03. Haladj sorrendben! Ez a 100 - 119. // írta T. Zselenszky T.

 Onnantól a bűnük már nem is bűn lesz, hanem jogos önvédelem, a demokrácia megmentése, a nép akarata, hazafias kötelesség, szükséges rossz, amit csak a hős vállal el, hogy a népét szolgálja… mindezt parancsra, és a nagyobb jóért egy kicsi rosszat. Ismerős, és sajnos még ismerős is marad sok száz évig. Akik nagyban csinálják, így csinálják. Egymás előtt így szokták. Az én esetemmel kicsiben, magánszemélyekként találkoznak. Otthon, magukban olvasnak engem és látják, hogy Krisztussal vagyok és Krisztus velem, de mégsem úgy vagyok keresztény, ahogyan ők. Látják, hogy van abban valami, amiket írok, de utálják, hogy tükörbe kell nézni. Természetesen nem gondolják, hogy róluk írok; ők mindig a jelenlévő kivételnek tekintik magukat, akinek tisztelet jár. Az ember mindig keres egy tekintély-figurát, akivel igazoltatja magát. Egy ilyennek, ha megmondanám, hogy mi hibádzik, akkor elmenne, haraggal... ha pedig nem mondom meg, akkor azt úgy értékeli, hogy jóváhagytam, ami hibádzik. És ha egy általa választott tekintély-figura jóváhagyta, ami hibádzik, akkor az nem is hibádzik, és lehet csinálni. A tekintély-figura és az ideológia igazolja a bűnt. Ez a nehéz benne. Addig választ és tagad meg tekintély-figurákat, amíg nem talál egy olyat, aki jóváhagyja, ami hibádzik. Mindenképp keres egyet. Amíg azt hiszi, hogy én egy ilyen tekintély-figura vagyok, akivel igazoltathatja a bűneit, aki jóváhagyja, ami hibádzik, addig jól tart, békén hagy. Van, aki azért hagy békén, ki ne derüljön, hogy tovább kell keresnie. Amikor már elkerülhetetlen a találkozás, a szembesülés, a kiderülés, és az, hogy ne csak magában, hanem a slepp előtt is vállalnia kell engem, magát, és azt, ami hibádzik… akkor kitámad. A kitámadás első fázisa a csatlakozás, színvallás kieszközlése. Ha nem állsz mögé, mellé, nem csatlakozol a bűneihez, nem válsz cinkosává, nem szennyeződsz be vele, akkor színt kell vallanod, hogy az ellenállást választod, vagy őt. Minden próféta eddig a mozzanatig lehetett szabadlábon. Minden tanító, még a Jó Isten megtestesülése is eddig a mozzanatig lehetett szabad. Aki a béke kedvéért nem vitatkozik, azt felhasználják önigazolásra, bűn igazolásra. Jól megfizetik, és paroláznak vele, mutogatván mindenkinek, hogy micsoda tekintély-figurát fogtak az önigazolásra. Akik gyógyítanak, nem hagyják, hogy a betegség okának vagy a betegségnek vagy a betegnek az igazolására használják őket, hanem diagnosztizálnak és gyógyítanak. Elmondják, hogy mi a baj oka, a betegség oka… és felvázolják, hogy mi tenné lehetővé a gyógyulást. Akik gyógyulni akarnak, hálásak ezért, akik önigazolni akarnak, üldöznek ezért. A kérdésedre a válasz, hogy a sajátjaim még nem jutottak el erre a pontra. Nem csak nagyban van így. Kicsiben, olvasókkal, zenehallgatókkal ugyanígy működik. Az egyszerű és hazug művekből lehet megélni; az összetett, igaz alkotásokat kevesen hallgatják. Az üres szórakoztatás felettébb dívik; a népművelő bölcsességet messzire elkerülik.

 

A fiatalúr elégedett volt a beszélgetéssel, ugyanakkor tagadhatatlan benső átalakuláson kezdett átesni, és ezt tetten is érte most már. Zavarba ejtette a változás, így erre is aggódva kezdett figyelni. Milyen az, ha a merénylő át kezdi látni, meg kezdi érteni, mi vezetett oda, hogy valakire ráküldték? Demoralizáló.

 - Ha arra kell törekednünk – igyekezett általánosabb irányokba tovább fűzni a szálat Méhdi – hogy amint a mennyben, úgy legyen a Földön is, és Krisztus tanításaira alapozott társadalmat építsünk a menny mintájára berendezkedve, már csak egy kérdésem van: a demokrácia-e az a rendszer? A mennyben demokrácia van-e? Keresztény-e az az ország, ami nem a menny mintájára rendezkedik be? Muszlim-e az az ország, ami nem a menny mintájára rendezkedik be? Zsidó-e az az ország, ami nem a menny mintájára rendezkedik be? Nem, nem az! És akkor most ugyanazt kérdezem a másik oldalról közelítve: az az ország viszont, amelyik a menny mintájára rendezkedik be, és életét a Világosság, Élet, szeretet, igazság, bölcsesség, gondoskodás szerint rendezi… vajon keresztény, vagy muszlim, vagy zsidó, vagy akármilyen?! Nem, egyik sem, hanem a Való országa. Isten nem muszlim, nem keresztény, nem zsidó… hanem Egy, Teljes, Örök, Világosság, Élet. Ha Méhdi közvetlenül az Eggyel van, és az Egy közvetlenül vele van, akkor Méhdi sem keresztény, zsidó, vagy muszlim… hanem egyik sem, és mindegyik… és úgy mindegyik, hogy közvetlenül az Egy… akiben ezek abszolútuma. Akik önigazolni akarnak Egybe ébredés helyett, azok besorolják magukat, és egymást… megkövesednek, önigazolnak, és kikelnek a Való ellen, hogy érdekeiket bűnökkel védjék meg. Akik nem akarnak tanulni, azokat az „ördög” tanítja, akik akarnak, azokat a Jóisten. Vagy így, vagy úgy, bölcsülünk mindahányan.

 - „A demokrácia a csőcselék uralma” – idézte Platón szavait a „herceg”, aztán nagy levegőt vett, ezzel jelezve, hogy most nem csupán egy kurta mondatot szeretne mondani. – Ha van egy iskolai osztály, amiben sok kettes, kevés ötös, és pár hármas-négyes tanuló van – folytatta – jó-e nekik az a rendszer, hogy minden kérdésben a többség dönt? Ha a többség dönt, akkor mindig a kettesek fognak dönteni a közösség dolgaiban az ötösök helyett. A gyémánt félkrajcár esete. A névértéke fél, az anyaga gyémánt. Az emberek a felet nézik, és úgy is mérik. Mi a gyémántot adjuk továbbra is, de hiba lenne nem figyelembe venni, hogy nekik a névérték számít. Valójában gyémánttal gondoskodunk és szeretünk, de a névérték figyelembevételével törődünk; azzal, hogy figyelembe vesszük: nekik a névérték számít. Pedig, a névérték érhet kevesebbet is, többet is, mint a valódi érték. A demokrácia szép szó, de sosem valósult meg. Szentek közt valósulhatna, de Ők már nem egyenlőségben, hanem igazságban, és szeretetben akarnának élni. Kisbetűvel emberek közt pedig sosem fog működni, sem megvalósulni, sem közéletet virágoztatni. Manapság, csak arra jó, hogy a visszaélések leplezetten folyhassanak, és másrészről meg arra, hogy azért egy bizonyos gonoszságnál lejjebb ne tudjanak süllyedni a szereplők. Jobb, mintha rosszabb lenne, de nem a megfelelő, nem az égig emelő, nem a kiteljesedni segítő rendszer. Egy keret, és azt várják, követelik, írják törvénybe, hogy a keret mondja meg, milyen legyen benne a festmény. Ha három különböző magasságú, súlyú, képességű, fogyatékosságú, kvalitású, neveltetésű, származású egyént ugyanaz elé a nehéz feladat elé állítják, az egyenlőség; de nem igazságosság, nem igazság. Az egyenlőség nem igazságosság. Ha átgondolod, rájössz: a farkasok és a bárányok demokráciájában egyszer csak elfogy minden bárány. A mennyben nem demokrácia van, a Földön pedig sosem valósult meg. Szentek közt valósulhatna, de Ők már nem egyenlőségben, hanem igazságban, és szeretetben akarnának élni.

 - Nagyon jó kérdések és következtetések, kedves ellenségem – élcelődött az öreg, miközben magában kellemesen elcsodálkozott a srácon, hogy nini, csak előbújik végre az a többlet belőle, amit olyan régóta a háttérben húzódni sejtett. Kedélyeket nyugtató módon így folytatta: – Olybá tűnhet, mintha a vezetők, vallások ellen szólnám mindezeket, de bennük, mibennünk az Embernek mondom. Olyan, mintha forradalmat akarnék, pedig nem akarok; de inkább szent egykedvűségben, és nem-cselekvésben hozzájárulok az egész emberi nem szellemi-lelki szabadságharcához. Tudom, mintha fakarddal állnék ki egymagam egy sereg ellen. Nem baj, nem a győzelem számít! Az számít, hogy megteszem, hogy az én részem az összeomlásból kivonatik, az én kevés és kicsiny, tőlem telhető részem a szabadulás, teljesedés részévé adatik. Az számít, hogy nem engedem önigazolásra használható tekintély-figurává tenni magam, csakis az abszolút Való árasztójaként, fogadójaként, az Élet, Világosság, bölcsesség, az Egy közvetlen családjaként akarok létezni… nem hagyom kevesebbre használni magam, mint a gyógyulásra! Az számít, hogy a holtak történelme helyett az élők történelmének részévé váltottam magam. Az számít, hogy a lustaság, az érdek, az egymásból megélés családjából kimaradok végleg, és az Élet, Világosság, szeretet, gondoskodás, bölcsesség családját választom; közéjük tartozónak kérem, óhajtom magam. Olyan, mintha a vallások ellen írnék, pedig a megmentésükért, és kiegészülésükért. Ha nem egészülnek ki a Valóval, elenyésznek; ha kiegészülnek, megmaradhatnak és együttműködhetnek. Most, az írás napjaiban még nem látjátok, de később látni fogjátok, hogy Méhdi tudva tudta, a vallásaitok ebben a formájukban elvesznek, és azért írt, szólt mindig, hogy a legbenső lényegüket átmenekítse a következő korszakra is. Amikor a vallások nevei, keretei átváltoznak, az Élet, a Világosság, a szeretet, a kegyelem, az igazság, a Való, az Egy, a Szellem, a Lélek, a bölcsesség, a gondoskodás, a tökéletes történet ne sikkadjon el velük együtt... ne öntsék ki a gyereket is a fürdővízzel: a gyerek velük maradjon. Keresztények! Ne vessétek el az igazságot, csak azért, mert a muszlimok is ugyanarra leltek!

Muszlimok! Ne vessétek el az igazságot, csak azért, mert a keresztények is ugyanarra leltek!

Így szólok a többi valláshoz és vallásért is! Iran! Turan! Ha tennél egy valódi fogadalmat, amit be kellene tartanod az életed minden órájában, be kellene tartanod az életed árán is, ez pedig az lenne, hogy a Világosság, az Élet, a szeretet, az élőlények, élőhelyek megóvása, a világ tényleges gyógyítása lesz a szándékod, hited, tetted, működésed alapja, és ez alapján működtetsz mindent a léted során... akkor meg tudnál-e maradni a jelenlegi vallásodban? Nos, ez az. Erről beszélek. Akkor miben is vagy tulajdonképpen, éppen? Átkozóként, s megátkozottként trappoltok végig az értékrendek, érdek-rendek életellenes fortély-játékának útvesztőjén, ahelyett, hogy élnétek és élni hagynátok; s adná az Ég: éltetnétek is! Nekem sem, senkinek sem kell válaszolnotok erre. Magatoknak válaszoljatok! Nem tartoztok nekem reakcióval. Értetek kérdezek, nem buta győzelemért. Most tudtok figyelni, érteni, lépni; ha nem teszitek, ezek lesznek azok a napok, amelyekre a hamuból, és kínból visszaóhajtjátok majd magatokat!

 - De mire föl akkor ez a nagy közéleti színjáték – tölti ki méltatlankodva a következő kört a rövides poharakba a ház ura. Az ifjú muszlim most se kér; próbálja tartani a törvényt. Miközben az asszony a tetőre mutat, hogy meggyőzze, Allah a tető alatti dolgokat nem nézi, nyugodtan ihatna… Ő mosolyog, és visszautasítja mégis. A többiek koccintanak, isznak, és bár későre jár az óra, hagyják, hogy a vendég tovább magyarázzon.

 - A bolygót feláldozzák a szavazatszerzés oltárán – veszi fel a szálat az ital után megrázkódva, krákogva az öreg – ha angyalok, ha ördögök, ha ufók szállnának le, ők akkor is úgy helyezkednének, hogy az szavazatszerzésnek jó legyen. Nem az igazságot, az észszerűséget vagy a jóságot nézik, hanem azt, hogy milyen pózokkal, milyen névleges, üres, hazug, de tetszetős, és népszerű megnyilvánulásokkal tudnak szavazókat szerezni. Nem azért, mert a szavazás tiszta, hanem hogy ki ne derüljön, hogy nem az. Kell a látszat embermennyiség, hogy hihető legyen a „győzelem”. Kell a légkör, a hangulat, hogy mindenki elhiggye, hogy ez számít, és így frankó, és ez tényleg van. A Földön azok a kormányok, politikusok mondhatók sikeresnek, akik pont kifogják az olyan történelmi helyzeteket, amikor a szavazatszerzéskor épp egybeesik a nép véleménye az Ő érdekeikkel. Ezt vagy előidézik, vagy mázlistaként megérik. Attól még csalók, hazugok, színészek, népnyomorítók, és készakarva ártók, mert fenntartanak egy olyan rendszert, amely direkt szegényeket, betegeket termel, hogy a másik résznek előnyöket juttasson. Tudatosan nem engedi a világot jobbá válni, mert a tervei, érdekei ezt a helyzetet követelik meg. Árulásáért kapja a jutalmát. Működése eredménye egy sivatag bolygó lesz, szeméthegyekkel. Szavazatszerzés, és mosom kezeimet... és a világ ugyanúgy romba dől majd... a lényeg, hogy ne látszódjon, hogy miattuk. A kirakatrendezőket jutalmazzák. Pápák, elnökök, királyok képtelenek gondolkodni? Nincs szavuk? Nem tudják megfogalmazni egyik országban sem a lényeget? Önök szerint olyan buták az emberek, hogy hétmilliárdból egy sincs, aki el tudná mondani, ki tudná fejezni, hogy mire lenne szükség? Kizárt. Itt nem butaságról van szó, itt ez a koncepció. A pokol dolgaiban a Sátán dönt: ez diktatúra. A pokol dolgaiban az ördögök döntenek: ez demokrácia. A pokol dolgaiban Jézus dönt: ez a szakrális királyság. A pokol dolgaiban az Isten dönt: ez már nem a pokol. Sötétséget átvinni a sötétségen... nem feltűnő, Világosságot átvinni a Világosságon... nem feltűnő, Világosságot átvinni a sötétségen... gyógyítás, sötétséget átvinni a Világosságon... gyógyulás. Így kellene lennie. Ezt már leírtam valamelyik könyvben, de most mondom is. Az ország érdeke, hogy őshagyományához, őseihez, az Éghez, a jövő nemzedékeihez hű legyen... megőrizze mindazt, amit rá hagytak, és amit Ő fog a következőkre hagyni. Ennek a hagyománynak azonban része az emberség, a felebaráti szeretet is. Ha akadna egy valódi ember, aki plakátokat fogalmazna, azt tudatná a világgal - a menekülőkkel is - ami a szívben, de az agyban is van, ami egyszerre hadvezér és szent, ami ugyanúgy befogad, mint ahogyan vigyáz az örökségre. Nem az embert rekesztené ki a kegyelemből, csak a hülyeségét. Azt mondaná, itthon vagyunk, a rászoruló embert a szeretet szerint befogadjuk. Azonban, nem fogadjuk be a benne lévő gyűlöletet, gyilkos szándékot, klinikai eset téveszmésséget, embertelenséget, ártani akarást, kihasználni akarást, felsőbbrendűségi képzelgéseket, létrontó élősdi hozzáállást. Szívesen fogadjuk a bajban lévő emberi lényeket, de a határon le kell tenniük, ki kell rakniuk magukból az életellenes minőséget, a lenéző, utálkozó, ölni, erőszakolni akaró részüket. Ha letették, ott hagyták, akkor az ember bejöhet, és az emberrel törődünk, és az embernek segítséget nyújtunk, és az ember itt átvészelheti a nehéz időket, aztán amikor az idők újra jobbra fordulnak, az ember elköszönhet, és hazamehet az Ő otthonába ismét. Ha az ember nem tudja letenni a gyilkos, erőszakos, ártó, élősdi habitusát, szándékát, létprogramját, akkor nem jöhet be. Csak az ember jöhet be, a démonnak kint kell maradnia. Ha az embernek nem a vallása a gyilkos program, akkor a vallása is bejöhet. Ám, ha kiderül, hogy a vallása a gyilkos program, akkor vagy leveti a vallását, ha be akar jönni az otthonunkba, vagy, ha nem veti le azt, akkor az ember is kint marad. Aki ragaszkodik a gyilkos szándékához, erőszakoló ösztönéhez, vállalja döntését és választott sorsát! Legvégül egy emberiség leszünk, nem fog számítani, hogyan érünk a célba, csak az, hogy végre együtt leszünk. Legvégül nem a különbségek számítanak majd, hanem mindaz, ami közös bennünk. Nem területekért kell küzdenünk, bár őseink az életüket adták a területekért, és ezt feltétel nélkül tiszteletben kell tartanunk. Nem földdarabokért hadonászunk, hanem egy olyan élettérért, amely temploma, átörökítő helye lehet a világosság, élet, szeretet, bölcsesség hagyományának. Ez a hagyományozó, felmutató, örökítő helyőrség azért kell fennmaradjon a világ élősdi forgatagában, mert az emberiségnek az általa örökített, védelmezett hagyomány az egyetlen esélye a túlélésre és az emelkedésre. Legvégül, amikor az abszolút jóság lesz hatalmon, már nem lesznek fontosak az országok; ám, amíg életellenes, érdek-, vágy-, félelem alapú hatalom van a bolygón, addig ez a helyőrség az egyetlen mentsvára, múzeuma, könyvtára, körtemploma az emberi nemnek, amelyben az „ellenméreg” még megtalálható, elkészíthető. Ezért kell megvédenünk, és ezért védték meg a nagytiszteletű őseink is. Nem négyzetkilométerekért küzdünk, hanem ezért. Nem embereket tartunk távol e helyőrségtől, hanem a hülyeséget.

Ha az ember elhagyja hülyeségét, vendégül látjuk, és a vendégség után hazatérhet. Ha egyszer majd a jóság, Világosság, bölcsesség, szeretet és gondoskodás lesz hatalmon a bolygón, nem lesz szükség országhatárokra. Amíg viszont, az érdek, félelem, vágy, ártó szándék és élősködés kormányoz, mint manapság, addig őseink munkáját folytatva, áldozatukért a tiszteletet ezzel leróva, a jövő nemzedékekért érzett felelősséggel, a fentebb leírtakat alkalmazzuk. Erőtökben legyetek kegyesek, ne gyengeségetekben! Részemről megtiszteltetésnek élem meg, hogy magyar lehetek, költő lehetek, és részese lehetek a kegynek és a feladatnak. Lélekben, rajzolok a „templom” köré egy fehér kört, és mosolyogni fogok. Azt, hogy miért kört, már kitárgyaltuk... Azért fehér kört, mert a fehér fény minden szín összessége. Fehér kör, és benne a pötty a templom. Mosolyogni fogok, és örökíteni... magamban, a műveimben, a barátaimban... és ha úgy hozza a sors, az emberekben is, akik a küszöbön letették az ellenségrészüket, és Világosságért léptek ebbe a hószín agapé-körbe. Íme, beszéltem.

Így szól Méhdi... a tanúk szemei kikerekednek, az ifjú legyint rá, biztos az ital az oka, hogy ilyet mond, majd kialussza, részeg... témát is váltanak. Fél óra, és elálmosodnak; az aludni térés előkészületeibe kezdenek. Megköszönik a vacsorát, elnézést kérnek a tömény filozofálásért, méltatják a csodás vendéglátóikat. Ragaszkodnak hozzá, hogy egy szobába kerüljenek, és figyelhessék egymást. Elhelyezkednek, a fiatalúr még mond ezt-azt az előzőekről, de többnyire olyan, mintha felmondaná, mit jegyzett meg az elhangzottakból. Jó éjt kívánnak egymásnak, de mielőtt elaludnának, a mesterből kikívánkozik még valami.

 - Ismétlem, nem magamat védem, ifjú hasassin, hanem téged – mondja – nem érdekel, hogy velem mi lesz; az érdekel, hogy veled mi. Ha elbuksz, a világ veszik velünk. Pár nap, és megérted.

 - Hiába kerüli az ember a politikát, ha a politika nem kerüli el az embert – fogja rövidre, de velősre a mondandóját az ifjú. Talán minél előbb aludni akar, vagy azt szeretné, ha az öreg aludna el minél hamarabb.

 - A politika csak nyugodtan piszkálgasson – reagált a mester – én az életemmel bizonyítom, hogy a lényeg túl van rajta, és a korlátjain belül nem érthető, nem élhető meg. Felül kell rezonálni. Minden rezgés alapú, ami anyagban nyilvánul. Nem leragadni a diagnosztizálásnál, mert abba megkeseredünk, és nem felemeljük a környezetünket, hanem magunk is vele sorvadunk! Tovább emelkedünk a diagnosztizálásból… nem ragadunk bele, nem veszünk el a bosszankodásban, hanem gyógyítani kezdünk! Ez a másik, ami miatt nem támadtak még rám; hogy nem maradok a bűnök felhánytorgatója, hanem a megbocsájtójuk is vagyok… és elengedem őket, inkább a gyógyulásra koncentrálok. Nem érdekel, hogy melyik vallás, melyik párt, melyik intézmény, melyik ország, melyik nép, melyik bőrszín miket művelt. Az érdekel, hogy a rosszat jóra váltja, hogy a rosszat jóra váltsa! Váltsa jóra! Erre koncentrálok, ez a munkám: segíteni a legrosszabbat is a legjobbra váltani. Aki nem akarja, elmehet. Nem én kérem számon, nem nekem kell elszámolnia! Aki akarja, jöhet… segítek a könyveimmel, dalaimmal, szavaimmal… és együtt cselekedhetjük a világ gyógyítását. „Az igazmondás: ördögűzés” – olvastam valahol régebben. Ha megtesszük, nem leszünk népszerűek az ember előtt, de azok leszünk Isten előtt. Ki előtt akarunk hát „népszerűek” lenni; el kell döntenünk. Mi az elmélet, mi a gyakorlat? A diagnosztizálás az elmélet… a látás ellenére is a szeretetteli gondoskodás állapotában maradás, és az örökítő alkotással a világ gyógyítása a gyakorlat. A hibák feltárása az elmélet, a hibákat nem számon tartani, csak adni magunkat a gyógyuláshoz, az pedig a gyakorlat. Tehát: az egész lét a gyakorlat.

 - Jó éjszakát, célpont mester… én még olvasgatok kicsit álmosítónak – köszön el a szobatárs.

 - Jó éjszakát, kedves gyilkos – veszi a humort az öreg, és átnyújt az érdeklődőnek minden füzetet. John Doe „herceg” még nem sejti, hogy ez lesz a leghosszabb olvasási nekifutása az átokoldó szertartásig. Belemélyed, ott marad a műben.

 

„Ha két olyan világképet akarnak összeerőszakolni, melyek egyikében az Isten nincs a teremtésben, hanem kívüle van, valamint befejezte a teremtést... a másikéban pedig nem fejezte be, és a teremtésében benne van, mindenkiben ott van, akkor „nézünk, mint a lukinyúl”, és sajnáljuk, de köszönjük szépen, nem hisszük, hogy jó szándék vezette, vezeti az erőszakolókat. „Veszett fejsze nyele.”

Az egyik gyógyítja a világot, a másik kizsákmányolja. Az egyik az egymásért élést, a másik az egymásból élést preferálja. Vannak kivételek is, ritkán. Áldottak legyenek!
Jézussal megjelent a világban egy élő, világos, bölcs, szeretet-betáplálás... hatott, és elterjedt... letagadhatatlanul, eltörölhetetlenül. Nem tudták kiiktatni, így az élére álltak és eltorzították, hatástalanították, felülírták, majd azt mondták, hirdették azután, hogy győzött, és, hogy a torzított, ferdített, felülírt verzió az igazi. A világ keresztényei azt hiszik, hogy keresztények. Az Újszövetségnek kellett volna többre szabadítania az Ószövetséget, és ehelyett az Ószövetség hatástalanítja az Újszövetséget.

Amikor azt szajkózzák, hogy Magyarország keresztény ország, tudják-e, hogy mit beszélnek? Nem tudják. Akik erre puskát is ragadnának, tudják-e, hogy mit tennének? Nem tudják. Azt sem tudják, mit beszélnek, azt sem, hogy mit tesznek, mégis ordítva-tombolva hatnak. Csak beszélnek, csak tesznek, és a világ romba dől, a bolygó beteg.

A kívülállók legyintenek, és azt mondják, látjátok, a kereszténység baromság, és károkat okoz. Nem tudják, hogy nem a krisztusi, eredeti kereszténység „baromság, és okoz károkat”, – nem én mondtam, csak idéztem – hanem a torzó, amivé betegítették, hajtogatták.

Az eredeti, krisztusi kereszténység: gyógyítaná a világot. A mostani azért nem tudja eléggé gyógyítani, mert felülírták. Azért okoz károkat, mert csak úgy nevezik, hogy kereszténység, de hangsúlyosan és durván nem az. Egy felülírt, ferdített, hatástalanított torzó csak.

 Sajnálom, hogy így van... és azt is, ha rosszul érint, hogy ezt elmondtam.

Nem azért mondtam el, hogy rossz érzést okozzak, hanem mert így van, és ha beszélünk róla, azt mondjuk, ami van. Nekem nem is kell mindezt elhinned, hanem végezz kutatásokat – ne a világhálón, hanem élőben – és meglátod!

 

Csak annyit szeretnék kérni, alázattal, tisztelettel, hálával, hogy a vallás, amely uralja majd a népeket, a tökéletes történet megismerésétől ne fossza meg magát, se az elszenvedőit, se a híveit! Ne vonjon új átkot magára, és ne váljon új átokká számunkra... de oldjon átkot, és hozzon áldást velem! Akkor együtt fogjuk visszaépíteni a házat, együtt leszünk az új ház első háznépévé, és együtt fogjuk benne megtestesíteni a régi-új, az örök, abszolút csodát; az Élet, a Világosság, a szeretet, a bölcsesség csodáját! A házak felépülnek, leomlanak. A háznép születik, elhal, újjászületik. A csoda tündökölhet, majd emléke elhalványulhat... de maga a csoda ugyanaz az abszolút, egy és örök csoda. Sosem hagy el; mi hagyjuk el. Sosem felejt, mi feledjük. Sosem hagy cserben; mi hagyjuk Őt. Mindig igaz és égisz és vigyáz és őriz és művel, éltet... mi nem vagyunk, mi nem tesszük. A csoda éber; magunkat kell felélesztenünk belé, hozzá, neki.
Amikor mindezeket elolvassátok, megértitek, megtudjátok, ne nyilatkozzatok nyilvánosan róla! Mert, ha megteszitek, akkor büszkeségetek meg kell majd védje a nyilatkozatotokat, és nem lehet béke a legrövidebb úton közöttetek. Ne rendelkezzetek, ne nyilatkozzatok, ne tegyétek mások véleményétől függővé, hogy mit éreztek, mit hisztek, mit szeretnétek mindezek tükrében! Tartsátok meg, amitek eddig volt, és a bensőtökben adjátok hozzá, amiket ajándékul adok nektek!

Nem kell elhagynotok, ami kedves nektek; inkább tegyétek hozzá ajándékaimat!

Nem kell megtagadnotok semmit, ami kedves nektek; inkább helyezzétek köré ajándékaimat!

Nem kell megváltoztatnotok a környezeteteket; csak úgy, magatokban söpörjetek az Egy kapuja előtt, ahogyan szerelmetességetek szólít erre benneteket!

Nem kell megváltoztatnotok a társaitokat; csak magatokban örvendjetek, épüljetek, teljesedjetek, bölcsüljetek, gyönyörködjetek, és csak akiket igazán szerettek, azoknak mutassátok meg magatokat mindenestől!

Nem kell elhagynotok a vallásotokat; csak magatokban egészítsétek, és tegyétek hozzá mindazt, amitől a Valóhoz, Jóhoz, Igazhoz, Egyhez, Világossághoz, Élethez, Abszolútumhoz legközelebbivé teljesedhet!

Az értelmezésektől megszabadulni, és azonosulni az igazság abszolútumával, a Valóval. Szövetséget olyannal szokás kötni, akit nem ismerünk, vagy csak most ismertünk meg. Ha lenne legújabb szövetség, az nem szövetség lenne, hanem azonosulás. Lélekszikránknak és az Egy Eredetnek az ölelése. Hazatérés. Nem szövetségkötés, hanem újrafelismerés, és szeretetben eggyé forrás. Nem egyéb testrész, de a szív „körülmetélése” kell! A lélek „körülmetélése” kell!

Az én olvasatomban a legújabb szövetség nem Isten és az ember között köttetik. A legújabb szövetség az átkok feloldása, megbocsájtás, megértés, elfogadás, és gondoskodás ember és ember, nép és nép között. A lényeg, hogy feloldja az átkot, amelyet az ember magára mért, hozott. A szellem világában teszi rendbe a dolgokat, hogy azok odakint is rendezettséget generáljanak. Ez egy amolyan táltos művelet. Az ember szinte reménytelen. Nem sok eséllyel érti meg az engesztelő, és átok feloldó szertartás értelmét, minden dimenzióját. Az Isten, aki sosem reménytelen; a szerződéssel Istennek nyilatkozunk, előtte kötünk szövetséget, teszünk fogadalmat, fogadunk népeinket képviselve a nevükben is barátságot. Mintegy kívánságunknak adunk hangot, mely a múlt átkait, sérelmeit, viszályait, ellentétjeit akarja feloldani, és a jövő békéjét, együttműködését, boldogságát előteremteni.

A világ meggyógyításához nem a világ megváltoztatása a legrövidebb út, legeredményesebb módszer, hanem a magunk kiteljesítése szeretetté, bölcsességgé, gondoskodássá. E nélkül még a gyógyítani akarás is ártás lesz. Csakis ezzel történhet valódi gyógyítás.

A világ meggyógyításához nem a megpróbálók elleni felkelés a legrövidebb út, legeredményesebb módszer, hanem a magunk kiteljesítése szeretetté, bölcsességgé, gondoskodássá. Békés megvalósulás, és az ilyetén megvalósuló családok összefogása, kalákája. Példamutatás. E nélkül még a gyógyítani akarás is ártás lesz. Csakis ezzel történhet valódi gyógyítás.

A világban rendet tenni akarni: békétlenség. Magunkban rendet tenni: magunkkal rendet hozni a világba. Magunkban bölcsességben, szeretetben lenni: bölcsességet, szeretetet adni magunkkal a világba.

És a balgák, kik azt hiszik, térítéssel, kényszerrel, fegyverrel, zsarolással, kínzással, leigázással majd jóvá tehetik a világot… tévednek! Csak, ami előtt a szív hajol meg szeretettel, igaz tisztelettel, az győzedelmes. Ami előtt a gerinc hajol meg, akkor is veszít, ha előtte kényszerből meghajolnak.

Ne álljatok ki értem, sem ne emlegessetek valamiféle tanokat! Én csak egy ember vagyok, és igyekszem azzá válni, akivé az embert Isten szánja. Ezek nem tanok, ez nem új vallás, ez nem még egy irányzat: ez az első, eredeti, vallások előtti... az Élet! Ne versenyeztessétek az egészet a részeivel! Akik alszanak, nem ébrednek, csak kárt vallanak, és kárt okoznak majd ettől, ha ilyet tesztek. Minek versenyeztetni az egészet a részeivel; azok az Ő részei, tőlük, velük egész! Minek versenyeztetni a testrészeket a testtel? Minek versenyeztetni a részigazságokat az abszolútumukkal? Minek versenyeztetni a vallásokat az abszolút bölcsességgel? Minek versenyeztetni a teremtést Istennel, a mindentudást az írásokkal? Minek versenyeztetni az egészet a részeivel; azok az Ő részei, tőlük, velük egész!

Teológia, „teonómia”, teozófia és valóság. Ökológia, ökonómia, „ökozófia” és valóság. Ne higgyük, hogy csak vallásokra áll, amiket mondtam!

Van átok bőven, amely feloldásra vár. Megbocsájtás, bocsánatkérés, békekötés, magunkat többre adás, reveláció, de van, hogy szertartás nyomán oldódhatnak fel az évezredes átkok. Minden átok feloldására pedig ott a tökéletes történet.

Felejtsetek el engem, és azonosuljatok a szeretettel, Világossággal, Élettel! Éljétek meg a bölcsességet, és valósítsátok meg a tökéletes történetet!

 

Van olyan űr, amit semmi más nem képes betölteni az emberben, csakis ez a történet. Ha mással töltjük ki, megbetegszünk, és megbetegítjük a környezetünket is. Ha ezzel töltjük ki, meggyógyulunk, és meggyógyítjuk a környezetünket is. A megváltás vallásfüggetlenül a tökéletes történet. A megváltás minden bolygó, minden világ, minden kor emberiségének kijutott. A mostani emberiség hagyományában Újszövetség címen szerepel... más emberiségek hagyományában más címeken. Az Ószövetség tényleg szövetség, alku, megegyezés, szerződés volt. Az Újszövetség igazából testamentum, hagyaték, felmutatás, örökítés, javítás, betáplálás, amely nélkül már nem lennénk, és csakis azért éltünk túl máig, mert megtörtént, mert a kegyelem által megadatott. Hála! Csak azért hívják szövetségnek, mert mindenáron össze akarják kötni az Óval, pedig ez annak nem szerves része, és nem is folytatása, hanem maximum „megváltása”, átváltoztatása, teljessé emelése, valóságba minősítése lehet. Ha hagyják. Nem hagyják. Az egyik kör azért hagyta csatolni az Óhoz, mert azt remélte, hogy az előbb soroltak írják fölül az Ót, a másik kör/csillag azért hagyta csatolni, mert bízott abban, hogy az Ó írja fölül a csatolmányt. A rendszert emberi szintre húzták, zárttá tették, és nem történhetett másként, mint ahogy az Gresham törvényében meg vagyon írva. Csodálatos világban élnénk, ha nem az Ószövetség „gyógyította” volna fölül az Új testamentumot, hanem fordítva! Még lenne világ. Nem azért, mert az Ószövetség rossz vagy jó; az Ószövetség nem rossz, de nem a tökéletes történet egésze, csak egy hányada. Az sem gond, hogy csatolták hozzá az Újszövetséget. Az a gond velük, hogy a rendszerüket lezárták, és emberi szintre húzták le, így a bennük, mindegyikükben fellelhető ferdítések, átvételek, kiegészítések, félreértelmezések, szemszögek, érdekek, vágyak, félelmek, érzelmek vették át felettük és felettünk a hatalmat, a magasság feletti mélységük valós jósága, szépsége, bölcsessége helyett. Nem, nem rosszabb vagy jobb az egyik-másik, és az sem rossz, ha kapcsolják őket: az a rossz, hogy zárttá tették a rendszerüket, és emberi szintre húzták le. Mit kellene tenni, tehát? Megnyitni a zárt rendszert, és az eddig emberi szintre lehúzott teljes történetet isteni szintre emelni! A teljes történet pedig nem csak az Ó-, és Újszövetség - ami testamentum - közössége lesz, hanem minden vallás hagyományáé. Ezt, ha valakinek lenne elég vastag bőr a képén, elnevezhetné legújabb szövetségnek... ami persze ismét nem hozzá tenne a mozzanathoz, hanem megrövidítené azt. Mi csak a beazonosítás miatt, játékból hivatkozhatunk így a nagy tervre. A nagy terv: minden hagyományt csatolni, a zárt rendszerüket nyitottá tenni, az emberi szintekről istenire emelni, szabadítani a hagyományaink közösségét. Zárt rendszerben, bár tartalmazza a „menny leírását” is, törvényszerű, hogy a „pokol” felé mozdul el minden alkotóeleme. Nyitott rendszerben, bár nyitott a rendszer a „pokol” felé is, törvényszerű, hogy végül a „menny” felé mozdul el minden eleme.

A „legújabb szövetség” megint nem szövetség, hanem teljesülés. Szövetséget idegenekkel kötünk. Egyesülni az Eredetünkkel lehetséges. Szövetséget idegenekkel kötünk. Egyesülni a testvéreinkkel lehetséges. Teljesülés: az eltévelyedett megkerülése, a tekergő hazatalálása, az elkallódott, vétkes, hibázó megjavulása, a tévedő felvilágosodása, a tudatlan megvilágosodása, a félő megnyugvása, a vágyakozó betelése, a történelem beteljesedése, vége... és a kisbetűvel ember nagybetűvel Emberré teljesedése. Az evolúció vagy teremtés betetőzése, értelmének beteljesítése. Azonossá válunk mindazzal, amelyből és amiért jöttünk, mentünk, lettünk. Az 1-ből jönni, a 2-ben tanulni, a 3-ban megélni, és visszaminősülni az Eggyé. Azért jelöltem számmal az előbbit, és betűvel a legutóbbit, mert van különbség, amely minőségbéli. A betűvel jelölt Egy több, mint a számmal jelölt 1. Számszerűen lehetetlen, hogy több lehessen: minőségben több a betűvel írott; a létek tapasztalatával, bölcsességével, minden lehetséges módon beteljesített és teljesülni hagyott mozzanatával, aktusával több. A megéléssel teljesebb.
Professzorok, teológusok évtizedes munkával tanulmányozzák és összehasonlítják az iszlámot és a kereszténységet, és axiómákat állítanak fel. Összebékíthetetlen ellentéteket sorolnak fel garmadával. Az az iszlám, amit összehasonlítási alapul vesznek, valódi-e, az Istenhez legközelebbi-e, közvetlenül tőle származó-e, a legelső, legősibb-e, amelyre még nem rakódtak rá önös-, politikai-, pénzügyi-, leigázási-, egyéb érdekek vezérelte „értelmezések”? Olyan iszlám-e, amely íróasztalnál szerkesztődött, hogy ellentéteket szítson, vagy a Szentlélek valóságát örökíti? És a „kereszténység”, amelyet összehasonlítási alapul vesznek, valódi-e, Krisztust és tanításait közvetlenül, ferdítés nélkül, érdek-értelmezések nélkül képviseli-e, hordozza-e, valósítja-e? Íróasztalnál kreált irányzat-e, amelyet áthat a zsidó vallás értékrendje, értelmezés-rendje, minden szegmensben érezhető hatása, vagy igazi, égi Világosság, Élet, szeretet hagyomány? Mert, szerelmetes felem, ha nem valódi krisztusi kereszténységet, és nem valódi isteni iszlámot vetnek össze a professzorok, akkor nem is tudnak majd más eredményt felmutatni, mint egy sor kibékíthetetlen ellentétet bizonyító axiómát.
Az iszlámban a régebbit felülírja az új. A kereszténységben az újat felülírja a régi. Az iszlámban a régi a béke, a kereszténységben az új a béke. Mindkettőben a békének kellene felülírnia a háborút. A régi iszlámban még tényleg Istennel járnak, az újban már csak egy archóntól óvakodnak. A régiben Élőnek a szerettei, az újban Isten rabszolgái. A régiben még reménységük és hitük az Istenhez erénnyel, tisztasággal felérés, az újban már bolondok álmának tartatik a tökéletességre törekvés. A Szent Koránt is kétféleképpen olvashatják: úgy, ahogy elvárják egymástól – és akkor nem ismerik meg az égi Jól őrzött táblára írtakat – vagy úgy, ahogy Allah várja tőlük, és akkor megismerhetik. Az első esettől öngyilkos-gyilkossá is lehetnek, a másodiktól akármilyen furcsa és durva amit mondok: még a nőket is emberszámba vehetik... még Jézusról is, még az anyjáról is jó véleménnyel lehetnek... őrület. Észreveszik akár még azt is, hogy száztizennégy fejezetben, hatezernégyszázhatvan... hatezerhatszázhatvanhat versben Muhammad próféta neve párszor, Jézusé pedig sokszor szerepel. Isten igéjeként, Isten lelkeként és Jézus krisztusként is. Muhammad próféta anyjának, feleségének, leánygyermekének, rokonának neve egyszer sem kerül említésre, Jézus anyjának neve Mariam pedig, csodák csodája többször is. Miért van így, ha nem volt fontos akkoriban, amikor jól indult ez az egész? Miért ne lenne most is fontos, ha a kezdetkor az volt?

Jézus életet adott, gyógyított, megölték, feltámadt, a mennyben él, bennünk él, újra eljön... Muhammad nem tett ilyeneket, a Szent Korán nem mond róla is ilyeneket. Én szívesen mondanék, mert tisztelem, szeretem, ám maga a Szent Korán nem mond. Ez nem von le a jelentőségéből, de csak az érdekember nem hajlandó meglátni a különbséget, amelyekről maga a Szent Korán ír. Mindenki azt hisz, amit mondanak neki, vagy amit akar. Aki szabadon hihet, miért ne akarná felkutatni a legtöbbet, hogy abban higgyen? Isten száj nélkül szól, fül nélkül hall, szem nélkül lát... maga az Ige, maga a hallás, maga a látás... ha mindezek nélkül mégis szól, hall, lát, ki mondja, hogy Isten nem mindenható? Hogy lehet úgy Szent Koránt olvasni, hogy a tizedik fejezet kilencvennegyedik versét nem olvassuk el? Miért nem hallgatnak erre a sorra, és Méhdire, aki maga ez a sor! Miért nem ismeri meg mindenki a tökéletes történetet, miért elégszik meg korlátozott tudással, amitől mindenféle rosszra rávehető, felhasználható, és tompa, feláldozható marad, amitől világgyógyító helyett betegítő és felélő marad?
Összefoglalva akár negyvenkétháromnégyöt axiómát is egyben: a régi iszlámban még tényleg Istennel járnak, az újban már csak egy archóntól óvakodnak.

Az iszlámban a régebbit felülírja az új. A kereszténységben az újat felülírja a régi. A kereszténység, amellyel az iszlámot összevetik, nem a krisztusi, hanem a judeo-kereszténység. Ha a valódi, közvetlen, eredeti krisztusi kereszténységet vetnék össze az eredeti, valódi isteni iszlámmal, nem találnának axiómákat. Értetlen emberek értelmezéseinek összevetésében találnának csak, mint ahogyan ma is csak abban találhatnak. Az értelmezések kibékíthetetlenek, a valóság azonos. Az értelmezések az elme-tébolyembereinek ötölményei, a valóság az igazság abszolútuma, és értelmezésfüggetlen.

Folytatás a szám szerint következő bejegyzésben -