanem megéltek és
Élet lesztek, amikor megköszönitek a létet, de az Életből szemléltek... amikor
hálát adtok a fényért, de Világossággá lényegültök... amikor örültök a szónak,
de jelentéssé váltok... amikor a tudásotok bölcsességgé érik, a bölcsességetek
látássá minősül, a látásban azonossá lesztek a teljességgel... akkor megeső
szívvel a lényekhez fordultok, és gondoskodni kezdetek.
A legnagyobb bölcsesség nélkül nem
juthatunk el a „mennybe", de a „mennyben" nem számít majd többé a
legnagyobb bölcsesség sem. Abban/akként/ott/úgy már máshogyan lesztek.
Törekedjetek a mindenre válasz, mindenre gyógyszer, abszolút „szemszög"
meglelésére! Ha megtorpannátok, segítsen át Titeket a nehezén az, hogy sokan
számítanak Rátok, ha nem is tudjátok még, hogy számítanak!
Amikor kérdezni fognak Titeket,
közelítsetek háromféle fő módon; lehet többféle is, ezek csak a fő módok:
először is, a látszólagos összefüggésekre a felszín kíváncsi. Másodszor, a
feloldó összefüggésekre a mélység kíváncsi. Harmadszor, az Abszolútumra, amely
mindenben az eredet, eredő és mindennek a végső oka, célja is, erre mindannyian
kíváncsiak, de nem mindig tudják jól kifejezni ezt, és nem is mindig tudnak
róla, hogy erre kíváncsiak. Minden, és mindenki az Egyre vágyódik, még, ha nem
tudja, akkor is, még, ha rossz helyeken keresi, ha pótcselekvésekkel,
félrenyúlásokkal, akkor is. Megértőnek ildomos lennetek. Egyszer majd
elérkeztek abba az állapotba, amelyben legszívesebben csakis a legelső/legvégső
magyarázattal felelnétek minden kérdésre. „Sajnos" muszáj lesz mégis
mondani valamit a másik kétféle módon is.
Din-Gir Lu-Gal
Pa-Te-Si Su-Bar-Tu
Egy kakas volt csak, amely tojást
tojt...
és tojásából csuda város serkent...
az ura szétválasztotta a hamisat az
igaztól, a sötétséget a világosságtól...
tűzzé, vízzé oldotta fel a hegyeket, a
béklyókat, felélesztette a kőbe vésettet, vízió-lényből valóvá lett…
szembenézett a múlandósággal, meglelte
a célt…
egy része az otthonba vágyott, ám Ő
megeső szívvel megregulázta…
belekortyolt a csillagok tejébe…
meghallgatta a szűkölők panaszát…
magában a világot felemelte.
Az embernek kell magában az elemeket
eggyé minősítenie… nem rázhatja le a felelősséget. Ha nem bújik ki eme égi
feladata alól, bizony be kell járnia a három hegyet, azoknak minden kastélyát,
várát, és a középső hegy tetején a palotát is! Meg kell ismernie mindegyiknek
az urát, és reggelig borozniuk kell. Ahol nők laknak, ott persze nem
feltétlenül ivással telik az éj. Ám ahol azzal telik, hősünk fog csak berúgni
minden alkalommal. Ami nem fontos, abból így egyre kevesebbje marad; amije meg
kevés volt, pedig nagyon fontos, abból egyre többje lesz. Mindenhol ott kell
hagynia ajándékul valamijét, de távozáskor, sokkal értékesebb útravalóval,
ruhával, csodaszerrel, varázs étekkel, bűvös eszközökkel, fegyverekkel,
vértekkel, tudással engedik útnak. Mire a központi palotába ér, olyan nemessé
válik kívül-belül, hogy a királyok királya fiául/lányául fogadja, és örököséül
megkoronázza Őt. A kívül kicsi, belül végtelen, kívül málló, belül örök palota
lesz az otthona. Ekkor, mivel csodálatos emberré lett, és nagy szerencse érte,
visszagondol mindenkire, akivel az útján találkozott. Megeső szívvel meghívja
mindezeket a koronázására, és jól lakatja, megajándékozza Őket! Végül
családjául és saját örököséül fogad mindenkit. Megosztja velük szívére
helyezett, végtelen sokra osztható koronáját, ezek pedig olyan boldogokká
lesznek, hogy Ők is tovább osztják. Mindenki szabad bejárást, és otthont lelhet
a kívül kicsi, belül végtelen palotában, akinek a szívén ez a korona van.
Milyen szép mesét lehetne írni mindebből. Írjátok meg, drága Smirna! A „népmeséket”
is olyanok írták, akiknek a szívén ott a korona. Vegyétek szívetekbe az én
szívemről, egymás szívéről a színarany örökséget, és írjatok mesét!
Térjetek be közben magatok is a
kastélyokba, várakba, és a palotába! Igyatok, ajándékozzatok, gazdagodjatok,
térjetek haza és hívjatok meg mindenkit, fogadjatok családul mindeneket!
Írjátok bele a mesébe a saját történeteteket is! Beszéljetek a házigazda
grófokról, hercegekről, királyokról! Hadd lássák, akik csak ezután indulnak,
mennek, milyen volt a vár, amely fölött a Nap díszelgett, amelyben a Fiú
lakott, és ahol borozás után, hajnalban, a cselekvő törvény ajándékát kaptátok
útravalóul? Milyen volt a kastély, amely fölött a Merkúr fénylett, és amelynek
az ura egy ikerpár volt, akik szüzek voltak, és talán, szüzességük jutalmaként
a legokosabbak lehettek a három hegyen? Találós kérdésekkel mulattatok. Reggel,
mit is kaptatok az útra? Összefüggéseket látó szemüveget? Beszéljetek a várról,
amelynek tornyán a Vénusz ült! Ki is lakta? Szakasztott édesanyátok; mintha Ő
maga lett volna, úgy szeretett benneteket! Mérlegekkel teli konyhájában
megannyi hozzávalóból a legfinomabbat főzte. Mesélt, meséltetett, és néha
megsimogatta az ablakon be-benéző, kedvenc bikája fülei tövét. Álomba ringatott
Titeket, és reggel egy ajánlólevelet nyújtott át Nektek, amelyben leírta, hogy
bárki, akihez betértek, nyugodt szívvel beengedhet Benneteket, mert jó
gyermekei vagytok. Ez nagyon megkönnyítette a további dolgotokat. Meséljetek a
kastélyról, amelynek a szélkakasa helyén szélskorpió forgott, és annak
fullánkja hegyére telepedett terepet felmérni a Mars? Adtatok finom vizet a
virágoskertjét legelő kosnak? Neki az a kos a kedvenckéje. Ha adtatok, biztosan
kedvelt Titeket. Bár, nagyon akaratos fickó; folyton morog. Azt szereti, ha minden
azonnal meg is valósítható, ha megfoghatja, és a helyére teheti, bármi is az.
Gondolom nem aludtatok, mert egész éjjel a Pozsonyi csata terepasztalát
rendezgettétek. Az a féltett műve; megtiszteli azt, akinek megmutatja. Reggel,nem
a szörnyűző tükörpáncéljai közül adott véletlenül? Nekem azokból adott. Ez
később sok gondból kisegített.
Na, és, hogy éreztétek magatokat a
másik hegyen? Ott volt például az a föld alá épített kastély, amelynek ablakai
a Plútóra néztek, amiben tükörből, és üvegből voltak a falak, és néha nem
tudtátok, melyik tükör, és melyik üveg! Ráadásul sok szobában színjátszók
játszottak, és ezerfelől, ezer módon keveredett a tükröződésük, és a játékuk, a
hangjuk a látványukkal és a saját emlékeitekkel. Erre jött még a képzeletetek is.
Hiszen itt vagytok, bizonyára rájöttetek, hogy a skorpió mintás lépcsőkön
lehetett visszatalálni az előszobába. Az lehetett ám csak az izgalmas éjszaka!
Mit kaptatok utatokra bocsátó ajándékként? Elmétek beszéde ellen is védő
füldugót? Elmétek képei ellen is védő varázskristályt? Utána, mi volt a
Neptunusz alatti kastélyban? Nekem nagyon tetszettek a tízezernyi halat
ábrázoló mozaikok. Bár, kissé gyengének éreztem magam és álmosnak, de aztán
csodálatos teát kaptam hajnal előtt, és minden erőmet visszanyertem. Ti is egy
könyvet kaptatok ajándékba? Az enyémet mindig nyitva találtam, akkor is, ha
becsukva hagytam ott, és nyúltak a lapjai. Látszólag üres volt, de, ha valamire
szívből gondoltam, megjelent az oldalain. Amikor olvastam, mintha szétfolyt
volna az idő. Na, és mit szóltatok az Uránusz alatti várhoz? Mindenütt korsók.
Gyűjti őket a várúr. A birtokain veteményes kertek, ezer kúttal, tízezer
csatornával. Öntözi is mindet rendesen. Megmutatta a javítóműhelyét? Folyton
bütyköl; bármit megjavít. Ilyen, fiatalító a légkör az egész birtokán.
Részemről úgy éreztem, újjá születtem, amikor elköszöntünk. Ott volt még a
második hegy hóhatárán túl, zászlaján a Szaturnusszal, az a rideg, hideg vár
is. Én még a zászlót is takarónak használtam, az sem segített. Az egyetlen üde
színfolt az a bak volt az udvaron. A vacsora mirelit volt, az ágy kemény, a
házigazda merev. Mintha fogda lett volna, úgy éreztem magam. Éjjelre, kulcsra
zárták a szobám ajtaját. Remélem, nektek jobb volt ott lenni! Amikor
eljöttetek, gyógyító olajokat, meg, mesterkulcsot kaptatok? Én ezeket. Remélem,
sikerült közösen, igazul használnotok azt az egy kulcsot! Remélem, nem adtátok
el az aranyát beolvasztva? Jól
van! Szóljatok, milyen is volt az Atya vendégének lenni, aki a középső hegy tetei
palotában lakik? Olyan szép a Jupiter az udvaron álló, égig érő fa négy nagy
oldalága felett! Ugye, az Anya levelével egyből beengedett? Rendes az Öreg,
nélküle is beengedett volna, de azért így, mégis jobb volt mindenkinek. Nála az
állandó törvény szelleme tölti be a helyet, ettől olyan magától értetődő és
tiszta, teljes minden. Még íjazni is volt kedv, lehetőség, ugye? Hajnalban
tüzes nyilat is lőttünk az égre. Ekkor fogadott fiául. A szívemben lévő
igazgyöngyre mutatva azt mondta: „Belőlem vagy, már akkor ismertelek, mielőtt
nevet kaptál volna. Elvesztél, de haza találtál. Megkoronázlak, tehát; átadom
Neked kijáró örökségedet. Örökség az örökséged. Legyen jelképe e korona, amit a
szívedre helyezek! Ne félj, amikor felfénylik, teljes, egész leszel! Ha velem
maradsz, ha járni-kelni indulsz, az én családom leszel, és vagy mindörökké.”
Nagy boldogságomban megszűnt az idő. Úgy döntöttem mégis, hogy eljövök
Hozzátok, és biztatlak Titeket: ne féljetek! Kopogtassatok, ajándékozzatok!
Adjatok-fogadjatok, épüljetek, emelkedjetek, finomodjatok! Tényleg! Mondjátok
csak, a sok ajándékért cserébe, amiket kaptatok, hol, mit hagytatok? Mondjátok
csak, a sok ajándékkal mit kezdtetek?
Napember
Négy bölcs volt. Egy belehalt, egy megőrült,
egy magába zárta, egy szétosztotta, amije volt. Gondoljátok végig, melyikükben
mi mehetett végbe, és a szétosztó utat fogjátok választani! Három tanítvány volt. Az egyik rendelt, mint az
orvosok, a másik kéretlenül is térített, beleszólt, a harmadik járt-kelt, és
mindenkinek adott, aki kért tőle. Gondoljátok végig, melyikükben mi mehetett
végbe, és a szelíd, gondoskodó, adakozó utat fogjátok választani! Az iskola kijárása után visszatérni az
egyszerűséghez, mértékhez, szeretethez, gondoskodáshoz; ez a helyes választás.
Annak idején, akik kijárták az ilyen irányú iskolát, és főpapi minőségre
emelkedtek, nem lettek azonnal
beiktatva. Sőt! Volt, aki nem is lett, mert nem az volt a lényeges; már az is a
mindent jelentette, hogy teljes minőségben létezhetett. Aki mégis be lett
iktatva, az előírás szerint, Ő is előbb hazatért, és folytatta az iskola előtti
életét. Kapált, öntözött, mindent ugyanúgy tett, ahogyan a többi ember, kivéve,
hogy Ő már látva látott, szeretve szeretett. Nem a világ változott teljessé,
hanem Ő látta benne a teljességet. E mozzanatban érezhette meg az emelkedett
ember, mekkora különbség van a teendőit kínnal, nyűggel elvégzők életminősége,
és az ébredettekéi között. Egy fel nem ébredett lény háromszor dolgozik, míg
egyszer dolgozik. Félelemmel, lustasággal, vágyakkal küzd közben. Aki viszont,
látva lát, és Él, valamint minden munkájának mögöttes, és végső értelmét is
tudja, egyszer dolgozik, mégis, egyszer sem dolgozik. Rácsodálkozás,
gyönyörködés, szeretet teli gondoskodás teszi ki a mindennapjait. Az egyetlen,
ami szívfájdalmat okoz Neki, az a világ szenvedése. Ekkor dönt úgy, hogy
megtalálja azt a legideálisabb életmódot és létfeladatot, amelyben a
leghatékonyabban, legeredményesebben és a leghosszabb távra kihatva segíthet.
Önvizsgálatot tart. Megtudja, mire alkalmas leginkább, és abban fejti ki lelki,
szellemi, testi erejét. Megtudja, miben tehetséges, és azon a vonalon örökít,
mutat fel, hagyományoz, gondoskodik. Egyesíti magában az elemeket, arannyá
nemesül, Nappá gyúl fel és éltetőn világol. Méltó a király/királynő névre.
Mindenki nevelje magát
királlyá/királynővé; mindenki magát! Az ember története a Biblia el nem
hazudott részeiben és a Biblia előtti írásokban, a csillagokba írt mesékben, az
eredeti forrásban, nem más, mint egy példabeszéd arról, hogy az emberiség, vagy
egy ember milyen utakon járhat a célig vezető útján. Az abszolút Egyből
származik; a teljesből a hibásba, a tisztából a romlóba, a könnyűből a
nehézségbe hanyatlott. Fogan és nő. Növekedése burokban kezdődik. Az Egyből
kiszakadva, elindul a hétpróba, hét bolygó, hét minőség útján, valamint a
tizenkét állapotövi jegy, plusz kettő beavató, kilépő-belépő jegy által
övezett, minősített útján. Cél a hazatalálás. Az Egyből kihullott,
elnehezedett, bemocskolódott lény visszaindul az Egybe. Az
Atya-Anya-Fiú-Szentlélek Egy, részleteiben is áthatja a teljes mindenséget.
Azonban a mindenség részletei nem tudva tudják Őt, és ezért szenvednek,
szenvedtetnek. Jaldabaoth jelképez minden lényt, aki istennek akarta, akarja
magát, istenként teremtett, teremt, de e teremtése tökéletlen, és ami, aki Tőle
származott, származik el, a mai napig tökéletlen. Támasszatok anyagi
rendszereket, mind összeroskad majd! Amit nem a lélek, a látás, a szellem, a
szeretet, a bölcsesség, a gondoskodás szül meg, és tölt be, minden elenyészik.
Ami nem a bensőjében élő erény, az Élet, a Világosság alapján alapul, alakul,
az már az alapításakor elveszett. Rendszerek, világkormány, birodalmak! Csakis
azok akarják megszűntetni a nemzetállamokat, akik vissza akarnak élni ezzel. A
nemzetállamok megszűntetése, egy szakrális, gondoskodó, bölcs, szeretet-tanács vezetése
esetén szükségtelen; azonban egy rosszakaró, érdekbagázs esetén nagyon nem
ajánlott. A nemzetállam egysége az utolsó biztosíték egy visszaélő „világ
elit" ellenében. Ha létezik ilyen, azért nem jó megszűntetni a
nemzetállamokat, ha nem létezik ilyen, akkor pedig minek megszűntetni?
Rendszerek, világkormány, birodalmak! Ezért csak addig léteztek, amíg vannak,
akik hullákkal fűtik a kazánjaitokat! Amikor nem lesz már hulla vagy olyan, aki
lapátolja, kipukkadtok, mint a buborék. A semmi, az éhség, meg a szomjúság nem
teremthetnek fenn is maradó birodalmakat. Erénytelenség, félelem, tompaság,
gyűlölet gyártotta, térképet rajzolgató világkormány ki sem alakulhatna, de, ha
kialakul, akkor is saját mocskába fullad. Csakis a lélek, a szellem jóságából,
szeretetéből, erényéből teremhetne igazi világkormány. Ez pedig már nem kormány
lenne, hanem lelki-szellemi szeretetkirályság. Nem ember lenne a fenntartója,
hanem az alapminőségek, az elsődleges égi törvények, az Egy, a szeretet, a
bölcsesség, a Világosság, az Élet. Az ember-király nem más, mint a
legbenső-legvégső, eredő Egy embere, aki az elemeket magában egyesítette, és a
mennyet képviseli a Földön, a Földet a mennyben. Aki magában nem egyesíti az
elemeket, nem válik arannyá és Nappá, és tettei nem ebből az aranyból, Napból
következnek, csupán egy fogaskerék-fog marad a romlás és rontás gépezetében. A
rontás tompa császárai hatalmaskodók. A valódi arany-, és Napkirályok szerető
gondoskodók.
Az Egyből kihullott, elnehezedett,
bemocskolódott lény visszaindul az Egybe. A tompa lény újra felemelkedik.
Bölcsességre tesz szert, magában az elemeket egyesíti, látásba ébred, arannyá
lesz, Nappá gyúl, megeső szívvel gondoskodik. Így létezik, míg el nem hagyja a
test világát. Míg itt lép, és gondoskodik, aranyát szétosztja, és Napként
világol.
Akik azt mondják, hogy Isten szolgái,
és közben sem magukat nem emelik, sem más lényeket nem segítenek, valójában nem
az égi feladatukat vállalva léteznek. Akik térítenek, kényszerítenek, ártanak
az Isten nevében, nem értették meg a valódi tanítást. Ezek a lények inkább
igazolják rémtettekkel, hogy nem az égi feladatukat teljesítik, minthogy
teljesítsék azt. Akik ilyenek, méltók a világok pusztítója névre. Ezt leplezve,
szégyellve toporzékolva kínoznak, üldöznek, loholnak, koslatnak, marakodnak,
hadonásznak, pózolnak, és pusztítanak, míg vérbe nem fulladnak, vagy, míg fel
nem ég velük az egész bolygó. Csak, akik az égi feladatukat vállalva,
teljesítve léteznek és élnek, akik nem csak hordozzák, de képviselik is az
Életet, a Világosságot, a bölcsességet, a szeretetet, a jót, méltók a
nagybetűvel Ember névre. Akik pedig arannyá, Nappá váltak, mindannyian királyok/királynők.
A világok pusztítóinak nyomán szenvedés és romlás terem; az Ember, a
királyok/királynők nyomán gyógyulás, egészség, Élet, Világosság, bölcsesség,
szeretet terem.
Kik tehát az égi feladat teljesítői?
Akik magukban a romlással az Isten szolgáinak mondják magukat és kínoznak,
emésztenek; vagy azok, akik nem Isten szolgáinak mondják magukat, de magukban a
szeretettel, az Élettel, a Világossággal emberekről, és más lényekről
gondoskodnak? Embert pusztítva nem lehet Istent szolgálni; még, ha mondjátok,
sem! Emberről gondoskodva is Istent szolgáltok, még, ha nem is tudjátok, hogy
igen.
„Miért engedi az Isten, hogy ez, meg az
a rossz megtörténjen" – kérdezitek sokszor. Nem a valódi Egy engedi a
kínt, halált, és a szerencsétlenséget, hanem azt a tökéletlenségünk okozza.
Váltsátok látássá a nézéseteket, Életté a léteteket, bölcsességgé az ismeretet,
Világossággá a fényt, és a sötétséget, abszolút, égi szeretetté az érzelmi
szeretetet! Járjátok ki az iskolát! Járjátok végig az utat!
Szabad akaratotok van. Akár
megtévesztés által, akár magatoktól lettetek tompák, szabadságotokban áll
megkeresni a bölcsességet, és megszabadulni! Magatokat tartjátok távol a Jótól.
Magatokat tudjátok megmenteni.
Minél tompább, nehezebb, sűrűbb, butább
ösztönvilágot veszünk alapul, annál kevésbé van jelen az isteni alap. Ezek már
kizökkent poklok... ahonnan kiszorult az Eredet-törvény... itt más Archon-ok,
meg más kiscsászárok zsarnokoskodnak, és a lények, még, ha isteni is bennük a
lélek, csupán ezek rabszolgái. „A pokolban bírónak lenni, hát az is csak
pokol" – írtam egy régi dalomban. Ám tény, hogy akármilyen mélyre tompult
világba is szorul valami/valaki, ha a benne lévő, és bármi legbensőjében élő
isteni lényegbe helyeződve szemlél, ott él, az bölcsességgel, magát
visszaemelheti az istenihez közeli világokba. Vállalni önmagunkat és sorsunkat
beteljesíteni, ugyanakkor nem téríteni, nem beleszólni, nem erőszakoskodni.
Van, aki ezért kezd el írni, szólni, énekelni, cselekedni. Vannak azonban, akik
haszonszerzésért, vagy életrontásból; félre vezetve az embert, elterelve az
Istenbe vezető útról.
A néphagyomány szerint eljön a végső
kavarodás ideje, és csak azután keletkezik újra jó értelemben vett közösség.
Egy kegyelmi mozzanat segít majd ennek elkövetkezésében. Mint egy jó családban,
az Anya jár majd közben értünk, és égi kegyelemben részesülünk. Az üzenet
lényege, hogy önerőből, ennyire gyenge szerzetek, mint mi, maximum csak addig
juthatunk el az emelkedésben, hogy elfogadjuk a kegyelmet, amely hozzáad a mi
erőnkhöz, és ezzel történik meg a hazatérés. A Pistis Sophia evangéliuma is
erről szól: az alany ki akar jutni a szenvedés-létből, imádkozik, hogy mentsék
ki innen. Önereje nem győzi az itteni világbugyrok urainak erejét, az
archónokat, dékánokat, sléveket, démonokat. Csakis a világok-eleji, világokon
felüli Teljes Világossággal való szövetségben sikerülhet a Valóságba
visszajutás. Kettészakadtunk, és égi részünkkel való újra egyesülésünkkel
juthatunk vissza a valódi otthonunkba. A legnagyobb filozófia, a legokosabb
okosság sem elég. Filozófusból azonossá kell lényegülnünk! A mostani idők
gyanúsan a megfelelő idők arra, hogy felismerjük, amit fel kell, elfogadjuk a
kegyelmet, amellett, hogy természetes ösztönünk alapján hajt minket a
megismerés, tudás iránti vágy is. Ismerd meg önmagad, és megismered Istent;
ismerd meg Istent, és megismered önmagad!
Folytatás a szám szerint következő bejegyzésben -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése