Török-Zselenszky Tamás: A grunge története, az én történetem is
“Azt látom, hogy szenved a világ és ennek elsősorban a tudatlanság az okozója. Úgy tartom, hogy a szeretet és a bölcsesség lenne a megoldás a világ bajaira. Próbálom ezt megfogalmazni mindenféle módon, hogy valamelyiket csak megértsék. Tulajdonképpen egy könyvet írok egész életemben, csak többféleképpen, hátha valamelyiket majd elolvassák”- mondja Török-Zselenszky Tamás költő és előadóművész. Az Eleven Hold egykori frontembere, Filter Mudra 1. címmel, új lemezzel jelentkezik júniusban. Nagyinterjúnk múltról és jelenről, életről és halálról, az Eleven Hold-szakításról és a költői hitvallásról.
Török-Zselenszky Tamás (Fotó: Bobál Kati – bobal photography)
A grunge és én
Így utólag visszagondolva, biztonságban volt a haza, nyugodtan alhattunk, amíg te védted?
Nyugodtan, nyugodtan, én is nyugodtan aludtam. (nevet) Harci helikopter ezredbe soroztak be. Akkoriban tombolt a délszláv háború, nálunk nem lehetett héderezni: három helikopterünk mindig ott állt harcra készen, teljesen betöltve. Előfordult, hogy átlőttek a határon, vártuk a telefont, hogy mennünk kell. Durva volt. Más laktanyákban egy évből csak mondjuk három hónap volt szar, nekünk az összes. Akkor szoktam meg a napokig tartó nem-alvásokat. Nem azért vagyok ősz szakállú, meg ősz hajú, mert öreg vagyok, hanem mert most is így élek.
A bevonulás előtt volt egy zenekarod, a Road Roller, ami hardcore-t játszott. Mire azonban 1993-ban leszereltél, jelentősen átalakult a zenei színtér.
Lehet, hogy az emberek meg fognak haragudni rám, de engem először idegesített a Nirvana. Fiatalok voltunk, meg szerettük volna mutatni, hogy képesek vagyunk izgalmas és bonyolult dolgokat csinálni. Azt akartuk, hogy a zenénk hallatán eltátsák a szájukat az emberek. Egyfajta ifjonti hév volt ez, most már persze nem ilyen vagyok. Amikor megjelent a U2, Zooropa című albuma, a Nevermind első volt a Billboard listán. Olvastam valahol, hogy Bono teljesen fel volt háborodva, azt nyilatkozta, hogy hallatlan, hogy egy zenekar három akkordra ordibál és első, ők meg mennyit dolgoztak ezen a lemezen, és csak harmadiknak. Mondjuk ő mindig furcsa volt nekem. Nagyon szerettem, amit énekelt, de a végén mindig kibújt a szög a zsákból. Bono mondatai hatással voltak az én véleményemre is. Jön egy zenekar, üvöltöznek, három akkordot váltogatnak, mindenki ezt szereti, mindenki majmolja őket. Kik ezek?
Mitől változott meg a véleményed?
Eltelt fél év és rájöttem, hogy miért imádják annyira Kurt Cobaint az egész világon. Rájöttem, hogy ez az ember nem megjátssza magát, hanem ő tényleg ilyen. Mennyire nagy dolog, hogy valaki előjöhet ezzel! Megkedveltem őt és rájöttem, hogy én is elengedhetem magam. Ebből lett a Hetes Körzet. Vérzett a könyököm meg a térdem, olyan koncertjeink voltak.
A többiek?
Chris Cornell is idegesített először. Az akkori szerelmem betette a Louder Than Love-ot: bejött a zene, nagyon tetszett Cornell hangja, de hogy folyamatosan ilyen sokáig, ilyen magasan sikít, az nem. Aztán azt is megkedveltem és látod, hogy mennyire szeretem azóta is. Én is ez vagyok és legbelül ez is voltam mindig. Minden nap hallgatok olyan zenét, ami a kilencvenes évek elejéről való. Például ott van a Live, az ő unpluggedjuk világklasszis. Milyen gyönyörű, kubista borítója volt a Throwing Coppernek! Örülök, hogy a grunge-dzsal együtt születtem meg és nőttem fel, mint zenész. A grunge története, az én történetem is. A szemem előtt történt meg, együtt nőttünk fel. Jellemző amúgy az országra, hogy itt minden fáziskéséssel érik be. Vártam, hogy a grunge is csak késik, de beérik… de aztán nem történt semmi. Zenekarok érvényesülése terén, úgy értem. Csak a zenészek örültek maguknak.
Mai, magyar zenét is hallgatsz?
Igen, az általam nagyra tartott zenekarokat, például az Apey and the Pea-t, vagy az Ozone Mamát. Édesanyám Bikini-fan, így néha őket is beteszem. De főleg külföldi progresszív thrash-t tolok.
“Azt akartuk, hogy a zenénk hallatán eltátsák a szájukat az emberek.” (Fotó: Bobál Kati – bobal photography)
Hetes Körzet
A Hetes Körzet jól indult, a Metal Hammer is pozitívan írt rólatok, de aztán egy tragédia a zenekar végét jelentette.
A Hetes Körzetnek úgy lett vége, hogy meghalt a gitárosunk, ifj. Marosi Sándor. Huszonnyolc évesen felakasztotta magát. Reménytelen szerelmes volt. Én akkoriban Székesfehérváron laktam, a próbák pedig Móron, a zeneiskolában zajlottak. Minden hétvégén találkoztunk, ott aludtunk a másiknál, egész nap zajongtunk. Másnap pedig kezdtük az egészet elölről. Boldogok voltunk. Mindig ugyanott találkoztunk, a kiskocsmában, oda érkezett meg mindenki. Betoltuk a sörünket, és onnan mentünk ki a zeneiskola pincéjébe. Aznapra is próba lett meghirdetve. Mindenki megjött időben, csak Sanyi nem. Vártuk, vártuk, már eltelt félóra, aztán még egy óra. Felhívtuk, de nem értük el. Aztán egyszer csak kijött a dobosunk húga, hogy telefonáltak nekik. Sanyi meghalt. Megtalálták a holttestét a kincsesbányai erdőben. Ott ültünk és nem akartuk elhinni. Teljesen kikészültünk a történtektől.
Nem tudtátok azt, hogy ennyire komoly problémája van?
Velünk minden nap beszélhetett, de nem mondta, hogy gondjai lennének. Sokat mosolygott, mindig kedves volt. Amikor szomorú volt, inkább ő mondta, „hogy gyere, inkább bulizzunk”. Nem lehetett rajta látni, hogy ez lesz. Aznap is próbára vártuk; jöhetett volna, és megoszthatta volna velünk a gondját. Szerettem az embert, kikészített az egész. Mondhatná mindenki, hogy egy grunge zenekart így kell befejezni, de túl nagy ár ez.
A Fák Istenéhez (M.S. emlékére) című dallal emlékezel meg róla az első Eleven Hold lemezen. A címadásnak van köze a történtekhez?
Van benne ilyesmi is. Így jutott eszembe a kép, hogy egy fa, a fák istenéhez imádkozik, hogy vegye őt magához, mert nem akar már többé itt élni.
Hogyan tudod élőben előadni, ilyen belső érzelmi töltet mellett?
Nagyon sokáig kérték tőlem azt, hogy játsszam, de hosszú évekig nem játszottam. Mindig azt mondtam, hogy ne haragudjatok, én azt nem fogom, nem tudom eljátszani. Iszkaszentgyörgyön van Sanyi eltemetve. Nagyon szép az a hely; hegyes-dombos, erdős. Jártunk hozzá, megittunk pár üveg bort, eltemettük a használt pengetőinket. Aztán egyszer csak megváltozott bennem valami. Megnyugtattam magam, hogy jó helyen van. Jimi Hendrix-szel játszanak a Mennyországban, én meg odabaszok, mert ez a dolgom.
Írtatok is?
Az út során rengeteget beszélgettünk és persze, írtunk dalokat is. Aztán visszatértünk Mórra. Féltünk a friss szerzeményeinket megmutatni, tartottunk attól, hogy mit mondanak rá a többiek. A Hetes Körzet progresszívebb, riffelősebb grunge volt, mi pedig utcazenélősebb, akkordosabb dalokat hoztunk össze, ráadásul ők tényleg nagy zenészek voltak, zeneiskolában tanítottak. Nagyon tetszett nekik. „De ez nagyon egyszerű, nem gáz?” „Nem, tök jó!” Az első próbán egyből három dalt össze is raktunk. Akkor kezdődött az Eleven Hold. A nem-progresszív, utcazenélős grunge. Mondhatja rá bárki, hogy nem az, vagy nem olyan szigorú, mint amilyennek lennie kellene, meg hogy ez napfényes grunge, de ez csupán az utcazenélés miatt alakult így.
Olvastam egy meghatározást a zenétekről, „irish-pop-grunge”. Ír dolgot viszont – a hegedű ellenére – én nem érzek benne. Mitől ír ez?
Ez egy szép kérdés. Az Öskü nevű településen volt egy punk fesztivál, Gyula ott hangosított. Ott ismerte meg Joós Zsófit, aki egy nagyszerű hegedűs volt. Elmesélte neki, hogy van ez a baráti társaság, az a nevünk, hogy Majd.nem, ami az Eleven Hold csírája volt még akkor. Írjuk a dalokat, már van öt, hallgasd meg őket és ha van kedved, játssz bennük.
Nektek az egyből oké volt, hogy jön majd egy hegedűslány, a ti grunge-zenekarotokba?
Nem tudtuk, hogy mit akarunk. Nem volt tervünk, a Hetes Körzet sokk-állapotában voltunk még. Egy zenész a metronómot hallja magában, vagy a lábával adja az ütemet, egy belső ritmust követ. Zsófi viszont komolyzenész volt, aki karmesterekhez szokott. Ez azt jelentette, hogy ő a szemével látta, hogy hol tartunk, nem a fülével érezte. Mindig karmesterrel játszott, és azt figyelte, hogy mikor int be, nem volt benne egy belső metronóm. Ahhoz, hogy ezt kifejlesszük benne, azt javasoltuk, hogy hallgassa az egyetlen olyan könnyűzenét, amiben a ritmikus hegedű markánsabban jelen van: az ír zenét. Gyorsan ráérzett, és akkor elkezdett egyszer csak olyan dolgokat játszani. Zsófi miatt valahogy rajtunk maradt, hogy ez egy ír-hatású grunge.
Érdekes, amit mondasz, mert én az énekdallamokban és a szövegekben a grunge mellett inkább a magyar népzenét hallom. Meggyőződésem volt, hogy te népzenész voltál.
Sajnos nem.
Akkor honnan jöhetett mégis a dolog?
Mi még az a generáció vagyunk, akiket az ének órán komolyan vettek és mi is komolyan vettük azt. Mi tényleg tanultunk és hallgattunk ének órán zenét, szerintem onnan jöhetnek ezek a dolgok. Budapest XX. kerületében születtem, de egy Szabadegyháza nevű falura vittek haza. Ebben a kis, Fejér megyei faluban voltam gyerek. Akkoriban, a kommunizmus háromnegyedénél, nem volt divat az élő népzenélés. A nagymamám, a rádióból viszont hallgatott ilyesmiket. Ahogyan az opera és az operett között, úgy a népdal és a műdal között is hatalmas különbségek vannak. Mint az arany és a bizsu. Én nem szeretem az operettet, nem szeretem a nótát. Nekem népdalom van és nem nótám. Ez akár egy égisze is lehetne az életemnek. Amit én csinálok, az inkább a népdal meg az opera, és nem a nóta, meg nem az operett. A könnyűzenei rádióadók, átvitt értelemben, operettet akarnak játszani. Az, hogy senki sem akarja játszani a dalaimat, se tévé, se rádió, senki, beigazolni látszik ezt. Sovány vigasz, de azért vigasz, hogy ilyen, és nem csúnyább okai vannak.
Azért van ez szerinted?
Azért, mert más nem tud megélni ebből. Belőlem. Az ember az életét több szálra is felépítheti, de a hivatását nem. Emiatt nem probléma, hogy nem szólnak a dalaim a rádiókban. Ha probléma lenne, akkor mennék és elfoglalnám, mint a Magányos Farkasok, az Airheads című filmben. (nevet) De nem csak erről szól az életem. Könyveket is írok, két verseskötetem is megjelent már, az asztalfiókban van még legalább tíz. Az, hogy zenélek, nekem nem a megélhetés. Én elvagyok ott, ahol vagyok, ha bennem van az otthon, akkor én mindenhol otthon vagyok. Nem akartam slágert, operettet és nótát írni művileg csak azért, hogy játsszon a rádió. Én mindig ugyanazt csinálom. A mai napig ugyanaz vagyok, csak egy kicsit többet látok. Az én kincseim a családom, és a barátaim.
“Az ember az életét több szálra is felépítheti, de a hivatását nem.” (Fotó: Bobál Kati – bobal photography)
Az első Eleven Hold lemez egyből egy nagykiadónál jött ki, ami azért volt furcsa, mert úgy tűnt, hogy ez a formáció kis túlzással a semmiből érkezik. Hogyan kerültetek az EMI-hoz?
Létezett régen az FDT, azaz a Fehérvári Dalos Találkozó (most talán Gödöllői Dalos Találkozó néven fut a dolog). Én csak úgy elmentem oda, hallottam, hogy van egy ilyen. Van pár dalom, eljátszhatom? Mondták, hogy persze! „Kapsz egy sorszámot és a tiéd a színpad!” Olyanok ültek a zsűriben az évek során, mint Berki Tamás, Mohai Tamás, Dinnyés József és még más jeles figurák. Első; “arany fokozatú” lettem. Aztán következő évben elmentünk hárman, Gyula, Zsófi és én. Még nem Eleven Holdként indultunk, az volt a nevünk, hogy Majd.nem. Így, különírva, középen ponttal. Másodikak lettünk. Kérdeztük, hogy jó, de akkor most mi van? Mondták, hogy idén először, a Duna TV-t érdekli az FDT: az első tíz produkciót meghívják Gödöllőre, a Művelődési Házba, és forgatnak ott egy műsort. Eljátsszák, hogy az ott a verseny. A felvételek után odajött hozzánk egy nő. Teljesen hétköznapinak látszott, hétköznapi ruhában. Mondta, hogy tök jók voltunk. Köszi, megtisztelsz. „Tudtok adni nekem egy kazettát?” Mondtuk, hogy „á, ne haragudj, nincs, még csak most kezdtünk el próbálni”. Jól eldumálgattunk ott, nagyon rokonszenves volt. Nem is tudtuk, hogy mit akar igazából.
Úgy viselkedett, mint egy rajongó a tömegből?
Igen. A végén elköszönt, átnyújtotta a névjegykártyáját: „rajta van a címem, ha nem gond, küldjetek már nekem egy kazettát” és elment. Néztem a névjegyét, Lekács Edina, az EMI vezérigazgatója. Két nap múlva már vettük is fel a kazettát neki. (nevet) Edina pedig azt mondta, hogy „na gyerekek, akkor mi lenne, ha felvennétek a lemezt”. Az EMI persze nem csak belőle állt, és nem az egész EMI gondolta azt, hogy egy Eleven Hold albumot, ilyen zenével, ki kellene adni. Láttam a szájhúzogatásokat, hallottam, ahogyan kibeszélnek minket, de Edina döntött. Szeretett kísérletezni, és kitartott mellettünk. Egy lemezre leszerződünk, nézzük meg, hogy mit szól a világ.
És mit szólt hozzá?
Az EMI egy klipet állt, azt elsőt, a Néhány tegnapi perc című dalhoz. A többire magunk kerestük meg a pénzt a koncertezéssel. A team, aki a videókat csinálta, pénzt is akart szerezni és szeretett is minket. Mondjuk én sokkal durvább és sötétebb klipeket készítettem volna, de ők meg ilyen napfényes emberek voltak. Az én nevem volt Nap, de ők voltak a napfényesek. (nevet)
Miért lettél Nap?
A kerek fejem miatt. (nevet)
Ennyi?
Ennyi. Általános iskolai haverok mondták, hogy olyan kerek fejem van. Feczkó Balázs, aki később a Road Roller gitárosa volt, Ő tett róla, hogy végleg ez legyen a becenevem. Rajtam maradt. Tulajdonképpen csúfnév volt, de aztán mindenki így kezdett el emlegetni.
A koncertjeiteken mindig hatalmas ugrálás és táncolás volt. Emlékszel még az első nagyobb bulira?
Az Eleven Hold első lemezét mutattuk be a Wigwamban. Igazi mélyvíz volt. Nagyon készültünk rá, sokat gyakoroltunk, még azt is ki találtuk, hogy mikor fogok először megszólalni, mit fogok mondani. Annyira izgultunk, hogy még alkoholt sem ittunk előtte. A menedzserünk látta, hogy mi a helyzet. Tíz perccel a kezdés előtt odafordult hozzánk, hogy dobjunk be valamit. Lehúztam egy Jägert. Megszólalt az intro, felmentünk a színpadra. Elkezdtem gitározni és behunytam a szemem. Mikor kinyitottam, azt láttam, hogy tele van a nézőtér, mindenki boldog. Lenéztem a setlistre, a hatodik dal következett. Úgy eljátszottuk az első ötöt, hogy nem tudom, ott voltam-e egyáltalán. Egyszerűen nem emlékeztem rá. Odamentem Gyulához és megkérdeztem tőle: „Te figyelj, én énekeltem”? Ő meg: „Persze, miért?” Szóval tényleg van ilyen révüléses állapot, amikor annyira benne van az ember, hogy azt sem tudja, hogy történt-e valami vagy sem. Csak megéli és kész.
A megoldás pedig az lett, hogy?
Őket is kérdezd meg majd, mert én csak azt tudom elmesélni, ami nekem lejött! Úgy kezdődött, hogy havonta három dalt írtam, de csak kétévente jelent meg lemez, így elkezdtem szólóestek keretében eljuttatni ezeket a szerzeményeket a címzettekhez. Akkor összeültünk, és mondták, hogy ne tegyem ezt, ez nekik nem tetszik, hagyjam abba. Nemet mondtam. Mindenféléket akartak “jobbítani a dolgainkon, amire azt mondtam, hogy ne a lyukak betömögetésére menjen már az erő, hanem az erősségeinkre építésre. Addig szakértettek, amíg arra jutottak, hogy én vagyok az oka annak, hogy ők nem jutnak előrébb és ezzel a szülők is egyetértettek. Azt látták megoldásnak, hogyha egy fiatalabb, vékonyabb, kevésbé szakállas, kevésbé hosszúhajú és ijesztő, egyszerűbb szövegeket író és mélyebben éneklő fazon lesz az énekes, akkor ők ebből többet fognak profitálni, jobban befutnak és a rádió is játszani fogja őket. Ezt elhitték maguknak, aztán egymásnak is, majd úgy döntöttek, hogy összehívnak egy asztali tanácsot, ahol közlik velem, hogy ha nem vágatom le a hajam, nem fogyok le, nem éneklek mélyebben, és nem írok egyszerűbb szövegeket, akkor keresni fognak egy új frontembert.
Kemény lehetett.
Mondtam, hogy ez egy kicsit furcsa, merthogy mi vagyunk az Eleven Hold, a Hetes Körzet utódzenekara, ne vicceljetek. Igen ám, de most egy jó helyzetben vagyunk, most kell megfogni az Isten lábát, most kell ütni a vasat. Én pedig kérdeztem tőlük, hogy akkor haza mehetek, gondolkodhatok kicsit ezen? Nem, ezt most mondd meg. Hát akkor nem. Erre azt mondták, hogy jó, akkor köszönjük szépen. Tulajdonképpen ki lettem rúgva, de aranyosak voltak, mert felajánlották, hogy közöljük le ezt úgy, hogy én megyek el és nem ők rúgnak ki. Ez nekem sokkal jobb lesz. Abban a furcsa helyzetben még jó ötleten is tűnt. A közönség azt hihette, hogy én hagytam el, pedig nem hagyta el senki. Nehéz volt. Zsófi zokogott, megsimogattam, közölte, hogy ő ezt nem érti, hogy tudom ezt ilyen méltósággal fogadni? Mondom, most mit csináljak, álljak fejen vagy lebegjek vagy mi? Felálltam, egy könnycseppem kihullott, megköszöntem a jóságukat, aztán hazamentem. A többi történelem. (nevet) A közönség azóta tudja, hogy nem hagytam el. Ma is nekik, meg a mennynek dolgozom.
Tizenegy év telt el. Közeledtetek azóta egymáshoz?
Persze. Láttam a Fezenen, hogy Gyula hangosít. Odamentem hozzá, mondtam neki, hogy tisztában vagyok azzal, hogy ez a formáció nem lesz már, de nem akarunk összeállni az eredeti felállással évente egy bulira? Nem szakadnánk bele, mindenki látná, hogy haverok maradtunk. Azt válaszolta, hogy beszél majd a többiekkel és szól. De hát azóta sem szólt. Olyan szívfájdalom ez, mint a látni a lányt Facebookon, aki egyszer elhagyott. Nem keresel rá, hogy ne kínozd magad. Ezért nem is írok rájuk, hogy szevasztok, hogy vagytok. Újjáalakulni nem lehet, mert elköltöztem nagyon messzire, meg ők működnek, most jelenik meg az ötödik albumuk, aminek tényleg nagyon örülök. Drukkoltam nekik, hogyha már elszúrtuk ezt a dolgot, akkor legalább legyen értelme a változásoknak. Mivel tehetnék leginkább értelmessé, mint azzal, ha bebizonyosodik, hogy érdemes volt kirúgni engem? És nagyon sokáig úgy tűnt, hogy nem volt érdemes. Nem lett jobb nekik. Remélem, majd most! Én a barátjuknak tekintem magam, akkor is, ha ők magukat az én barátaimnak nem. Ajánlom őket szeretéssel.
Kívülről úgy tűnt, hogy te vagy az egésznek a filozófiája, hiszen a szöveg tőled jött.
Igen, ezen a három albumon egy kivétellel valóban én írtam a szövegeket. Egyébként nagyon jó, játékos, szellemes szövegeket írnak, csak dicsérni tudom őket. Talán a különbség az lehet, hogy szakralitás most nincs meg úgy a dalaikban, mint a régiekben. Szellemesek, és nem lelkesek.
Végül az lett ment ki, hogy te léptél ki?
Mondtam nekik, hogy azt közöltök le, amit akartok. Nekem úgyis jó lesz, mert tovább megyek és ugyanúgy írom a dalokat, valaki majd eljátssza velem. Tudom, hogy azok után, amit meséltem, hülyén hangozhat, de én drukkoltam és drukkolok is nekik. Persze a világom nem ekörül forog; a múlt jó rég elmúlt, a jelenem pedig nem értük van, hanem a közönségért.
A Méhdi nevű karakter, egy kitalált karakter, egy aranyos öregember, aki ebben a furcsa világban olyan, mint a próféták régen. Minthogyha megjelenne egy próféta ebben a környezetben. A méhekkel kapcsolatban Méhdi, nem keleti neve van, hanem méhdiset játszott, amikor gyerek volt. Ugyanaz az üzenet mindig, csak különböző történetekben. A dalszövegek is ilyenek, mintha a könyveim esszenciái lennének.
A beszélgetésünk alatt rengeteget használtad a „boldogság” szót. Te most boldog vagy?
Az vagyok, minden tök jó. Minden piciben van, de jó. Nem megyek sehova, nem jövök sehonnan. Minden megtörténik, csak kicsiben. Aki így képes örülni dolgoknak, az boldog kicsiben is. Az az egy hiányzik nekem, hogy tudjanak rólam az emberek. Mert én, ha azért megnézed, én csinálom. Folyamatosan alkotok: egyszer egy könyv, egyszer egy lemez, közben pedig minden héten koncertezek. Minden megvan, még a barátaim is megvannak, a szerelemem is. Én is. Csak egy nincs, hogy tudjanak rólam az emberek. Ha jönne egy milliárdos, és befizetne egy óriásplakát kampányra, hogy „Ez az ember él! Még él!” Ha jönne egy nagy zenekar, és azt mondaná: „Gyere Tomi, játssz előttünk, meg akarunk mutatni a közönségünknek. Játssz fél órát és szedd le az arcukat egy szál gitárral!” Én leszedném!
Ennek köszönhető az is, hogy meg fog jelenni hamarosan az új lemezed?
Boldog vagyok és ebben a boldogságban sikerült egy dupla albumot írnom, csak nem egy tokban jelenik meg. Az a címe, hogy Filter Mudra. Dob nincs, a legdurvább ütős benne az, hogy a gitáromon dobolok. Volt két olyan szólólemezem, a Melanchometer és a Konstans, amelyek megírásánál arra is törekedtem, hogy mivel egymagam járom a színpadokat, eljátszhatónak is legyenek. Most nem volt szempont, hogy ugyanúgy el tudjam játszani a dalokat, ahogyan felvettem őket, most szerző szerettem volna lenni. Jól ki is szúrtam magammal, mert egyedül nem fogom tudni előadni őket. A borítót a szerelmem, Franken Viven, szombathelyi tetoválóművész készítette. Nagyon örülök, hogy elkészült ez a lemez. Bocs, közben beleszállt valami a szemembe. Lehet, hogy a bor. (nevet)
Mit jelent a Filter Mudra cím?
Vannak a mudrák, az öngyógyító kéztartások, nekem is van egy sajátom. Ez egy őskeresztény, gnosztikus cucc. Van egy filter, ami a világ szarát kint tartja, engem meg szétáraszt. Ez így magamnak van. Amikor kihúzom a kádból a dugót, akkor imádkozom, ez a filter mudra. Lemegy a vízzel az egész tegnap és jöhet a holnap tisztán. A lemez címe ebből fakad. A Filter Mudra első része júniusban, a második része novemberben jelenik meg. Nagyon szeretnék elmondani valamit. És elmondom, senki nem állíthat meg.
“Lemegy a vízzel az egész tegnap és jöhet a holnap tisztán.” (Fotó: Bobál Kati – bobal photography)
Említetted, hogy egyedül nem fogod tudni eljátszani élőben a dalokat. Mik a terveid arra, hogy mégis színpadra vigyed őket?
Valószínűleg a Lensky Mobbal fogjuk játszani ezeket a dalokat egyszer. A Lensky Mobot nem akarjuk elaprózni, nem akarunk szar demókat hagyni a világra. Egy nagyon jó lemezt szeretnénk készíteni, de ehhez pénzre van szükségünk. Mivel a szerzői ihlet folyamatosan jelen van, emiatt nem akartam várni, megírtam ezt a két lemeznyi dalt. Ezen felül van tizenhárom másik a Lensky Mob számára is. Ezt a két albumot, akár írhattam volna a zenekarnak is, de az emberek várják az újabb anyagot, ezért adom ki a Filter Mudrát szólólemezként. Később majd meglátják a srácok, hogy melyik dal tetszik nekik, és azt játszani fogjuk.
Mennyire foglalkoztatnak az itthoni politikai, társadalmi dolgok?
Én nem az a színe-váltó fickó vagyok. Hibám vagy erényem, nem tudom, de én mindig ugyanaz voltam és ugyanaz maradok. Ugyanazt játszom mind a mai napig. Nagyon szeretnék valamit tenni a világért. Eredetileg én egy költő vagyok, aki mellesleg zenél. A dalokban pedig a mondanivaló a lényeg. Költőként az ember társadalomkritikát kell, hogy gyakoroljon, a társadalom lelkiismerete kell, hogy legyen. Nem politizálnia kell a szó mostani értelmében, nem az egyik oldalra vagy a másik oldalra állni, hanem mindkettő lelkiismeretének lennie, ez pedig csak az aranyközépben lehet valaki. Én ehhez próbálom tartani magam. Soha nem álltam egyik oldalra sem, ezért sikeres sem lehettem. A példák azt mutatják, hogy valahova állni kell ahhoz, hogy az ember legalább egyszer az lehessen.
Az üzenet minden egyes alkotásodban központi szerephez jut. A zene csupán eszköz a számodra?
A mondanivaló a lényeg. Elsősorban költő szeretnék lenni, ha még ennél jobban is megöregszem. A zene ennek inkább a kiteljesítője. A költő célja az, hogy eljusson valahogy az emberekhez a vers. Ezért csap zajt. Ha már nem olvasnak verset, legalább hallgassanak verset. De ma már nem is hallgatnak. A költő üzenete nekik szól, nem magamban beszélek. Én akkor lennék a legboldogabb, ha eljutna ezekhez az emberekhez. A címzettekhez.
Még több Zselenszky:
Honlap: itt
Facebook: itt
Online shop: itt
Eredeti cikk itt: https://grungery.hu/a-grunge-tortenete-az-en-tortenetem-is-torok-zselenszky-tamas-interju/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése