Őrül állok léteimben és életemben is, hogy gondoskodásban, szeretetben, bölcsességben, minden időben a napsugaruk legyek, esőjük legyek, holdsugaruk legyek, felhőjük legyek, csillaguk, szellőjük legyek, igazuk, szeretetük, örömük, vigaszuk, erejükkel erejük legyek. Amikor létezem, így lehet, amikor élve élek, így lehet. Szabadságotokban áll elfogadni e szövetséget és nem elfogadni azt.
— Száraz út és nedves út. Isten a semmiben, Isten
mindenben. Két fő- és sok másik mese maradt fenn a hagyományban. Amit eddig
leírtam, édes nemzetem és szeretett emberiségem, most ezek alapján is
átgondolom és átgondolásra ajánlom. Azt, hogy mi az ember, nagy kérdések
tükrében vizsgálhatjuk legeredményesebben, de ha nemtelen tükrözés után nem
töltjük meg a látványt nemességgel, lélekkel, értelemmel, akkor nem jutunk
eredményre. E nagy kérdés például, hogy mi a teremtés? Mi az ember a
teremtésben? Minek szánták? Ehhez képest mi lett belőle? Valamint lehet-e
belőle az, aminek szánták? Hogyan lehet belőle az, aminek szánták? És mi lesz
belőle?
Van kérdés, amire újabb kérdés a válasz, részben. Ha
elemi szinten minden ugyanabból áll: atomokból, elektronokból, űrből, akkor mi
tesz különbséget, mitől lesz ember az ember, és ilyen és olyan és amolyan? Ha
az egész emberiség atomjai elférnek egy kockacukornyi területen, mi tölti ki a
fennálló, többi részüket? S mi vezérli, mozdítja, élteti a többi részünket, miféle
céllal?
Az említett két fő mese a hagyományban csupán
támpontok, amelyek köré egész vallások telepedtek. Az egyik ilyenben Isten
szeretetből teremtett mindent, és benne az embert is, de az megromlott, és
aztán az újratisztításához megad mindent, de az embernek magának kell akarnia
és alkalmaznia azt, hogy megtisztuljon. Ezt a szándékát keresztséggel,
alámerítéssel, beavatással, egyéb sok más módon jelezheti. E megtisztuláshoz
azonban gyenge, ezért az Isten őt még meg is váltotta, de ezt a kegyet sem fogja
fel és fogadja el, mert kötelezné arra, hogy kiegyenesedjen, és meg is maradjon
az egyenességében. És az ember lusta kiegyenesedni is.
A másik mese szerint pedig az embert nem az Isten
teremtette, hanem sokadlagos teremtettek teremtették, de benne azért az
Istenből van az eredeti szikra, a lélek. Az ember így eleve tökéletlen, de
benne él mélyen a tökéletes Isteni lélek, és amikor abba helyezi tudatát, akkor
tökéletessé lesz. Ha ebben meg is marad, akkor már cselekedeteiben is Istennel
egyként cselekszik, így a tökéletlen teremtést maga a teremtmény teljesíti be.
Megváltott tökéletlenek, akik a tökéletesedésük által aztán megváltják
tökéletlen teremtőiket. Ez a két fő mese. Mindegyikben minden körbeér. Az elme
szerint az idő illúziójában és az út illúziójában, a lélek szerint pedig
teljességben, önmagában pulzálva. Az Egy Abszolútum Élet és Világosság pedig
mindeközben és végig és örökkön szeret. Árad, fogad, világol és éltet.
Pártatlanul, részrehajlás nélkül. Ahogy az édes hitvesem mondja: „Az ember paradoxonok
egysége, valóságos csoda. Az összes kérdés és válasz egyszerre." És
valóban. Van-e egy testben létező szörnyeteg és szent az emberen kívül? És
vajon szent, aki szörnyeteggé lehet, vagy eleve szörnyeteg, aki szentté lehet?
És, hogy egyszerre mindkettő, és azonos térben mindkétféle is, az veszélyessé
teszi. Minden rendszer legkisebb elemének is megvan a helye az „üzemben"
és megvan a helyes működése, amely természetszerű. Vajon az ember az egyetlen,
aki képes arra, hogy ne ezt a természetszerű, helyes üzemet teljesítse? Mert ha
amit most teljesít, a helyes üzeme, akkor az ember egy dagadt vírus csak. Ha
viszont nem egy dagadt vírus, akkor nem ez a helyes üzeme, amit épp teljesít.
Van más lény is, amely nem a természetes üzemét teljesíti? Még nagyobb kérdés,
hogy legvégső értelme és célja szerint természetes-e a természetellenessége? Mi
a szabadság, hanem a tökéletesség és annak lehetősége? Mi a tökéletesség, ha
nem a Teljesség? És tökéletesség-e az, amelyből hiányzik a hiba, a semmi, a
bűn, a vétek és természetellenesség?
A tökéletességből semmi sem hiányzik. A semmi sem
hiányzik, és a hiba sem hiányzik, különben nem lenne szabadság és teljesség. A
világnak nem kell mindenáron léteznie, csakis addig, amíg fenn tudja magát
tartani úgy is, hogy a szabad akarat törvényét tiszteletben tartja, és amíg az
Életért létező Élet képes lenni. Kilégzés, belégzés, és újra, számtalanszor,
megint ugyanígy, kicsiben is, nagyban is. Világok teremnek, és amelyikükben az
anyag győz a lélek felett, azok elillannak. Amelyekben pedig a lélek lelkesíti
át az Egészet, azok mindenükben, mindenestől győzve győznek. Egyikből kiszorul
az Isten, és az anyag megsemmisül. A másikban átszellemül az anyag, és Istenné
válik ismét. Kilégzés, belégzés. Iskola, börtön, próbatétel, tapasztalás,
élmény, tanulás, tanítás, szeretetből eredő-, szeretettel élő- és létező,
szeretetbe térő világok, amelyek értelme az elmében ezerféle, és mégis semmi, a
lélekben pedig egyféle, és mégis minden. Az Egy Élő Abszolútum a
megnyilvánulatlanságból kiáradt, és dalából világok születtek, születnek.
Ezekbe is kiáradt, kiárad, s a világai vége, hogy átszellemülnek, belülről
átizzanak, felfénylenek, átvilágosodnak és istenivé nemesülnek. A legrosszabb,
legsűrűbb anyagival kezdődnek létezni, és a legfinomabbal tetőznek, egyszerre
létezve és Élve. Az Élet kiárad, anyagot rezeg, anyag rezdül, nyüzsög, minden
Élet köré. Ez az anyag próbálja nemteleníteni őt, ő pedig áthatja, nemesíti az
anyagot. A kisebb képen a természetellenes nem természetes, de a legvégső,
legnagyobb, teljes képen a természetellenes is természetes, csak időleges. Mert
a kis képen nem látható a végső értelme, de a teljes képben látható és érthető.
A régiségben úgy ábrázolták a világnak a mozgatóerejét, mint szarvast, lovat,
bárányt, amelyeket felfal egy mitikus lény, griff vagy ilyesmi. A létben a
szülői önfeláldozás minőségének jelképei ezek. Azt üzenik, hogy a világ, a
bolygó, a lét, egy Anya, Atya, egy szülő, aki/amely az élete, szenvedése, testi
épsége árán is kineveli a szörnyből a szentet. Az Anya-föld és az Atya-ég a
legszeretőbb szülők. Ha és amikor jó véget ér mindez, akkor nem kell mindezt az
élete árán művelnie, de ha szükséges, akkor úgy is végigviszi. A megigazulásra
való restségünk, amely rossz gyermekeivé tesz bennünket. A bölcsességre, kiegyenesedésre
való restség, ami hálátlan kölykeivé tesz bennünket, pedig jó gyermekei is
lehetnénk, és az ő boldogsága a mi még nagyobb boldogságunkat hozná. Mikor
gyerek voltam, azt kérdeztem, „hogy lehet, hogy a felnőttek nem tudják, amikor
én, a kisgyermek tudom, hogy hogyan kellene jól, helyesen, igazul, a világ jó
gyermekeiként élnünk?" Azóta is ez a kisgyerek vagyok, és ugyanazt,
ugyanazért kérdezem, de az emberek utálják azt, aki emlékezteti őket a
mulasztásaikra és a bűneikre. Elfordulnak attól, aki szavaival kizökkentené
őket a fotelből és a színházból. Ha pedig nem tudnak nem ránézni, akkor
rágalmazzák, bemocskolják, nevetség tárgyává teszik, ellehetetlenítik,
hiteltelenítik vagy megmérgezik, esetleg „balesetet” rendeznek a megölésére. Ő
verseket ír, dalol, könyveiben szól, személyesen felszólal, és megtapsolják,
hogy ne kelljen számot vetniük és -adniuk. Értelmezik, hogy ne kelljen
beismerniük. Elemzik, hogy ne kelljen szembenézniük. Kritizálják, hogy ne
kelljen a fotelükből felállniuk. Elűzik, ignorálják, hogy ne kelljen
felegyenesedniük, tevékenyen gondoskodniuk, szeretniük, időt-, figyelmet
áldozniuk. Fizetnek, hogy égi, szakrális, valóságos, szerelmetes király helyett
olyan vezetőik legyenek, akiket okolhatnak mindenért, ami a saját lustaságuk,
tompaságuk és mulasztásuk következménye. Azért működtetnek és tartanak fenn
politikát, hogy azt okolhassák a közélet ocsmányságáért és a világ bajaiért,
míg ők maguk, akik a bajok valódi okozói, megmaradhassanak a kényelmes
rothadásban és a bolygó felfalásával tölthessék az idejüket. A nép „utálatos
képnek" lenni fizeti a politikusokat, a politikusok pedig jól
megfizettetik velük az árát. A politikusok vállalják, hogy az emberek
lustaságát ellenjegyzik, az emberek cserébe elnézik nekik, hogy feltúrják a világot,
és a lyukat teleszemetelik. Oda-vissza cinkossági szerződés mindez. Mindkét fél
a romlás és pusztulás és kín és tompaság és butítás és ámítás cinkosa,
szolgálója. És mindkét fél életellenes és undok módon a világ romlására,
elmulaszt jó gyermekké válni, igaz embernek lenni és maradni.
Kisgyermekként sajnáltam az embert, mert azt hittem,
hogy nem tudja, vagy buta, és azért nem cselekszik jóságot, igazságot,
egyenességet, szeretetet. Aztán megláttam és megtudtam, hogy az emberek nem
buták, nagyon is intelligensek és nagyon is tudják, milyenek lehetnének, és mit
kellene helyesen tenniük, és hogyan kellene helyesen cselekedniük, csak épp nem
akarják. Az emberek, a politikusok, a vezetők, a parancsnokok, az igazgatók nem
buták, hanem lusták és önzők. És önzésük, lustaságuk oltárán feláldozzák az
emberiséget, a Földet, de még az Istent is. Kisgyermekként is kérdeztem, és
kérdezem most is, huszonötezer-kilencszázhuszonhét éves gyermekként: ki szerint
nagyobb szabadság a lustaság, mint a Teljesség? Mindenkivel szövetséget kötök,
hogy védelmező-segítője legyek létben és Életben. Annyiszor hetvenkét évig és
három napig, ahányszor csak szükségük támad és elgyengülnek a lélek dolgaiban.
De csak azok kötnek velem viszont szövetséget, akik felismerik, hogy a lustaság
nem valós szabadság, és az egész lét nyomorba és pusztulásba rántója, és csak a
felegyenesedés, megbocsátás, szeretet, gondoskodás, bölcsesség, megvilágosodás,
Világosság, Élet és az Egy Abszolútumban élve élés az egyetlen valós szabadság.
Ha még ebben a létemben szívet emeltek velem, úgy még a létetekben megtudja a
világ, hogy milyen a virágzás. Ha csak létem után, az Életemben emelitek a
szíveteket és szavaitokat és cselekedeteiket a jóba, szeretetbe, valóba, akkor
csak az összeomlása után.
— Krisztus az Ember, Buddha az Ember, etc. mi pedig a
lehetőség az Emberre. Mindenki hitét tiszteljétek! Mindenki kiváló próféták,
tanítók híve, akik a Valóságot keresték, és a szavakkal elbeszélhetetlenről
próbáltak mégis szavakkal beszélni. Sikerült, ahogy sikerült, egyszer
távolabbról, egyszer közelebbről. Sikerült, ahogy sikerült, ahogy a nyelvük, az
intellektusuk engedte, ahogy a tiszta kép a személyiségükön átszűrődött,
olyanok lettek a példák. Az egyik hadvezér volt, a másik szent. Volt, amelyik
hadvezér is, meg szent is. Volt, amelyik fiatalon hadvezér, és öregen szent.
Azért ismétlem magam, mert a problémák sokfélék, a megoldás egyféle. S ha
sokfelől közelítek is, mindig ugyanabba érkezem, ezért muszáj ismételnem.
Legyetek hát hadvezérek is, szentek is egyszerre! Erőtökben legyetek kegyesek,
ne gyengeségetekben, mert a gyengeségben kegyesség gyámoltalanná, a
gyámoltalanok pedig kiszolgáltatottá teszik a nemzetüket! Ám ne legyetek
kegyetlenek, hanem szentek a ti bölcsességetekben, és emeljétek fel ellenfeleiteket
is, hogy elmaradjon a háború! Nem győzelem a halál általi, sem a kényszerítő és
elnyomó győzelem, csakis ha ellenségből olyan bölccsé emelitek az ellenetek
támadtakat, hogy azok bölcsességünkben ellenségből barátaitokká nemesülnek. A
megkötés nem győzelem, csakis a feloldás győzelem. A kényszerítés méltatlan, és
nem ajándék. Csakis a szabadság lehet, és a gondoskodó szeretet lehet ajándék.
Örvendhetnek azok a vallások, amelyek prófétai pártatlanul, személyiségüket
félretéve írták, amit a Szentlélek sugalmazott nekik. Akik ilyen tiszta
pártatlanok által jutottak kinyilatkoztatásokhoz, reményt, biztatást,
bölcsességet, útmutatást kaphattak, és vallásuk is gyógyította a világot. Akik
azonban olyan prófétáktól kaphattak csak kinyilatkoztatásnak látszó írásokat,
akik a személyiségük szűrőjén át beszennyezték és eltorzították az igazságot,
azok csak szabályokat, félelmeket, vágyakat, szenvedést, és nem működő
parancsolatokat kaphattak, és így a vallásaik sem az Élettel, hanem az
életellenes minőségekkel egyként rontották meg a világot. Mindnyájuk minden
vallását tiszteljük, és mindnyájukat testvérként szeretjük. Nem kérjük azt,
hogy hagyják el a vallásaikat, csak ajándékba adjuk nekik azt a
kinyilatkoztatást, amely által kiteljesíthetik egésszé és élővé a vallásaikat.
Ajándékba adjuk, és nem kérünk semmit cserébe. Ha nem akarják, nem épülnek
általa, ha azonban elfogadják és épülnek, építenek általa, vallásaikat azok
abszolútumaivá szabadíthatják, korlátaik és hibáik közül kiemelhetik, és vallás
felettivé teljesíthetik. Nem kell elhagyjátok vallásaitokat, csak magatokban
többre adhatjátok azokat, ha bölcsességetekben ekképp határoztok. Semmit sem
lehet megszüntetni pusztán akarattal, kényszerrel, ártással, és semmit sem
lehet megváltoztatni kevesebbel, mint amit megváltoztatni szándékoznánk. Csak
ami bölcsességében, szabadságában önmagát többre adja, mint amilyen eladdig
volt, az változik meg ténylegesen. Semmit sem tehetek vagy kérhetek tehát,
hiszen hatástalan lenne. Szükségtelen a félsz, a harag is, hiszen csakis
rajtatok áll, mit éreztek és láttok és ismertek fel igazságnak, valóságnak,
teljesebbnek, kiteljesítőnek, többre adónak, felszabadítónak. A Jóisten
mindenét beleadta a teremtett világokba, mégis megnyilvánulatlan. Krisztusban
és a többiekben nyilvánult meg, hogy üdvösségünk legyen. „Bármi jóra adjuk
magunkat, ha szükségetek van ránk, ám ha nincs szükségetek ránk, nem kell
törődnötök velünk” — mondhatnák — „szeretettel adjuk felmutatásunkat, de az
csupán ajándék, és rajtatok áll, hogy elfogadjátok vagy nem fogadjátok."
Tömeg-megvilágosítás, tömeg-megvilágosodás nincsen.
Csakis személyes felismerések vannak, és megvilágosodott személyek, akik már
alkothatnak megvilágosodott tömeget is. Azok azonban már nem tömegek lesznek,
hanem nemzetté nemesülnek, és a nemzetté nemesült népek az emberiséget
szeretetben alkotják. A bölcs- és szerető, önmagukat többre adó és
abszolútumukba teljesedett népek, irányzatok, vallások, személyek, rendszerek,
filozófiák, bármik, jó szomszédokként, majd családként, egy nagy test egészséges
szerveiként, mégis egy nagy emberiség-testként szeretetben, bölcsességben,
gondoskodásban szervezik társadalmukat, és élik a közéletet. Jószomszédi
létezésük következményeként nem természetromboló, nem kizsákmányoló, nem
életellenes, hanem éltető, gyógyító, emelő, szerető, gondoskodó közéletet
léteznek.
Mondd el, ki az istened, és megmondom ki vagy! Mutasd,
haldoklik-e miattad a világ, vagy örvend és virágzik, és megmondom kik a
prófétáid, kik az isteneid! Ha pedig ennyire nyilvánvaló az igazság mindezek
ügyében, hová is helyezed magad?
ʘ
— Ebben a létemben, néhány évvel a mostani előtt,
megjelent egy milliárdos ember, és kihirdette, hogy egymillió pénzt ad annak,
aki kidolgoz egy olyan gazdasági-, társadalmi-, alternatív rendszert, modellt,
amely megmenti a bolygót a környezeti katasztrófától, de lehetővé teszi, hogy
az emberek ne nagyon kelljen, hogy megváltoztassák a módszereiket, és ne nagyon
kelljen megváltozzanak. Már örültem, hogy valakit érdekel a megoldás, aztán a
pályázati leírásból kiderült, amire számítani lehetett: csak egy ripacskodás
maradt az egész. Mosta kezeit, ő megtette azt, ami tőle telt, millió pénzt
fizetett volna, de hát senki sem írt olyat, amilyet kell, akkor nem rajta múlt,
rajta nem múlt, hogy kipusztult minden. Semmit sem tenni, és alibit venni, ez
is csak ennyiben maradt. Felkaptam a fejem, azért mégiscsak meg kellene
mutatnom, hogy bár sok feltételnek nem felelne meg, hiszen nem támogatná a
kapzsiságot és lustaságot és önzést, de létezik az a világnézet, vallás feletti
vallás, tudomány feletti tudomány, amelyet keresnek. Illetve keresniük kéne
annak eljátszása helyett, hogy keresik. Jellemző példa ez a sumákoló, kibúvó,
kezeit mosó, kimagyarázó, kifogást kereső, mellébeszélő, felelősséget valójában
sosem vállaló, kifelé tetszelgő, álszent, de belülről önző és gyilkos és rabló
és csaló és hazug mentalitásra. Ez a mentalitás sosem áldozna az életért valódi
áldozattal, ez a mentalitás másokat áldoz fel, hogy azt mutassa, milyen
önfeláldozó. A szavazatokért ígérő, és fotózkodó-pózoló, hízelgő politikus
fajta ez is, aki a szavazatért akármilyen köpönyeget százezerszer forgat, hogy
a hatalma és pénzre megteremjen és megmaradjon. Eljön, aki ingyen eteti majd a
Földet, de azt is csak hét évig fogják békével megköszönni, mert nekik a hatalom
kell inkább, és nem a jólét, az étel és lakhatás. Kevés nekik, hogy jól
szórakoznak. Zavarja majd mindet, hogy mindenki ehet-ihat és lakhat, hiszen úgy
nem hatalmaskodhatnak ezek felett. A hatalomért adományoznak, hogy tartozzanak
nekik, és szót fogadjanak. Azért visznek bűnbe, hogy zsarolhassanak és
használhassanak. Csak a cinkosban bíznak meg, és megölnek, ha nem leszel
cinkos. Maguk javára építették a rendszergépet, de már az használja őket, és
kiiktathatatlan. Hasonló a kerékhez, amely már magától forog, és csak az
alkotói tehetnének a küllői közé bármit is, hogy megakasszák. A vállalatok
életre keltek, és felzabálták a világot. Tulajdon vezéreik sem tudják
megállítani őket. Amelyik meg akarta volna, kiváltották egy olyannal, aki nem.
És mindig volt olyan elég, aki nem akarta megállítani.
Az emberek egyénenként Jézust kiáltanának, de
tömegként Barabást kiáltanak. Ez a Barabás-szindróma. A kormányok mögött
nagyvállalatok vannak, a nagyvállalatok gólemekké lettek, a személyek bennük
élő bolygót kiáltanának, de az elszabadult üzem, tömeg, gólem, entitás profitot
kiált. Az igazgatótanácsban az emberek átállhatnak a bolygó oldalára, de
lecserélik őket. Mindig lesz a helyükre valaki. Gólem. A vallások is ilyen
gólemek, intézmények lettek. Egy pap személyként megnyílik, de az intézmény
visszahúzza, és összezár. A szent könyvek, dogmák, önmagukban nem ártanak. Egy
személy, szülő vagy a személy saját szűrőjén át helyükön kezelhetőek. Egy
szülő, egy személy, egy pap külön ezt meg tudja tenni, intézményként azonban
nem tudja. A papok intézményként végül mindig a híveket fogják inkább elárulni,
mint a gólemet. Az emberek egyénenként Jézust kiáltanának, de tömegként
Barabást. Az ember szabadságharcának egyik nagy megmérettetése, hogy a tömegben
egyén tud-e maradni, olyan egyén tud-e maradni, aki Jézust és nem Barabást
kiált?
Mennyire vagy jelen a saját életedben? Mennyire vagy
gólem, és mennyire vagy önmagad? Harminc százalék a hetven százalék fölött,
amiről nem beszélünk. Kiszólás, amikor egy színdarab előadása közben a színész
nem karakterként, hanem színészként a közönséghez közvetlenül szavakat intéz.
Az én szavaim e találkozón ilyenek. Minden elmélet volt már. Vannak igen
ötletesek, népszerűek is, és össze lehet rakni belőlük egy nagyot. Ha valaki veszi
a fáradságot, és összerak egy ilyen nagyot, egy jó film lesz belőle, amely egy
utolsó nagy próbatételt mutat be, amikor az emberek megtudják, hogy szimulált
multiverzumban léteznek, mindenki ugyanazt a korszakot éli át, és bemutatná azt
is, hogy erre hogyan reagálnak. A film, amelyben megtudják, hogy létezik
túlvilág, és erre mindenki öngyilkos lesz, vajon igaz volt-e? Milyen a valóság,
mi a valóság? Ékzárak, csillagképek, korok, mindenki az utolsó időket kell
megélje, a szingularitás előtti utolsó próbatételeket. Sosem volt múlt,
atyáink, anyáink, nagyanyáink arra ébredtek egy napon, hogy vannak emlékeik, de
azok nem valódi emlékek voltak. A szimulált multiverzum az intergalaktikus
felsőoktatás, kinevelés része; az iskola magas foka. Ebben a filmben jönne
valaki, és azt mondaná: legyetek tiszteletreméltók, és tiszteljétek egymást!
Ilyen lenne a film. Milyen lenne a valóság?
Nézem, a plakátokon ki van írva, hogy Isten
frekvenciája: „963Hz God's Own Frequency”. Miért? Nem minden
frekvencia Isten frekvenciája? Ott állt a Sátán az elején, és megkörnyékezte
Istent, hogy légy szíves add el nekem az egyik frekvenciádat, esetleg egy
kivételével az összeset, hogy csak az az egy maradjon neked? Vajon mit tudott
volna a Sátán felajánlani, hogy az üzlet megérje a Jóistennek? Mondta, hogy
nézd, tudok adni érte ezt, meg azt, vagány cuccokat? Mi az, amiből hiánya
lehetett annak, aki maga a teljes világ? Maximum az bánthatta, ami a Sátánból
hiányzott. Ez az üzlet nem jöhetett létre. Helyette inkább működni kezdett a Sátán,
és működése sikereként a tudatot a lélek valóságából az elme téboly-, és
illúzió világaiba kábította, veszejtette, és abban tartja minden módszerrel,
amivel csak tudja. Valódi hatalom nem juthatott; kieszközölte magának annak
látszatát, és múlandó mását, amelyet ezzel tarthat fenn. Minden frekvencia
Isten frekvenciája, ám a leginkább az „övé" mindaz, aki ő maga; a minden
mélyén húzódó, és mindent éltető rezzenetlen Egy. Minden más csak sátáni
próbálkozás, a bűvész hadonászása, hogy legyen illúzió, és illúzióhatalom. Továbbgondolva:
semmi sem Istené, minden Isten. Amiről a Sátán mást hisz, hitet el, az is
Isten. Amit a Sátán kreált, legvégső soron az is Isten volt, van, lesz. Csak a
kábák nem tudják, hogy így van, ezért eszközöl ki, és tartat fenn kábaságot. Ha
van Sátán, így lehet mindez.
A katar nép, meg még több rokon vonal úgy tartotta,
hogy van, és minden anyagi a Sátáné, de minden mélyén ott a rabul esett Isten.
Minden anyagi oka, okozója, legmélyi lényege, lelke, szelleme, esszenciája az
Istenből egy eredeti darab, szikra, és minden anyagi, amely ezt magába zárja, a
sátáni fortély terméke csupán. Azt mondták, az anyag ördögi, a lélek isteni.
Ezért a katarok azon igyekeztek, hogy a rabul esett Istent az elme tébolyának
illúzió-világaiból a lélek valóságára, az anyag börtönéből a tiszta Világosság-
és Élet-szférák mennyére felszabadítsák. A saját magukba zárt isteni szikrát
is. Azonban egy valamiben tévedtek; az anyagot nem leépíteni, nem
megsemmisíteni vagy vádolni, bántani, megtagadni kell, hanem átszellemíteni,
átlelkesíteni, sátániból istenivé visszaminősíteni! Felkiáltójel. Ezt vallotta
a magyar néphagyomány ess. Az alkímia úgy mondta, hogy a materia primából
materia benedictát kell kreálni. A Jóisten kétféleképpen és mindenféleképpen
győzedelmeskedik. Az egyik módja, hogy eleve győzedelmes és Önmaga. A másik
módja, hogy áldozatul adja magát a legvégsőkig, a legutolsó mozzanatig is,
amikor, amelyben az utolsó tőle elfordult, eltávolodott megnyilvánulás is
átszellemül, és visszaminősül teljessé, örökké, végtelenné, valóvá, Életté,
Világossággá, Eggyé, Istenné. A lélek köré „sárkánytest" nyüzsög, települ,
de a végén nem a sárkányság, hanem a lélek valósága győz, és átvilágolja,
átminősíti, visszateljesíti a testet. Ébredés befelé-felfelé, átszellemítés,
átlelkesítés kifelé-lefelé. A világok története, hogy minden megterem, ami
megteremhet, majd az Örök áldozatot vállal az efemerért, hogy az, ha már
meglett, ne vesszen el, hanem visszaminősüljön a legteljesebbé. Ha egészség
van, a legkevesebb szükséges terem meg, és nem a legtöbb lehetséges. A
kallódást hívják sátáninak, az áldozathozatalt, és átlelkesítést isteninek. Az
Örököt isteninek, a bepróbálkozást sátáninak. A szenvedőt isteninek, a kínzót
sátáninak. Sorolhatnánk. Az én népem őseinek világnézete ezért volt
„szerelemvallás". Úgy szerette Isten a világot, hogy nem fejbe lőtte, hogy
az ne szenvedjen, hanem önfeláldozó szülőként ő szenvedett benne, hogy az ne
megsemmisüljön, hanem átlelkesüljön, és kiteljesüljön. Ami nem szeretetből
termett, átminősítette a szeretetével szeretetté, és szeretetté. A Sátánt is.
Frankó lenne egy, az e világmodell alapján írt könyv.
Adódik, hogy kettő változata legyen. Az egyikben a titkos főhős maga lenne a
Teremtő, aki korokon át, újra és újra kezdené a történelmet, és mániákusan a
mindig elrontott verziókat korrigálná, de valahogy sosem sikerülne neki
helyrehoznia az amúgy általa elrontott világokat. Időutazó istenség. Hős akarna
lenni, de mindig felsülne, és ráadásul minden és mindenki szenvedne miatta. Már
ő maga is. Milliárdszor indulna új menetekben renoválni, de mindig csak másként
baltázná el az egészet, újra, meg újra. A végén megtébolyodna önmaga is, és úgy
döntene, hogy az egészet, a számtalan próbálkozással egyetemben meg nem
történtté teszi, és elfelejti. Ez az elme őrületének könyve lenne, és az
aszerinti sztori. Izgalmas, szövevényes, ötletes lenne, de butaság. Jól
eladható, de nem az igazság.
A másik verzióban, amely a lélek valóságának
megoldását mesélné el, nem a Teremtő, hanem az Egy lenne a főhős, akiből termett
a Teremtő is, és akit ez a Teremtő beleplántált minden teremtésébe, hogy az
Tőle éljen. Érthető? Szóval, az Egy nem a Teremtő; az Egy Atya/Anya/Fiú és így
egyben a Szentlélek Egy Isten, a Teremtő pedig az elsődleges termettek közül
egy elsődleges élvező, aki úgy döntött, hogy „isten” akar lenni, de számára
sajnos a világ már teljes volt, és kész, és volt egy valódi Istene is. Ez a
történet arról szólna, amiről az elme őrületének könyve is, de a végén,
váratlanul az Egyben ébredne minden, és az Egy is felébredne mindenben. Az
elmetéboly könyvében nem lenne megoldás, és megsemmisülés lenne a vége. Egy
gyilkos és öngyilkos istenpótló kínlódása lenne csupán. A lélek valóságának, az
Egynek a könyvében ugyanaz lenne, mint az elmetéboly könyvében, de a végén
bekövetkezne a meglepő és csodálatos megfejtés, megszabadulás, feloldás,
kiteljesedés, beteljesedés, megoldás; az Egy közbelépésének eredményeként.
Hogyan történhetne mindez? Ha az író
elmetébolyból írna, el sem jutna idáig, de ha mégis, az Egy benyitna a világba,
és erőszakkal átminősítene mindent. Írni is kétféleképpen lehet. Ha az író
lélekvalóból írna, az Egy benyitna, tanítást hagyományozna az igazságról, és a
világra bízná, milyen ütemben minősül át azzá, ami lehet belőle, hiszen csak az
igazságos, ami be nem avatkozik, csak az szabadság, ami mások szabadságát nem
korlátozza, csak az hit, ami szabadon engedi azt, amiben hisz, csak az talál
önmagára valóban, ami magától talál önmagára. Képesnek lenni csak látva látni,
szeretetben, nem ítélve, nem ártva, a legtöbbet használva, gyógyítva a világot.
A lényeknek fel kellene fogniuk a tanítást, bölcsességre kellene szert tenniük,
el kellene fogadniuk ezt az isteni segítséget — megváltást —, és meg is kellene
valósítaniuk az átszellemített lényt. Akik ezt megtennék, azok megeső szívvel
odafordulnának a többiek szabadulásához segítségül. A Sátán is. Ha ezt a
könyvet az elmetébolyban írnánk meg, nem tudnánk megírni a lélekvaló verziót
is, csak az elmetébolyost. Azonban, ha lélekvalóban írnánk meg a könyvet, úgy tudnánk
megírni a második, lélekvalós verziót, hogy nem hagynánk ki az első,
elmetébolyos verzió megírását sem. Aki menny, abban hely van a pokol számára
is; aki pokol, abban nincsen hely a menny számára. Érti, aki érti. Aki nem
érti, nem éli… csak aki éli, az érti. Ilyen lenne egy olyan történet, amit
nem az elme, hanem a lélek írna. Ilyen lenne egy olyan könyv, ami a legközelebb
állna a tökéletes történet magában foglalásához. Írják meg a könyvet!
Kívánom, hogy meg tudják írni, és meg is írják!
[...]
Méhdi azt választja, hogy nem írja le azt a harminc százalékot, nem mondja el
azt a harminc százalékot. A film film marad, a könyv könyv marad, az elmélet
elmélet marad. „Jézus adásban van, hölgyeim és uraim, a szimuláció elnöke…”
A Barabás-szindróma: az, hogy az ember által
felélesztett, de öntudatra ébredt, elszabadult, öngerjesztő, önfenntartó
gólemek túlnőnek rajtunk, és előbb szolgájukká tesznek, majd kipusztítanak. A
vallás gólem, a tudomány gólem, a vállalat gólem, papokat, nőket, híveket, nemeket,
végül minden individuumot visszaszippantanak és ráveszik, hogy a gépért
elárulja az Életet és az élőket. És jön a Vízöntő, összemos, szétmos, a
gyengéknek nem segít. A
keresők „túltolják": a „túltolás" is gólem. Tudni kell megállni.
Önvizsgálat! Ne ragadjon el a tömeg, a közvélemény. Mind gyenge, aki egy
tömeggel szemben nem marad individuum, hogyha tudja az igazságot, és látja a
Valóságot. Nem az erős, aki a tömeget irányítja a tömeg véleményét erősítve,
hanem akit a tömeg nem irányíthat. Az előbb említett milliárdos tudta ezt, és
tenni akart valamit. A nagy, tüzes, forgó kerék küllői közé be akart tenni
valamit, hogy az egész gólem földbe álljon végre, és megmeneküljön a világ. Úgy
félt azonban a többi ugyanolyantól, hogy a hirdetése végére félelmében még
odabiggyesztette a feltételeket, amelyek mindenki számára nyilvánvalóvá tették
azt, hogy nem fogja megtalálni. Akarta, de félt. Akarta, de fontosabb volt a
póz, mint az eredmény, a halálba vivő nyugalmas út, mint az Életbe vivő
kényelmetlen. A hirdetmény tulajdonképpen így is szólhatott volna: „Pénzt adok,
ha megmented a bolygót, de az embert ne változtasd meg!” Eleve bukott produkció
ez, hiszen egy valódi pályázat valódi lapjain az lenne papírra vetve az első
száz pontban, hogy a megmenekülés alaplépése és kiválthatatlan, kihagyhatatlan
mozzanata, hogy legelőször is az embernek kell mindenáron megváltoznia. A többi
pontot ezek nélkül fölösleges is lenne firtatnia. Mintha azt szabná valaki
feltételül, hogy a megmeneküléshez az összes fegyvert le kell szerelni, meg
kell semmisíteni, és ehhez várja a tervezetet. De a leírásban van egy kikötése,
hogy a Föld bolygón kell ezt megvalósítani, és hogy kizárólag az összes fegyver
felhasználásával, felrobbantásával, kilövésével, alkalmazásával hajtható végre
mindez.
Csodálatosan ocsmány fortély ez, és alakoskodás. Békét
akar venni, de feltétele egy mindent kipusztító háború. Elhatároztam tehát,
hogy megírom a leveleimet, és összehívom ezt a zsinatot, ezt a konklávét, hogy
a milliárdos feltételeit ignorálva a pusztító tűzkerék-gépezeten kívüli, a
küllői közé általunk beakasztható valós instrumentumot az Önök szívének
ajándékul adjam, hogy majd amikor Önök hazatérnek, a népeik szívének is tovább
ajándékozhassák. A gyilkos szörnyeteget, a gólemet, amely túlnőtt rajtunk,
csakis belülről kifelé, és felülről lefelé lehet átszellemíteni, átvilágolni és
feloldani. S a „jegyzőkönyvnek legyen szólva", kedves népem, nemzetem,
magatokat pedig mindenekelőtt befelé és felfelé tudjátok megnyitni a
Világosságnak, Életnek, Egy Abszolútumnak, hogy teljességetekben
győzedelmeskedhessetek. Ezért írtam és mondtam el nektek mindent, amit írtam és
mondtam. Semmit sem kérek tőletek, akkor is szeretlek benneteket, ha elbuktok,
de nem tudtam tétlenül nézni, hogy remény és instrumentum nélkül vannak
mindazok, akik meg akarják menteni, és meg akarják gyógyítani a világot.
ʘ
— A szegényeknek céljuk, hogy gazdaggá legyenek.
Amikor gazdaggá lesznek, rájönnek, hogy ami hiányzott belőlük, az nem a
gazdagság volt, ezért kétségbe esnek. Van, aki ilyenkor kegyetlen lesz, vagy
beképzelt. Van, aki öngyilkos. Amikor a hegyen állsz, és nincs feljebb, de még
mindig lyuk van benned annak a helyén, amit kergetsz, és nem tudod, mi az,
akkor feladod, vagy azzal hencegsz álboldogan, amid van. Mindez azért van, mert
nem tudod, mi hiányzik belőled. Azt hiszed, a pénz, de gazdagon is lyukas
maradsz. Azt hiszed, a siker, de sikeresen is lyukas maradsz. Azt hiszed, a
magasság, pedig az űrben is lyukas maradsz. Azt hiszed, a győzelem, a rekord,
az élvezet, pedig a csúcsok után, a mondvacsinált ügyek után is lyukas maradsz.
Saját magad hozod életveszélyes helyzetekbe, hogy az életben maradástól
legalább érezz, de akkor is lyukas maradsz. Életveszélybe sodrod az egész
bolygódat, hogy érezd, hogy élsz, hátha akkor megtalálod, de akkor is lyukas
maradsz. Mert amit keresel, nem az, amiről azt hiszed, hogy az. Amit keresel,
az a benső Égben van, amit keresel, a lélek valóságában található csupán. Amit
keresel, a bölcsesség által lelhető fel, amit keresel, nem a szemed fogja látni,
hanem a szíved. Amit keresel, a szeretet által élhető meg. A gondoskodásban
fejeződik ki, a gyógyításban nyilvánul meg. A lyukat csak magasságok fölötti
mélység töltheti ki. A lyukat csak győzelem helyetti áldozathozatal töltheti
ki. A lyukat csak az önzetlen gondoskodás, a Világosság, a bölcsesség, a
szeretet, az Élet töltheti ki. A hiányt, a semmit csak az Üresség teljessége
töltheti ki, az elme tébolyát csak a lélek valósága egészítheti ki. Szeretni,
embernek lenni, hálásnak lenni tanulni vagyunk ezen a világon, Isten
szeretetéből. Aki nem hajlandó tanulni, lyukas marad. Ne maradjatok lusták, ne
legyetek gyávák, gyakoroljatok! Ha erőtökben és bölcsességetekben lesztek
kegyesek, és nem gyengeségetekben, a sebeitekből rózsák hajtanak majd. Ha a
szülő tudná, hogy nem testtől lesz az élet, hanem a testtől csak a lét lesz, és
minden az Élettől lesz, s nem a Földtől van az Élet, hanem az Élettől van a
Föld, akkor a gyerek is tudná, hogy az egészség lélektől van, a betegség pedig
az elmétől, és a külső-benső méregtől. A mérgezéstől ez sem védi meg, de
könnyebben gyógyulna, nehezebben betegedne, és még akár gyógyíthatna is. Ha
például egy egészséges társadalomban lennénk betegek, akkor könnyebben
kijönnénk belőle. De így, hogy egy beteg társadalomban akarunk egészségesek,
egészek, teljesek lenni, így a természetesség nehéz a természetellenességben. A
szülők dolgát nagyban segítené egy egészséges, lelki-szellemi téren magas
színvonalon álló társadalom, ami törődő, művelő, emelő, gyógyító és gondoskodó.
Egy bölcs, gondoskodó, erejében kegyes, tevékenyen szerető közösségben könnyebb
lenne minden. A szabadosság nem szabadság. A kielégülések nem töltik ki a
lyukat, csak belelapátolják tüzelőként a világot. Az anyagi létezésnél nincsen
természetellenesebb, de az Élet, amely annak eredője és esszenciája és oka és
célja is, az a legtermészetesebb. Az esszenciális Élet maga a valódi természet,
a természet abszolútuma, és az anyagi létezés valódi kegyelem. Az elég
„erős" lélek képes rendezni az anyagot. Legfőképpen a finomság minősége
köré rendeződik az anyag, és nem az akarat számít. Ami köré rendeződni lehet,
aköré rendeződik is. A tehetetlen anyag természetellenes, materia prima. Az
átszellemített anyag természetessé válik az abszolút természet által, materia
benedicta. Az első említett nemtelenül teremtetett, a második említett nemessé
teremtetett. Az Abszolútum Egy Élet és Világosság szeretete okozta a világokat,
és rezzenetlen volta okozta a frekvenciákat. A frekvenciák rendezték a tereket,
a terek és frekvenciák rendezték, szülték a formákat. A formák köré sűrűsödtek
az anyagok. Az anyagok kölcsönhatottak és fajultak, rendeződtek, tükrözés,
tükröződés szülte a nemtelen teremtődést, és lélek, Világosság áradta belé a
nemes teremtést. Okozta és átnemesítette. Szülte és felnevelte. Alábocsájtotta
és felemelte. A könnyű alászállt és elnehezült, majd feleszmélt és
felemelkedett. A könnyű felemelkedett, majd alászállt ismét, hogy magában
magával a világot magasba felemelje. Így vagytok Isten szeretetéből magatok is,
és így működvén ti is megnemesíthetitek magatokat, és felemelhetitek a világot.
A jegyzőkönyv kedvéért álljon itt, hogy Méhdi van jelen, Ruah, Dorullah, Al
raheb El Abjad, Dydaskalos hisz bennetek, és szeret benneteket. Mindjárt
elmondom, hogyan vészelhetitek át az összemosás- és tévesztés korszakát.
— Különbségtevés, megkülönböztetés. Megkülönböztetés:
őt utálom, őt nem. Különbségtevés: ők mások, de szeretem őket. Megkülönböztetni
bűn. Különbséget tenni elengedhetetlen a bölcsességbe vezető úton. A tompák olvasatában
a félelem a hit bizonyítéka. A hitre pedig a hatalomhoz van szükségük. Pedig
aki csupán mások félelmén alapuló hatalmat birtokol, az önmagát csapja be, a
világot pedig betegíti és pusztítja. A megkülönböztetés ide vezet, és csak a
különbségtevésre való képesség vezet bölcsességre, amelyből megismerhető a
szeretet és Élő hatalma, és amely gyógyítja és élteti a világot. Gazdagok
akartok lenni, és mivel csak megkülönböztetni tudtok, de különbséget tenni nem,
sosem éritek el a valódi gazdagságot, csupán a mások nyomorba taszítása árán
érezhetitek kicsit az illúzió-gazdagságotokat. A gazdagság önmagában nem lenne
bűn, csak az a gazdagság bűn, ami mások szegénységben tartásán alapul. Nem
bántalak titeket, hiszen szeretlek! Nem foglak megfeddni, hanem segíteni
szeretnék picit, hogy a világot kínzó gazdagság illúziója helyett a keresett
valódi, isteni gazdagsághoz találhassatok. Ez a gazdagság nem mások
szegénységén és kínjain, nem a világ betegítésén és megölésén alapszik, hanem
mindenki gazdagsága. Nem határos és véges, hanem végtelen gazdagság. Miért
érnétek be illúzió-gazdagsággal, ha kiteljesítő, felemelő, mindenki számára
örömteli gazdagságot találhattok? Miért elégednétek meg félelem-alapú
illúzió-hatalommal, ha lehettek a legteljesebb, legvalóságosabb hatalom ti
magatok is? Sokadszor mondom: csak szív által lehetünk megszelídülve. A szív pedig
emelkedik, s úgy hajol. Felfénylik, világol, s úgy szelídül. Felszabadul s
megismer, szeret, és úgy azonosul. Szánva szeretlek titeket, ti különbséget
tenni nem tudók, és siratom a világot, amit ennek okán a semmi étkéül, annak
szájába lapátoltok. Új csillagkorszak kezdődik most, amely már halál és
fennmaradás között késztet dönteni. Igen, dönteni, mert nem ő dönt majd, hanem
mi fogunk, mi tudunk. Ő csak a kényszerű próbatétel, amelyet nem odázhatunk el,
nem kerülhetünk ki, csak azt dönthetjük el — mint általában a próbatételek
kapcsán —, hogy hogyan állunk meg benne. Az életellenes minőségekkel maradunk
és kihalunk, vagy az Élettel tartunk és meggyógyulván gyógyítunk és
fennmaradunk. Ezen a ponton túl csak olyan emberiség élhet és maradhat fenn,
amely be- és kiteljesíti a nagybetűvel Embert, melynek lehetősége benne rejlik.
Ez a korszak a kényszer, amelyben színt kell vallani, égiszt kell választani.
Az Életet, a lelket, a szellemet, a bölcsességet, a gondoskodást, a szeretetet,
a gyógyulást és gyógyítást kell választani, különben kihalunk. Az arkhónok
kísérlete, hogy tökéletes teremtményeket hozzanak létre, sikertelen lett. A
teremtmények azonban befejezhetik, és tökéletesedésükkel sikerre vihetik a
sokadlagos sikertelen teremtést is. A teremtmény magát a legtöbbre adja és
hagyja emelni az Ég kegyelme által. A kevésbe meghívja a legtöbbet, és
megváltódik ő is és Teremtői is. A Teremtő létre segíti a teremtményt, a
teremtmény életre adja magát, és életre segíti a Teremtőjét is. És mindnyájukat
az Egy Abszolútum Élet és Világosság áradta-, éltette-, töltötte be, hatotta
át, és fogadta vissza.
1 → 2 → 3 → Egy. 1-ből
2, 2-ből
3, 3-ból
Egy. Következmény minden teremtett és teremtés, de szándékos megváltás és
megváltódás teszi értelmessé és valósággá. Kik a szülei az örökbefogadottaknak?
Bizony azok a szülei, akik lélek szülei, akik a szíve családja lettek. A
vérvonal semmiség a lélekvonalhoz képest. „Nem én szültelek, de a lelkemből, és
a lelkem családja vagy. Nem a vérem, de a lelkem vonala.” Tegyetek különbséget,
adjátok magatokat többre! Adjátok a tudományotokat, vallásaitokat,
politikátokat többre, és a történelmeteket a hazugokéból az igazakévá
váltsátok! Ébredjetek az elme útvesztőiből a lélek teljességébe, és szeretettel
gyógyítsátok a világot! Fogadjátok el az Ég kegyelmét, mentsétek meg magatokat
általa, s így váltsátok meg a Teremtőiteket is! Így tetőzzétek be a
félbemaradtat, így legyetek végre valós, nagybetűvel Emberré, így teljesedjen
be a szeretet tirajtatok, így váltsátok be mindenki és minden belétek vetett
reményét! Így szellemítsétek-, lelkesítsétek át magatokat teljesen, és a
világot, a teremtést is egészen! Így váljatok a Világ Világosságává, akiknek
örvend a Mindenség!
Folytatás a szám szerint következő bejegyzésben -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése