2021. január 9., szombat

Tápláléklánc

 

[...]

XY

 Beszèlne nekünk a vegetàriànizmusròl?

én

 "Nem az szennyezi be az embert, ami a száján bemegy, hanem, ami a száján kijön."
Emberek sem tudtok lenni, de eljátsszátok, hogy angyalok vagytok. Ám, még ha nem játszanátok, hanem azok lennétek, az szépséges volna, de emberek sem tudtok lenni.
Nem baj, hogy nem tudtok, csak ne játszanátok el!
Nagy öröm azonban, ha valaki több, jobb akar lenni. Ennek alapja nem az, hogy szentnek képmutatjuk magunkat, hanem az, ha őszintén azok vagyunk, akik vagyunk, és megteszünk mindent azért, hogy bölcsességre tegyünk szert, és az által képesek legyünk valódi, éteri szeretettel szeretni... és gyógyítani a világot. Akik a testüket tökéletessé építik, étrendjükben különlegesek, de a lelkükben gyengék, romlottak, nemtelenek, azok hiába igyekeznek. Attól, hogy nyünyörögnek, és nyálakat esznek, még nem lesznek lélekben kiteljesedettek, és jók.
Akkor azonban, ha lélekben teljesednek, világosodnak, és szeretnek, magától elmarad tőlük minden ártó szándék, és tetteik lelkük minőségéből adódó jótettek lesznek. Maguktól.
Az Ég nem színészetet értékel, hanem a lélek minőségét. Amíg lélekben krokodilok vagytok, addig hiába járkáltok ember testekben.

- Önmagàban a vegetàriànizmus szóra sem èrdemes(alapàllàshoz közeli). Attòl hogy vega vagy mèg nem leszel egèszsèges ès nem.is ad okot a kèpmutatàsra. Èn csak a "ne ölj"-t làtom benne, valaki meg pont ezt nem.

- Jól látja. Amíg a "ne ölj" csak egy külső szabály, de a lélekben gyilkos lakik, addig hiába tartja be a szabályt. Ám, ha a lélekben nem gyilkos lakik, hanem az élő törvény, akkor szükségtelenné lesz a külső szabály, és elmaradnak a gyilkos dolgok; maguktól. Aki lélektől vega, az vega valójában. Akinek megesik a szíve a szenvedőkön, ami tőle telik, megteszi azért, hogy miatta legalább ne, vagy a lehető legkevesebbet szenvedjenek.

A ragadozó "fegyvereit" a préda érdekében fejlesztik, ám, kevés tigris koplal halálig együttérzésből.
Az a tigris azonban, amelyik lélekben többé válik egy tigrisnél, meghal, és többként születik újjá.
Akik pedig a tigrist bántják, azért mert tigris, vétkeznek. Akik a tigrist növényekre akarják rászoktatni, és így kipusztítják, vétkeznek. Csak a tigris maga akarhat többé lenni.

Láttatok már szkíta aranytárgyakat, amelyeken lovakat, szarvasokat esznek griffek, oroszlánok, akármik? Ezek azt üzenik nekünk, hogy "szevasztok, tudtátok, hogy ez itt a pokol legfelső bugyra, és itt vagy ördögök lesztek, vagy olyanok, akik többek a pokolnál, de akkor meg áldozattá lesztek?" Vállalás ez, feleim.

Amíg húst esztek, adjátok magatokat a bölcsességre, hogy szeretetté teljesedjetek, és értelmet adjatok a lények áldozatának! Legyetek hálásak! Amikor pedig szeretetté lesztek, elmarad tőletek a húsevés. Elmaradnak tőletek a pokol dolgai, és a mennybe illetek majd. Akik pedig a mennybe illenek, és a pokolban lépnek, úgy járnak, ahogy az aranytárgyakon a lovak, és a szarvasok.

Bocsássatok meg, hogy így, ilyen szavakkal is elmondtam, amit eddig mindig szelídekkel szoktam!

Nincsenek megjegyzések: