Kér-e?

 

[...]

XY
 Mi ez a foci láz? Miért érdekeljen ez minket? A nemzetek fontosak-e? 

én
 Ami az úton fontos, az a célba visz; ami a célba segít, az fontos az úton.
Ami a földhöz tartozik, aláhull, ami az éghez tartozik, az égbe olvad végül.
Ha az életből származik, éltet; ha a halálból, bont.
Ha a világosságból ered, világol, gyógyít, tanít, óv, gondoskodik; ha a sötétségből, akkor tanító illúzió.
Ami az elme tébolyának eleme, az elme tébolyával elmúlik, amikor a tudat a lélek valóságára ébred.
A lélek valóságára ébredésig vezető úton, a szenvedők legjobb, ha összefognak.
Ha az elme tébolyától származik egy látszat-összetartozás, akkor a félelem, és érdek által rendeződik.
Ha lélektől van ez az összetartozás, akkor az ég által rendeződik, és áll fenn.
Ha elme, akkor csupán vérvonal... ha lélek, akkor lélekvonal.
A dolgok önmagukban nem jók, vagy rosszak.
Ha az elme tébolyától léteznek, akkor tanító lényegűek, vagy lebontó lényegűek.
Ha az égtől, a lélek valóságától élő, és világos létezők, akkor az élettel, világossággal vannak, ezekhez tartoznak, ezeket hordozzák, és képviselik.
A nemzet lehet csak egy szó... valamint lehet az elme tébolyából szemlélni... ez esetben érthetetlen, megélhetetlen lesz, és emiatt eszköz marad az érdek, és félelem, és vágy "kezében".
Ugyanakkor, ha a nemzet, mint olyan a lélek valóságából származik, minősül, fajul... és mindeneket lélek, világosság, élet jár át általa, akkor az ég "kezében" lesz eszközzé.
Ha intézmény, amely az elme által teremtetett, akkor a kerete próbálja előidézni, fenntartani a lényegét, ami nem fog valóban sikerülni.
Ha viszont, a lélek valóságától származik, és a lényekben él, akkor a lények egyesével adják azt össze magukból.
Ha az egyház az elmében van, akkor intézmény, és keret, és nincs benne valódi összetartozó tömeg.
Ha az egyház lélek, akkor nem intézmény, amely magában akar foglalni egy tömeget, hanem a szerettei egyesével alkotják azt magukból, és a megfogható része csak ennek a következménye.
Ami a halállal van benne, az lebomlik, ami az élettel, világossággal van benne, az által él, és világol maga is.
Ha a nemzet csak egy szó, és nem jelentés, akkor megrekeszt, és eszköz; ha a nemzet égi jelentése él, és működik, akkor gyógyít, óv, segít, tanít, éltet, világol, gondoskodik.
Ha a híd azért van, hogy átsegítse magán a lényeket a túlsó partra, akkor áldás önmagára, és mindenkire.
Ha a híd önmagát célnak tekinti, és nem útnak, akkor átkot von magára, és mindenkit megrekeszt.
Amíg a lények az elme tébolyában szenvednek, a nemzet, a család, egy híd, egy templom, egy ház, egy iskola, egy óvóhely. Tanít, óv, segít megélni az összetartozást, és tanulni segít. Lakhelyet adhat az égnek, életnek, világosságnak. Amikor a lények nem erre figyelnek, akkor félnek.
Érzékeltető egy írásból:

"Arról írtam e pár sorban, hogy többre is képesek lennének... hiszek Önökben, és tudom, hogy képesek a legnagyobb csodákká teljesedni, összefogni, és Nappá gyúlni... és gyógyítani. Ha ilyenek lesznek, akkor bármilyen rossz, és romlott minőséggel is kerülnek majd kapcsolatba, az a minőség Önök által jobb önmagára ébred, és többre adatik.
Erősségükben legyenek kegyesek, és ne gyengeségükben!
Erényben legyenek gondoskodók, ne félelmükben!
A harc a lelkükért folyik; ne adják!
Ha a nép bölcs, és erős is, és erősségében kegyes, nem gyengeségében... akkor nem kell félnie, mert minősége felemeli a befogadottak minőségét. az ellenségből barát lesz, a tompából értő, szelíd.
Ha a nép lusta, és nem adózik tettekkel, folyamatos törődéssel, gondozással, gondoskodással, rendelkezésre állással, tevékeny jelenléttel, hanem csak úgy beengedi a farkasokat, akkor a farkasok értékrendje fog érvényesülni, és elterjedni. Ha lustaságán túl jut, és bölcsességgel, erőben, folyamatos jelenléttel tevékenyen nevel, törődik, csak akkor van egyedül esélye arra, hogy a farkasok megszelídülnek... farkasból emberré teljesednek.
Ha a nép nem bölcs, nem erejében kegyes, hanem tehetetlenségében, és gyámoltalanságában maximum karitatív, vagy kegyetlen, akkor az egyetlen dolog, amit megtehet, hogy megvédi határait... és elismeri a krisztusi alapelvek megvalósítása terén megélt kudarcát.
Összefoglalva: a krisztusi alapelvek megvalósításához bölcsesség, szeretet, tevékeny jelenlét szükséges.
Ha ez nincs, nem marad más, mint elismerni az e téren vallott kudarcot, és várat építeni, és azt megvédeni, hogy legalább a jóság magjait megmenthessék egy potensebb generáció számára.
A sorsfeladat adott... a hétpróba kever, és hat.
Ha a szelében, viharában a nép kényelmességgel akarja megtartani az Ősök hagyatékát, akkor kimozdul alóla a Föld...
Az állandóságnak, örökkévalóságnak, végtelenségnek a lélekben találják a helyét; a külvilágban azonban vihar van... földrengés van. Aki a lélekbe helyeződve szemlél, az alól kimozdul a külvilág.
Amíg nem szent minden ember, addig nem javasolt a nemzetállamok megszüntetése.
Visszaélések ellen biztosíték a nemzetállam.
Csak, ha szentek tanácsa kormányozna, lehetne határtalan egy bolygó, nemzetállamok nélkül... de akkor meg már azért nem kellene megszüntetni őket...
Vagyis: a nemzetállamok megszüntetése rosszakarók idején nem ajánlott, jóakarók idején fölösleges.
A testi jelenlét alapvonásainak számbavétele megtörtént...
Ezek csak az út jegyei, és a személy számára elmúlnak. Ám, amíg csak a személy számára múlnak el, de a nép velük kel, szenved, és fekszik, addig a szabad személynek megeső szívvel a népről gondoskodnia ildomos.
Ha egy ember a lélekbe teljesedettként a valóságból szemlél, nem érintik ezek... azonban, míg járólényként itt lép, megeső szívvel a lények segítésére adja magát.
Nem igénye a tett, hanem minőségéből adódóan jár-kel, és nyilvánul meg.
Nem tesz, és mégis hat.
A sors járólénye.
Öregkirály állapotú. Nincs itt, csak árad.
Nem akar, csak jelen van, és minőségére tekintve alakulhat a nép.
Nem parancsol, hanem gondoskodik, szeret.
Nem szabályoz, hanem Ő az élő törvény. Aki rá tekint, magát szabályozza a példája által.
Térkép a mennybe... és a földi szenvedés lehető legkisebb fokúvá redukálásához.
Ha a fenti dolgokkal foglalkozna, nem érintené, csak a földi szenvedés csökkentése érdekében beszélne róla..."

A foci önmagában csak foci. Így is rá lehet csodálkozni.
A foci, film, zene, színház, könyv, ilyesmik lehetnek eszközök a gondviselés kezében, melyek által a lények tanulhatnak, érezhetnek, megélhetnek. Ha csak megélni, átélni segít valami, már akkor gyógyíthat, emelhet, taníthat, segíthet a szenvedő lényeknek.
Akik egyszerű dolgokban tudnak csak felismerésekre, megélésekre szert tenni, azokról is gondoskodik az Egy. Ők is megérdemlik, és nekik is ki kell jusson a lehetőség a tanulásra, és megélésre. Ha a foci által tudnak összetartozást, szeretetet, eget, világosságot, életet megélni, akkor kijut nekik mindezekből, mert értékesek az ég "szemében"... és az ég olyan módokat ad meg az ő gyarapodásukhoz, amelyekkel ők tudnak gyarapodni.

Az úton lépők, az elme tébolyából a lélek valóságára ébredésbe tartanak, ennek küszöbe a költészet-állapot rácsodálkozó látva látása, a bölcsesség, és annak is elengedése... a megeső szívvel gondoskodás... a szeretet.
Az önmegváltást követően a lény szíve megesik a szenvedőkön, és visszafordul, hogy önmagát a nagy megváltás közös művéhez segítségül adja.
Nem érinti a foci.. és a nemzet fogalom sem csak egy szó számára, hanem a legtöbb, az égtől való jelentése szerinti, szent iskola, óvóhely, ház, és templom. Család, testvérség, összetartozás. Ám, kedvesen hagyja, hogy ezek minden úton lépőnek mást-mást jelentsenek, ahogyan az nekik érthető, és tanító... amely által ők épülhetnek a saját iramukban.
Be nem avatkozhat, de szeretettel figyelhet, és drukkolhat a lényeknek, hogy ezekben a dolgokban olyat élhessenek meg, amitől a szóból jelentés, a jelentésből csoda válhat.

A teljes skálát látni, minden frekvenciáról tudni, és mindet tisztelni... az égből szemlélni, és a földet szeretni... és együtt érezni, gondoskodni... amennyire gyenge a test, de erős a lélek. A lényekről az ég úgy is gondoskodik, ahogyan a lényeknek jó... nem csak úgy, ahogyan az égnek jó.

Ezek jutottak hirtelen eszembe... de ami a szívembe jutott, az több, és nem tudom leírni.

XY
Avagy kér-e olyat Isten az embertől, amiről tudja, hogy az ember képtelen teljesíteni? 

én
Nem folyamatosan... tökéletlen állapotában nem folyamatosan... csak, amikor a legtöbbé tud lenni...
aztán kizökken, majd megint megleli... megint elveszíti... de minél többször megleli, annál jobban sikerül megtartania. Aki megbocsájt magának ezért, annak könnyebben összejöhet.

Kér, bizony... de nem vár el.
A legtöbbre, legjobbra szán, és tudja, hogy ezt nem lehet eljátszani, hanem csak akkor lesz valódi, ha kinevelődünk rá... és valóban kiteljesedettek leszünk. Az időben bármennyi kijut a türelméből... a lélekben, ahol már nincs idő, ott pedig sem nem siet, sem nem késik el örök jelen...

A célban élő Ember magában foglalja az utat, és az úton lévő embert is. Csak az úton lévő ember nem tudja ezt.
Amíg ez folyamat, addig így látszik, amikor már nem folyamat, hanem teljesség, és egész, akkor egynek látszik.

Ha a kérdések az elme kazánjára kérnek válaszokat, akkor a szellemet anyagba kötik. Ha a kérdések az elméből a lélek valóságra jutásáért vannak, akkor az anyagot átszellemítik.
A legvégső értelme mindennek a legegyszerűbb. A szavak elmaradhatnak, ha képesek vagyunk megélni a puszta jelentést. Az előbbiek közt idéztem ezzel kapcsolatban is.

"A testi jelenlét alapvonásainak számbavétele megtörtént...
Ezek csak az út jegyei, és a személy számára elmúlnak. Ám, amíg csak a személy számára múlnak el, de a nép velük kel, szenved, és fekszik, addig a szabad személynek megeső szívvel a népről gondoskodnia ildomos.
Ha egy ember a lélekbe teljesedettként a valóságból szemlél, nem érintik ezek... azonban, míg járólényként itt lép, megeső szívvel a lények segítésére adja magát.
Nem igénye a tett, hanem minőségéből adódóan jár-kel, és nyilvánul meg.
Nem tesz, és mégis hat.
A sors járólénye.
Öregkirály állapotú. Nincs itt, csak árad.
Nem akar, csak jelen van, és minőségére tekintve alakulhat a nép.
Nem parancsol, hanem gondoskodik, szeret.
Nem szabályoz, hanem Ő az élő törvény. Aki rá tekint, magát szabályozza a példája által.
Térkép a mennybe... és a földi szenvedés lehető legkisebb fokúvá redukálásához.
Ha a fenti dolgokkal foglalkozna, nem érintené, csak a földi szenvedés csökkentése érdekében beszélne róla."

tehát... a szavak csak azért hangoznak el, íratnak le, mert a gondoskodás így hozza.

XY
Amikor azt mondod elme, pontosan mire gondolsz? Mi az elme? 

én
Ha elmondom, mi nem az elme, azzal talán jobban kifejezhetem.
Az elme nem a lélek valósága. Nem világosság, nem élet. Minden, ami nem a lélek valósága, az az elme.

Az elme sötétség, és fény... a lélek világosság.
Az elme lét, és halál... a lélek élet.
Az elme téboly, a lélek valóság.
Az elme illúzió, félelem, gerjedelem, fájdalom, harag... a lélek szeretet, valóság, gondoskodás.
Az elme tudatlanság, és tudás... a lélek bölcsesség, látás, és valóság.
Az elme hazugság, egyenlőtlenség, egyenlőség, a lélek igazság.
Az elme különlegesség, különbség, ellentét... a lélek Egy.
... és még sok ilyen.

Lufikkal szoktam szemléltetni.
mintha egymásban felfújt lufik lennének a példa...
a legnagyobb lufi mindent tartalmazza, és ugyanaz a levegő tölti ki az összes benne lévőt is, ami benne is van...
a kisebb, benne lévő és egymásban lévő lufik nem tudják, csak maximum hiszik, hogy vannak náluk nagyobb lufik... hogy a legnagyobb lufiban vannak, és ugyanaz a levegő van bennük, ami abban. Csak a bennük lévő lufikról tudnak... de azokat sem értik.
Csak a legnagyobb lufi tudja, és érti önmagát, és az összes benne, egymásban lévőt.
Egy-egy lufi csak akkor értené meg, élné meg a nála nagyobb lufit, lufikat, amelyekben ő is van, ha kipukkadna... de nem úgy, hogy kipukkasztják, hanem úgy, hogy Ő maga jut el erre az elhatározásra... megértés, megérés által.
Amikor kipukkad, nem szűnik meg, csak egy héj... de a tartalom azon veszi majd észre magát, hogy egy "nagyobb" tartalomba teljesedett... és csodálkozva látja, hogy lényegük egyező. Nem szűnt meg, amikor a héja kipukkant, hanem teljesebb önmagává minősült át.

Ha esőcseppel, és óceánnal meséljük el:
a csepp azt hiszi, ha az óceánba hull, akkor meghal,megszűnik annak, lenni, ami. Ám, örömmel, csodálkozva tapasztalja, hogy az óceánba hullva nem szűnt meg annak lenni, ami addig volt, hanem még hozzá kapta az óceánt. Óceánná IS lett.

Az Egy kér, de nem vár el. Az Egy csak ad... ami elvesz az csupán az elme tévedése.
Eredendően nincsen rossz... minden jó, csak az elme alkotja meg, és hiszi el a készakarva ártó intelligenciát.
Az elme önmagában jó, mert az út része; csak a készakarva ártó intelligencia képében testesülhet rosszá.
Antikrisztus önmagában nincsen... egyszerre intelligens, és buta ember kell hozzá, hogy abban, általa mégis legyen.

Az Egy mindenben benne van, és élteti, fenntartja, kitölti, betölti azt a mindent, és minden részletét is. Tudatosan.
Csak a részletei nem tudatosan fogadják Őt... és nem áradnak belé vissza.
Az elme tébolyából a lélek valóságára ébredés egyik sajátossága, amikor nem csak az Egy tudatos a részletben, hanem a részlet is az lesz az Egyben.
A részletben éber Egy, és az Egyben éber részlet... Nappá gyúl:)...
A szívben új Nap gyúl... így két Nap lesz az égen...
Az egyik a szívből az égre vetülő Nap... a másik az égről a szívbe áradó Nap... - ez mindig volt -
Amikor az elme uralkodik, akkor nincs Nap a szívben, vagy nem lángol egyként az égi Nappal...
Amikor a lélek tündököl, akkor nincsenek fals hangok, nincsenek értelmetlen szavak, nincsenek hamis képek, hanem a szívben lévő Nap egyként lángol az Égi Nappal.

Amíg az elme kérdez, sosincs válasz. Amit a lélek kérdez, azt pedig amúgy is tudja.
Érdekesség, hogy az elmének van szüksége válaszokra, de csak a lélekben találhatja meg azokat.
A léleknek nincsen szüksége válaszokra, kérdésekre... de az elme kedvéért, annak teljesedése érdekében mégis kérdez, és válaszol.

Az Egy kér, de nem vár el.
Magát adja ingyen.
Azok boldogtalanok, akik az ajándékról nem tudnak, azt letagadják, azzal kereskednek... de, akik tudnak róla, és hálásak érte, és azt nem szakértik, hanem megélik, és tovább árasztják, azok boldogok.

A szavak míg a jelentésig visznek, hasznosak... de, ha elválasztanak a valódi jelentésüktől, akkor károsak.
A dolgok önmagukban nem rosszak, de megrekeszthetnek.
A túlgondolás, bonyolítás megrekeszt.
A megértés nem az, ha a legbonyolultabb összefüggéseket átlátjuk, és meg tudjuk fogalmazni, hanem, ha megragadtuk, láttuk, elengedtük... és a végső lényegükké teljesedtünk.
A dolgok az abszolútumukban nyernek értelmet.
A közöny, a tudatlanság a vallásban, a vallás a hitben, a hit az ismeretben, az ismeret a tudásban, a tudás a bölcsességben, a bölcsesség a látva látásban, a látás az azonosságban, az azonosság Egy.
A szavak a jelentésben, a jelentés az elme, és lélek küszöbén, és minden a lélek valóságában.
Amíg a kérdés, a válasz, a szó, a jelentés az elme falai között pattog, addig a legnagyobb jó benne a lehetőség... de csak akkor nyer értelmet, amikor a lélekbe árad.
"Az ördög a részletekben rejlik", nem azt jelenti, hogy elbújt, és meg kell keresni... hanem a fentieket. Aki részletekbe veszik, maga is elvész.
Amit keresünk nem a részletekbe veszésben lesz, van, hanem az egyszerűben, az egészben, a teljesben, a "teljes képben", az Egyben.
Ehhez szükséges a megragadás, de csak, hogy lehessen elengedés.
A megragadás nem cél, nem megoldás, hanem híd. Minél nagyobb házat építünk rá, annál biztosabb, hogy leszakad.