2021. január 27., szerda

Méhdi levelei Smirnához - megjelenésnapi hivatalos interjú

 

MEGJELENÉSNAPI INTERJÚ A MÉHDI LEVELEI SMIRNÁHOZ C. KÖNYV MEGJELENÉSE KAPCSÁN

2017.09.09.

- Milyen könyv a Méhdi levelei Smirnához?

Odakint a világban a lét egyik felét élhetjük csak; a nagyobbik részét belül éljük. A nagyobb kép látása nélkül nem érthetjük a kisebb képet; a láthatatlan látása nélkül nem érthetjük a láthatót. A borítórajz alkotója Kobza Vajk barátom azt mondta erről: „sokan nem tudják, hogy a teremtés egy szeletét vizsgálva, az önmagukon túlmutató Mindenséget vizslatják. A tudósok megvizsgálták a valóság egy szeletét. Amit kézhez kaptak az egy szelet igazság, ami a nagy egész nélkül nem lehet teljes. De ennek a felismeréséhez nem elég tudósnak lenni, ide már bölcsesség kell, és még nem tudom mi...”
A Világszép nádszál kisasszony című magyar népmese ugyanerről így beszél: „de addig hiába megyünk a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetére, amíg meg nem jártuk a Napnak fényes pitvarát, s onnét egy égő sugarat el nem hoztunk.”
Akik kizárják a benső létünk világait és csak a külsőre figyelnek, és akik nem képesek az analógiás gondolkodásmódra, mérgesek lesznek a könyvre, ha egyáltalán kézbe veszik azt.
Csak akik képesek az analógiás gondolkodásra, a benső világokban kalandozásra és a benső nagyobb kép is érdekli Őket, nem csupán a kisebb külső, azok fogják tudni végigolvasni. Akik ilyenek és már megtették, egytől egyig boldog arccal tették le a művet - van egy kis csoportunk, akik már a szeptember 9-ei megjelenés előtt, augusztus 18-án sorszámozott példányokat kaptak a munkájuk elismeréseképpen, és barátságom kifejezéseképpen. Nekik tetszett.
Paradox az egyenlet, ugyanis akiknek igazán szüksége lenne a kötetre épp a másik tábor lakói. Akik eleve jól vannak, azoknak is sokat adhat, de akiknek a legtöbbet adhatna, azok, akik valószínűleg sosem fogják elolvasni. Pedig az évezred sikere az lenne, ha azokhoz jutna el leginkább, akiknek a legnagyobb szükségük lenne egy kis analógiás gondolkodás gyorstalpalóra.


- Miről szól a könyv?

Az Operatio Solis Kiadó hivatalos könyvajánlóját ajánlom elolvasásra, abban bővebben jellemzik a tartalmat. Röviden annyit mondhatunk róla, hogy kinyilatkoztatás, teozófiai mű, a közepe majdnem történet, a két széle levelezés. Bökte a bögyömet a sok közéleti anomália és igényem támadt leírni az ezekkel kapcsolatos meglátásaimat. Ezen belül főleg a szépséges népünk óhajai, reményei, jóslatai beteljesülésére való várakozása és alkalmassága közti szakadék áthidalására tett próbálkozásaim jegyzékét tudhatom a lapokon. Miért van szakadék, és mi kell ahhoz, hogy híd lehessen felette amely a remények beteljesüléséig vezet.
Most vallásokat látunk Isten nélkül, pedig Istent kellene látnunk vallások nélkül. Vallások, és nem vállalások nélkül! Mintha a közjó nem lenne mindenki érdeke. Pedig, mindenki érdeke, csak vannak, akik nem tudják ezt. Akik nem tudják ezt, azok azt hiszik más az érdekük és azért az érdekükért áldozzák fel a közjót.
Van olyan, aki álarcban követ el bűnöket, van olyan, aki álarcban cselekszik másokért. Van, aki a jóság ruhájába bújva árt, van, aki mogorva, morgós de jótevő. Van, aki az igazság nevében hazudik, van, aki a hazugságban is maga az abszolútum-igazság. A híradók világában a látszatnak hisznek, és nem az igazságnak; fontosabb lett a bizonygatható, mint a valóság. Fontosabb lett a jobb és a bal, mint a befelé és fölfelé. Jobbulást kívánok!
A világot nem kell megjavítani; az Embert kell megvalósítani, az elemeket kell egyesíteni. Nappá kell gyúlni. Az embereket nem kell megjavítani; magunkban kell mennyé lenni, az isteni szikrát felfedezni, ahhoz hűnek maradni. Nem kell téríteni, beleszólni; szeretni kell, meg gondoskodni, hagyományozni, felmutatni, örökíteni. Nem kell bányásznak lenni, inkább kertésznek, királynak, királynőnek, csodálkozó költészet-állapotnak. Nem kell harcolni semmi ellen, de Életként állni ki a halál elé, Világosságként a fény, és sötét elé, igazságként, Valóságként a jog, a hazugság, és illúzió elé. Nem kell bonyolítani... inkább az elme tébolyából a lélekbe teljesedni.

- Kicsoda Méhdi?

A Méhdi név nem orientalista romantika ihlette fantázianév, hanem a méhekkel kapcsolatos. Mindig tiszteltem, szerettem a méheket. Ez a névválasztás az előttük tisztelgésem. Méhdi öregember a jobbik részem. 25925 éves lesz októberben. Néha elő engedi Őt a sz..r, koszos, gyenge felem és olyankor jobb minden. Én vagyok. Most még csak legbelül, és néha kívül, de egyszer majd kívül is folyamatosan. Török-Zselenszky Tamás: örök jelen szkíta-más... török... törő... torok... törő jelensz, ki támasz, vagy... turul jelen szkíta-más... mi van még, nem t'om, nap, pap, map... papa... napocska, papocska. Viccelek. Hehe. Viccelek? Játék. Nem játék?
Török-Zselenszky Tamás csak az elmében van. Méhdi már az elme és a lélek határán: a küszöbön. Már átlát a lélek valóságába és elmeséli, mit látott, mit tudott meg. Van, hogy minden részem Méhdi... van, hogy nem minden részem. Lesz, hogy minden részem Méhdi lesz és lesz, hogy Egy leszek megint.
Ezenkívül Méhdi nem csak én vagyok, hanem mi vagyunk. Barátok, sokan, egyre többen. Aztán nép leszünk ismét, majd nemzet. Csak ami belül megvalósul, az valósulhat meg kívül is... és ami belül megvalósul, azt kívül ragyogni látják.

- Aki olvasta azon gondolkodik, hogy nagy bátorság volt a saját neved alatt kiadni. Sokan negyed ilyen mondanivalót is művésznéven publikálnak.

Ha majd valakinek fontos lesz, és ránéz az életemre, látni fogja, hogy mivel az ember az egyetlen állat, ami kosztól tisztul; így én sem voltam soha egy matyó hímzés. A sárral, ősz hajszálakkal, bűnökkel... a megbocsájtással és hálával együtt lettem az aki ezt a könyvet megírhatta. Jézus azért Szt. Péternek adta a mennyek kulcsát, mert a makulátlanok sokszor kegyetlenek tudnak lenni. Tudta, hogy valaki, aki Őt háromszor is elárulta kakasszóig, és aki megélte a megbocsájtását, kegyesebb lesz a lelkekkel a bebocsátásnál. Az egyház belül van, nem kívül, nem intézmény, hanem lélek, és nem épülhet kegyetlen bírákra, csakis az égi kegyelmet elfogadásra, és kiárasztásra. Nem Monica Lewinsky a rock n' roll, hanem ez.
Sokan írnak művészneveken, hogy ha valakinek valami nem tetszik, akkor ne érhesse el a szerzőt. Van olyan eset is, hogy hangzatos külföldi neveken publikálnak, mert úgy többen vásárolnak tőlük. Úgy láttam töprengéseim végén, hogy ez a könyv nem csak egy könyv - bár ezt majd az utókor joga eldönteni - és mint ilyen mögött egy valódi embernek kell állnia. Nem azt kell néznem, hogy jaj, veszélybe sodrom magam azzal, hogy mögé állok, hanem tennem kell a veszélyre, mert ez nálam tízezerszer fontosabb. Ti fontosabbak vagytok. A szeretett népeinkért ennyit igazán kötelességem bevállalni, mert megérdemlitek, hogy egy valódi ember álljon előttetek a mögött, amit a könyvében leír.

A könyv 2017.09.09. 09:09:09-kor megjelent, innen rendelhető: http://zselenszky.hu/shop/mehdi-levelei-smirnahoz/

Nincsenek megjegyzések: