Hogyan
menthető meg a tudomány? Az emberiség „cammogása” ugyanúgy írható a tudomány
számlájára, mint a valláséra. Ellenben mindkettő szerves része az egyén
bölcsességre emelkedésének, önmegvilágosításának. E cammogás, az időben
gondolkodók szempontjából idegesítő és káros; az örökkévalóságban szemlélődők
viszont látják, hogy épp ez a cammogás biztosíthatja azt, hogy az emberiség
egy-egy stációt ne csak átaludjon, hanem maradéktalanul megéljen.
Íme,
most, hogy ezeket említettük, beszélnünk illik a vallás, a tudomány egy ritkán
emlegetett aspektusáról is, mégpedig arról, hogy a süllyedő embert nem engedi
egy bizonyos szintnél mélyebbre süllyedni. Rossz, hogy jelenlegi hozzáállásával
emelkedni sem engedi, de legalább a legalja alá süllyedni sem. Ha az emberek
sem fogják magukat és egymást süllyedni hagyni, akkor bizonyosan
eredményesebben cammog majd az emberiség is, és nem csak az egyén, a
megvilágosodása felé.
Tömegmegváltottság
létezik! Tömegmegvilágosodás nincsen. Itt ér össze: hiszen csak magadat
világosíthatod meg, ám, azzal, hogy megvilágosítod, magaddal emeled a tömeget
is. Egyrészt magadban, benned a világot, tömegestől teljessé gyönyörködöd,
másrészt a Te megvilágosodásod hozzáad a tömeg minőségéhez. Általad eggyel
megvilágosodottabb lesz; megváltottabb.
Általad
megvilágosodottabb tömeg: megváltottabb tömeg.
Valamint, ha elhisszük, hogy az Egy megtestesülése tette ugyanezt velünk, akkor
nagy valószínűséggel az egész világa megváltódott, hiszen minden Benne volt,
amikor magát adta. A lényeg nem az, hogy mi volt, hanem az, hogy ez a történet
megsegít minket; elképzelhetővé teszi számunkra az amúgy nehezen elképzelhetőt.
Köszönet érte.
Magunkat
megvilágosítani, plusz azonosulni az Egy minket megváltásával. Az ouroborus a
saját farkába harap. Körbe érünk a mesében.
Magunk
megváltása után elfogadni, és megélni a megtestesült Egy általi
megváltottságot, majd adni magunkat a Nagy megváltáshoz: más lények
megszabadulásához. Ha lehet, nem a halálunkat adva, hanem az életünket erre
adva. Ha lehet.
A
személy, az egyén az emberiségtől függetlenül, saját úton, saját módon, saját
iramban is megvilágosodhat; az emberiség azonban csak a legutolsó személy,
egyén megvilágosodásával.
Azzal
teszünk tehát az emberiség megvilágosodásáért a legtöbbet, ha önmagunkat
bölcsességbe segítve megvilágosítjuk, és ebben be nem avatkozva, gondoskodón
másokat is megsegítünk, amely láncolat beteljesedéseként az összes,
személyenként megvilágosodott ember egy megvilágosodott emberiséget alkothat
végül. Ez a megvilágosodásra értendő. A megváltás, a tökéletes történet már
más. Ott, ha egyetlen emberben felgyúl az Abszolútum-Nap, az egész lénykavalkád
megváltódik benne. Esett, és még esik is szó eztán minderről.
A feladat adott, a metodika szabadon választható. Maximálisan
jelentőségteljes, és már emlegetett mozzanat, például, a szavak valódi
jelentésének önmagunkban helyre-, visszaállítása! A legjobb persze a szavak
elhagyása lenne, de amíg beszélünk velük, legalább helyesen használjuk azokat!
Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy ugyanarról beszélve, jó szándékkal szólva is
egymással szemben találjuk magunkat, csakis arról lehet szó, hogy egy-egy szón
más-mást értünk. Azt mondjuk „látom”, de a látványra gondolunk, és nem a
valóságra, vagyis csak nézünk. Azt mondjuk fény és Világosság… lét, Élet…
végtelenség, örökkévalóság… kísértet, lélek, szellem, tudat, elme, én… és nem
tudjuk, hogy melyik mit jelent valóságában, hogy mi a különbség a tévedésből
már egymás szinonimájává homogenizálódott szavak között. Pedig, ezek a szavak
olyan időkben keletkeztek, amikor a beszélőik a valós jelentésük miatt
fogalmaztak velük. Mi, manapság már-már üresnek mondható szavakkal
gondolkodunk, míg Ők, akkor jelentéssel gondolkodtak, és a szavakat aszerint
használták. Kezdjük el a valós jelentéssel gondolkodás, beszéd és írás
művelését! Amíg nem tudjuk, hogy mit beszélünk, elbeszélünk egymás mellett, és
a társadalom csak egy félreértésektől dühös, tompa tömeg lehet.
Minden
külső ferdeség a benső torzultságból születik. A külső ferdeségek variálgatása
nem hozza meg soha a külső, vagy benső harmóniát, csakis a benső harmónia tudja
a külső világ ferdeségeit helyrehozni. Lásd: politika, vallás, tudomány! A
szakértés, és rendelkezés, a kötelezvények, szabályok, ’izmusok, ’kráciák
elbuktak. Az összes. Nem a politikai, gazdasági, vallási, tudományos…
esetünkben nyelvtani bravúrok, kacifántos szabályok tehetik rendbe az ember
gondolkodását, hanem az ember gondolkodásának „égi”, természetes, a világ
eredeti működésével harmóniában működése teheti rendbe az említetteket; még a
nyelvtant is!
Állítsuk
helyre magunkban a minőségek valóságát, és akkor bölcsességünk alapján a
beszédünkben is helyreáll, ami addig nem volt a helyén! Arról fogunk szólni,
amit látunk, és nem üres szavak egymásutánja lesz a beszédünk. Előbb élő lesz
bennünk a jelentés, és ebből az élő jelentésből teremnek majd a szavaink!
Mindenki előtt egyértelmű lesz, hogy a fény anyagi, a Világosság szellemi. A
lét változás, az Élet változatlanság. A Világosság nem égeti ki a retinát,
pedig milliószor világosabb a legerősebb fénynél.
Nyugalom,
a „lét szenvedés” – mondta a Buddha is. Ez van. Az bizony már a mi dolgunk,
hogy szeretetre, csodálkozásra, jóságra adjuk. Mindenki a beszédét emeli fel a
valós jelentéshez, a fejét zárkóztatja fel a szívéhez; a szívét pedig a
Világossághoz, Élethez.
Az
anyagi fényt nem tévesztjük majd össze az anyagtalan Világossággal, a lelket a
Szellemmel, a létet az Élettel… és amikor az anyagi, meg szellemi világok
minden minőségét a helyén kezelve, és mindennek a valós jelentését tudva
kezdünk kommunikálni, hirtelen bevillan, jesssz, hogy mennyire sehogy sem
voltunk azelőtt. Megszeppenünk, hogy mi van, ha ekkortól bármit is beszélünk,
varázsigét mondunk!
Van
kedved jelentéssel gondolkodni? Ahhoz előbb rá kell hangolódnod a szavakon túli
szférákra. Mintha szivárvánnyal írtam volna a sötétségre. Mintha az utolsó
könyv olyan betűkkel íródott volna, amelyek az elolvasásukkor eltűnnek. Az
eddig elmondottakról már beszélgetnünk is ildomos lenne.
Addig
nem hagyok nekem megszelídülni állatot; nem teszem, míg előbb minden egyes
ember meg nem szelídült.
Felelős
vagyok azért, akit felébreszt a felmutatásom. Aki csak addig ébred, hogy
megtudja: nem szabad, az szenvedni fog ettől a tudástól. Felelős vagyok azért,
akit felébreszt a felmutatásom. Az ez irányú tudás szenvedésétől csak a
megvalósítás és megvalósulás mentesít végül. Addig is, lelki gyermekeim, akik
példámra erre adták magukat.
Ezért
mesélek neked a gólyáról, amely minden évben ugyanahhoz a házhoz repült vissza,
ugyanazon az oszlopon fészkelt, és megszelídült. A ház egyetlen lakója
bensőséges viszonyt épített ki a madárral, összeszoktak, elérte, hogy néha már
az udvaron a kezéből kínált dolgokat ette. A bácsi boldog volt a kis barátja
társaságában. Nem volt többé magányos, nem sorolom, el tudod képzelni miket
érzett még. A lényeg, hogy eljött a vándorlás napja, a gólya családostól
elköltözött. A bácsi várakozva élte végig a telet, tavasszal nagyon várta
vissza a cimboráját. Nem jött. Üres maradt a fészek.
A
bácsi nem tudta mi lett, a madárvédőktől kérte, hogy megmondják. A gyűrűzési
adatok alapján derült ki, hogy a madár túl közel ment az emberekhez, túl szelíd
volt, míg egyszer olyan emberekhez ment közel, akik megölték.
Hagyjon
engem, aki kötődni akar! Erejében legyen kegyes, ne gyengeségében! Jóságos
legyen, ne hülye! Tudja a legrosszabbat, miközben a legjobbat akarja!
Megerősíteni a testet, míg a lélek a legfinomabbá lesz. Ezt is vállalnia kell,
aki a tudásért kérdez. Figyelmeztetnie kell annak, aki tudással válaszol, és
nem akarja, hogy a szerettei kiszolgáltatottak legyenek mindattól, amire jutnak
általa. Ne kötődjön senki, és ne kösse hozzám senki magát, vagy amit megtudott!
Nem tőlem származót ismerhetett meg, engem pedig minek ismerne meg: semmi
értelme annak! Magát ismerje meg, és a saját maga abszolútumát! Magát
szelídítse, mert mást nem tud, és senki sem tudja Őt sem! Magát pedig senki se
szelídítse máshoz, vagy tanokhoz, hanem csakis a legtöbbhöz, a legteljesebbhez,
az Abszolútumhoz, az Egyhez... és az igazsághoz, valósághoz, bölcsességhez,
szeretethez, Világossághoz, Élethez! Ezt teszem mindazokért, akik az igazságnak
szelídülnek, hogy elmondom mindezeket, és ennek tudatában dönthetnek.
Addig
nem hagyok nekem megszelídülni állatot; nem teszem, míg előbb minden egyes
ember meg nem szelídült. Érted is, vagy csak hallgatod?
A
valódi nevemet csak elvonulásom, rejtezésem, vagy távozásom után fogják
megismerni. Míg itt vagyok, szegény, szerény, legkisebb, legutolsó maradok,
hogy ezzel mutassam, végig lemondtam mindarról, ami emberi mértékkel hasznom
lehetett volna abból, ami az igazi nevem. Ezzel mutassam, hogy a közösség
hasznára adtam, és adattam; magamnak csak nyugalmat, ételt, ruhát, dalt,
szállást, italt, és szeretetet fogadtam. A Lélek az én jutalmam, a boldogulásotok
az én fizetségem. Aki ismer engem, a tökéletes történet csókját látja a
homlokomon. Ha máshogyan lesz, az az emberek akarata szerint lesz, nem az Égé,
és nem az én akaratom szerint.
Mindig
a legjobbat, igazit küldik el hozzátok; ti vagytok, akik helyette mást vesztek
észre. Egész iparág van erre, hogy ezt nálatok elérje, de mégis ti vagytok,
akik hagyjátok. Nem létezik a „szegény-én”, csak a lusta-, vagy az érdek-én. A
lusta azért buta, mert tudja, hogy nem csak magának, hanem mindennek árt, ha
nem tevékeny szeretetben él; mégis inkább lusta akar lenni. Az érdek-én azért
buta, mert a tompasága szerint választ még érdeket is, így rossz érdeket
szolgál, amely több kárt okoz neki, meg mindennek, mint amennyi hasznot hoz...
miközben elérhető, adott, észrevehető, választható lehetne számára olyan
„érdek” is, amely valódi hasznot hoz, és élteti, gyógyítja, emeli, segíti a
közösséget, és nem felfalja, szennybe fojtja, hanem szereti a természetet, és
együtt él azzal. A tompa-, lusta-, érdek-én választotta érdekek mentén minden,
és mindenki kipusztul; egy bölcsesség-, szeretet-, Világosság-én választotta,
és -valósította „érdek” mentén minden virágzik, terem, gyógyul, gyógyít,
teljesül. Eddig durvának találtad a tompaság kifejezést? Ezek mellett is annak
találod?”
- Nem értem. Mi a lépték – kérdezte az épp
belépő, és az indulásuk szükségességét jelző mestertől az olvasó – a belső
lélek vagy a Földön létező materiális világ? Ha utóbbi, hogy építsek én új
modellt a nagyhatalmakkal, multinacionális cégekkel szemben egyedül? Fullert
egész életében egyetlen központi kérdés foglalkoztatta: „Van-e esélye az
emberiségnek arra, hogy hosszú ideig és sikeresen fennmaradjon a Földön, és ha
igen, hogyan?” Erről szól a dolog, nem az egyénről. Úgy vélem.
- Csak, ami belül megvalósul, az tud kívül is
megjelenni úgy, hogy az éljen is, és ne csak működjön – mondta az öreg,
miközben felmálházták magukat, és a szívélyes vendéglátást megköszönést
követően, a háziaknak integetve neki indultak a napnak. A sofőr innentől nem
segít nekik. Gyalog mennek be a völgybe, abban pedig felfelé… egyre feljebb, a
gleccser lábáig… ahol keresnek majd egy kisebb csúcsot, amin esetleg
megejthetik majd a szertartást. Vénemberünk nehezebben beszél, amikor
gyalogolni kell, de azért rendesen mondja tovább a magáét – aki kívül akar
rendet tenni, háborúságot szül, és magában is kárt szenved...
aki
belül tesz rendet, esélyes, hogy hatással lesz a környezetére... akár
cselekedetek nélkül is. Ha arra adjuk az erőnket, hogy mások bűneit felrójuk,
akkor nem csak, hogy nem sikerül jobbá tennünk őket, de még azt is rosszra
adjuk, amink addig volt. Forradalmat csinálni úgy, hogy nincs tervrajzunk arra,
milyen lesz a jobb élet utána, csak emberéletek veszélyeztetése...
gondatlanságból elkövetett katasztrófa, amely után nem jobb világ jön, hanem
ugyanolyan, pepitában... ugyanaz, csak más zsarnoksággal a nyakában. A túlélés
még nem élet. A materiális világ értelme nem önmaga, nem önmaga megtartása... hanem
valami magasztosabb, több, nagyobb, értelmesebb... végső csoda kinevelése. Ez
az igazi „haszna” is... hála neki, érte is... de csak ennek okán. A világ
értelme nem az anyag... de sokat köszönhet neki. Benső világ-egészség nélkül
kipusztítjuk a külsőt. A keret hozzáad a kép értékéhez, de a kép a lényeg stb.
Sajnos, általában a népszerű, és korrupciót támogató, de jól leplező modell
váltja le maximum az előzőt, és nem a szentebb, jobb. A világ kívül foszlik,
belül éltet, emel, gyógyít. Azokban az időkben, amikor a benső világ nem
gyógyít jobban, mint ahogyan a külső bomlik, a romlás, korrupció társadalmát
létezzük. Csak, amikor a benső világ sokszorosan jobban gyógyít, mint amilyen
módon a külső bomlik... élhetünk egészséges társadalmi életet.
- Értem – konstatálta a fürgébb zarándok.
- Segíthetsz nekem, te jobban bírod szusszal…
mi lenne, ha idéznél a füzetből egy részt, és nekem csak kicsit kellene tovább
taglalnom, amit idézel? Több levegőm lenne, és ugyanannyit tudnál meg… sőt,
lehet így többet is – ajánlotta a lihegő fehér szakáll.
- Rendben, kapitány, toljuk így akkor a
dolgot! Felütöm a „szentírást”, és felelgetünk. Tessék:
„S
ti pedig, kik eladtátok karosszékért az Eget! Nem tudtátok, hogy
megkülönböztetőnek lenni etikátlan, de különbséget tudni tenni a fennmaradáshoz
szükséges alap? Akik megkülönböztetnek, vétkeznek az emberség ellen; de akik
nem tudnak különbséget tenni, azok életképtelenek, és halálos veszélybe
sodornak másokat is. Akár népeket is, akár évezredes értékeket is. Amíg nem
tudtok különbséget tenni terroristák és szenvedő nép között, addig egy kalap
alá veszitek őket, és a krisztusi alapelveket tapossátok meg. Ám, ha ilyen
tompaságotokban beengeditek a szenvedő népet, akkor beengeditek velük a
terroristákat is.
Tompaságotok
fizetsége mindez. A bölcsesség megmentett volna Titeket, de Ti inkább
henyéltetek, és tetszelegtetek. Ha majd ketrecekbe zárva égetnek el benneteket
a tereken, akkor késő lesz tudni, hogy mi az, amit itt elmondtam. Bár olyan
bölcsek lennétek, hogy kiválogatnátok a terroristát, és a szenvedőkkel
erőtökben kegyesek lehetnétek... a gonosszal pedig határozottak és
cselekvőképesek! A lustaságotok vetett véget a világnak.
A
valódi iszlám népek ma még azt üzenik nektek: „ne gyűlöljetek bennünket, mert
nem vagyunk azonosak a terroristákkal! Ők nem a valódi iszlám; az mi vagyunk!”
Ám, már beengedtétek a gonoszt, és polgárháborúban kiirtjátok magatok közül, és
magatokra haragítjátok azokat is, akik most még csak ezt üzenik.
Ha
nem álltok fel, erőben, tevékenyen, de szeretettel, és nem kezelitek
emberséggel, de határozottan a helyzetet, hanem lustán polgárháborúval
„oldjátok meg” azt, akkor az fog történni, amit mondtam. Ha az történik, amit
mondtam, akkor Isten irgalmazzon nektek, mert a lustaságotok, és
gyámoltalanságotok és tompaságotok miatt elveszett az Ő ügye is az emberek
között! A vállatokon volt, és a sárba dobva megtapostátok. Az utolsó percben
vagytok, amelyben még emberek lehettek. Legyetek emberek! Javíthatatlan
emberiség. Mindig ugyanoda jutsz. Fohászkodom a lelkedért.”
- Micsoda szenvedély. A víváson kívül ritkán
látom rajtad – méltatja a szerzőt a „herceg”, miközben mindketten majd’
elájulnak a ritka levegőtől, meg a csodálatos környék eléjük táruló színeitől,
formáitól… magasságaitól.
- Törekedni kell a harag elhagyására; de a
szenvedély elhagyására nem – fog a rá váró, ziháló, folyamatos válaszolgatásba
az öreg – az idill, a szelídség sem feljebb való, mint a brutális bőszültség,
hiszen mindez ugyanannak az egynek a két arca. Ámbár mégis úgy tűnik, hogy a
játék a tombolásból halad a megszelídülés felé.
- Viszont az előbbi gondolat hogyan fordítható
le a mindennapokra? Hiszen egyértelműen következik így, hogy nem a jó és a
rossz a lényeg, de valami mégis történik mindenki életével. A buszon átadhatod
a helyed a néninek, vagy közönyös lehetsz. És mindenki tudja, melyik a helyes,
az is, aki nem azt teszi. Viszont mi köze ennek a cselekedetnek végül az
előzőekhez?
- Maga az élet a cél. Akivé válunk általa. Az
a lényeg, hogy kik vagyunk, és sosem a besorolás. A minőségünk. Illünk-e a
„mennybe”, vagy nem. Nem a muszlimot kell kivesse a közösség, nem a keresztényt
kell kivesse, nem a zsidót…. hanem a rossz értékrendeket és a hatalommal való
visszaélést. Senki sem a másik közösségéből kell kivesse ezeket, hanem mindenki
a sajátjából. A tudás is hatalom… és az azzal való visszaélést is ki kell vesse
magából. A másokat tudatlanságban tartás is a tudással, vagyis hatalommal való
visszaélés, és ezt is ki kell vesse magából a közösség. Minden közösség a
sajátjai közül.
- Nekem itt az a kérdés, hogy mi az, ami
számít? Számít az erkölcs, a jónak levés? Mert Jézus szerint, vagy Patanjali
szerint számít. De pl. a tantrák szerint nem, csak az, hogy Isten legyen az
első az életedben. Így ez alapján csak az Istenben történő hit számít, minden
egyéb másodlagos. És itt a hit alatt nem valamilyen álmodozást értenek, hanem
azt az állapotot, hogy Isten az első, a gondolattól a tettig mindenben, hogy Ő
az, aki cselekszik, hogy Ő az, akivel mindez megtörténik.
- Ha Isten, Allah, Éli, Egy, vagy hívd
bárhogy, az első az életedben, belül, bensődben... igazán, akkor ennek jóság a
hozadéka, következménye. Ha nem Ő az első, de jót cselekszel, akkor, attól még
nem vagy jó. Ha nem vagy bensődben igazán tényleg jóságos, a minőséged nem az,
akkor hiába cselekszel jót, mert nem az számít, hogy milyen színész vagy Isten
előtt, hanem az, hogy ki vagy valójában, bensődben, ténylegesen. Eddig is ezt mondtam
és írtam mindig. A jó eljátszása, alkalmazása, miközben a valós minőségedben,
bensődben nem vagy igazán a jóság: hazugság, és mondhatni nem számít. Azonban,
ha jó vagy bensődben, igazán, tényleg, akkor nem is kell cselekedned a jót,
mert nem az számít. Ugyanakkor, aki jó tényleg, minőségében, igazán, az jót
nyilvánul, nyilvánít, cselekszik. De ez nem egy üres tett, hanem a jósága
következménye, magától. Önmagában. A jó: az Életet, a bölcsességet, a
Világosságot, a szeretetet, a gondoskodást választani. Az istenek közül, az
emberek közül, a dolgok közül egyaránt. A programok közül a gyógyítót,
gondoskodót, emelőt, szabadítót, szeretőt, bölcsességre segítőt. A legnagyobb
jóra segíteni a lényeket, nem beavatkozva, nem térítve, hanem örökítve,
felmutatva.
- Tehát azt mondod, hogy aki Isten szerint él
igazán, az már nem tesz rosszat? Nem árt? Nem bánt másokat? Vagy ha mégis, az
már nem számít, mert Isten számára az első? Mert ebbe azért már páran
belefutottak a történelem során Isten nevében.
- Mindenki rosszat tesz. Az egyetlen, amiben
különbség lehet, hogy van, aki emellett Istennel akar élni, és függetlenedni a
rossztól. Ártunk a puszta létezésünkkel. Arra viszont, törekedhetünk, hogy a
legkevesebbet ártsunk. Tigrissel szoktam érzékeltetni: tigrisek, akik
felhagynak a húsevéssel. A tigris társaik kinevetik őket, lehülyézik. Tigrisnek
születtek, de többé akarnak válni, és belül valójában már többek, csak kívül
tigrisek. Ezt a benső többletet sugározzák, árasztják is. Nem attól akarnak
többé válni, hogy felhagynak a húsevéssel, hanem attól hagynak fel a
húsevéssel, hogy belül már többé váltak. Nem mindegy, mert az első hazugság, és
nem is működik, a második valóság, és működik is. Mindannyian potenciális
gyilkosok vagyunk, a bennünk rejlő legrosszabb is jelen van folyamatosan. Aki
ezt nem ismeri fel, és -be, az hazugságra épít. Azonban, ennek ellenére, vagy
ezzel együtt, képesnek kell lennünk, és meg is kell valósítanunk a lehető
legtöbbet, legjobbat, akik csak lehetünk! Nem azt, akivé az erők és ösztönök szánnak
minket, hanem akivé az Egy szán minket. A lehető legkevesebbet ártani, a lehető
legtöbbet használni! Szeretni tanulni, bölcsességre törekedni, hálásnak lenni
tanulni! Gyógyítani a világot!
- Ez a tigrises kép nekem abszurd, hiszen a
ragadozó soha nem hagyhat fel a húsevéssel amíg él, különben meghal. Ahogy az
ember sem tud nem ártani, amíg ezen a földön van, hiába él Istennel a szívében,
állandóan ártani fog.
- Egy tigris lehet több mint egy tigris; egy
ember is lehet több mint egy kisbetűvel ember. Lehet nagybetűvel Emberré. Egy
kisbetűvel ember még képes ártani Istennel a „szívében” is, mert kívülről, a
romlásból valósít befelé. Egy nagybetűvel Ember viszont a szívében élő Istenből
valósít kifelé. Aki a romlásból, kívülről valósít befelé, az mindenképp
felülírja, kiűzi azt is, ami addig benne volt. Aki belülről valósít kifelé, egy
fokkal jobb helyzetbe kerül, de nem használ, hanem rongál. Aki viszont úgy
valósít belülről kifelé, hogy szívében az Isten lakozik, nem betegít, nem
rongál, hanem éltet, gyógyít, emel, nevel, segít, gondoskodik, szeret,
gyönyörködik. Az ilyenek általában csak annyit cselekszenek, amennyi ahhoz
kell, hogy a gyereket megakadályozza a tűzbe nyúlásban. Többet nem nagyon. Nem
cselekvéssel mégis cselekvés. Aki nem tart ott, csak gyakorolgatja ennek
beállítását. Aki ott tart, simán be tudja ezt állítani. Az a baj, hogy a
társadalmi berendezkedés már ellehetetleníti ezeknek a létét, megnyilvánulását.
Mindent elkövet, hogy ha ő nem mehet a mennybe, akkor senki se mehessen. Vért etet,
cinkosságot itat mindenkivel, születéstől fogva.
- Igen, ezeket érteni vélem, de ez mindig csak
a szívben tud élni, kívül nem látszik, hiszen kívül ugyanúgy kivágna fákat,
hogy legyen háza. Leölne állatokat, növényeket, hogy legyen étele. Ha rossz napja
van ő is meg fog bántani másokat, igy vagy úgy. A test és cselekvések szintjen
mindig tökéletlen marad.
- Igen. Ezért mondtam, hogy mindenki rosszat
tesz, de amiben mégis különbség lehet az a benső minőség. Számít, hogy jót
teszünk-e, de nem az a lényeg, hanem hogy ki teszi. Ha rossz tesz jót, az nem
számít, ha jó tesz jót, az valódi. Ha jó tesz rosszat, az megbocsájtást nyer.
Ez kívülről mind ugyanúgy nézhet ki, de az Isten „szemszögéből” látható a benső
minőség-különbség. Szándéktól minősül a tett; a szándék pedig attól minősül,
hogy mi van a szívedben. Ez a világ áldozathozatala értünk. Mindenképp
áldozatul esik a kinevelődésünk során. Mi annyit tehetünk, hogy értelmet adunk
az áldozathozatalának.
- Azt hiszem értelek. Lenne még egy kérdésem.
A tettek a benső minőséget tükrözik. Szerinted kell-e a pap, guru, tanító stb.,
aki csatorna Istenhez, vagy mindenkinek megadatott a közvetlen kapcsolat?
- Nem kell. Mindenkinek meglehetne a közvetlen
kapcsolat. Ahhoz kell pap, hogy példája által hihess abban, hogy te is meg
tudod csinálni. Önmagukban hordozzák értelmüket. Vannak, így igazolják is, hogy
lehetnek; és lehetnénk mi is. A Krisztus, a Buddha, és az ilyen volumenű lények
többek közt azt is megmutatták, hogy emberfiaként, emberként is ki lehet bírni a
legnagyobbat, legtöbbet. Meg lehet találni, meg lehet valósítani, meg lehet
tartani emberként is a leghatalmasabb erőt. Alkalmas erre egy emberi test, és
lét is. Meg lehet csinálni. De mondom, ezek a „papok” akkor igaziak, ha belül
igaziak, és csak azért számít a meglétük, hogy példát mutassanak: meg tudja
csinálni bárki, amit nekik sikerült. Sajnos általában a „papok” csak a hatalom
eszközei a nép sakkban tartására.
- Igen, ez érthető.
- Pusztán jócselekedetektől nem lesznek
valódiak. De valódiságuk a jócselekedeteiken meglátszódik.
- Viszont ezt sosem tudhatod kívülről, hogy ki
igazi, és ki nem az.
- Ez meg annak függvénye, hogy Te ki vagy…
hehe! A bölcsesség ismeri fel a bölcsességet, a Világosság ismeri fel a
Világosságot, a szeretet ismeri fel a szeretetet, a jóság ismeri fel a jóságot…
és ezek azt is felismerik, ami nem az. Egyedül a tompaság nem ismeri fel
egyiket sem, és a másik tompaságot sem. Ezek a becsapott hívek.
- Igen. Viszont mi marad így az
elveszetteknek, a tompáknak?
- A hétpróba, a próbaállás, az Isten. A hit és
a szeretet. A törekvés. A Világosság, a bölcsesség, az Élet hagyományoz,
örökít, felmutat, és ezt az örökséget fejtegetheti mindenki a saját iramában.
Képzeljük el, milyen lenne az a hagyomány, amely az életről, az értelméről,
céljáról, valóságáról, teljességéről mindent magában foglalna és örökítene… de
mégsem az eddigi értelemben vett vallás lenne, hanem már tudás, már bölcsesség,
már azonosság! Méhdi közvetlenül ez, és minden, amit ír, mond, él, közvetlenül
ez… és közvetlenül a tökéletes történet, és közvetlenül az Egy. Nem vallás,
hanem az Abszolútum Való. Nem az elme tébolyának illúzió labirintusa és annak
illúzió tüneményei, hanem a lélek valósága, sőt… az Egy. Amikor azt mondom
Krisztus így, Krisztus amúgy… vallásosnak tűnök, pedig csak a valóságról
beszélek. És amikor azt mondom, hogy nem vagyok vallásos, mindenki néz, hogy
lehet, hogy valaki Krisztussal jön, és láthatóan „hisz”, és közben azt
hangoztatja, hogy nem vallásos? Úgy lehet, fiam, hogy a vallás elmaradt előlem,
de bennem jó helyen lakik, és csendben a nyugdíjas éveit éli. Nem mögöttem van,
hanem bennem, de már visszavonult. Előttem már nem a vallás van, hanem a tudás,
az előtt a bölcsesség, az előtt az azonosság teljessége. Előttem már nem az
elme tébolya van, hanem a lélek valósága. Előttem az igazság abszolútuma van. Ő
ébred bennem, s én benne ébredek. Közvetlenül az Egyből szemlélek, az Eggyel
élek… s amikor kinyilatkoztatok, belőle nyilvánulok. Isten nem vallásos, hanem
Egy abszolútum valóság. Nem besorolható, hanem minden belé sorolható. Méhdi sem
besorolható, mert Egy. Aki nem éli, megbotránkozik… aki éli, csak az tudja,
hogy úgy van, ahogy mondom.
Lépdelnek
töretlenül a völgyben fölfelé. A településről nem a Vancs folyó mentén indulnak
tovább, hanem egy mellék szurdokocskában, és egy keskenyebb, gyorsabb folyású,
kisebb patak medrében gyalogolnak. Arrafelé van a legtovább zöld övezet a
gleccserig vezető útvonalon. Tisztább levegő, ezért kékebb ég, barnább hegyek,
zöldebb növények, jobban terjedő hang a társaságuk. Néha csak csönd, elvétve
kőomlások zaja, amennyit persze a patak csobogása meghagy nekik. Gyorsan
változik az időjárás. Van, hogy tíz percig esik a hó, van, hogy fél órát égetőn
süt a Nap. Van, hogy teljes szélcsend után néhány másodperc alatt lábról
ledöntő szélroham érkezik. Haladnak, és ez a lényeg. Mindenük megvan akár a
kint alváshoz is. Tüzet is tudnak rakni; annyi növény még akad errefelé, hogy
megtehessék. A legközelebb akarnak jutni a Pamír hegycsúcs-csoporthoz. Nincs
kimondottan Pamír nevű csúcs… inkább a hegyek csoportja az, amit így neveznek.
A legközelebb jutni a havas csúcsokhoz, de csak olyan közel, ahol még akad
növény a tűzrakáshoz. Ez a céljuk. Tűz nélkül nem sikerülhetne. Nekik nem. Nem
hegymászók, nincs speciális felszerelésük, nincsen tapasztalatuk, és kiképzett
team sem csatlakozhat hozzájuk. Megoldják kicsiben, egy kisebb csúcson, de azon
a környéken, a mondában szereplő szent hegyláncok ölénél, térdénél, lábainál. A
gleccser még nem látszik, de a térkép mutatja. Szabad szemmel még csak a fehér
csúcsok látszanak, de sejthető lenne térképek nélkül is, hogy merre kell a
gleccsert keresniük. Ezer évnyi jég vándorolt le a magasból oda, ahová
igyekeznek. Talán éppen ott fognak szert ülni, ahová az a jég jutott le, ami
akkor született, amikor a mesehőseik először szerződtek. Az ősi szavak még a
sziklafalakon pattoghatnak oda-vissza az évszázadok hideg levegő testében, hogy
a szél súgja fülébe azokat a mostani zarándokoknak. Az akkor lehullott vértek,
nyílhegyek, kardok, csontok… tán mostanra értek le épp ide a jéggel. Néha csak
hallgatnak, de többet beszélnek. Megállnak inni, egyéb szükséget végezni, de
tudják, hogy rosszra fordulhat az idő, és igyekezniük érdemes, ha ezt az áldott
jó körülményt ki akarják használni. Lépdelnek, lassan, de határozottan,
biztosan, céljukat a szemük előtt tartva. Csend, beszéd, csend, beszéd…
lépdelés, lépdelés… gyönyörködés a csodálatos tájban. Megint visszatérnek a már
bevált kérdezős-felelgetős játékukhoz.
- Szóval csak azok a tompák ragadnak tompaságban,
akik valójában nem is akarnak onnan kijutni? Akik nem akarnak hallgatni a
szeretetre – kérdez, és még száz meg százat kérdez a fiú.
- Vannak érdekek, amelyek mindent megtesznek
azért, hogy a tömeg, és benne az egyén tompa maradjon – válaszol, s még száz
meg százat válaszol a mester – azonban, az égi etika szerint a lét itt nem
azért van, hogy erőszakkal irányítsuk, művileg odakint megváltoztassuk, hanem
azért, hogy belül kinevelődhessünk a teljességre, és a bennünk végbemenő
kiteljesedés nyilvánuljon meg csak úgy... odakint is. A világ nem válik jóvá
cselekedetektől. Ha belül rossz a nép és tompa, de kívül alakítgat, nem lesz
jóvá a világ. Akkor lehet jóvá, ha a nép bensőjében bölccsé lesz, jóvá lesz, és
ez a jóság aztán erőfeszítés nélkül megnyilvánulhat odakint is mindenben. A
jóknak a szemete is jó. De jó szeméttől még nem lesz jobb a világ, ha
bensőnkben szemetek maradtunk. A törekvés már segít, és vannak örökített
tanítások is, örök példaként etalon-emberek, Jézusok, Buddhák.
- Nekem azt hiszem a legnagyobb bajom a
bizonytalanság. Mindig kételkedem abban, hogy vajon ami fele tartok az valóban
az-e. Sosem tudok hátra dőlni, és azt mondani, hogy ez rendben van, hiszen
mindent megkérdőjelezek, amit látok, hallok, gondolok, és csak amikor már
minden szűrőn átment ezerszer, akkor csak azt engedem magamba, amiről tényleg
azt érzem: ez Isteni, és nem szenny. Mert csak sima emberi lényektől kapod
végül mindkettőt, legyen az bármilyen megigazult is.
- Csak azt vizsgáld meg néha, hogy van-e olyan
eset, amikor Te okozod magadnak a kételyt, bizonytalanságot! Testben gyengék
vagyunk; lélekben, bensőnkben lehetünk teljesekké. Ha viszont bensőnkben
gyengék vagyunk, minden másban azok leszünk. Zselenszky a gyarló járólény, aki
közreműködik és gyenge… és Méhdi a kinyilatkoztatás, amely nem Zselenszkyből
jön, hanem közvetlenül a Lélektől. Zselenszky az emelkedő, Méhdi az emelő.
Zselenszky magyar, lengyel, szarmata, török… mit tudni mi, Méhdi pedig égi és
kész, és ennyi. Zselenszky az elme tébolyából a költészet-állapot által a lélek
valójára eszmélő… Méhdi pedig a lélekből szemlélő és megnyilvánuló. A cél nem
az, hogy Zselenszky megszűnjön… hanem az, hogy átlelkesüljön teljességgel
valóvá.
- Szerintem nagyon sokszor okozom magamnak a
káoszt... de nem tudom, hogyan tudom szétválogatni a kettőt.
- Az előbbit ezért mondtam el. A test
gyengeségeit el kell ismerni. A lélek erősségét is. A test gyengeségeinek
bírálása helyett a lélek erősségei felé megnyílás segíthet. Nem attól leszel
lélekben erősebbé, ha a test gyengeségeit mindig felhozod, hanem attól válsz
testben kevésbé gyengévé, ha a lélek erősségeit hozod fel többször. A test
gyengeségei a szenteknél is megmaradtak, de náluk nem az volt, hogy nem volt
másuk, csak a test gyengeségei, hanem míg másoknál csak a test gyengeségei
voltak, náluk az is volt, de még a lélek erősségei is voltak. Főleg azok
voltak. Isten kinevelődni engedett ide; magát is bennünk, minket is Őbenne. Nem
azért rakott le ide kitolásképpen, hogy szívjunk és még szidhasson is érte
minket, hanem, hogy kinevelődjünk, felébredhessen bennünk, és mi Őbenne.
Betetőződhessen a teremtődés. A tökéletes történetről, amiket mondtam, és még
mondhatok… ezzel is kapcsolatosak.
- Igen, ez nyilvánvaló.
- Legyen egy lény, akiben értelmet nyer
minden. Nem ítél el a gyengeségeinkért. Érdekes. Csak ha védjük és igazoljuk a
gyengeségeinket, akkor vagyunk méltók ítéletre, ha beismerjük, és bocsánatot
kérünk, akkor megbocsájtásra vagyunk méltók. Sőt, ha ezen felül még
bölcsességre is teljesedünk, és bölcsességünk által jóságosabbakká,
szeretetlényekké bensőnkben, akkor az üdvösségre is méltóvá válunk. Most csak
keresztény szakszavakat használtam a jobb megértést segítendő, de ez egyetemes.
- Egyértelmű, ezzel nekem nincs gondom.
Mármint nem vagyok keresztény, de közel áll a keresztény terminológia.
- Én sem. Közvetlenül Krisztushoz tartozom, de
ezeket a ferdült intézményeket nem bírom. Meg a politikai
maffia-kereszténységet sem. Rám is szégyent hoznak vele. Krisztusra is szégyent
hoznak vele. Ahogyan rád hoznak szégyent, akik a vallásod nevében gyilkolni
küldenek, és ugyanolyan politikai „muszlimok”, és maffia-muszlimok, mint
amilyenek az én „keresztényeim”.
- …
Az
ifjú mondani akar valamit, hogy őt egyébként, képzelje az öreg, amúgy nem is
muszlimok bízták meg… de mégsem szólal meg. Kifújja a levegőt, és beszívja alsó
ajkát. Meglett a súlyosság rövid csendje. Az öreg sokat sejtve gombolyítja
tovább a fonalat:
- Ahogyan rosszra is, úgy jóra is rávehető bárki…
attól még nem lesz jó, ha jót cselekszik. Attól cselekszik jót magától is, ha
jó. „Ugyan, lazíts! Te sem nulla-huszonnégyben környezet-védesz. Csak
szemetelsz Te is szabadidődben!” – mondta nekem régebben valaki. A mondat nem
csak vicces, valóban... be lehet helyettesíteni sok mindennel. Ugyan, lazíts!
Te sem nulla-huszonnégyben vagy emberi. Csak ölsz-csalsz Te is szabadidődben! A
plusz kérdés, amit ez a mondat felvet az, hogy akik szabályoktól, törvényektől,
vagy retorziótól való tartástól viselkednek jól, azok vajon tényleg jók-e? Nem.
Jó ember az, aki „elengedett kézzel” is, szabadidejében is, amikor senki sem
látja is, csak úgy is, önmagától is jóságos, emberi ember. Aki úgy jó, ingyen,
hogy semmi érdeke sem fűződik hozzá. Ez az alap. Lehetne sorolni a többi
jellemző jegyet is. Bölcsesség, Világosság, Élet... a világ gyógyítása benső
indíttatásból, együttérzésből, és szeretet-lénység. Csak úgy; nem valamitől,
nem valamiért. Aki, amikor a legrosszabb, akkor jó, az jó igazán. Akinek
minősége és nem képessége. Ez nem elvárás... csak lehet tudni. A jó embernek a
szemete is jó. Mondhatnók: nem a színészetedet osztályozzák a „mennyek
kapujában”, hanem a szívedbe látnak, és amilyen valójában vagy, azt. A szívedbe
néznek, és aki akkor vagy, amikor senki sem lát, azt. Amikor gondolkodsz, és
senki nem hallja, akkor milyen vagy, azt. A jóság magában foglalja,
tartalmazza, szereti a rosszat. A rossz nem foglalja magában, nem tartalmazza,
nem szereti a jót. Erről könyveket írtam, ez kevés szó a teljes képhez... ráadásul,
ha csak elmélet, akkor mindegy is. Megbeszéltük, leírtam a neked szóló
levélben, leírtam több könyvben.
- A legtöbb ember nem a szabadságért küzd,
hanem a cellát akarja komfortossá tenni. Szerinted minden, ami
intézményesítetté válik, az elromlik?
- Nem hiszem, hogy minden. Adakozás is van
intézményesen. Volt szó róla, hogy helytelen út az, ha a lelket anyagba zárjuk;
helyes út az, ha az anyagot átszellemítjük. Az intézményesítés „anyagba” zárja
a lelket, szellemet. Az egyház is oszcillál: rossz része az anyagias része, jó
része a szellemítő, lelkesítő.
- De minden ilyen, amihez az ember nyúl, nem?
Jó is, rossz is… például biztos előfordul, hogy valaki lop a Vörös Félholdnál,
de közben meg sokan segítenek is.
- De ez nem szándékfüggő, nem rosszakarat
miatt rossz, hanem ilyen ez csak úgy. Amihez tompák nyúlnak tompán,
jóakarattal, rosszakarattal, az romlani fog. Amihez ébredettek nyúlnak, nem
nyúlnak… heheheh! Ami anyagiasodik és a szellemet anyagba zárja, az nem tesz
jót. De ez egy természetes mozzanat.
- Ezért kérdeztem, hogy akkor most jó-e, hogy
van intézményesített vallás, vagy rossz? Vagy is-is?
- Háááát,
amíg van benne lélek, és az erőteljesebb, mint az anyag, a keret, addig jó; ha
már erősebb a keret, akkor rossz és meg kell gyógyítani. Az ember dolga, hogy
vigyázza ezt a kényes dolgot. Lenne a dolga, de nem vigyázza. Az anyagi
természet része a putrefactio, a korrumpálódás. Az anyag rothad, korrodálódik.
Folytatás a szám szerint következő bejegyzésben -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése