2021. január 9., szombat

03. Haladj sorrendben! Ez a 140 - 159. // írta T. Zselenszky T.

Azt hittük, a haladás töretlen, nyílt, akadálytalan; nem tudtuk, hogy a szabad találmányok helyett mindig azok győznek majd, amelyek azt teszik lehetővé, hogy kimérhessen, megrekeszthessen, feloszthasson, fejadagozhasson, köbméterezhessen, kilowattozhasson, kilométerezhessen, kilogrammozhasson, visszatarthasson, és fizettethessen, adóztathasson a tompultság és önzés kultúrköre. Millió vívmány ment kukába, amely, ha nem ez a kultúrkör határoz, és megvalósításra kerül, akkor élő, egészséges bolygón, boldog emberek élnének, szabadságban, ingyen, bőségben. Mentek a kukába a feltalálóik is, meg az egész természet is; szóval, a jövő is velük. Fiatalok voltunk. Nem tudtuk, hogy az emberség tündöklésének fényét el fogja takarni az embertelenség. Nem hittük volna, hogy egész mostani létünk rámegy a ködben kiáltozásra, a sötétben pofozkodásra, a kínzásra, és kínlódásra, az esélyegyenlőtlenségben egyáltalán valameddig jutásra, a hiábavalóság feszültségére, mások szenvedésének átérzésére, keresésre, találásra, vitákra, szívszakadásokra, megőszülésre, elveszésre, megkerülésre. Hihetetlennek tartottuk, és tartjuk, hogy még mindig felülműködhetik a szedáló és kizsákmányoló taktikák a normalitást, az alapvető értékeket, és elnyomhatják velük a teljességre törekvést. Nem csoda, hogy meséket fogunk költeni, értelmezni, és értelmezéseikbe kapaszkodunk! Eszméletlenek tudunk lenni néha... és eszméletlenek vagyunk.
Hogyan lenne bármi is fontosabb az Egy felé teljesedésnél; annál, hogy az ember tudatlan félkészségéből azzá a Világosság-lénnyé, teremtés-koronává nevelődjön, akivé szánták! 

 - Miért hasznos ez? – tudakolja az ifjú.

 - Hasznos? Mondjuk, nem pusztulunk ki, és nem pusztítunk ki mindent – kacag fel az öreg – mondjuk, nem szenvedünk, és nem kínzunk mindent. Mondjuk, ennek tetejébe még félelemmentes, boldog, magas színvonalon leélt életünk is lehet. Hű! Megéri-e? Hogyan lehetséges, hogy ez még kérdés a mai nagy, modern emberiség körében! Mekkora dilemma!

Egy kitalált szuperhősnek, Méhdinek, valódi világnézete van. A név kitalált, a világnézet valós. A karakter kifejlődött, a személyiség adott volt. Egy ember, vagy más lény a szuperhősökre jellemző cselekedetek utánzásától, a szerepjátszástól, az álruhától, a kosztümtől még nem válik valóban szuperhőssé! Minden a bensőből nyilvánul. Ha a lelkében nem valódi, ha a bölcsessége, jósága, szeretete, bátorsága, egyszóval az erényei nem igaziak, akkor nem beszélhetünk szuperhősről. A keresőket, tanoncokat, növendékeket viszont igencsak tiszteletre méltónak tartjuk. Inkább legyen valaki jó tanonc, mint rossz szuperhős! Aki nem illik a posztjára, károkat okoz. Várjon, tanuljon!
 - Sokat írsz a királyról – puhatolódzik a most már önkéntesünk.

 - Illetlenség lenne tolakodón jelentkeznie, hogy itt van. Nem méltó addig, míg nem bizonyítja, hogy az… de a nemzet adhat rá esélyt, hogy bizonyíthassa. Ennek a kettőnek közelednie kell egymáshoz. Tudnia kell magáról, de csak a nemzet jelentheti ki róla. Jelen lehet, de ha a nemzet nem alkalmas, akkor ő hiába alkalmas. Ha kereteken kívül áll, csak akkor képes véghez vinni az égi feladatát, mégis kereteken belülre kényszerítené a közeg. Aki naponta, nyilvánosan az abszolút igazságot mondaná, azt képviselné, és akarná érvényesíteni, nem lenne megszavazva, nem lenne népszerű… mégis ő tenné a jót, helyeset, igazat, ami megmentené és meggyógyítaná a világot. Kereteken belül kapna lehetőséget, pedig csak keretek nélkül teljesíthető be a feladata. A teljes megfejtést, lebonyolítást tőle várnák el, pedig csak együtt sikerülhet végigvinni a csodatételt. Van-e modul erre, hogy ez mégis sikerüljön? Csakis égi kegyelemmel sikerülhet. Ezen a sárgolyón minden csak égi kegyelemmel sikerülhet. Nincs más választásunk, mint hinni, akarni, fogadni ezt az égi kegyelmet! Aki még odáig is eljut, hogy árasztja is, nyugodtan figyeljetek rá, és segítsétek terjedni a szavát! Én nem európai mintájú bábkirályokról beszélek… hanem a Valóság földi megtestesüléseiről…. akiket Isten-királyoknak hívtak. Figyelj… jobban leírtam a negyedik füzet közepe felé. Mutatom, keresem, itt is van… olvasd nyugodtan, ülj ide… összerakom, ami az induláshoz, és a fent éjszakázáshoz feltétlenül kell majd, aztán az odaúton kijjebb fejtegethetjük ezt az Isten-király dolgot is – javasolta az aggastyán, és a fiú szót is fogadott. Olvasni kezdett.

 

„Ha valaki nem szuperhős, de igyekvő kereső tanonc – szólt az írás – akkor szegődjön egy valódi szuperhős mellé, hogy az elméletet kifogástalanul elsajátíthassa, és ne ártson, amikor segíteni szeretne!

 

Az elmélet elsajátítása legyen az első! Gondolj bele: ha jót akarsz, de nem vagy bölcs, akkor rosszat okozol, mert nem tudtad, hogy mi a helyes, és mi nem! Az elmélet elsajátítása és a bölcsesség megléte elengedhetetlen ahhoz, hogy ne csak emberi szempontok szerint tudjuk mi a helyes, hanem a helyesség abszolútumát is ismerve dönthessünk! Aki bölcsesség hiányában cselekszik, ha jót akar, akkor is árthat. A legádázabb akadálya az elmélet maradéktalan elsajátításának az, hogy vannak olyan dolgok, amelyekre egyszerűen nincsenek szavak. Ezért szükséges megtanulni a szavakkal gondolkodást kiteljesítendő a jelentéssel gondolkodást! Ennek gyakorlásaként olvassunk verseket, hiszen a költészet a küszöb mindehhez! Lássunk mindent valóságában; fejezzük be a dolgok teljességüktől megfosztását! Vonatkoztassunk el, váljunk költővé, élő verssé! Amikor mi magunk vagyunk a vers, akkor beléptünk a jelentéssel gondolkodás szférájába. Nevezhetjük gyönyörködő rácsodálkozásnak. Amíg az elmével ítélünk, semmiben sem láthatjuk meg a Valót. Közbevetés: a lélek vallásfüggetlen. Vallás nélkül is köszöni, megvan. Ne elmével, hanem lélekkel szemléljünk! A lélekkel szemlélés a jelentéssé teljesedés. A lélek általi költészet a küszöb a szavak elmaradásához, és a Való feltárulásához. Felfüggesztjük még a benső ön-párbeszédet is, és azonosulunk szemlélődésünk örökkévaló, végtelen, teljes tárgyával.

 

A „tudatosság” manapság divatos szó, de ugyanúgy bevihet a málnásba, hisz’ minden az elmében születik, és abban is tűnik el. A tudatosság alatt sokan nem azt értik, amit jelentenie kellene. Az elmében gondolkodásból átállva a lélekkel gyönyörködésbe: így lehetünk eredetivé, Eredetté. Lelkünk a Szellemben örök, és végtelen. A tudatosság emlegetése helyett inkább erre világítsunk rá!
Nagy a baj a „pozitív gondolkodásra” felszólító kulimász tanokkal is. Az elmén belül kepesztenek. Egyik oldal, másik oldal, egyik pólus, másik pólus. Ami ellen kikelsz, az ejti rabul a lelkedet. Ami ellen kikelsz, az ejti rabul a lelkedet. Mondom, ami ellen kikelsz, az ejti rabul a lelkedet.

Tehát: az 󠆲elméből a lélek gyönyörködésébe emelkedünk.

 

Ha ez megvan, jöhet a színről színre látás, a megeső szív állapota, amelynek azonnali hozadéka a szeretet-érzés megléte, majd a már nem érzés, hanem érzelmektől független éteri szeretet állapota. Az éteri szeretet nem érzelem, hanem minőség. Az érzelmi szeretet a legfinomabb rezdülő fény, hang; az éteri szeretet már rezzenetlen. Világosság és Élet.

 

A szuperhőssé válás menete eszerint a következő: önmegváltás bölcsesség által énmegváltás látás, szeretet által visszafordulás a Nagy megváltáshoz. A Nagy megváltásban tevékenyen résztvevőknek eredményekben gazdag legeslegújabb kort kívánunk!

 

A szuperhős gyakorlati, működési fázisának fő irányelvei:

A legfőbb irányelv: a szabad akarat tiszteletben tartása.

A szabad akarat tiszteletben tartása irányelv alapján a szuperhős lehet: öregkirály, lovagkirály, lovag, tanonc.

Szándékosan a legfinomabbat vettem előre, és a legdurvábbat a végére.

 

Az öregkirály minőségű szuperhős mindenképp betartja a „szabad akarat tiszteletben tartása” első törvényt. Közvetlen cselekedettel sosem avatkozik közbe. Egy-azonosságból szemlél, és gondoskodik. Csakis közvetetten, be nem avatkozva, felmutatva, örökítve, alkotva, hagyományozva, elérhetővé téve, de nem megmondva tevékenykedik. Akkor is így tesz, ha maga kárt vall emiatt. A nem cselekvésben nyugszik. A nemzedékek bölcsességre jutásában segít a fent említett közvetett módokon.

A lovagkirály minőségű szuperhős elsődlegesen az öregkirály minőségű szuperhősök elvei szerint működik. Csak annyiban tér el a legmagasabb szint működésétől, hogy tettlegesen is kiáll a veszélyben lévő gyengébbekért, ha azokat sanyargatják, megtámadják. Csakis akkor tesz ilyet, ha támadást hárít el, és sohasem támad. Igyekszik a tettlegességet tárgyalással, diplomáciával, tanítással, törvényekkel kiküszöbölni. Ha így nem jár sikerrel, akkor kiáll a gyengék védelmezőjeként, és védekezik. Ha nincs veszély, visszaminősül az Egy-azonosság állapotába.

 

A lovag minőségű szuperhős az énmegváltását követően a Nagy Megváltáshoz visszafordul, de csak a halálát követően tér meg az Egy-azonosság állapotába; amíg testben működik, egész létét a gyengék megsegítésére szenteli. Igyekszik pártatlan, bölcs lenni, de amikor az elesettekért kell küzdenie, nagy harcosként áll helyt. Megvédi azokat, akik magukat nem tudják megvédeni, de tudja, hogy ezt legeredményesebben úgy teheti meg, ha elejét veszi a bolygón a tudatlanságnak. Bölcs ellenfelektől nem kell megvédeni senkit; bölcs ellenfelek nem ellenfelek, hanem emelők. Az ellene, és védencei ellen támadtak bölcsességre segítése az elsődleges vállalása; minden más csak ez után következik. Nem támad, és nem dolgokat véd, hanem az embert!

 

A tanonc minőségű szuperhős tanuló közönyből vallássá, vallásból hitté, hitből ismereti tudássá, abból tapasztalati bölcsességgé, abból színről színre látássá, és abból Egy-azonossággá teljesedik, majd ezt követően eldönti, hogy az Egy-azonosságban marad, vagy visszafordul a Nagy Megváltáshoz, mint szuperhős. Ha visszatér, eldöntheti, hogy milyen minőségben képviselteti magát.

 

Azt hiszem, már érzitek, arra szeretnék rámutatni, hogy nem csupán kitalált lükeség ez a szuperhősség. A felsoroltak alapján azzal szembesülhetünk, hogy a történelmünk telis-tele van ilyen tulajdonságú, minőségű karakterekkel. Hogyan is álltak neki a munkálkodásnak ezek a személyek? Milyen módszert választottak a szabadulás eszközeként működésükhöz? Felsorolom vázlatosan, és a későbbiekben meg is fogom még ismételni, ki is fogom bontani mindezeket.

 

Vázlat:

 

Átszellemítés. Mi a különbség a Mona Lisa, és egy darab vászon, meg festékkészlet között? Születésünkkel a szellem záródik az anyagba. Létünk során pedig az anyagot kellene átszellemítenünk. Aki teljességgel átszellemíti azt, az úgymond „isteni” tervet valósítja meg. Ezt vallásfüggetlenül mindenki megláthatja, ha nem csak a szemeit nyitja ki, hanem mindenét. Ennek az átszellemülés-átszellemítésnek megvannak az állomásai. A művészet, így a Mona Lisa is ennek a következménye. A festék, a vászon az anyag, a Mona Lisa a művész átszellemülése okán átszellemült festék és vászon. A valódi mű maga az ember; az átszellemült lény. Az alkotások csak melléktermékek.

Magunk átszellemítése bölcsességben, szeretetben és átszellemültségünk által a velünk kapcsolatos dolgok nemesülése.

Közöny vallás hit tudás bölcsesség azonosság Egy.

1 2 3 Egy. 

Az Egyből a kettősség tanító lényegű hologram multiverzumába alászállni ott a három maga a bölcsesség, amely által ismét az Egybe minősülünk, és útközben szellemmel érintünk, nemesítünk.

A nehéz könnyűvé lesz, felemelkedik, majd visszasüllyed, és mindent magával emel… de nem úgy, hogy cipeli, hanem segít abban, hogy minden magát legyen képes átszellemíteni. Ebben a mozzanatban a motor a bölcsesség és a szeretet, az adatközlők pedig az alkotások. Melléktermékek ugyan, de bűvös fajzatok, hiszen rájuk tekintve, azokat hallgatva, beléjük olvasva másokat is emelkedetté varázsolnak.

 

Én „költészet-man” vagyok, így még emlegetni fogom.

 

Hogyan mutat ez a mindennapokban? A bölcsességre törekvés, majd a bölccsé minősülés megváltoztat. Ugyanolyan marad a világ, csak a bölccsé lett teljesnek látja, és gyönyörködik abban. Külső szemlélő semmi különbséget nem vesz észre, a bölccsé lett viszont a világ tökéletes teljességét éli. Világosság és Élet két lábon, a mindennapokban is. Aki ilyen, bármit is tesz a hétköznapokban, általa minden szentesül. Ha szánt, ha vet, ha arat, a munkája átitatódik Élettel és Világossággal. Ha mindenki a lelke, szíve, szelleme, bölcsessége szerinti saját helyén működne, a társadalom harmonikus lehetne. Lehet szentül csatornát tisztítani, és alantasan pápának lenni. Az egyén szellemi minőségétől minősül a mindennapjai minősége. Lehetünk a legmélyebb kocsma, és börtön boltívei alatt, ha bennünk a Világ Világossága Él. Lehetünk aranyszálas selyemruhában császárok is, ha bennünk a legnagyobb sötétség, és tompaság lakozik. Amíg az erény nem a társadalmi élet középpontjában van, hanem a perifériáján, addig a közélet szenvedés marad. Amíg bennünk nincsen harmónia, addig a környezetünkben sem valósul. Amikor bennünk bölcsesség, szeretet és harmónia lesz, a környezetünk ezeket fogja átvenni tőlünk. A jó embernek a szemete is jó, mondaná néhai Ferenc nagybátyám. Nem a mindennapoktól függ az ember bölcsessége, hanem a bölcsessége meglététől a mindennapok minősége. Bölcs társadalomnak harmonikus mindennapjai lennének. A legjobbakat kívánom az úton efelé!

 

Anyagban is elérhető az egyensúly, vagy csak „lélekben”? Egyensúlyi pont az anyagban csak látszólag létezhet. Az anyagi lét lényege, hogy kibillentsen, és mozdulásra késztessen… hogy minden csodája ellenére is vakaróznod kelljen tőle, és meg akarj szabadulni. Vagy retrográd irányt választasz, vagy progresszív fejlődést a bölcsesség által, majd kiteljesedést.

A szavak segítenek abban, hogy eligazodjunk az anyagi, emberi létben. A növények, állatok, más lények jelentéssel kommunikálnak, és nem szavakkal, ahogyan az emberek. Miként fejezné ki ezt egy költő?

Szárnnyal repülés: igazság.

Szárny nélküli repülés: bölcsesség.

Abszolútumban lebegés: Világosság.

Abszolútumként valóság: Élet, Egy.

Miként mondaná egy tudós?

A holografikus multiverzumban…

Transzverzális kommunikáció: anyag.

Longitudinális kommunikáció: lélek.

Spin kommunikáció: szellem.

Egy: Egy.

Értsd: minél inkább az anyagba süllyedt, záródott a tudat, annál tompább, és annál inkább közvetettebben, durvább módokon kommunikál. Minél inkább anyagból szabadultabb, nemesültebb, finomultabb a lény, annál inkább tolódik át a durva kommunikációról a finomra, a közvetlen, szellemi, lelki, szív-szólásra… a szó helyett a jelentéssel csodálkozásra. Elnevezések helyett a dolgok teljességét, valóságát éli meg. Az elméből a lélekbe helyeződik. Az elme elemez, ítél, a lélek gyönyörködik, szeret, és megél.

Ez is a bölcsülés, az átszellemülés útjának egy-egy állomása. Aki világosodik, automatikusan áll át az ártásról a gondoskodásra, a csúnya beszédről a helyes beszédre, a hazugságról az igazszólásra, a köznapi beszédről az emelkedett beszédre, az emelkedett beszédről a költészetre, a költészetről pedig a beszéd, a szavak elhagyására. A költészet abszolútuma nem a világ leghosszabb és legnagyszerűbb verse, hanem a szavak jelentéssé kiteljesedése, és elmaradása. Innentől, ha a költő mégis ír, azt csakis másokért gondoskodásában teszi. Neki már nem kell a vers… mert Ő maga a vers abszolútuma.

 

Beüt? Reveláció szóval illetik az élményt. Át kell élni. Aki átéli, azonnal tudja, hogy igen, azt éli át. A világ csodálatos, de nem látjuk, mert nem vagyunk önmagunk a tompaságunk tébolya miatt. Aki revelációt él át, nem látomást lát, nem másik világot, hanem ugyanezt a világot látja, de teljességgel, és annak teljességét. Úgy, ahogyan addig, tudatlansága őrületében nem látta még. Nem a világ változik meg, hanem Ő. Ő látja olyannak is, amilyennek addig nem tudta látni. Nem csak a szemével, hanem mindenével, nem csak a nézhető, megfogható hányadát, hanem az egészét. Ez ugyanúgy történik egy asztalossal is, mint egy királlyal.

Szolgálati út? A feladó az Egy, az Ég, a postás a költő, a címzett az olvasó. A postás feladata addig terjed, hogy az üzenetet továbbítja. Nem dolga, hogy a címzett felnyitja-e a küldeményt, vagy elolvassa-e az üzenetet. Drukkol, de nem tehet többet.

Nyitottak vagyunk a feladóra, az üzenetre és a címzettekre. Ideális esetben a jelentés állapotában alkotunk. Már nem a vers szerkezetét, eszközkészletét variáljuk, hanem csak úgy működik, szinte teremtődik a mű. Az ember gondoskodása más emberekről. Amíg a vers a cél, addig elveszünk félúton, amikor a megélés, a gondoskodás, felmutatás, örökítés; a másik ember a cél, akkor a vers magától keletkezik. Amíg remekművet kívánunk alkotni, addig nem fog sikerülni; amikor már magunk vagyunk a teljesség, akkor gondoskodni kezdünk, és ebben a gondoskodásban az összes tettünk és nyugalmunk, minden szavunk, és csendünk élő vers lesz.

 

Beleszólni? A költő dolga nem mások megvilágosítása, hanem saját erényeinek pallérozása. Abban segíthet, hogy mindenki saját maga képessé lehessen önmaga megvilágosítására. Az, hogy valaki a bölcsességében szeretetté lesz, és szeretetében megeső szívvel gondoskodni kezd a művei által, csak egy következménye az állapotának. Amikor segít, nem beleszól, nem térít, nem megmond, hanem közvetetten, elérhetővé téve örökít, felmutat, hagyományoz, alkot: gondoskodik. Nem valamiért, hanem természetéből adódóan, csak úgy. A világ magától működik, csak engedjük magunkat a részeként élni, és oda sodor, ahol a legteljesebbek lehetünk, és ahol a legtöbbet segíthetünk abban, hogy az emberek magukat is képesek legyenek látóvá, érzővé engedni. Másokat nem világosíthatunk meg; mindenki csak önmagát… de a szuperhősök, világosok és élők hagyhatnak maguk után ezt-azt, hogy aki az útra lép, bízhasson.

 

Most pedig menjünk fejjel a szívnek, és oldódjunk fel abban!

 

Nem ítélni Tudni Gyönyörködni Látni Felmutatni Elengedni/Azonosulni.

 

Milyen képekkel élne a költő? Hogyan szólna, aki jelentéssel gondolkodik?  

 

A virágok az utolsó napra is kinyílnak; nem mondják azt, hogy „már csak egy nap van hátra, nem nyílunk.”

 

Sok más nézet a jövőben várja a változást, csak a maga fajtája” számára, és valaki mástól reméli. A szuperhős az örökkévaló, végtelen jelen pillanatban, a szívéből jóra törekvő, és világa is afféle. Sok más nézetben a világot akarják megváltoztatni, és ehhez minden eszközt szentnek nyilvánítanak, mások kárára is. A szuperhősök önmaguk jóvá tételén dolgoznak, bennük válik jóvá a világ, és a rájuk eső jóság-résszel kívül is jobbá lesz, mások számára is. Azonnal. Ez nem vallás kérdése; ez tapasztalat alapú biztosság. A létben e két áramlat „híveit” kérdezi az Egy újra meg újra, hogy mit választanak: ismét a sötétséget, vagy kiválnak végre abból, és rátérnek a Világosság és Élet útjára? A két véglet csupán a világ mostani formájában létezik; ám ahová” tart a világ velünk, s tartunk a világgal, ott nincsen sötétség, csakis Világosság és Élet. Aki Élet akar lenni, Világ akar lenni, jöjjön ki a sötétségből, lépjen el a sötétségtől, ne adja magát az azzal megszűnésre!

 

Az egész világ a szívből terem.

 

Az egész világ a szívben Él.

 

Kizökkentünk belőle az elmébe.

Ha az elméből visszazökkenünk a szívbe, úgy a Valósággal leszünk.

Irány befelé! Belül tágasabb.

A természetnek hálát adunk, és a benne élő Élő-szellemet tiszteljük, aki/ami Egy.

Az Élet örök, a Szellem végtelen és örök.

A lét-iskola kijárása, a szellemi emelkedés, és a valódi világba felébredés a megszabadulás.

Azért az iskola, hogy elteljünk a félelemmel és a vággyal, és bölcsen, felébredettként, teljesként már ne árthassunk a valódi világban, hanem annak illő részei legyünk.

Leválnak ékeink, elmaradnak sallangjaink.

Kiteljesedett, multiverzális szellemlényekként, Naplényekként Élünk a Valóban.

Inni a fényt más, mint sugározni azt benső, lényegi Világosságunkból.

 

Légy az „és”, az „is” embere, és ne a „vagy-vagy” embere!

 

Akik azt hiszik győztek, csak tovább járják a köreiket.

Akik azt hiszik, birtokolnak, csak egy iskolát örökölnek, ami ott sincsen.

A jók jussa, hogy kisodródnak a létből, és beleolvadnak az Életbe.

A jók jussa, hogy ellenségeikért is életüket adják.

Mindenből arany lesz, s az arany arannyá tesz.

A nehéz könnyűvé lesz, felemelkedik, majd visszatér, hogy a nehezet magával emelje… Nem úgy, hogy cipeli, hanem úgy, hogy könnyűvé segíti válni. Nem úgy, hogy cipeli, hanem a lelkében.

Munkálkodni? Nem úgy, ahogyan a hangyák dolgoznak, hanem ahogy a méhek. Ezért választottam személytelen nevemül a Méhdit.

Aki az Egyben ébred, abban felébred az Egy.

Minden felébred az Egyben, és mindenben felébred az Egy.

A létben, a világokban minden a frekvenciákról szól, ám az Életben, a Világosságban a rezzenetlenről.

 

Vallás, politika, gazdaság, tudomány. Mind a négynek az abszolútuma bölcsesség, amelyből jóakarat, szeretet, erényesség, gondoskodó, helyes működés erednek.

Bölcs lények e négy ágazat abszolútumát élik, és nem maradnak meg azok korlátai között. Ha nem maradnak meg azok korlátai között, akkor ezek a híd-ágazatok el is veszítik jelentőségüket, hiszen abszolútumukban értelmessé teljesedve külön-külön szükségtelenné lesznek. Az abszolútumuk egyként kiváltja őket. Útként szinte pótolhatatlanok, de a célig jutást meghiúsítják.

Csakis az a társadalom szenved, szenvedtet, birtokol, kizsákmányol, egyszóval bűnöző társadalom, amelyet tudatlan, félő, vágyakozó, őrületbe merült kavalkád-lények szerveznek. Csakis ott van szükség célként, és nem hídként a vallásra, a gazdaságra, a politikára, a tudományágakra, ahol nincsen bölcsesség. Egy ideális társadalomban ezek segítő tanítások, és nem a lét kizárólagos meghatározói. Egy olyan társadalom, amelyet erényes, Valóságra ébredt lények szerveznek szeretetben, bölcsességben, gondoskodással, virágzik, él, és harmonikus. Nem vallással, hanem bölcsességgel teljes. Nem politika, hanem szeretet szerint rendezi a létet. Nem gazdaságot tart fenn, hanem a természettel harmóniában, gyönyörködve, hálával Él. Nem a tudomány korlátai közé söpör be mindent, hanem maga válik a világgá, és annak eredeti okával, értelmével azonosul.

A társadalom erénytelenségének a szervezői erénytelensége az oka. Ha a társadalom jobbá tételére támad igény, legelső mozzanatként a szervezői saját magukat emeljék jobbá! Bölcs, szeretetteli szervezőknek virágzó a társadalma. Az ilyen társadalomban szükségtelen a forradalom, a politika, a háború, a gazdaság, a vallás, hiszen a szeretet: minden.

 

Tanult hallgatóság, tisztelt leendő, és már szuperhősök! Ki kell jelentenünk azonban, hogy az emberiség útja más léptékű, mint a személy útja. Míg, egy személy akár már az aktuális létében végigjuthat a stációkon, áthaladhat az úton, a hídon, és célba érhet, az emberiség ugyanezt valamiért nagyságrendekkel komótosabban teszi meg. Ezt figyelembe véve, és a szabad akarat törvényét betartva, tiszteletben tartva arra juthatunk, hogy a népek, az emberiség, és más lények lépésről-lépésre emelkedésének eme biztosítékait – a tudományt, a vallásokat, mint utakat, és hidakat – nem szabad közvetlenül befolyásolnunk, sem megszüntetnünk. Sőt, ezeket iskolaként kell tekintenünk, és meg kell védenünk. Felülírja azonban ezt az elvet az a tény, hogy a személy, az egyén szabad akaratát, és ezektől független bölcsességre emelkedését viszont, még ezek védelménél is fontosabb biztosítanunk!

 

Nem szabad elvenni senki dolgait, hogy azok helyébe tegyük a bölcseletet! Adjuk a bölcseletet ajándékba a dolgai mellé; úgyis csak az marad meg vele végül. Ennek magától szabad csak megtörténnie.

Az amatőr nyelvészek, történészek a végére járnak, és kiderül a valós őstörténet. Feltárul a magasság, a mélység. Ám, amiről említést tesztek, mindenestől, minden körülménytől független. Ha piros hó esik, vagy békák eső helyett... akármi derüljön is ki, ez független, örök, teljes Egy. Hódítók, irtók, kergetők, tolvajok, gyilkosok büntetésével, haraggal, bűnök számontartásával ne törődjetek! Nem a „bűnöst” bántjuk, hanem a tévedéséből segítjük kizökkenni, a vétkétől segítjük megszabadulni. Ne azzal bajlódjatok, ami nincsen, ne a hiányok képzeletbeli völgyeinek feltöltésével, hanem azzal, ami valódi: a jóval! Árasszátok el a hiány völgyeit a megbocsájtás, a szeretet folyójával! Akármilyen szörnyű volt is, a múltunk hozott ide, és általa lehetünk azok, akik vagyunk. A múltunkkal magunkban tudunk igazán adni, tenni, az általa lett bölcs tud csak segíteni.

 

Az igaz szuperhős segít abban, hogy a népe felszabadíthassa magát a rabságból; ma szellemi ez a rabság. Gyógyít; ma szellemi a betegség.

 

Megemlékezni a torzulásról. Akár vallási, akár történelmi, akár tudományos, bármilyen.

A torzulásból a valósba lényegülni. Bölccsé emelkedve, megbocsájtva, jót cselekedve.

Elfeledni a torzulást. Mindeközben nem átesni a ló túloldalára, és megvetve az anyagit, hanem szeretetben, gyönyörködve, átszellemítve, megölelve azt.

 

A láthatatlanról vallásfüggetlenül, de nem vállalásfüggetlenül.

Azokért szólni, akik rühellik ezt. Úgy, ahogy Ők értik, fogadják. Köztük, közülük egynek lenni.

Nem kell egyetérteni a nézeteikkel, de tisztelnünk illik azokat. Ha valaki azt gondolja, hogy a Föld egy tojás, és nemsokára kikel, vagy, ha azt, hogy a bolygó növekedő kristálymagja közelében magas rezgésű szellemlények élnek… esetleg hisz a vallások, a tudomány tételeiben, ezekkel egy szuperhős nem kell, hogy egyetértsen, de úgy áll hozzá helyesen, ha tiszteletben tartja mindezt. Ha azt mondják egyesek, hogy a planétánk börtön vagy iskola, vagy játéktér, tiszteljük e nézeteket is! Hagyjuk meg a világát mindenkinek, és adjuk mellé ajándékba, szeretettel, be nem avatkozva, jó szándékkal a Világosságot, Életet, bölcsességet ingyen, csak úgy, mint érdekességet! Ha átérzik, hogy mit is kaptak, úgyis, maguktól, szabadon felfedezik.

 

A szuperhős nem oldja meg az emberek helyett azok problémáit, hanem segíti Őket olyanná válni, akik a sajátjaikat meg tudják.

 

Az intézmény hibás; az embert kíméld! Egy költőnek elnézhető, ha sárkányokat, angyalokat, szellemet, lelket, szívet említ. Főleg, ha dalban, versben teszi, de bárhogy megteheti. Kiváltságos helyzet ez, érdemes művelni, és jól: a békesség, a jószomszédi viszony, az aranyközép szolgálatában. Nem embereket kell „pusztítani”, hanem az emberekből az erénytelenséget, tudatlanságot, gonoszságot, és azt sem pusztítani kell, hanem Világossággá, bölcsességgé transzformálni… és azt sem nekünk kell bennük, hanem képessé segíteni Őket, az elszenvedőiket, hogy saját magukban tehessék meg.

Mondd meg nekik, üzenem! Kérlek Titeket majdani szuperhősök, akik jöttök, hogy megváltoztassátok a vallásokat, könyörüljetek az emberen! Gondoljatok a nénikre, bácsikra a templomi padsorokban, a karácsonyfákat csodáló gyermekekre, a hivatásukat igaziból a jó szívük és jó szándékuk szerint választó és művelő lelkészekre, mielőtt borotvához nyúlnátok! Legyen a gonoszok baja, hogy gonoszok, ne a jóké! Sok-sok rossz poszton jóember áll. Általános, hogy az intézmény és a vonatkoztatási rendszer a hibás, és aranyszívű emberek emiatt sínylődnek, terelődnek úgy is tévutakra, ha Ők maguk jót akarnak. Tisztelet a jóembereknek; a posztokkal van a baj! Tisztelet a tisztelendőknek; a vonatkoztatási rendszerekkel van a baj! A korszak, amikor a lelkész a léleknek tesz esküt, és nem az intézménynek, nem a vonatkoztatási rendszernek, nem az üzletnek, nem a susmusnak, újra itt van! Hagyjuk elkövetkezni! A korszak, amelyben a vallásban a térítés, a politikával összefonódás, a pénzzel történő bárminemű operálás, a kamat is tilos, újra itt van! Hagyjuk elkövetkezni! A korszak, amelyben a vallásban a háborúság vagy arra bujtás, a demagógia, a fanatizmus, a radikalizmus, a fundamentalizmus tilos, újra itt van! Hagyjuk elkövetkezni! A korszak, amelyben nem környezettudatosság lesz, hanem természetszeretet, amelyben bocsánatot kérünk Harrykoptertől, mert leboszorkányoztuk, és bocsánatot kérünk a gyerekektől is ugyanezért… amelyben a kreacionistáknak, és az evolucionistáknak is kikerekedik mindhárom szeme, meg a szíve is a kiderülő Valódi Valóságtól, újra itt van! Hagyjuk elkövetkezni! A korszak, amelyben tilos gyermekeket megfosztani a játékos gyerekkortól, amelyben tilos haszontalansággal és hazugsággal butítani a fiatalokat az oktatási rendszer keretein belül, végre itt van! Hagyjuk elkövetkezni! A korszak, amelyben visszatérünk az elsődleges alapelvekhez: a szeretethez, Világossághoz, Élethez, bölcsességhez, tisztelethez, együttérzéshez, gyönyörködéshez, gondoskodáshoz, egymást segítéshez, újra itt van! Hagyjuk bekövetkezni!

Ne bántsa senki az embert!

 

Hogyan menthető meg a személy? Sehogy. Ugyanakkor gondoskodva, közvetetten alkalmassá tehető arra, hogy saját magát megmentse. Önmagát bölcsességben mentheti meg.
Hogyan menthető meg az emberiség? Sehogy. A személy „megmentésével”, aki ugye, csakis önmagát mentheti meg. Hiszen bajban lévő személyekből áll egy bajban lévő emberiség; így egy megszabadult emberiséget csakis megszabadult személyek alkothatnak. Vagyis, a személy, önmaga bölcsesség általi megmentésével mentheti meg az egész emberiséget.

Hogyan menthető meg a vallás? Ha többre adatik, kiteljesedik. A vallásosság sosem lesz veszélyben, hiszen az a személyes út egyik szakasza, és mindenki átesik rajta. Akik nem esnek át, és benne maradnak, azok egész létükön át csak esegetnek. Nem baj, mindenki kapjon meg mindent, szabadon, amire az emelkedéshez szüksége van, és bárki bármeddig tobzódjon csak bármiben, ha arra valóban szüksége van a felemelkedéshez! Ha kérdésük lenne, úgyis találnak majd elég szuperhősök által hagyományozott útmutatást.

Mondtuk, a vallásosság sosem lesz veszélyben. Ellenben a vallás, mint rendszer, intézmény, tyítyűtyá, mit soroljak még, bizony folyamatos veszélyben van. Kapja a lázadást, a reinkarnációt, a darwinizmust, a dinoszauruszokon lovagló Jézus karikatúrát, az évszámok tologatását, az amortizáló behatásokat, a bizánciasságot, a rómaiságot, a judeo-akármizmust, az ’izmusokat, a ’kráciákat, az Írásból kilógó következetlenségeket, a félrefordításokat, a DNS vizsgálatokat. Kapja a kérdéseket, hogy de akkor mi van az előbbi emberiségekkel, mi van a földönkívüliekkel, amelyek megléte sokak szerint bizonyítja Isten nem létezését. Felhozzák a vallás ellen a történelmi ballépéseit; inkvizíciót, vallásháborúkat, és a nevében elkövetett rémtetteket is. Ám, mindezek kismiskák ahhoz a kárhoz képest, amit a vallások saját megmondó arcai hoznak önnön fejükre a kirekesztő, berekesztő, „csak mi, csak ennyien, csak így, meg úgy” kinyilatkoztatásaikkal… a politizálásukkal, számlaszámaikkal, ferdítéseikkel. „Az nem úgy volt, a másik vallások rosszak, a könyveik ocsmányak, ellenben itt van a mi kis könyvünk, amit megvásárolhatnak 666 dollárért.” Az ívölúsönisták és a kriéjjsönisták, a cionnnisták és a nacciionnnisták Armageddonnál összecsapnak, és a tetemeik fölött összezárul majd „Ádám Bibliája”: a tizenkét – plusz kettő – főbb állapot-övi csillagjegy. Ha még sok ezer évig lesz emberiség, akkor is évente találnak majd újabb következetlenséget, felmerülő problémát, és persze kitalálnak mindegyikre újra, és újra valami megfelelést, magyarázatot. Jobb lenne elengednünk a részleteket, a külsőségeket, és a benső egészre fókuszálnunk!
Hogy volt, hogy lesz? A vallás előtt bölcsességben élt közélet volt, a mindennapok minden szokása a tudás szerint esett. Aztán amikor a tudás elmaradt, de a szokások fennmaradtak: rajtunk ragadt a vallás. Az edényből kifolyt a víz, a tűz, a levegő… és most nem értjük, mi a franc is az edény. Vért, kőolajat, meg aranyat tartottunk benne, hátha arra való, de nem vált be.

A vallásosságot, mondtuk, nem kell megmenteni, mert nincs veszélyben; minden új emberben újrainduló program. Mi a helyzet a vallással? Azt a vallást, amivel kapcsolatban az emberek azt érzik, hogy „kilóg a lóláb”, úgyis elhagyják maguktól. Ha egy vallásnak nem az Abszolút Valóságra segítés a célja, hanem megélhetés, érdek-érvényesítés, igázás, szavazókat kinevelés, háborúság-szítás, és a híveit csak használja, megrekeszti a fejlődésben, akkor az a vallás saját magára von átkot, és szörnyet fog halni e bűnök következményeként. Abban a vallásban azonban, amelyik a bölcsességre, a látásra segíti a benne bízókat, rugalmasan a kor gondolkodásmódjához tudja alakítani dogmatikáját, hozzáállását, és magát nem tekinti célnak, csak hídnak, valamint engedi, hogy az egyén tőle függetlenül, rajta túltéve – akár a legmagasabb „egekig” fejlődjön, és ebben nem köti meg, nem gátolja – abban a vallásban sohasem fognak csalatkozni az emberek, és megszüntetni sem fogják.
Mit tesz a szuperhős? Magát megvilágosodásba teljesíti, és ezt követően az egyént közvetetten, gondoskodva megsegíti annak önmegmentésében, bölcsességre jutásában. Ezzel tesz a legtöbbet a vallásosságért, a vallásért, az emberért, az emberiségért és más lényekért is. A vallásosok ezt hallva megrökönyödnek, mert nem tudják még, hogy a lények ez által is – hogy az Ő szavaikkal éljünk – „Isten” Valóságát találják meg… de majd megtudják.

A bölcs személyek tudni fogják a válaszokat a dínókra, a sok emberiségre, a földönkívüliekre, a földönbelüliekre, a mesékre, a laboreredményekre… mindenre. Ügy megoldva. Bajlódjunk intézmények közvetlen megmentésével? Negatív.

Folytatás a szám szerint következő bejegyzésben - 


Nincsenek megjegyzések: