2021. január 26., kedd

Tell el-Mutesellim kertjében - megjelenésnapi interjú


MEGJELENÉSNAPI INTERJÚ A TELL EL-MUTESELLIM KERTJÉBEN C. KÖNYV MEGJELENÉSE KAPCSÁN

2019.04.21.

Ez a Méhdi levelei Smirnához c. könyv folytatása? Miről szól, dióhéjban?

Ha valaki nem olvasta az első "méhdis" könyvet, ezt akkor is nyugodtan elolvashatja. Méhdi és érdekes filozófiája ugyanaz mint abban is, de a történet más, és külön is egész. Mindegy, melyik kötetet olvassa először az ember.

Röviden arról szól, hogy Méhdi levelet küld a világ legbölcsebbjeinek, hogy összehívjon egy találkozót egy legendás helyszínen, Megiddónál, és megvívják az armageddoni csatát. Legtöbbünk azt hiszi, az említett ütközetet hadseregek, fegyverekkel vívják majd. Ez a könyv egy alternatív verziót jelenít meg, amelyben az ütközetet meglepő módon az egybegyűltek fegyvertelenül és önmagukkal kénytelenek megvívni. A bolygó állapota, a környezeti katasztrófa réme az apropó, de a konklávén elhangzókból kiderül, hogy minden látható következménynek láthatatlan oka van, és az ember meggyógyulásával gyógyulhat meg legeredményesebben a környezete is. Legelőször magunkban, belül kell rendet tenni ahhoz, hogy kívülünk is megjelenhessen a rend. Ennél többet nem mondhatok, de akinek jó a képzelőkéje, szerintem ennyiből is sejtheti, hogy sokat remélhet a könyvtől. Én is megvívtam a harcot, mire a végére értem, szóval, gyanítom az olvasó is hasonlóképpen érez majd mire a lapokon végig jut.

A könyv a levéllel, és a találkozó létrejöttével kezdődik, a felszólalásokkal, megoldások felvázolásával, hatalmas kérdések felemlítésével folytatódik, és érdekes csavarintással készíti elő a vége-részt. A vége-rész pedig a találkozó utáni haza úton történt legfontosabb mozzanatokba enged betekintést. A mű néhány tanulságos, elgondolkodtató példabeszédszerű elbeszéléssel tűzdelt befejezést kapott.

A kiadó szereti. Hozzáteszem, ekkora érdektelenségben nagy hős, hogy kiadja. Aki olvasta, azt mondta, hogy a Tell el-Mutesellim kertjében ötszáz év múlva bestseller lesz, de mostanában csodálkozna azon is, ha már száz ember, annyi se, elolvasná. Bosszant az érdektelenség, ugyanakkor az teremtette meg a rést, amely által lehetővé lett a betáplálás, és amelyet most ki is kellett használni erre. Szolgálatképpen írtam, tudom, hogy nem sok hasznom lesz majd belőle. Nem kizárt, hogy egyszer történelmi jelentőségűvé válik... de egyelőre a vaskor fülei nem kíváncsiak aranykori szavakra. Akinek meglesz, és megérti, igazán különlegesnek érezheti magát, és annak fog számítani a szememben.
Nehéz filozófia a magva az egésznek, de mivel égető, aktuális kérdésekről szól minden benne megjelenő felvetés, a kíváncsiság okán nem lesz megerőltető átjutni rajta. Ebben a könyvben - bár van benne, de - nem a történet a lényeg, így a megoldáskeresőknek, filozófus hajlamúaknak inkább szórakoztató, mint a furmányos sztorik szerelmeseinek.

Részemről tudom, hogy mit tettünk, hehe! Ezen írás közreadása egy szükséges aktus, ami a jövőben leszelídít majd néhány olyan világi és egyházi történést, amelyek sokkal durvábban végződnének, ha ez nem íródott volna meg, és nem jelent volna meg a mában. Miért mondom többes számban, hogy "tettünk?" Csodalény feleségem hatása érezhető minden alkotásomon, legyen az zene, vers, próza, dalszöveg. Bár a könyvet én írtam, de ilyen módon Ő is a része. A borítót is Ő festette meg, de emellett az egymás iránti szeretetünk nagyon nagy mértékben hozzáadott ahhoz is, hogy a könyv lapjaira kerülő szeretet valóságos legyen, és ne csak egy író szellemes alkotása.

Aki egyáltalán nem találkozott még a Méhdi karakterrel, jelenséggel és könyvekkel, annak belinkelünk ide néhány másik cikket, amelyekből tájékozódhat:

Méhdi levelei Smirnához - Interjú 1.
Méhdi levelei Smirnához - Interjú 2.

Kedvcsináló részletek az új könyvből:

"Ebben a létemben, néhány évvel a mostani előtt, megjelent egy milliárdos ember, és kihirdette, hogy egymillió pénzt ad annak, aki kidolgoz egy olyan gazdasági-, társadalmi-, alternatív rendszert, modellt, amely megmenti a bolygót a környezeti katasztrófától, de lehetővé teszi, hogy az emberek ne nagyon kelljen, hogy megváltoztassák a módszereiket, és ne nagyon kelljen megváltozzanak. Már örültem, hogy valakit érdekel a megoldás, aztán a pályázati leírásból kiderült, amire számítani lehetett: csak egy ripacskodás maradt az egész. Mosta kezeit, ő megtette azt, ami tőle telt, millió pénzt fizetett volna, de hát senki sem írt olyat, amilyet kell, akkor nem rajta múlt, rajta nem múlt, hogy kipusztult minden. Semmit sem tenni, és alibit venni, ez is csak ennyiben maradt."

"A szegényeknek céljuk, hogy gazdaggá legyenek. Amikor gazdaggá lesznek, rájönnek, hogy ami hiányzott belőlük, az nem a gazdagság volt, ezért kétségbe esnek. Van, aki ilyenkor kegyetlen lesz, vagy beképzelt. Van, aki öngyilkos. Amikor a hegyen állsz, és nincs feljebb, de még mindig lyuk van benned annak a helyén, amit kergetsz, és nem tudod, mi az, akkor feladod, vagy azzal hencegsz ál-boldogan, amid van. Mindez azért van, mert nem tudod, mi hiányzik belőled. Azt hiszed, a pénz, de gazdagon is lyukas maradsz. Azt hiszed, a siker, de sikeresen is lyukas maradsz. Azt hiszed, a magasság, pedig az űrben is lyukas maradsz. Azt hiszed, a győzelem, a rekord, az élvezet, pedig a csúcsok után, a mondvacsinált ügyek után is lyukas maradsz. Saját magad hozod életveszélyes helyzetekbe, hogy az életben maradástól legalább érezz, de akkor is lyukas maradsz. Életveszélybe sodrod az egész bolygódat, hogy érezd, hogy élsz, hátha akkor megtalálod, de akkor is lyukas maradsz. Mert amit keresel, nem az, amiről azt hiszed, hogy az. Amit keresel, az a benső Égben van, amit keresel, a lélek valóságában található csupán. Amit keresel, a bölcsesség által lelhető fel, amit keresel, nem a szemed fogja látni, hanem a szíved. Amit keresel, a szeretet által élhető meg. A gondoskodásban fejeződik ki, a gyógyításban nyilvánul meg. A lyukat csak magasságok fölötti mélység töltheti ki. A lyukat csak győzelem helyetti áldozathozatal töltheti ki. A lyukat csak az önzetlen gondoskodás, a Világosság, a bölcsesség, a szeretet, az Élet töltheti ki. A hiányt, a semmit csak az Üresség teljessége töltheti ki, az elme tébolyát csak a lélek valósága egészítheti ki. Szeretni, embernek lenni, hálásnak lenni tanulni vagyunk ezen a világon, Isten szeretetéből. Aki nem hajlandó tanulni, lyukas marad."

Megjelent 2019.04.21. feltámadás napján.

Aki be akarja szerezni a kiadványt, kérjük kattintson erre a linkre.




Nincsenek megjegyzések: