S mily’ csodaemberek Ők az emberek között, hogy a semmiért
is jók akarnak lenni és csak úgy zsigerből szerető, gondoskodók. Ők az előző
nap utolsó, és az új nap első fényszikrája. Odakint mindenki szűkölő elme csak,
és a nappal is a velejéig sötét. Ő csak tanul. Pajtásai elől elhúzódik, az
ablakon bámul ki naphosszat, mikor óvodában tartják. Jól tanul. Unatkozik az
iskolában, és szörnyen rosszul érzi magát a kicsinyesek hatalmi játszmáiban.
Veszíteni, és nyerni sem szeret, amikor versenyeztetik. Szeretik, nem azért
kerüli a rosszalkodókat, mert bántanák. Mindent tud, és mégsem jelentkezik,
hogy szólhasson, s csak akkor ront jegyet, amikor hazugságot tanítanak, de azt
nem hajlandó hinni. A gyengébbek barátja. A bántottak mellett sétál. Kiáll az
igazságért, és megvéd másokat. Sokszor gondolja azt, hogyan lehetséges, hogy Ő
a gyermek és látja, hogy nem jó így a világ, és a lények szenvednek, de a
felnőttek nem látják? Egyik felnőttnek látnia kellene, de egy sincsen. Hát,
senki sincsen, akinek feltűnt volna, ami neki? Látván látom, hogy nődögél.
Erdőt jár, harcművészetet tanul, kardozik, íja van, és a történelem legnagyobb
harcosaiért rajong. Egyik nagybátyja kertre, háztájra tanítja, a másik az
erdőre, s a vadászatra is. Azt képzeli, hogy Ő a legnagyobb vitéz, lovas,
kardforgató hős, s nagyanyó szerint egy álruhás, titkos király. Bor-baál nagyanyó
a család közepe. Egy bölcs, szerető, igazságos, érző, jóságos és kedves örök
öregasszony. Lavórban mosdanak, petróleumlámpa pislog. Az évkör, s a
kalendárium, no meg a természet rendje szerint kelnek, élnek, fekszenek, s a
szerint vetnek, művelnek, gondoznak, aratnak. Évek telnek évre, és álmodik az
ifjú. Úgy takarják az angyalok, ahogyan a születése napján. Úgy takarják, amint
a bujdosók a tüzet hideg éjszakákon. Fák odvába rakták, fallal körülvették,
kicsinek tartották, hogy az üldözőik a fényét meg ne lássák, s hozzá oda ne
találjanak. Csak aki szomjazza a világosságot, az találhat oda a tűzhöz. Csak
akiben eleve ott van a tündöklés, az talál oda behunyt szemmel is a bujtatott
tündöklőhöz. Csak kiben már elve helye van a válaszoknak, ő tudja feltenni a
helyes kérdéseket, és benne meg is fogan a válasz. Kisarjadó, szárba szökkenő
maggá válik. Megnő, zöldell, virágzik, terem, magával táplálja, és magában őrzi
tovább a rejtező tüzet.
ʘ
Az Üresség Világossága és teljessége az emberekhez intézi
szavát. Nem eleme a képletnek, de minden eredő, ok, eredmény Ő maga. Ő az Egy,
aki a számosság lehetősége, beteljesülése, magában foglalója, kiszámítója és
abszolút eredménye is. Az ifjú, amikor az alkalma elkövetkezik, így szól majd:
kivontam magam a képletből, nem jövök sehonnan, nem tartok sehová, és amit célként
elérhetnék, az már öröktől bennem él. Addig azonban még az Ister sok vize
elfolyik. Látom az ifjút elzülleni, megromlani, penészes, füstös pincékben
beszél és énekel, iszik, hogy el tudja viselni, ami benne feszül és készülődik.
Iszik, hogy ne kelljen külön lennie, többet értenie, hanem csak egyik akar
lenni a sok közül. Nincs nő, ki ne szeretné, de nem tudnak abban élni, amiben
neki kell. Van, aki belefárad, hogy mellette jobb akar lenni és feladja. Nem
akarnak arra emlékezni, hogy kik lehetnének valójában. Hallom az úrfit azt
mondani: az égi szerelem a földibe: beteljesületlen; a földi a földibe: nem égi
szerelem; a földi az égibe: beteljesületlen; csakis az Ég áldozata által
teljesülhet. Szíve szakad s korán őszül; ez a jussa az ilyeneknek. Arcában ott
van az egész népe arca. Évek során át írja verseit, de azok alig jutnak el
valakihez. Dalol, de alig hallgatják. Fejtik, de nem értik, mert az angyalok is
úgy akarják. Nem figyelnek fel rá, nem lesz népszerű. Pusztán az írásért ír, a
dalokért dalol, és az üzenetért üzen. Az asztalfiókban gyűlnek könyvei. Tudja,
hogy van valami végletesen csodálatos és hatalmas titok, de őrzői tőle, magától
is elrejtik. Nem eszmél, míg minden együtt nem áll. Saját maga sem tudhat
magáról. Fátylak fedik őt, saját szemei elől is. Csak hogy kinevelődjön, de még
fel ne fedje magát, épp oly’ vonalon tartják. Liliomfák és rózsa alatt. Odakint
ezalatt rendszerek változnak, mondják. Pedig, csak új a nevük, de ugyanazt
művelik; egyszer asztal fölött, egyszer asztal alatt. Ugyanazok ülnek az urak
székeiben, akik az altatók bábjai. Más név, új arcok, de emezek unokái is
ugyanarra a dallamra énekelnek más szöveggel a népeknek altatót. Nincsen már
nemesség, és mindent összemosnak. Szemetet esznek és mérget etetnek.
Hadonásznak, megosztanak, bűvész mindahány. Dalol a Napember, versel a Napember
és kinevetik szavát. Nemzetzüllesztésben cinkos minden olyan bárd, aki királyt
hazudtol és hóhért tisztel, mint királyt.
ʘ
„Az Üresség Egy, a semmi meg: nulla. A 2 a sokadalom, a 3 a bölcsesség, s a szeretet. Egyből a kettőbe,
kettő a háromban tovább az Egybe." Így beszél, s a nézők fejet vakarnak, Ő
meg akkor hunyorog, ha jóslatot hall, és régi királyokról mesélnek neki. Arról
is, hogy régen álruhában a nép között járt az igazságos, s ettől felcsillan a
szeme, szárnyal a képzelete, felhőkért nyújtózik, de estére szomorú lesz a
lények szenvedése miatt. Részegen sír a kocsmaasztalnál, s gyalogolva fákat
ölelget és a Göncölhöz beszél. Sír, nevet, sír, nevet és kiordítja magából a
haragot, a szánakozást. Amíg a profit parancsol és az érdek, látja, hogy a
planétát a halálba szennyezik. Amíg az alárendelő attitűd parancsol, s nem a
mellérendelő, gondoskodó, az élet ellen vannak és mindent irtanak. Szánja az
embert, ki a másikból és ezért ellene él, s nem a másikért, s emiatt dől sírba
bőségben senki-szörnyként. Megkönnyezi a föld fájdalmát, a tűz szégyenét, és
fullad a léggel. Más nevében is kéri a víz bocsánatát. Na, és a méhek! A
méhekre nézve rajongó, megeső szívvel áll és arcán atyai mosollyal. Figyelem, a
méheket becézi, mikor az őrzők helyesnek vélik az első fátylat hősünk elméje s
lelke valósága közül kirántani.
Ez az első lerántott fátyol: a fekete színű.
Este egy templomban énekel. Gyermek, öreg, nő, férfi, világi
és egyházi hallgatóság egyaránt örvend, töltekezik. Éjjel pálinkázik a
tiszteletesekkel. Törődőek, barátkozók, de az egyik támadja Őt egzisztenciális hiányosságai
miatt. Magában azt gondolja, mit képzel ez az ember, hogy a vendégére
szegénységet bűnként olvas? Mit képzel, aki azért kapja a pénzét amiért, és
azoktól, akiktől? Ám amikor megnyílik az Ő szája, hogy beszéljen, nem ilyeneket
mond, hanem hangosan már csak annyit válaszol: „mi van azokkal, akik már
azelőtt szétosztják, hogy lenne nekik"? Döbbent csendben ülnek, és csak
azután viccelődnek tovább.
ʘ
Kertész lett, hogy a lehető legkevésbé ártson. Van
jogosítványa, de vonattal jár, mert úgy fogyaszt a legkisebb mértékben. Az évek
múltával egyre többet mellőzi a húst. Böjtöl az ünnepek előtt. Szent, és nem
szent könyveket egyaránt olvas. Vallásokat figyel. Mindegyik sántít valahol.
Lemezeket ír, elénekli a verset. Úgy véli, manapság zajt kell csapni a versek körül,
mert a sima versre nem figyelnek. Sok év, mire az első könyvét kiadják.
Verseskötet. Csoda volna, ha firtatnák… utána újabb hosszú éveken át: semmi.
Csók, bor, cimborák, átdalolt éjszakák. Nem örökölt semmit, nem keresett semmit,
hónapról hónapra él. Minden vagyona két gitár, és az igaz barátok. Két nadrágja
van, két ingje, és néhány felsője. Ugyanaz a bakancsa évek óta, de szerető és
jó a család. Nők jönnek, adnak, majd elvesznek. Másnak nevelődnek fel
mindahányan. Van, hogy érdemteleneknek. A szerelembe szerelmes. Albérletről
albérletre jár. Jól dolgoznak az angyalok. Gigantikus munka a Tüzet takaréklángon
tartani, a benső Napot leplezni a nyilvánosság elől. Őrületes praktika
szükséges úgy intézni mindig, hogy az emberek ne tudják, mit is látnak, amikor
nézik. Alig párszázan akadnak csupán megtéveszthetetlenek. Csakis Ők érzik,
amit mások nem éreznek, Ők az értő hallgatóság az értetlenek között. Ők a nyílt
szívűek és a lelkükhöz odafordulók, akik igaz barátok és szorgalmas keresők.
Kik gyönyörködni képesek, megtalálják egymást, mert bensőjük alapján tartoznak
össze. Magukban az isteni szikrát újra felfedezik, ahhoz tartanak. Hűségesek
maradnak hozzá, és gyógyítják a világot. Meglátják, ha valahol megnyílik az ég,
ha valahol világosodik, akkor az országból bárhonnan odagyűlnek. Éhező Smirna,
király nélkül is lehetnél királyság! Szakrális fentből, és társadalmi lentből
kellene, hogy összeérj és össze érj. Mindenhonnan le vagy zárva, csak befelé és
felfelé van út. A felfelé a befelé, a kifelé pedig a lefelé. Van az Égben
királyod, királynőd, míg a Földön nincsen. S ha mindenhonnan vicsorognak rád,
befelé, felfelé még mindig van világ.
Édes családom, Smirna! Csak hiszed, hogy mi a szabadság, s a
Te nyomoroddal példálózva hitegetik saját elnyomottaikat az altatók, hogy azok
szabadok. Maradj hű a lélek dolgaiban, és tündökölsz majd ismét! Ha a szellem
anyagba kötésétől elállsz, és anyagot szellemítesz át, meglásd, hamar eljön a
reggel! Hazád aranykalitka – mondják – melyből az egész emberiség boldogulására
röppen fel egy madár. Te ébredj először, s ébreszd népeinket! Töltekezz, légy
bölccsé, és ajándékba add a bölcsességedet! Emeld magad fölé az ellened
támadtat, és barátoddá minősítsd át mind a mérgeseket! Légy szerelmes, és
értelme támad a daloknak! Légy szerelmes, és értelme támad a daloknak!
ʘ
Az ifjúval sírnak az angyalok is. Fáj látnia a szenvedést,
és hajnalokig üvölt, énekel ordítva, így adja ki magából, amit csak tud. Nem
értik meg, nem hisznek neki. Délben felkel, nem alszik sokat. Fejfájására
gyógyszert reggelizik. Tollával lapokra rója, amit nincs kivel megosszon.
Kérdéssel kezdi, hogy mi micsoda: A szabadság a lélek, rabság az elme –
firkantja – a szabadság elmével fel nem fogható, s csak álszabadságokra képes
az ember itt, az Egytől elfordulva, mert a lélek az elmével megragadhatatlan,
csak a hite, mi megnyugtatja, mellyel elhiszi, hogy a lélektől távol bármikor
is szabad.
„Nem magam miatt bánt pőre holtak, hogy nem hisztek nekem;
saját kínjaitokon nem hagytok enyhíteni. Mindaz, mi elferdült, eltévelyedett az
egyenességtől, az igazság abszolútumától, a valótól, az Egytől, az
kétféleképpen találhat vissza hozzá. Az egyik módja ennek, ha az ember
bölcsességre tesz szert, és a legnagyobb bölcsességében arra jut, hogy Él a
kegyelemmel, amelyet az Egy áraszt. A másik módja ennek, ha nem tesz szert
bölcsességre, de hisz, és bölcsesség nélkül is ugyanígy tesz. Akik az elsőkhöz
tartoznak, kétféleképpen szólhatnak igazul a másodikhoz tartozókhoz: egyszer
szólhatnak a Szentlélek által, egyenesen az Egyből, másszor szólhatnak a
bölcsesség, a megeső szív szeretetével, testvéri és baráti gondoskodásból. Akik
szólnak, kétféle dologról szólhatnak leginkább: az első, hogy Ti, akik bölcsek
vagytok, ne féljetek, hanem keressétek az igazságot és szeressetek, fogadjátok
az égi kegyelmet; a második: hogy Ti, akik csak hisztek, de nem tudtok, ne
féljetek, hanem keressétek az igazságot és szeressetek, fogadjátok az égi
kegyelmet. Ha mégis harmadikat is szólnak, azt kérik mindkét csoporttól, hogy
gondoskodjanak a harmadikról, akik se nem tudnak, se nem hisznek. Tegyék ezt
pedig úgy, hogy nem térítenek, nem szólnak bele mások életébe, hanem
közvetetten gondoskodnak, felmutatnak, hagyományoznak, örökítenek, kérdeznek. A
bölcsességek bölcsessége, ha az ember a Szentlélek útján az Egyből áraszt
tovább szóval, tettel, ha az ő saját bölcsessége nem tőle ered, hanem rajta
keresztül árad és úgy az övé. Ezzel a bölcsességgel csak a szeretetetek érhet
fel. Más, önös okoskodás, amely az emberektől ered, nem ér fel a szeretethez.
Ezért kérlek titeket, hogy mindenképp szeressetek, de csak akkor tanítsatok, ha
nem csupán az ember egyenlősége, hanem az Egy igazsága, valósága, világossága
és az Élet árad tovább a szavaitok által! Szeretlek titeket, egészülést kívánok!"
Ezeket írja le, hányni megy, eszik egy banánt, és
visszafekszik. Amikor felébred, visszaolvassa, és elcsodálkozik. Többször
is hangosan kimondja: „Hogy lesz? Hogy lesz? Hogy lesz?"
ʘ
Úgy lett, ahogyan azokkal szokott, akikről a fekete fátylat
fellebbentették. Látom Őt, ahogy nagyanyja temetésén zokog. Úgy érzi, ott, és
akkor ér véget a gyerekkora. Mivel a vén anyóka sokszor becézte álruhás
királynak, magába száll, és újabb könyvet ír. Beleképzeli magát a szerepbe.
Bölcs tud-e lenni? Hatalmas tud-e lenni? Képes-e megélni, milyen az uralkodás?
Kiír magából minden lángot, aggódást, szerelmet, hiábavalóságot, és jó akarást.
Könyve csak kéz alatt terjed. Elég ahhoz, hogy a hírverők utálják, de valaki
ölelje, csókolja, és mélyen a szemébe nézve rákérdezzen nála: ugye te vagy Atilla
király? Udvarol, imponál, azt mondja: magáról senki se mondhatja ezt joggal,
magáról csak tudnia szükséges, de mondania tilos; róla csak mások mondhatják. „Másképp
hogyan tudhattad megírni ezt a könyvet? Csak olyan tudhat ezekről, aki azonos
vele" – így szól a kérdező, de Ő csak legyint, nevet és tíz év is eltelik,
mire Bor-baál nagymamának ajánlva, papír formában is kiadhatja a könyvet. Azt
mondja: mindenkinek királynak, királynőnek kellene lennie s akkor lenne ez
emberi emberiség. Akik hallják, örömmel vannak vele, s Ő a koncertjei utáni
hajnalokon is törődik velük, szereti őket, családjának érzi mindahányat.
Kimondottan azért zenél hajnalokig, hogy lehetővé tegye: az ott maradottak
kérdezősködhessenek és megvitathassák a lélek dolgait. Dallal, szóval is
elmondja, a világot nem kell megjavítani, az embert kell megvalósítani, és a
világ jó lesz megint. Az elemeket kell magunkban egyesíteni, és arannyá válni.
A bolygókat kell magunkban egybe minősíteni, és Nappá gyúlni fel. Az embereket
sem kell megjavítani. Magunkban kell mennyé lenni. Az isteni szikrát újra
felfedezni, ahhoz hűnek maradni. Nem kell téríteni, beleszólni, csak szeretni,
gondoskodni, hagyományozni, felmutatni, örökíteni kell. Nem jó bányásznak
lenni, inkább kertésznek, királynak, királynőnek, csodálkozó
költészetállapotnak. Nem kell harcolni semmi ellen, de Életként kiállni a halál
elé, Világosságként a fény és sötét elé, igazságként, valóságként a jog, a
hazugság és illúzió elé. Nem kell bonyolítani, inkább az elme tébolyából a
lélekbe teljesedni.
Kérdeznek, lelkesednek, s Ő, amíg bírja, részegen is józan.
Még akkor is mondja, mikor a főúr jelzi, hogy reggel lett, és kegyelmezzenek.
„Belül végtelen"– hallva hallom a szavát – „belül
végtelen, kint véges. Belül örök, kint múlandó. Belül jelen, kívül pillanat.
Belül Élet, kívül halál. Belül Világosság, kívül sötétség. Belül teljesség,
kívül efemer. Belül azonosság, kívül magány. Belül Üresség, kívül semmi. Belül
jelentés, kívül szó. Belül szeretet, kívül félelem. Belül Eredet-tűz, kívül
éhség. Belül Eredet-víz, kívül szomjúság. Belül szerelem, kívül vágy. Belül
igazság, kívül jog. Belül Valóság, kívül elme. Belül csend, kívül zaj. Belül
Ige, kívül hang. Belül lélek, kívül test.
A befelé: fölfelé. A kifelé: lefelé. A fölfelé: befelé. A
lefelé: kifelé. Csak a szeretet győzheti le a halált. Csak a lélek ismeri fel a
lelket. Csak a Világosság ismeri fel a Világosságot. Csak az Élet ismeri fel az
Életet. Az elme tébolyából a lélek valóságába, a fényből, sötétségből a Világosságba,
létből, halálból az Életbe. A minőségeket egyesítve gyújtsátok Nappá a
szívetekben a gyöngyöt!
A hétpróba nem mindegyikét lehet győzelemmel teljesíteni.
Van, amelyet azzal állhattok ki, ha másokért veszíteni tudtok. Az önmegváltást
követően megeső szívvel visszafordultok a nagy megváltáshoz. Nem beleszóltok,
nem beavatkoztok, nem térítetek, hanem közvetetten gondoskodva felmutattok, örökítetek,
hagyományoztok, elérhetővé tesztek. Mindentudásnál hatalmasabb erény a szeretet.
Ha keveset tudtok, de Ti vagytok maga a szeretet, azzal már az Egy
eklézsiájának családtagjaiként határozzátok magatokat, és nem csak az Egy
határoz meg titeket. 1 → 2 → 3 → Egy. Ezt az egyenletet keresik a
tudósok. A kiindulási 1 kevesebb, mint a cél-eredmény Egy. Az eredmény Egy az úttal
több. Mert ezek minőségek. A 2 a tükörlényegű kettősségvilág. A 3 a bölcsesség és a szeretet. Az Egy
családjához tartoztatjátok magatokat, mivel a jósághoz, szeretethez, Világossághoz,
Élethez tartoztatjátok magatokat. Teljes szívben gyúl csak csillag
fényességnek, csakis üres kézbe adnak mindenséget." Ilyeneket beszél, és
elindul a legközelebbi vonathoz. Odakint havazik, egy óra az állomás, és egy
óra a vonatig plusz négy óra vonatozás haza. Ott maradhatna valakinél, de azzal
elmenne a délelőtt, és nappal utazna, így alszik a fülkében, és mire kinyitja a
szemét, el is telik az út.
ʘ
Úton van. Pici, kis vonalas füzetekbe jegyzetel, hogy a
bolygó bajban van, segíteni kell és nem látja, hogy bárki eredményt érne el
ebben... írja és írja: „ha az evolúció lenne a lét kizárólagos irányelve, akkor
a legerkölcstelenebb győzne, a legbutább szaporodna túl, és minden elenyészne
körülöttük. Ha az intelligencia lenne a fejlődés célja, a non-plus ultra, már
régen a mennyben kellene, hogy legyen a Föld. Intelligenciából van dögivel, és
megnézhetitek, milyen a világ. Az ember több frekvencián létező lény. A sűrűtől
a finomabbon át a legfinomabbig egy, ám többrétegű lény. Ha a legsűrűbb
elenyészik, a finomabb még meglehet. A legfinomabb pedig örök. És nem csupán ön-azonos,
hanem isten-azonos is. Ezek szerint gondold át a létezésedet! Akik csak testnek
tudják magukat, börtönben léteznek. Akiknek a szelleme bolyong csak, a téboly-káprázat
vezeti őket félre. Aki azonban a téboly-káprázattól szabadlelkű, nem csak
létezik, hanem Él is. Ugyanígy van az evolúcióval. Legelébb a lélekben megy
végbe, és az anyag csak aztán rendezi köréje magát. A társadalmat sem fogja
senki önmagán kívül megváltoztatni jobbá. Aki kívül zsarol, rendez, háborúságot
teremt. Csakis személyenként egyesével, és bensőnkben változhatunk mi magunk jó
világgá, és ha megvagyunk, az a jó fog kívülünk is végre teljesülni. Édes
embertársaim! Nem fogtok megtenni semmit, amit kérek, amíg nem értitek, s nem
bensőtökből fakadó lelkes tettel segítetek Anyánknak. Annyit tehetek csak, hogy
hagyományozom, s reménykedem, hogy visszafordultok lelketek felé, és
megmentitek Őt. Meg is hal, ha az kell, hogy belőlünk a nagybetűvel emberi Embert
végül kinevelje, de az Egy mellett most népem, hozzád imádkozom. Add, hogy
előbb nőj fel, és bújj ki a kakastojásból, mint hogy Őneki értünk meg kelljen
halnia! Az Élet örök, csak a lét múlandó, s így van ez a Boldog Természetasszonnyal
is, de add kérlek, jó nép, hogy ne kelljen a létből visszahúzódnia! Ne
kárhoztasd szenvedésre, rejtezésre, hogy minden megfulladjon, s korszak múltán
teremhessen újra önmagának testet! Az örökből termett, az örökhöz húzódik
vissza, s majdan ismét az örökből lép elő, hogy új embert teremjen, de, ha
megmarad, megmaradsz, ha elvész, elveszel Te is. Moss kezet földdel, moss
szívet Tűzzel, Világossággal, s mutasd élőnek egészen magad, hogy az Élethez
tartozz, mikor a halál itt végigvonul! A lélek Életből van, a test halálból.
Lelkesítsétek, lelkesítsetek! Legyetek az Élet családja ismét, és ne csak Ő a Tiétek!
Egymást tanítjuk, s addig jó nekünk, míg mi választhatjuk
meg, hogy a többieket mire. A bálvány az elme, s a lélek a valóság. Csakis
benső mennyből származhat a külső. Tanítsátok szeretettel egymást, ha nem
akarjátok, hogy a sors a szenvedés példájául tudjon csak felmutatni benneteket!"
ʘ
Ritkán, mikor pénz is, társaság is, szabadidő is akad, a
Nagy kevélyre zarándokol. Igen kedves neki valamiért. Ahogy onnan alátekint,
mintha egy szebb világba látna, hunyorog, és látja a száradt mederben az egykor
volt folyót. Sóhajjal képzeli oda ősök templomait. Városfalat, patakot, amely a
folyóba rohan. Kik elkísérik, régi időkről faggatják, és Ő maga sem tudja,
honnan veszi, amit elmesél nekik. Megint a jóslatok jönnek elő éppen, hogy egy
pápa beszélt egy bajszos, hosszú hajú ifjúról, aki megszünteti a rontott
kereszténységet, s viccelnek vele, biztosan Ő az. Nevet, és válaszol: „nem kell
megszüntetni semmit. Ha megszűnik, csak a fölösleg bomlik és megmarad mindig,
ha van a mélyén lélek. Mi a lényegre tapadt és takarja azt, csak benső
tündökléstől mállhat le. Nem kell féltenie azt, ami örök, világos és Élet. Ha
lenne ilyen ifjú, csak ha nem akarná, akkor idézhetné elő; csak ha többre adná,
kiteljesítené, akkor okozhatná azt, amit mondanak. A kevés csak többtől
változik meg. A sok csak örök végtelentől. Hó, eső, hideg, és szél, és sötétség
sem veheti rá a vándort, hogy kabátját levegye, csakis a Nap,és a szerelem. A
valódi hősök nem olyanok, hogy jönnek, és megoldanak mindent az emberek
helyett. Inkább olyanok, akik visszaadják a hitet önmagunkban, és emlékeztetnek
rá, hogyan tudjuk a próbáinkat mi magunk kiállni. A jelek, s jegyek, ami
alapján várnak a Fiúra, nekik kellenek, nem pedig neki. Épp elég, ha égtől az,
aki. Csak van, és egyszer csak azzá lesz. E jelekkel is alátámasztják a balgák:
csak miután itt volt, s nincs már, akkor örülnek neki."
Az egybegyűltek nem tágítanak. Kérdeznek, fejtegetnek,
kalkulálnak, elvonatkoztatnak, jövendöléseket mondanak. Kibeszélik elölről a
végig a nagy kedvencüket, mondják is a kedvencet: egy újabb kori szózat említ
zenélőt, tigrist, sivatagot. Kifürkészhetetlen, ki lesz Ő. Az önvalót feltárja,
és jószomszédi viszonyt ébreszt országaink között. Az ifjú meghallgatja, eleget
tesz kérésüknek, és az eshetőségekről beszél; jelzi, hogy az szimbólumok, képek
sokasága, s aki valóban jövőt lát, nem így ír, és nem így mesél, hanem inkább
kimondja: ez lesz és egyszer csak az lesz. Emiatt nem érzi úgy, hogy a vers „igaz
okumálás". Ám ha kegyes, mégis mondja, létezik kivétel: „ha az üzenő másokat
védőn nyúl rébuszokhoz, esetleg magát leplezi, vagy a jövő történéseit nem kell
megakadályozza jóslatával. Ez a jóslat, ha valódi, nem arról beszél, hogy mikor
következik be valami, hanem azt írja le, milyenek lesznek a körülmények amikor Ti
ráeszméltek az amúgy is mindig jelenlévőre." Így kezdi, eleget téve a
társak kérésének, kérdéseket téve fel, s megválaszolva azokat az Ő helyükben.
Igazi-e ez a közép-nyugati, folyóparti jóslat? Nekiállnak
most a kivesézésének. Megpróbálják megtalálni Őt, akit olyan nagyon várnak.
Hallom, kérdezi, kicsoda hát a zenélő sivatagok tigrise, és hallgatói nyomban
kivirulnak. Felajánlja, megtalálhatják, ha itt van, s ha nincs még, készen
állhatnak majd, hogy értő szemmel várják.
Vajon, miért ő Ő? Honnan, miből épp az, aki? Miért ez a
körülírása, ami a legendában van? Miért a neve, és mit sejtethet az a néhány
jelző? Jellemzi? Rámutat, vagy elvezet hozzá? Jelent-e valamit, és mit jelent
az embereknek? Más-más korszak embereinek ugyanazt jelenti? Vannak most is,
akiknek egyáltalán mond valamit? Van, aki várja? Mit akarnak tőle? Mit várnak
el tőle? Mit tennének érte, s megtennék-e amit tőlük kér? Mit jelent Ő
valójában, emberfelettiként? Felismerik-e ha eljön? Ő vajon tud-e magáról?
Felismeri-e kisember magából kinövő nagyember magát? Milyennek akarják Őt az
emberek, és milyennek az Ég... és ez egyezik? Milyen Ő, mint ember, s milyen Ő,
mint Ég? Miként, mivel várják Őt az emberek? Hogyan ismerik fel, hogyan kezelik
majd? A jóslat teremti meg Őt vagy Ő teljesíti be a jóslatot? Mikor van idő
előtt, idő után, és mikor lenne itt időben? Van-e itt ilyen ember most? És itt
van-e az idő? Együtt áll-e az idő, a hely, az emberek, az alkalmasság, a felismerés,
a befogadás, és helyén kezelési képesség, alkalmasság? Együtt áll-e a betöltés,
kitöltés, áradás, fogadás… minden?
„Amíg az altatók ráveszik a lakosságot, hogy gazdagságra
áhítozzon, addig így maradtok. Amíg arról álmodoztok, hogy gazdagok legyetek,
és nem arról, hogy valódi nagybetűvel emberek, addig a bolygó pusztulásához
asszisztáltok. Érdekes ez, így van a tájékoztatással. Valakik felszólalnak és Ti
morogtok, mert onnantól, hogy tudtok róla, már nem mondhatjátok, hogy nem
tudtátok. Cinkosokká lettetek. Onnantól, hogy tudásotok van a dologról, már a
saját döntésetek, hogy megölitek-e a világot.
A modern királyság üres, és halálos; nem más, mint fegyver a
visszaélők kezében. Egy buta, tompa tömeg urai visszaélnek a hatalommal. Ez a
sima, semmilyen, nem szakrális királyság rosszabb, mint az, ami most van. Így
amíg Ti nem álltok készen, és nem vagytok alkalmasak, bölcsek, teljesek, ne
hamarkodjátok el, ne vágjatok bele a kinti királyságba... de, bennetek
készítsétek a helyet a valódi királyságnak! Bár ne kellene király! Bár teljesek
lennétek! Én azért beszélek királyról nektek, mert ha már minden áron vezetőket
tesztek ki magatok elé – ha kell, ha nem – akkor legalább képesek legyetek a valódi
felismerésére, és magatok elé kitevésére. Bár ne kellene senki! Bár egészek
volnátok! Amíg méltatlanokat választotok ahelyett, hogy teljesekké lennétek, és
így képesek lennétek a valódit választani, addig szenvedni fogtok. Amíg nem
tudjátok a valódit választani, addig jobb, ha nem is választotok! Ő létenként
újra eljő, míg nem meglátjátok, és a helyére emelitek: a szívetekbe. Minden
létében újra és újra elölről ugyanezt végigéli, egészen addig, míg Ti magatok
is ugyanezt végig nem élitek. Ezért nem tarthatja fenn magának senki a
tisztességet, amíg fel nem eszméltek. Ezért nem sajátíthatja ki senki magának
tisztességet és tisztséget. Neki minden létében fel kell ismernie magát. Nektek
csak egy létetekben kellene elkezdenetek felismerni magatokat, és akkor összeérne
ez a kettő! Ő mindig nyílik, Ő mindig eszmél, Ő mindig adja magát, csendben, szépen,
egészen addig, mígnem Ti is adni fogjátok. Minden, amit itt elbeszélek nektek,
erről szól. Jön, adja magát, Ti nem adjátok magatokat... és ez addig
ismétlődik, amíg Ti is adni fogjátok magatokat, és utána nem csak bennetek lesz
királyság, hanem kívületek is. Nem csak földi semmi-királyság lesz, amely csak
fegyver ellenetek az altatók kezeiben, hanem valódi égi, belülről sugárzó és
áradó, Életet, Világosságot, igazságot, bölcsességet sugárzó, és áradó,
egyetemes királyság."
ʘ
Látom, hallom, magyaráz, mint egy mester. Körbeülik a
barátok, és megvitatják, amit szem előtt illő tartani. A nemzethalál jeleit
említik legelőször, hogy lehet itt tökéletes király, vagy királynő, semmiképp
sem veszi észre egy olyan tömeg, ami már nem nemzet és nem is nép, csak tompa,
önző, elégedetlen massza. Ahhoz, hogy meglássa az erényt, előbb benne is
erénynek kellene lenni. Csak az élve élő ismeri fel az Életet, csak a bölcs
ismeri fel a bölcsességet, csak akiben él a király ősképe, és lelkes, az képes
felismerni, megérteni, meglátni, megválasztani Őt. A tömeg néppé, a nép nemzetté
nemesülésére van szükség. Jóakaratra és közös egy akaratra van szükség, és hogy
az az egy akarat, szeretet és igazság akarása legyen. Csupán ezek megléte
teheti olyanná a népeket, hogy helyén kezelhessenek egy Ég-királyt. Csak ha a
társadalmunk középpontjába helyezik az erényt, és nem a kerítéseken kívülre,
akkor lesz otthona közöttük is az égi erénynek.
Kérdezik a kérdezők, mit cselekedjenek ahhoz, hogy az égi
erény közöttük otthont akarjon keresni? És Ő elbeszéli:
„Ha csupán tulajdonságotok a jóság vagy a rosszaság, az
egyik beveszi a másikat, a másik az egyiket és variálódnak, keverednek,
elmosódnak. Ám ha nem csak tulajdonságotok, hanem minőségetek a jó, akkor a
legnagyobb sötétségben, a legmélyebb mocsokban is léleknapként világoltok majd.
A lét vetkőzés. Adjatok, mielőtt elvétetik. Mert az válik részetekké is, nem
csak tulajdonotokká, amit szívből odaadtok! Nem különlegeseknek kell lennetek,
hanem valódiaknak. Nem az a lényeg, hogy a pokolból menny legyen, a kurvákból
meg angyal, a lényeg, hogy azt a keveset teljes szívvel adjátok, amit tudtok.
Nem az egész világot kell megmentenetek, csak magatokhoz mérten, ami tőletek
könnyen kitelik, a megmentéséhez egy kicsit hozzáadnotok. Nem az abszolútumhoz,
hanem a hozzátok mérhető jót és mértéket. Nem magát várja el az Isten tőletek,
hanem hiszi, hogy úgy fogtok hinni magatokban, ahogyan Ő hisz bennetek; hogy
úgy fogjátok ismerni igazi valótokat ismét, ahogyan Ő ismer titeket. A cél nem
a folyamatos makulátlanság, hanem a hétpróba után minden szenny után, a sárból
előnyújtózó nagybetűvel ember. A cél nem Ádám, hanem a történelem utáni,
megváltott, nagybetűvel Ember. Minden szennyel magában, és minden szenny
megváltott megváltójaként.
A mű az ember és nem az, amit művel. Ha itt lenne a
királyotok, azt mondaná, hogy az Isten nem a szentekhez szól, akik már amúgy is
értik és élik Őt. A Tigris azt mondaná, hogy Ő sem szentekhez jött ide, akik
elégedettek, hanem a kocsmák, gyárak mélyén, és magasán lehajtott fejjel
sóvárgók közé, akik ismernék, tudnák, hogy közülük egy. Aki velük issza végig
az éjeket, velük beszélget hajnalig, és osztozik a mindennapjaikban. Akik jól
vannak, azoknak ott van egyből az Isten. Ő már azokhoz jött, akikhez nem jön
más. Ő ezeknek a családja. Azért jött, hogy akár egyesével mindnek elmondja,
hogy ha Ők nem is hisznek, hisz bennük az Isten! Egyszerűsödjetek, feleim,
vetkőzzetek a földdel, vízzel, tűzzel mosdásra, az Igét ivásra!
Minden részletkérdés az elme-téboly kiszolgálója. Azt
hihetitek, hogy a bölcsesség a minél több ismeret összessége, pedig nem az. A
bölcsességet nem lehet tanulni. Nem kitalálja az ember vagy más lény, hanem
magát vetkőztetve alkalmassá teljesül, és megtalálja. Nem kitalálja, hanem
rátalál ott, ahol mindig is volt, és lesz. Magunkat tesszük olyan finomakká,
hogy végre láthatjuk, amit addig is láthattunk volna, de nem tettük. Az Őhozzá
vezető ösvény nem halmozás, nem tagolás, nem aprózás, nem hálózás, kiosztás,
méricskélés, hanem lefejtés, elengedés, egyszerűsítés, Egy-szerűsödés.
Nincs hová bújni. Minden mérgezett minden mellékvágányon
van. A helyzet mögött vállalatok állnak, azok mögött követelések, azok mögött
emberek, az ember mögött téveszmék, félelmek, vágyak, tompaság. A néptől azokig
az említett vállalatok mögött álló emberekig, tompaságtól tompaságig működik öngyilkosként
és gyilkosként az emberek világa. Nem válthattok világot, embert, rendszereket,
eszméket, 'izmusokat, 'kráciákat, kormányokat, vállalatokat, mert ezek ugyanez
a romlás más neveken. Egyetlen dolgot tehettek: a tompaságtól tompaságig
rendjét kiváltjátok a bölcsességtől bölcsességig rendjére. A világ betegsége az
emberben van. Az emberben lakozó félelem, vágy, tévedés; a tompaság alapú
téboly. A világ gyógyulásának kulcsa a mindenre gyógyszer: a tudatlanság
megszüntetése, a bölcsesség, a szeretet. Ha a vállalat mögötti személy kiesik,
lesz helyette másik száz. Mindegyik másik helyére jön majd másik. A személyek
mögötti entitás a Ti kihívásotok. Ha azt az entitást sötétségéből Világossággá,
életellenességéből Életté, félelemből, tompaságból, vágyból bölcsességgé,
gondoskodássá, szeretetté váltjátok meg, akkor elfogy a személy, aki a vállalat
mögé állhat. Mert, csak nagybetűvel Emberek maradnak, akik vagy nem állnak
többé vállalatok mögé, vagy ha beállnak, Világossággal meggyógyítják azokat, és
azok nem lesznek mérgezővé többé. Legelőször is Ti tegyétek magatokat jókká!
Legalább magatokat tegyétek azokká! Ha nem teszitek, annyival sem lesz jobb a
világ. Ha megteszitek, legalább annyival jobb lesz. Nem lehet nagyot javítani?
Javítsatok annyit, amennyit hatalmatokban áll: magatokat! Ha megjavítjátok a
bennetek lévő világot, olyan világosok lesztek, hogy a külvilágot is
bevilágoljátok majd. A kis világossághoz társul csak nagyobb. A kis égi hatalomhoz
társul csak a nagyobb, valódi... és csakis a bölcsesség és a szeretet a valódi
hatalom. Kicsi lángocskák gyújtják Nappá a társadalmat. A király ezt tudná
nektek adni. Biztatna benneteket, ne féljetek, higgyetek, tegyetek szert
bölcsességre, szeressetek, gondoskodjatok, gyógyítsátok a világot, legelébb
azzal, hogy magatokat egészítitek, teljesítitek! Ha Ti nem vagytok jók
egymáshoz, senki sem lesz az. Életből vagytok; ne a halállal bajlódjatok!
Varázslat vagytok, ne a bűvészkedőkön mérgelődjetek! Világoljatok, ahogyan az Élet!
Akit vártok, nem fog helyettetek megoldani mindent. Nem olyan lesz, mint a
nyugati szuperhősök, akik kéretlenül mindenbe beleütik az orrukat, és az
emberek helyett végzik el a feladatokat. Ő abban segít majd, hogy meglássátok,
képesek vagytok arra, hogy Ti magatok megoldjátok azokat. Nem mondja meg, hogy
kik legyetek, csak a szívetek felé fordítja a fejeteket, és az Egy felé a
szíveteket. Ezt pedig nem térítve, nem beavatkozva, nem beleszólva műveli,
hanem örökítve, gondoskodva, választhatóvá téve, vallás-függetlenül. Ha a
fejetek a szívetek felé fordítjátok, a szívetek már magától is az Egy felé
fordul."
ʘ
Leszáll az est, s Ők tüzet gyújtanak. Esznek-isznak, és
kérik, mondja tovább is arra a sok kérdésre a választ. Miről ismerik meg a „zenélő
sivatagok tigrisét"? Ő a fákon sárgálló tűzfénynél az ugráló árnyékokra
hunyorít, és folytatja a fejtegetését:
„Mátyást várjátok, de magatokban nem hagyjátok megszületni,
és lakozni. Olyan ez, mintha Gellértre várnátok, de csak akkor hinnétek el,
hogy Ő az, ha legurul a hegyről egy hordóban és meghal. Mintha Jézusra várnátok,
és csak úgy ismernétek el, hogy Ő jött el, ha öngyilkos lenne egy kereszten.
Mintha azt mondanátok, Mátyás csak az lehet, akinek nyílhegy áll a gerincében,
és akinek elmarta a torkát a méreg. Ha ilyennek várjátok, ilyet is fogtok
találni, és szív elől tévesztitek majd, akiben minden ott él, ahogyan Őbenne is
élt. Így soha nem lesz Mátyásotok. Nem lesz Tigrisetek. Legyen otthona bennetek,
s úgy felismerhetitek! Örvendjetek neki, már amikor köztetek jár, és ne csak
akkor sirassátok, méltassátok, amikor már nem lesz közöttetek! Mind emellett
erőtökben legyetek kegyesek, és ne gyengeségetekben! Csakis erejében
irgalmazhat az ember, gyávaságában csupán menekül. A Szent Koronát cserélt képekkel
megrontani próbálták, de ahelyett, hogy megromlott volna, a lelkében olyan
erős, hogy átműködi mindezen magát, és inkább megvilágosítja, átvilágolja a
ráerőszakolt alakokat is, minthogy megváltoztassa az égtől való működését. E
példával járjatok elől Ti magatok is, amivel Ő! Így világoljon át az elmétek
ködjein a lelketek valósága! Így ismeri fel majd önmagában a kisbetűvel embert
a nagybetűvel Ember is. Így világol át az időtlenség örök lélekvonala a test és
vér vonalán. Így láthatja meg gyenge önmaga mögül átsütő Napként az Égi Királyt,
Királynőt, aki képes mindarra, ami szükséges, hogy ez bekövetkezhessen.
Az Egy mindenkit választ, de nem mindenki vállal. Aki mégis
vállal, tudja, hogy mit vállal, és mégis elvállalja. Csak bolondok, tudatlanok
mennek bele abba, amibe Ő, vagy olyanok, akik tudják, mi vár rájuk, mint ahogyan
Ő; és nem tudatlanok, nem bolondok, mégis elvállalják. Akik a létüket is és
mennyüket is készek ajándékul adni a legkisebbekért, azok méltók a
legnagyobbnak lenni. Akik másokért veszíteni is képesek, akik legnagyobb
hatalmukban is gyengédek tudnak maradni értetek, azok méltók a hitetekre,
szeretetetekre, s hogy példájukból világot építsetek.
Ti, akik velem vagytok, joggal teszitek fel magatokban: vajon
szerény, vagy szerénytelen Ő, ha felismeri, és el tudja fogadni magától,
magáról, hogy nagyobb s több a testnél, a névnél, az általa addig hitt
önmagánál? Szerény, vagy szerénytelen, ha vívódásain átviszi, hagyja kifejleni
a bábból a lepkét, a gubóból a pipacsot, a kakastojásból a szik-embert? Vajon
milyen kétség és őrület határán tántorgás izzaszthatja hónapokon, éveken át,
míg megfogadja a nagyanyja szavait: „a szerénység erény, a kishitűség hülyeség,
fiam. Szerény legyél, de ne legyél hülye. Annak nem csak Te iszod meg a levét,
de a szeretteid is!" A szeretteid is! És ha a Te szeretteid, az egész nemzeted,
és az egész emberi nem, akkor amit-akit magadban felfedeztél, felelősséggel fel
kell, ki kell, hogy neveld, akár titokban, csendben, mert az jár a
szeretteidnek! Nem foszthatod meg a családodat attól, akire szükségük van, csak
azért, mert félsz attól, hogy majd mutogatnak utánad az utcán, hogy ott az a
barom, aki varázslónak képzeli magát. Titkolod, neveled, figyeled, megpróbálod,
és lépdelsz lépésenként, építed a templomot kövenként, napról napra, próbáról
próbára, számról számra, betűről betűre, szelídülsz, szelídítesz, és olyan
edénnyé képezed magad, amely elviseli az olvadt aranyat is. Olyanná, amelyen
Isten magát a Napot is feltálalhatja szeretteidnek. Olyanná, amely belül
tágasabb, mint kívül, amelynek belsejébe elfér a végtelen, az örök s csak a
külsejéről gondolhatják, hogy csöppnyi, dísztelen és bírása véges.
Ha beleérzitek magatokat a helyébe, már csak emiatt a néhány
munkáló dolog miatt is hagynátok inkább, és visszamennétek az élhető
hétköznapokhoz az egyértelműség látszatához! Kibírnátok-e a végtelen erőt, a
tudva tudást, a látva látást, a világra tekintés során a fájdalmat, az
együttérzés során a megesést, a szomorúságot, a tehetetlenséget, de tenni
akarást? Bizony, középen összeér benne a legkisebb és legnagyobb, a legkevesebb
és legtöbb. Sejtenként pukkan ki a régi ismert önmaga, és támad helyébe az új,
aki már elbírja a Valót, a világot, az élve élő Életet.
Ahogyan benne a legalsó és legfelső középen összeért,
összeérett, úgy kell bennetek is összeérnie a legutolsónak a legelsővel, a
legaljának a legtetejével. Úgy kell nektek is felemelkednetek az Éghez és az Égnek
meghajolnia értetek. S, hol is hajolhatna meg az Ég értettek inkább, mint
bensőtökben, s hol is emelkedhetnétek fel hozzá inkább, mint bensőtökben?
Ekképpen láthatjátok meg a szemmel láthatatlant, és azt is, hogy a világ belül
végtelen, és kívül véges, belül örök és kívül múlandó csupán. Belül nagy és
kívül kicsike. Belül és felül a hatalom hatalma, kívül és alul a hatalom
illúziója csupán. Belül a valódi nagyság, kívül csak imitált parolázás. Ezek
alapján szerelmetes feleim, tudjátok meg tőlem, ha még nem tudtátok, hogy az is
csak kiteljesületlen megoldás, ha az Ég lehajol értetek, meghajol előttetek és Ti
felemelitek hozzá magatokat. Akkor teljesedik ki ez a mozzanat, ha kegyelmét
bölcsességetekben el nem mulasztjátok hálával elfogadni. Most az emberi
bölcsesség legteteje is csak odáig érhet fel, hogy a birtoklóját értelmessé, és
alkalmassá teszi arra, hogy hálás szívvel elfogadja az Ég kegyelmét. Ezen a
ponton pedig látható, hogy ahogyan minden mindennel összeér, a legbensőjében
úgy és attól érhet össze a Tigrissel a király, Ti önmagatokkal, a király égi jelentésével,
minőségével, és legkülső íven végül meg, az ember képében előálló királlyal is.
A bennetek legkisebbekben és legesendőbbekben ott élő legnagyobb összeér, és Nappá
gyúl az Őbenne, mint legkisebben és legesendőbben ott élő legnagyobbal.
Abszolútum alulról és Abszolútum felülről. A szívetekben kell, hogy eggyé
forrjon, s tündökölve átvilágolja az emberi nemet, s íme, legnagyobb
próbatételei egyike, mit felvázolok most elétek, rácsodálkozásotokért: ha Őbenne
mindezek már egybe forrtak, és tudja, ismeri, érti, érzi magát s égi valódi
magát, akkor sem szólal fel, hogy itt van. Intézkedjetek! És van még egy pont,
ahol mindezeknek össze kell illeniük. Ahhoz, hogy a tömeg néppé érését népből nemzetté
teljesedését és alkalmasságát az Ég előtt bizonyítsa, és valóban úgy
történhessen minden, ahogyan az Egy és a király és a nemzet egyszerre,
egyhangúlag akarja, csakis mások mondhatják Őrá, hogy király, és Ő saját magára
addig nem mondhatja.
Ő az örökből jön elő, ahol nincsen idő. Ha készen álltok
vagy akkora a baj, meg is testesül. Ötszáz évente akkor is eljön, ha nem álltok
rá készen, s onnantól létenként míg készen nem álltok. Az örökben rejtőzve az
örökből szemlélve mindig is itt van, de az időben csak akkor testesül, ha
bennetek testesül. Először testben születik meg, másodszor tibennetek. Ha a „második
születése" elmarad, a vállalt születés, felnövés, feledés, és eszmélés
nehéz évei után, költőként, prófétaként, élő lelkiismeret-emberként létezik
csupán. De a szív királya csak akkor lehet, ha bennetek is megszületik.
Áldottak, akik életre használják, és nem halálra. Ha csak egyszer születik meg,
de „másodszor", bennetek nem, akkor csupán dödögő öregembert láttok,
vitatjátok, számítjátok, így nem lehet, úgy nem lehet. Jeleket akartok -
kiáltotta Krisztus. Már semmit sem akartok, jeleket sem - mormogja Méhdi. Ő ama
Krisztus? - kérdezitek, s mondom: nem, Ő csak a század egyetlenje, Krisztosz,
aki az eonok, világok és világ feletti egyetlenjének, Krisztusnak szeretetében
jár itt köztetek. Látjátok, feleim, mi mindennek szükséges és muszáj meglennie
s kifejeződnie ahhoz, hogy a kinti világban is elkezdődhessen az Éggel közös
akaratotoknak a megvalósulása? Jóslatok és beteljesítőik találkozása szükséges,
számok, helyek, betűk, nevek, jelek kell, hogy megegyezzenek és értelmet
nyerjenek.
Sivatag ez bizony. Értelmi, érzelmi sivatag, s az
erénytelenség, sötétség, reménytelenség mezeje. Halljátok az égi zenét,
halljátok a dalt, a tigris dalát, halljátok a tigris évének szülöttét, a mérleg
havában támadtat, Mihály fiát, aki arra kér, hogy adjátok egymásnak ajándékba a
bölcsességet, és gyógyítsátok a világot! Őt keresitek, és nektek kell
megtalálnotok, megneveznetek, előhívnotok önmagatokból, és rejtezéséből is.
Nektek kell királynak mondanotok Őt, mert Ő magát nem fogja királynak mondani
addig. Amikor eljön, és itt lesz, nem rajta fog múlni, hogy idő előtt, vagy túl
későn, vagy épp időben ébredtek-e öntudatra, és teszitek a Szamárhegy tetejére,
szívetek közepébe. Rajtatok múlik, ha elmulasztjátok felismerni, hegyre, szívbe
tenni, és megtenni, amit kérni fog tőletek a világ gyógyulására. Készítsétek
magatokat, hogy elég bölcsességetek legyen a bölcsességéhez, elég
világosságotok a Világosságához, erőtök, egészségetek az Ő teljességének
látásához! Készítsétek magatokat, és hogyan is készíthetnétek magatokat inkább,
minthogy ajándékot készítetek, és közben ajándékká díszítitek magatokat is!
Keljetek fel, és mondjátok el a rokon, háttárs-népeinknek, hogy ugyanígy
tegyenek! Azért tegyenek így, hogy készen álljanak, mire elkövetkezik a perc,
hogy a kívül és a belül együtt álljon, hogy az alul és a felül egybe érjen, épp
jókor és ne előbb, ne túl későn! Beszéljetek nekik az Égi Királyról, aki
eljövend mindannyiunk boldogulására... aki ide születik majd, de hozzájuk,
értük is teszi s az Ő királyuk is lesz majd! Mondjátok nekik, ki-ki olyan
ajándékot készítsen, ami a hivatása szerinti, és teremtse, díszítse, finomítsa,
tökéletesítse Őhozzá és magához is méltóvá! S miért is kérjétek őket minderre?
Nos, Ti is készítsétek, az ajándékotokat és megtudhatjátok, mi történik egy
emberben, ha hónapokig, évekig készít finomít egy ajándékot! Képzeljetek el egy
japán kardkovács nagymestert, amint tisztelettel, de nem nagy lelkesedéssel,
pusztán hagyományszeretetből és mert úgy tisztességes, becsületes, elkezdi előkészíteni
és elkészíteni a legnagyobb földinek a legszebb, legkiválóbb, és a tudása legjava
szerinti mesteri műalkotást! Képzeljétek el, ahogy a lótenyésztő Tarimban
elhatározza, hogy a legnemesebb lovak legkiválóbb sarját hívja létre, és olyan
csodálatossá neveli, amilyet csak kinevelhet! Legyen előttetek a magyar
népművész, lószerszámkészítő, ruha szabó-varró, akik, miközben ajándékaikat
készítik, maguk is ünneplőbe öltöztetik gondolataikat, napjaikat, hónapjaikat.
Legyen előttetek az ujgur bölcsek legbölcsebbikének egyike, aki elhatározza,
hogy lányai közül a legszeretettebbet, legszebbet, legjobb lelkűt és legügyesebb-okosabbat,
azt, aki maga is erről áhítozik, álmodik, királynénak műveli, hogy népeink egy
ilyen frigyben is egymásra találhassanak, s üzenhessenek a közösségünkről az
eljövendőknek! Íme, ki-ki a maga hivatásának gyümölcseit ékesíti majd. S mit
mutatok mindezzel a képpel, példával tinektek? Mi a lényeges és mindnyájukban
közös, amit észre kell vennetek? Az közös bizony, hogy mindahány dísztelenül
kezdi, és ünneplőben áll majd végül. Egytől egyig kinyílnak majd szóban,
tettben, gondolatban, és tán észre sem veszik, hogy bár Ők készítették az
ajándékaikat, de közben Ők maguk lettek az ajándék."
ʘ
A többiek elalszanak, Ő táplálja a tüzet, és sorra veszi
magában, amit még el kell mondania. Kisétál a sziklák pereméig, rámosolyog az
alant elterülő településekre, gyönyörűnek tartja a fényeiket, és elképzeli a
házaikban alvó családokat.
Az őrzőangyalai elérkezettnek látják a percet, és leemelik az elméje és lelke között feszülő
második fátylat is; ez pedig a fehér fátyol.
Közelebb kerül az Éghez, már a kezét kell csak kinyújtania,
és eléri azt azonnal. Behunyja szemeit, ott áll végig, továbbra is, és mikor
kinyitja azokat, már világos van. S, a többiek körülötte állnak, bámulják. Azt
látták, hogy órákon át ott volt, de mégsem. Aztán összekészülnek, és Ő befejezi
mondandóját, elbeszéli a hegyről lefelé menet.
„Király nélkül is királyság legyen bennetek! Ha nincsen
Istergam érseke, hogy koronázzon, ha nincsen valódi Fehérvár a Garam mezején,
és nem áll már ott a koronázó templom, ha a cipőtök körül húzzák meg az ország
határait és össze-vissza mocskolják, vagy elviszik a Szent Koronát, Bennetek
legyen a Szent Korona! Bennetek legyen az Ország! Ti legyetek a templom, és az
érsek! Amíg bennetek az Ország, addig örök az ország, és addig Ti nemzet
maradtok!
Azt tudakoljátok tőlem, ki a Tigris, ki Mátyás király, és én
azt mondom, mi mindannyian. Lehet, hogy én vagyok, lehet, hogy Te vagy, vagy
Te, vagy Te, aki nem csak tömeg, hanem nemzet is, Ők azok, mindannyian. Ő
mindig jelenvaló, Ti nem vagytok készen. Ő mindig van tinektek, Ti nem vagytok
mindig neki. Ha Ti nem vagytok, Ő csak rejtezve lehet. Ha vagytok, akkor is
van, ha rejtezik. Nemzet vagytok-e? Meglátjátok-e, hogy van-e ma olyan ember a
bolygón, aki betöltheti e méltóságot? Aki belül végtelen, s csak kívül véges?
Aki beteljesíti az Egyben, s bennetek Élő Ősképet? Aki bírja, hordozza,
árasztja, fogadja az Életet, a Világosságot? Aki a Földet hordozza és képviseli
a mennyben, és a mennyet a Földön? Ha nem látjátok, magatokat teljesítsétek,
magatokat öltöztessétek ünneplőbe, magatokat virágozzátok, és világosítsátok
fel, hogy megláthassátok! Világosítsátok fel úgy, ahogyan az ajándékok
készítésének példájával mondtam! Legyen a Ti ajándékotok, hogy népből nemzetté
nemesedtek, legyetek a Fehér város, a templom! Építsétek ezeket, ha kívül
nincsenek, magatokban! Ha bennetek nincsenek, akkor a külvilágban. Ha bennetek
vannak, akkor az örökkévalóságban is. Amíg pedig, a külvilágban eme ajándékokat
építitek, tömegből néppé váltok majd, és népből Élő nemzetté. Nézzetek körül,
már leértünk a hegyről, egy bozótosban állunk, itt a helye egy réges-régi
kútnak, s amott, a kiszáradt vízfolyásra lenéző kis falon, ha megállnánk, épp
egy ősi oltár helyén nyugodnánk.
Amikor szem behunyva a magasba, felhőkig röppentek, és
lenézve átlátjátok a teljes hegységet, fölötte-mellette az Ister, s Ő maga úgy
sejlik, mintha a vonulatok, színek, domborulatok egy kakast mintáznának. Bal
szemünknek szív alakú, jobb szemünknek kakas alakú felülről e szent táj. Épp
mi, most e kakas tojásában várunk. Annak szikében összegömbölyödve készítjük
fel magunkat, hogy kinőjük a tojást, feltörjük a héját, és valóság valóságának
embereiként a sötétségbe kilépve világolni kezdjünk.
Íme, én látom, elteltetek
meghatott csodálkozással. Ezt is jelentik a furcsa versek, amelyek
lehetetlenül egy kakas tojásáról szólnak, amelyet egy kígyó költ ki. A kígyó az
erősség, amely egymás kezét fogva, egyet akarva Ti magatok is vagytok. Szívetek
hője kelti ki a szikembriót, szeretetetek, hitetek élteti, és mindnyájatokat az
Isten. Hitek, jelek, jelentések, alsó-felső világ találkozásai, a középsőben.
Ti legyetek a lélektől való nemesség, akik atyái, és anyái az elesetteknek, és
gyógyítsátok a világot! Gyógyítsátok a világot! Gyógyítsátok a világot! Nem a
gazdagság, nem a név, nem a vérvonal a nemesség! Nem a pozíció, vagy a cím a
nemesség, hanem a benső teljesség, egészség, az Élet, Világosság, bölcsesség
rajtatok keresztül történő tündöklése és kiáradása a lényekre. Menjetek!
Kívánom nektek, hogy teremjenek bennetek a szavaim! Amikor megragadjátok
azokat, engedjétek is el, és ha ezt követően mégis veletek maradnak, akkor
bizton a sajátjaitokká válnak! Talán segíthettem. Köszönöm, hogy
meghallgattatok!"
ʘ
Látom, elbúcsúznak, visszamennek a lakhelyeikre. Nagyon sok
új dolgot kell magukban helyre tenniük. Ő maga Pestre igyekszik. Este dalokat
játszik egy kívül kicsi, belül nagy helyen. „Én abban hiszek, miben Isten hisz,
az félút, ha csak benne..." ezt is énekli, és játszik is a nevekkel,
egyszer Istent, egyszer Buddhát, Krisnát, Moh...det, egyszer Mózest énekel. A
dal sokakat boldoggá emel. Van, aki megkérdezi tőle, melyik a valódi
kiválasztott nép, s erre azt feleli: „másmilyen-e a feketék mennyországa, mint
a fehéreké? Másmilyen-e a zsidók mennyországa, mint a hinduké? Csakis az
elméjükben. A valódi mennyországuk Egy. Csakis a pokluk más és más, a valódi
mennyországuk Egyes-Egy." Így szól, majd játszik, csak játszik, hajnalig.
Ilyen módon telik a következő néhány éve is. Amikor kérdezik tőle, hogy
kicsoda, csak azt válaszolja mindig: „csupán az a legény vagyok a meséből, akit
a kisgömböc legutoljára fal föl."
ʘ
Most még megnézem, látva látom, hogy az ifjúból negyvenes
férfi válik. Az angyalok, bár már két fátylat is leemeltek róla, tovább
rejtegetik. Önmaga elől már nem bújtatják többé. Belé nézek, de amit látok,
arról már nem mesélek. Bennetek kell ennek megtörténnie, kiteljesednie. Ő
tovább őszül, a bolygó tovább betegedik, az élővilág fele eltűnik az emberiség
miatt. A butaság, és önzés zabálja fel. Hősünk nézi, szemléli a szenvedést,
feltárja az okát, dalokba, versekbe, könyvekbe írja, előadja, szavalja, énekli,
felolvassa, elmeséli, kérdez, válaszol, törődik. Egy nagyot még beletáncol a
sűrűjébe, és csodálkozókra talál. Elhagyja az ivást, elhagyja a húst, mézet
eszik, teát iszik, alkot, elvonul, később már alig megy ki a társadalomba.
Befelé él. Kifelé már csak gondoskodásból lép egyet-egyet. Neki magának a
betáplálásról való gondoskodás a dolga. Beteljesíti az örök-jelen-szkíta-más
nevet, a Nap nevet, a Pap nevet, a Torok, a Törő, a Turul nevet, majd elengedi
azokat. Nem ellöki, nem megtagadja, hanem teljesülésükkel elmaradnak. A kicsi
név átadja magát egy teljesebb névnek. A kisbetűvel ember átadja magát a
nagybetűvel embernek. Méhesdit játszik – saját bevallása szerint. Világnak
világára, virágnak virágára röpköd, és emberek szívét porozza. Félreáll abból,
amit összehozott. Így tesznek, akik valódiak. A semmit hagyják a peremen, körülük
a mindenséget, és kiállnak középről, hogy visszaadják azt bennünk az Egynek.
Igen, igen. Fellebben aztán a piros fátyol is, de azt a
történetet már Ti kell írjátok, és nektek kell majd elmesélnetek!
Folytatás a szám szerint következő bejegyzésben -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése