Azt
hittük, a haladás töretlen, nyílt, akadálytalan; nem tudtuk, hogy a szabad
találmányok helyett mindig azok győznek majd, amelyek azt teszik lehetővé, hogy
kimérhessen, megrekeszthessen, feloszthasson, fejadagozhasson, köbméterezhessen,
kilowattozhasson, kilométerezhessen, kilogrammozhasson, visszatarthasson, és
fizettethessen, adóztathasson a tompultság és önzés kultúrköre. Millió vívmány
ment kukába, amely, ha nem ez a kultúrkör határoz, és megvalósításra kerül,
akkor élő, egészséges bolygón, boldog emberek élnének, szabadságban, ingyen,
bőségben. Mentek a kukába a feltalálóik is, meg az egész természet is; szóval,
a jövő is velük. Fiatalok voltunk. Nem tudtuk, hogy az emberség tündöklésének
fényét el fogja takarni az embertelenség. Nem hittük volna, hogy egész mostani
létünk rámegy a ködben kiáltozásra, a sötétben pofozkodásra, a kínzásra, és
kínlódásra, az esélyegyenlőtlenségben egyáltalán valameddig jutásra, a
hiábavalóság feszültségére, mások szenvedésének átérzésére, keresésre,
találásra, vitákra, szívszakadásokra, megőszülésre, elveszésre, megkerülésre.
Hihetetlennek tartottuk, és tartjuk, hogy még mindig felülműködhetik a szedáló
és kizsákmányoló taktikák a normalitást, az alapvető értékeket, és elnyomhatják
velük a teljességre törekvést. Nem csoda, hogy meséket fogunk költeni,
értelmezni, és értelmezéseikbe kapaszkodunk! Eszméletlenek tudunk lenni néha...
és eszméletlenek vagyunk.
Hogyan lenne bármi is fontosabb az Egy felé teljesedésnél; annál, hogy az ember
tudatlan félkészségéből azzá a Világosság-lénnyé, teremtés-koronává nevelődjön,
akivé szánták!
- Miért hasznos ez? – tudakolja az ifjú.
- Hasznos? Mondjuk, nem pusztulunk ki, és nem
pusztítunk ki mindent – kacag fel az öreg – mondjuk, nem szenvedünk, és nem
kínzunk mindent. Mondjuk, ennek tetejébe még félelemmentes, boldog, magas
színvonalon leélt életünk is lehet. Hű! Megéri-e? Hogyan lehetséges, hogy ez
még kérdés a mai nagy, modern emberiség körében! Mekkora dilemma!
Egy
kitalált szuperhősnek, Méhdinek,
valódi világnézete van. A név kitalált, a világnézet valós. A karakter
kifejlődött, a személyiség adott volt. Egy ember, vagy más lény a
szuperhősökre jellemző cselekedetek utánzásától, a szerepjátszástól, az
álruhától, a kosztümtől még nem válik valóban szuperhőssé! Minden a bensőből
nyilvánul. Ha a lelkében nem valódi, ha a bölcsessége, jósága, szeretete,
bátorsága, egyszóval az erényei nem
igaziak, akkor nem beszélhetünk szuperhősről. A keresőket, tanoncokat,
növendékeket viszont igencsak tiszteletre méltónak tartjuk. Inkább legyen
valaki jó tanonc, mint rossz szuperhős! Aki nem illik a posztjára, károkat
okoz. Várjon, tanuljon!
- Sokat írsz a királyról – puhatolódzik
a most már önkéntesünk.
- Illetlenség lenne tolakodón jelentkeznie,
hogy itt van. Nem méltó addig, míg nem bizonyítja, hogy az… de a nemzet adhat
rá esélyt, hogy bizonyíthassa. Ennek a kettőnek közelednie kell egymáshoz.
Tudnia kell magáról, de csak a nemzet jelentheti ki róla. Jelen lehet, de ha a
nemzet nem alkalmas, akkor ő hiába alkalmas. Ha kereteken kívül áll, csak akkor
képes véghez vinni az égi feladatát, mégis kereteken belülre kényszerítené a
közeg. Aki naponta, nyilvánosan az abszolút igazságot mondaná, azt képviselné,
és akarná érvényesíteni, nem lenne megszavazva, nem lenne népszerű… mégis ő
tenné a jót, helyeset, igazat, ami megmentené és meggyógyítaná a világot.
Kereteken belül kapna lehetőséget, pedig csak keretek nélkül teljesíthető be a
feladata. A teljes megfejtést, lebonyolítást tőle várnák el, pedig csak együtt
sikerülhet végigvinni a csodatételt. Van-e modul erre, hogy ez mégis
sikerüljön? Csakis égi kegyelemmel sikerülhet. Ezen a sárgolyón minden csak égi
kegyelemmel sikerülhet. Nincs más választásunk, mint hinni, akarni, fogadni ezt
az égi kegyelmet! Aki még odáig is eljut, hogy árasztja is, nyugodtan
figyeljetek rá, és segítsétek terjedni a szavát! Én nem európai mintájú
bábkirályokról beszélek… hanem a Valóság földi megtestesüléseiről…. akiket
Isten-királyoknak hívtak. Figyelj… jobban leírtam a negyedik füzet közepe felé.
Mutatom, keresem, itt is van… olvasd nyugodtan, ülj ide… összerakom, ami az
induláshoz, és a fent éjszakázáshoz feltétlenül kell majd, aztán az odaúton
kijjebb fejtegethetjük ezt az Isten-király dolgot is – javasolta az aggastyán,
és a fiú szót is fogadott. Olvasni kezdett.
„Ha
valaki nem szuperhős, de igyekvő kereső tanonc – szólt az írás – akkor
szegődjön egy valódi szuperhős mellé, hogy az elméletet kifogástalanul
elsajátíthassa, és ne ártson, amikor segíteni szeretne!
Az
elmélet elsajátítása legyen az első! Gondolj bele: ha jót akarsz, de nem vagy
bölcs, akkor rosszat okozol, mert nem tudtad, hogy mi a helyes, és mi nem! Az
elmélet elsajátítása és a bölcsesség megléte elengedhetetlen ahhoz, hogy ne
csak emberi szempontok szerint tudjuk mi a helyes, hanem a helyesség abszolútumát
is ismerve dönthessünk! Aki bölcsesség hiányában cselekszik, ha jót akar, akkor
is árthat. A legádázabb akadálya az elmélet maradéktalan elsajátításának az,
hogy vannak olyan dolgok, amelyekre egyszerűen nincsenek szavak. Ezért
szükséges megtanulni a szavakkal gondolkodást kiteljesítendő a jelentéssel
gondolkodást! Ennek gyakorlásaként olvassunk verseket, hiszen a költészet a
küszöb mindehhez! Lássunk mindent valóságában; fejezzük be a dolgok
teljességüktől megfosztását! Vonatkoztassunk el, váljunk költővé, élő verssé!
Amikor mi magunk vagyunk a vers, akkor beléptünk a jelentéssel gondolkodás
szférájába. Nevezhetjük gyönyörködő rácsodálkozásnak. Amíg az elmével ítélünk,
semmiben sem láthatjuk meg a Valót. Közbevetés: a lélek vallásfüggetlen. Vallás nélkül is köszöni, megvan. Ne
elmével, hanem lélekkel szemléljünk! A lélekkel szemlélés a jelentéssé
teljesedés. A lélek általi költészet a küszöb a szavak elmaradásához, és a Való
feltárulásához. Felfüggesztjük még a benső ön-párbeszédet is, és azonosulunk
szemlélődésünk örökkévaló, végtelen, teljes tárgyával.
A
„tudatosság” manapság divatos szó, de ugyanúgy bevihet a málnásba, hisz’ minden
az elmében születik, és abban is tűnik el. A tudatosság alatt sokan nem azt
értik, amit jelentenie kellene. Az elmében gondolkodásból átállva a lélekkel
gyönyörködésbe: így lehetünk eredetivé, Eredetté. Lelkünk a Szellemben örök, és
végtelen. A tudatosság emlegetése helyett inkább erre világítsunk rá!
Nagy a baj a „pozitív gondolkodásra” felszólító kulimász tanokkal is. Az elmén
belül kepesztenek. Egyik oldal, másik oldal, egyik pólus, másik pólus. Ami
ellen kikelsz, az ejti rabul a lelkedet. Ami ellen kikelsz, az ejti rabul a
lelkedet. Mondom, ami ellen kikelsz, az ejti rabul a lelkedet.
Tehát:
az 󠆲elméből
→ a
lélek gyönyörködésébe emelkedünk.
Ha
ez megvan, jöhet a színről színre látás, a megeső szív állapota, amelynek
azonnali hozadéka a szeretet-érzés megléte, majd a már nem érzés, hanem
érzelmektől független éteri szeretet állapota. Az éteri szeretet nem érzelem, hanem
minőség. Az érzelmi szeretet a legfinomabb rezdülő fény, hang; az éteri
szeretet már rezzenetlen. Világosság és Élet.
A
szuperhőssé válás menete eszerint a következő: önmegváltás bölcsesség által →
énmegváltás látás, szeretet által → visszafordulás a
Nagy megváltáshoz. A Nagy megváltásban tevékenyen résztvevőknek eredményekben
gazdag legeslegújabb kort kívánunk!
A szuperhős gyakorlati, működési fázisának fő
irányelvei:
A
legfőbb irányelv: a szabad akarat tiszteletben tartása.
A
szabad akarat tiszteletben tartása irányelv alapján a szuperhős lehet:
öregkirály, lovagkirály, lovag, tanonc.
Szándékosan
a legfinomabbat vettem előre, és a legdurvábbat a végére.
Az öregkirály minőségű szuperhős
mindenképp betartja a „szabad akarat tiszteletben tartása” első törvényt.
Közvetlen cselekedettel sosem avatkozik közbe. Egy-azonosságból szemlél, és
gondoskodik. Csakis közvetetten, be nem avatkozva, felmutatva, örökítve,
alkotva, hagyományozva, elérhetővé téve, de nem megmondva tevékenykedik. Akkor
is így tesz, ha maga kárt vall emiatt. A nem cselekvésben nyugszik. A
nemzedékek bölcsességre jutásában segít a fent említett közvetett módokon.
A lovagkirály minőségű szuperhős
elsődlegesen az öregkirály minőségű szuperhősök elvei szerint működik. Csak
annyiban tér el a legmagasabb szint működésétől, hogy tettlegesen is kiáll a
veszélyben lévő gyengébbekért, ha azokat sanyargatják, megtámadják. Csakis
akkor tesz ilyet, ha támadást hárít el, és sohasem támad. Igyekszik a
tettlegességet tárgyalással, diplomáciával, tanítással, törvényekkel
kiküszöbölni. Ha így nem jár sikerrel, akkor kiáll a gyengék védelmezőjeként,
és védekezik. Ha nincs veszély, visszaminősül az Egy-azonosság állapotába.
A lovag minőségű szuperhős az énmegváltását követően a Nagy Megváltáshoz
visszafordul, de csak a halálát követően tér meg az Egy-azonosság állapotába;
amíg testben működik, egész létét a gyengék megsegítésére szenteli. Igyekszik
pártatlan, bölcs lenni, de amikor az elesettekért kell küzdenie, nagy
harcosként áll helyt. Megvédi azokat, akik magukat nem tudják megvédeni, de
tudja, hogy ezt legeredményesebben úgy teheti meg, ha elejét veszi a bolygón a
tudatlanságnak. Bölcs ellenfelektől nem kell megvédeni senkit; bölcs ellenfelek
nem ellenfelek, hanem emelők. Az ellene, és védencei ellen támadtak
bölcsességre segítése az elsődleges vállalása; minden más csak ez után
következik. Nem támad, és nem dolgokat véd, hanem az embert!
A tanonc minőségű szuperhős tanuló
közönyből vallássá, vallásból hitté, hitből ismereti tudássá, abból
tapasztalati bölcsességgé, abból színről színre látássá, és abból
Egy-azonossággá teljesedik, majd ezt követően eldönti, hogy az Egy-azonosságban
marad, vagy visszafordul a Nagy Megváltáshoz, mint szuperhős. Ha visszatér,
eldöntheti, hogy milyen minőségben képviselteti magát.
Azt
hiszem, már érzitek, arra szeretnék rámutatni, hogy nem csupán kitalált lükeség
ez a szuperhősség. A felsoroltak alapján azzal szembesülhetünk, hogy a
történelmünk telis-tele van ilyen tulajdonságú, minőségű karakterekkel. Hogyan
is álltak neki a munkálkodásnak ezek a személyek? Milyen módszert választottak
a szabadulás eszközeként működésükhöz?
Felsorolom vázlatosan, és a későbbiekben meg is fogom még ismételni, ki is
fogom bontani mindezeket.
Vázlat:
Átszellemítés. Mi a különbség a Mona Lisa, és egy
darab vászon, meg festékkészlet között? Születésünkkel a szellem záródik az
anyagba. Létünk során pedig az anyagot kellene átszellemítenünk. Aki teljességgel
átszellemíti azt, az úgymond „isteni” tervet valósítja meg. Ezt
vallásfüggetlenül mindenki megláthatja, ha nem csak a szemeit nyitja ki, hanem
mindenét. Ennek az átszellemülés-átszellemítésnek megvannak az állomásai. A
művészet, így a Mona Lisa is ennek a következménye. A festék, a vászon az
anyag, a Mona Lisa a művész átszellemülése okán átszellemült festék és vászon.
A valódi mű maga az ember; az átszellemült lény. Az alkotások csak
melléktermékek.
Magunk átszellemítése bölcsességben, szeretetben → és átszellemültségünk által
a velünk kapcsolatos dolgok nemesülése.
Közöny → vallás → hit → tudás → bölcsesség → azonosság → Egy.
1 → 2 → 3 → Egy.
Az Egyből a kettősség tanító lényegű hologram
multiverzumába alászállni → ott a három maga a bölcsesség, amely által ismét
az Egybe minősülünk, és útközben szellemmel érintünk, nemesítünk.
A nehéz könnyűvé lesz, felemelkedik, majd
visszasüllyed, és mindent magával emel… de nem úgy, hogy cipeli, hanem segít
abban, hogy minden magát legyen képes átszellemíteni. Ebben a mozzanatban a
motor a bölcsesség és a szeretet, az adatközlők pedig az alkotások.
Melléktermékek ugyan, de bűvös fajzatok, hiszen rájuk tekintve, azokat
hallgatva, beléjük olvasva másokat is emelkedetté varázsolnak.
Én „költészet-man” vagyok, így még emlegetni fogom.
Hogyan mutat ez a mindennapokban? A bölcsességre
törekvés, majd a bölccsé minősülés megváltoztat. Ugyanolyan marad a világ, csak
a bölccsé lett teljesnek látja, és gyönyörködik abban. Külső szemlélő semmi
különbséget nem vesz észre, a bölccsé lett viszont a világ tökéletes
teljességét éli. Világosság és Élet két lábon, a mindennapokban is. Aki ilyen,
bármit is tesz a hétköznapokban, általa minden szentesül. Ha szánt, ha vet, ha
arat, a munkája átitatódik Élettel és Világossággal. Ha mindenki a lelke,
szíve, szelleme, bölcsessége szerinti saját helyén működne, a társadalom
harmonikus lehetne. Lehet szentül csatornát tisztítani, és alantasan pápának
lenni. Az egyén szellemi minőségétől minősül a mindennapjai minősége. Lehetünk
a legmélyebb kocsma, és börtön boltívei alatt, ha bennünk a Világ Világossága
Él. Lehetünk aranyszálas selyemruhában császárok is, ha bennünk a legnagyobb
sötétség, és tompaság lakozik. Amíg az erény nem a társadalmi élet
középpontjában van, hanem a perifériáján, addig a közélet szenvedés marad. Amíg
bennünk nincsen harmónia, addig a környezetünkben sem valósul. Amikor bennünk
bölcsesség, szeretet és harmónia lesz, a környezetünk ezeket fogja átvenni
tőlünk. A jó embernek a szemete is jó, mondaná néhai Ferenc nagybátyám. Nem a
mindennapoktól függ az ember bölcsessége, hanem a bölcsessége meglététől a
mindennapok minősége. Bölcs társadalomnak harmonikus mindennapjai lennének. A
legjobbakat kívánom az úton efelé!
Anyagban is elérhető az egyensúly, vagy csak
„lélekben”? Egyensúlyi pont az anyagban csak látszólag létezhet. Az anyagi lét
lényege, hogy kibillentsen, és mozdulásra késztessen… hogy minden csodája
ellenére is vakaróznod kelljen tőle, és meg akarj szabadulni. Vagy retrográd
irányt választasz, vagy progresszív fejlődést a bölcsesség által, majd
kiteljesedést.
A szavak segítenek abban, hogy eligazodjunk az
anyagi, emberi létben. A növények, állatok, más lények jelentéssel
kommunikálnak, és nem szavakkal, ahogyan az emberek. Miként fejezné ki ezt egy
költő?
Szárnnyal repülés: igazság.
Szárny nélküli repülés: bölcsesség.
Abszolútumban lebegés: Világosság.
Abszolútumként valóság: Élet, Egy.
Miként mondaná egy tudós?
A holografikus multiverzumban…
Transzverzális kommunikáció: anyag.
Longitudinális kommunikáció: lélek.
Spin kommunikáció: szellem.
Egy: Egy.
Értsd: minél inkább az anyagba süllyedt, záródott a
tudat, annál tompább, és annál inkább közvetettebben, durvább módokon
kommunikál. Minél inkább anyagból szabadultabb, nemesültebb, finomultabb a
lény, annál inkább tolódik át a durva kommunikációról a finomra, a közvetlen,
szellemi, lelki, szív-szólásra… a szó helyett a jelentéssel csodálkozásra.
Elnevezések helyett a dolgok teljességét, valóságát éli meg. Az elméből a
lélekbe helyeződik. Az elme elemez, ítél, a lélek gyönyörködik, szeret, és
megél.
Ez is a bölcsülés, az átszellemülés útjának egy-egy
állomása. Aki világosodik, automatikusan áll át az ártásról a gondoskodásra, a
csúnya beszédről a helyes beszédre, a hazugságról az igazszólásra, a köznapi
beszédről az emelkedett beszédre, az emelkedett beszédről a költészetre, a
költészetről pedig a beszéd, a szavak elhagyására. A költészet abszolútuma nem
a világ leghosszabb és legnagyszerűbb verse, hanem a szavak jelentéssé
kiteljesedése, és elmaradása. Innentől, ha a költő mégis ír, azt csakis
másokért gondoskodásában teszi. Neki már nem kell a vers… mert Ő maga a vers
abszolútuma.
Beüt? Reveláció szóval illetik az élményt. Át kell
élni. Aki átéli, azonnal tudja, hogy igen, azt éli át. A világ csodálatos, de
nem látjuk, mert nem vagyunk önmagunk a tompaságunk tébolya miatt. Aki
revelációt él át, nem látomást lát, nem másik világot, hanem ugyanezt a világot
látja, de teljességgel, és annak teljességét. Úgy, ahogyan addig, tudatlansága
őrületében nem látta még. Nem a világ változik meg, hanem Ő. Ő látja olyannak
is, amilyennek addig nem tudta látni. Nem csak a szemével, hanem mindenével,
nem csak a nézhető, megfogható hányadát, hanem az egészét. Ez ugyanúgy történik
egy asztalossal is, mint egy királlyal.
Szolgálati út? A feladó az Egy, az Ég, a postás a
költő, a címzett az olvasó. A postás feladata addig terjed, hogy az üzenetet
továbbítja. Nem dolga, hogy a címzett felnyitja-e a küldeményt, vagy
elolvassa-e az üzenetet. Drukkol, de nem tehet többet.
Nyitottak vagyunk a feladóra, az üzenetre és a
címzettekre. Ideális esetben a jelentés állapotában alkotunk. Már nem a vers
szerkezetét, eszközkészletét variáljuk, hanem csak úgy működik, szinte
teremtődik a mű. Az ember gondoskodása más emberekről. Amíg a vers a cél, addig
elveszünk félúton, amikor a megélés, a gondoskodás, felmutatás, örökítés; a
másik ember a cél, akkor a vers magától keletkezik. Amíg remekművet kívánunk
alkotni, addig nem fog sikerülni; amikor már magunk vagyunk a teljesség, akkor
gondoskodni kezdünk, és ebben a gondoskodásban az összes tettünk és nyugalmunk,
minden szavunk, és csendünk élő vers lesz.
Beleszólni? A költő dolga nem mások
megvilágosítása, hanem saját erényeinek pallérozása. Abban segíthet, hogy
mindenki saját maga képessé lehessen önmaga megvilágosítására. Az, hogy valaki
a bölcsességében szeretetté lesz, és szeretetében megeső szívvel gondoskodni
kezd a művei által, csak egy következménye az állapotának. Amikor segít, nem
beleszól, nem térít, nem megmond, hanem közvetetten, elérhetővé téve örökít,
felmutat, hagyományoz, alkot: gondoskodik. Nem valamiért, hanem természetéből
adódóan, csak úgy. A világ magától működik, csak engedjük magunkat a részeként
élni, és oda sodor, ahol a legteljesebbek lehetünk, és ahol a legtöbbet
segíthetünk abban, hogy az emberek magukat is képesek legyenek látóvá, érzővé
engedni. Másokat nem világosíthatunk meg; mindenki csak önmagát… de a
szuperhősök, világosok és élők hagyhatnak maguk után ezt-azt, hogy aki az útra
lép, bízhasson.
Most
pedig menjünk fejjel a szívnek, és oldódjunk fel abban!
Nem ítélni → Tudni → Gyönyörködni → Látni → Felmutatni → Elengedni/Azonosulni.
Milyen képekkel élne a
költő? Hogyan szólna, aki jelentéssel gondolkodik?
A
virágok az utolsó napra is kinyílnak; nem mondják azt, hogy „már csak egy nap
van hátra, nem nyílunk.”
„Sok más nézet a jövőben várja a változást, csak a „maga fajtája” számára, és valaki mástól reméli. A
szuperhős az örökkévaló, végtelen jelen pillanatban, a szívéből jóra törekvő,
és világa is afféle. Sok más nézetben a világot akarják megváltoztatni, és
ehhez minden eszközt szentnek nyilvánítanak, mások kárára is. A szuperhősök
önmaguk jóvá tételén dolgoznak, bennük válik jóvá a világ, és a rájuk eső
jóság-résszel kívül is jobbá lesz, mások számára is. Azonnal. Ez nem vallás
kérdése; ez tapasztalat alapú biztosság. A létben e két áramlat „híveit”
kérdezi az Egy újra meg újra, hogy mit választanak: ismét a sötétséget, vagy
kiválnak végre abból, és rátérnek a Világosság és Élet útjára? A két véglet
csupán a világ mostani formájában létezik; ám „ahová” tart a világ velünk, s tartunk a világgal, ott
nincsen sötétség, csakis Világosság és Élet. Aki Élet akar lenni, Világ akar
lenni, jöjjön ki a sötétségből, lépjen el a sötétségtől, ne adja magát az azzal
megszűnésre!
Az egész világ a szívből terem.
Az egész világ a szívben Él.
Kizökkentünk belőle az elmébe.
Ha az elméből visszazökkenünk a szívbe, úgy a
Valósággal leszünk.
Irány
befelé! Belül tágasabb.
A
természetnek hálát adunk, és a benne élő Élő-szellemet tiszteljük, aki/ami Egy.
Az
Élet örök, a Szellem végtelen és örök.
A
lét-iskola kijárása, a szellemi emelkedés, és a valódi világba felébredés a
megszabadulás.
Azért
az iskola, hogy elteljünk a félelemmel és a vággyal, és bölcsen,
felébredettként, teljesként már ne árthassunk a valódi világban, hanem annak
illő részei legyünk.
Leválnak
ékeink, elmaradnak sallangjaink.
Kiteljesedett,
multiverzális szellemlényekként, Naplényekként Élünk a Valóban.
Inni
a fényt más, mint sugározni azt benső, lényegi Világosságunkból.
Légy
az „és”, az „is” embere, és ne a „vagy-vagy” embere!
Akik
azt hiszik győztek, csak tovább járják a köreiket.
Akik
azt hiszik, birtokolnak, csak egy iskolát örökölnek, ami ott sincsen.
A
jók jussa, hogy kisodródnak a létből, és beleolvadnak az Életbe.
A
jók jussa, hogy ellenségeikért is életüket adják.
Mindenből
arany lesz, s az arany arannyá tesz.
A
nehéz könnyűvé lesz, felemelkedik, majd visszatér, hogy a nehezet magával
emelje… Nem úgy, hogy cipeli, hanem úgy, hogy könnyűvé segíti válni. Nem úgy,
hogy cipeli, hanem a lelkében.
Munkálkodni?
Nem úgy, ahogyan a hangyák dolgoznak, hanem ahogy a méhek. Ezért választottam
személytelen nevemül a Méhdit.
Aki
az Egyben ébred, abban felébred az Egy.
Minden
felébred az Egyben, és mindenben felébred az Egy.
A
létben, a világokban minden a frekvenciákról szól, ám az Életben, a
Világosságban a rezzenetlenről.
Vallás,
politika, gazdaság, tudomány. Mind a négynek az abszolútuma bölcsesség,
amelyből jóakarat, szeretet, erényesség, gondoskodó, helyes működés erednek.
Bölcs
lények e négy ágazat abszolútumát élik, és nem maradnak meg azok korlátai
között. Ha nem maradnak meg azok korlátai között, akkor ezek a híd-ágazatok el
is veszítik jelentőségüket, hiszen abszolútumukban értelmessé teljesedve
külön-külön szükségtelenné lesznek. Az abszolútumuk egyként kiváltja őket.
Útként szinte pótolhatatlanok, de a célig jutást meghiúsítják.
Csakis
az a társadalom szenved, szenvedtet, birtokol, kizsákmányol, egyszóval bűnöző
társadalom, amelyet tudatlan, félő, vágyakozó, őrületbe merült kavalkád-lények
szerveznek. Csakis ott van szükség célként, és nem hídként a vallásra, a
gazdaságra, a politikára, a tudományágakra, ahol nincsen bölcsesség. Egy
ideális társadalomban ezek segítő tanítások, és nem a lét kizárólagos
meghatározói. Egy olyan társadalom, amelyet erényes, Valóságra ébredt lények
szerveznek szeretetben, bölcsességben, gondoskodással, virágzik, él, és
harmonikus. Nem vallással, hanem bölcsességgel teljes. Nem politika, hanem
szeretet szerint rendezi a létet. Nem gazdaságot tart fenn, hanem a
természettel harmóniában, gyönyörködve, hálával Él. Nem a tudomány korlátai
közé söpör be mindent, hanem maga válik a világgá, és annak eredeti okával,
értelmével azonosul.
A
társadalom erénytelenségének a szervezői erénytelensége az oka. Ha a társadalom
jobbá tételére támad igény, legelső mozzanatként a szervezői saját magukat emeljék
jobbá! Bölcs, szeretetteli szervezőknek virágzó a társadalma. Az ilyen
társadalomban szükségtelen a forradalom, a politika, a háború, a gazdaság, a
vallás, hiszen a szeretet: minden.
Tanult
hallgatóság, tisztelt leendő, és már szuperhősök! Ki kell jelentenünk azonban,
hogy az emberiség útja más léptékű,
mint a személy útja. Míg, egy személy akár már az aktuális létében
végigjuthat a stációkon, áthaladhat az úton, a hídon, és célba érhet, az
emberiség ugyanezt valamiért nagyságrendekkel komótosabban teszi meg. Ezt
figyelembe véve, és a szabad akarat törvényét betartva, tiszteletben tartva
arra juthatunk, hogy a népek, az emberiség, és más lények lépésről-lépésre
emelkedésének eme biztosítékait – a tudományt, a vallásokat, mint utakat, és
hidakat – nem szabad közvetlenül befolyásolnunk, sem megszüntetnünk. Sőt,
ezeket iskolaként kell tekintenünk, és meg kell védenünk. Felülírja azonban ezt
az elvet az a tény, hogy a személy, az egyén szabad akaratát, és ezektől
független bölcsességre emelkedését viszont, még ezek védelménél is fontosabb
biztosítanunk!
Nem
szabad elvenni senki dolgait, hogy azok helyébe tegyük a bölcseletet! Adjuk a
bölcseletet ajándékba a dolgai mellé; úgyis csak az marad meg vele végül. Ennek
magától szabad csak megtörténnie.
Az
amatőr nyelvészek, történészek a végére járnak, és kiderül a valós őstörténet.
Feltárul a magasság, a mélység. Ám, amiről említést tesztek, mindenestől,
minden körülménytől független. Ha piros hó esik, vagy békák eső helyett...
akármi derüljön is ki, ez független, örök, teljes Egy. Hódítók, irtók,
kergetők, tolvajok, gyilkosok büntetésével, haraggal, bűnök számontartásával ne
törődjetek! Nem a „bűnöst” bántjuk, hanem a tévedéséből segítjük kizökkenni, a
vétkétől segítjük megszabadulni. Ne azzal bajlódjatok, ami nincsen, ne a
hiányok képzeletbeli völgyeinek feltöltésével, hanem azzal, ami valódi: a
jóval! Árasszátok el a hiány völgyeit a megbocsájtás, a szeretet folyójával!
Akármilyen szörnyű volt is, a múltunk hozott ide, és általa lehetünk azok, akik
vagyunk. A múltunkkal magunkban tudunk igazán adni, tenni, az általa lett bölcs
tud csak segíteni.
Az
igaz szuperhős segít abban, hogy a népe felszabadíthassa magát a rabságból; ma
szellemi ez a rabság. Gyógyít; ma szellemi a betegség.
Megemlékezni
a torzulásról. Akár vallási, akár történelmi, akár tudományos, bármilyen.
A
torzulásból a valósba lényegülni. Bölccsé emelkedve, megbocsájtva, jót
cselekedve.
Elfeledni
a torzulást. Mindeközben nem átesni a ló túloldalára, és megvetve az anyagit,
hanem szeretetben, gyönyörködve, átszellemítve, megölelve azt.
A
láthatatlanról vallásfüggetlenül, de nem vállalásfüggetlenül.
Azokért
szólni, akik rühellik ezt. Úgy, ahogy Ők értik, fogadják. Köztük, közülük
egynek lenni.
Nem
kell egyetérteni a nézeteikkel, de tisztelnünk illik azokat. Ha valaki azt
gondolja, hogy a Föld egy tojás, és nemsokára kikel, vagy, ha azt, hogy a
bolygó növekedő kristálymagja közelében magas rezgésű szellemlények élnek…
esetleg hisz a vallások, a tudomány tételeiben, ezekkel egy szuperhős nem kell,
hogy egyetértsen, de úgy áll hozzá helyesen, ha tiszteletben tartja mindezt. Ha
azt mondják egyesek, hogy a planétánk börtön vagy iskola, vagy játéktér,
tiszteljük e nézeteket is! Hagyjuk meg a világát mindenkinek, és adjuk mellé
ajándékba, szeretettel, be nem avatkozva, jó szándékkal a Világosságot, Életet,
bölcsességet ingyen, csak úgy, mint érdekességet! Ha átérzik, hogy mit is
kaptak, úgyis, maguktól, szabadon felfedezik.
A
szuperhős nem oldja meg az emberek helyett azok problémáit, hanem segíti Őket
olyanná válni, akik a sajátjaikat meg tudják.
Az
intézmény hibás; az embert kíméld! Egy költőnek elnézhető, ha sárkányokat,
angyalokat, szellemet, lelket, szívet említ. Főleg, ha dalban, versben teszi,
de bárhogy megteheti. Kiváltságos helyzet ez, érdemes művelni, és jól: a
békesség, a jószomszédi viszony, az aranyközép szolgálatában. Nem embereket
kell „pusztítani”, hanem az emberekből az erénytelenséget, tudatlanságot,
gonoszságot, és azt sem pusztítani kell, hanem Világossággá, bölcsességgé
transzformálni… és azt sem nekünk kell bennük, hanem képessé segíteni Őket, az
elszenvedőiket, hogy saját magukban tehessék meg.
Mondd
meg nekik, üzenem! Kérlek Titeket majdani szuperhősök, akik jöttök, hogy
megváltoztassátok a vallásokat, könyörüljetek az emberen! Gondoljatok a
nénikre, bácsikra a templomi padsorokban, a karácsonyfákat csodáló gyermekekre,
a hivatásukat igaziból a jó szívük és jó szándékuk szerint választó és művelő
lelkészekre, mielőtt borotvához nyúlnátok! Legyen a gonoszok baja, hogy
gonoszok, ne a jóké! Sok-sok rossz poszton jóember áll. Általános, hogy az
intézmény és a vonatkoztatási rendszer a hibás, és aranyszívű emberek emiatt
sínylődnek, terelődnek úgy is tévutakra, ha Ők maguk jót akarnak. Tisztelet a
jóembereknek; a posztokkal van a baj! Tisztelet a tisztelendőknek; a
vonatkoztatási rendszerekkel van a baj! A korszak, amikor a lelkész a léleknek
tesz esküt, és nem az intézménynek, nem a vonatkoztatási rendszernek, nem az
üzletnek, nem a susmusnak, újra itt van! Hagyjuk elkövetkezni! A korszak,
amelyben a vallásban a térítés, a politikával összefonódás, a pénzzel történő
bárminemű operálás, a kamat is tilos, újra itt van! Hagyjuk elkövetkezni! A
korszak, amelyben a vallásban a háborúság vagy arra bujtás, a demagógia, a
fanatizmus, a radikalizmus, a fundamentalizmus tilos, újra itt van! Hagyjuk
elkövetkezni! A korszak, amelyben nem környezettudatosság lesz, hanem
természetszeretet, amelyben bocsánatot kérünk Harrykoptertől, mert
leboszorkányoztuk, és bocsánatot kérünk a gyerekektől is ugyanezért… amelyben a
kreacionistáknak, és az evolucionistáknak is kikerekedik mindhárom szeme, meg a
szíve is a kiderülő Valódi Valóságtól, újra itt van! Hagyjuk elkövetkezni! A
korszak, amelyben tilos gyermekeket megfosztani a játékos gyerekkortól,
amelyben tilos haszontalansággal és hazugsággal butítani a fiatalokat az
oktatási rendszer keretein belül, végre itt van! Hagyjuk elkövetkezni! A
korszak, amelyben visszatérünk az elsődleges alapelvekhez: a szeretethez,
Világossághoz, Élethez, bölcsességhez, tisztelethez, együttérzéshez,
gyönyörködéshez, gondoskodáshoz, egymást segítéshez, újra itt van! Hagyjuk
bekövetkezni!
Ne
bántsa senki az embert!
Hogyan
menthető meg a személy? Sehogy.
Ugyanakkor gondoskodva, közvetetten alkalmassá tehető arra, hogy saját magát
megmentse. Önmagát bölcsességben mentheti meg.
Hogyan menthető meg az emberiség?
Sehogy. A személy „megmentésével”, aki ugye, csakis önmagát mentheti meg.
Hiszen bajban lévő személyekből áll egy bajban lévő emberiség; így egy
megszabadult emberiséget csakis megszabadult személyek alkothatnak. Vagyis, a
személy, önmaga bölcsesség általi megmentésével mentheti meg az egész
emberiséget.
Hogyan
menthető meg a vallás? Ha
többre adatik, kiteljesedik. A vallásosság
sosem lesz veszélyben, hiszen az a személyes út egyik szakasza, és
mindenki átesik rajta. Akik nem esnek át, és benne maradnak, azok egész létükön
át csak esegetnek. Nem baj, mindenki kapjon meg mindent, szabadon, amire az
emelkedéshez szüksége van, és bárki bármeddig tobzódjon csak bármiben, ha arra
valóban szüksége van a felemelkedéshez! Ha kérdésük lenne, úgyis találnak majd
elég szuperhősök által hagyományozott útmutatást.
Mondtuk,
a vallásosság sosem lesz
veszélyben. Ellenben a vallás, mint
rendszer, intézmény, tyítyűtyá, mit soroljak még, bizony folyamatos veszélyben
van. Kapja a lázadást, a reinkarnációt, a darwinizmust, a dinoszauruszokon
lovagló Jézus karikatúrát, az évszámok tologatását, az amortizáló behatásokat,
a bizánciasságot, a rómaiságot, a judeo-akármizmust, az ’izmusokat, a
’kráciákat, az Írásból kilógó következetlenségeket, a félrefordításokat, a DNS
vizsgálatokat. Kapja a kérdéseket, hogy de akkor mi van az előbbi
emberiségekkel, mi van a földönkívüliekkel, amelyek megléte sokak szerint
bizonyítja Isten nem létezését. Felhozzák a vallás ellen a történelmi
ballépéseit; inkvizíciót, vallásháborúkat, és a nevében elkövetett rémtetteket
is. Ám, mindezek kismiskák ahhoz a kárhoz képest, amit a vallások saját
megmondó arcai hoznak önnön fejükre a kirekesztő, berekesztő, „csak mi, csak
ennyien, csak így, meg úgy” kinyilatkoztatásaikkal… a politizálásukkal,
számlaszámaikkal, ferdítéseikkel. „Az nem úgy volt, a másik vallások rosszak, a
könyveik ocsmányak, ellenben itt van a mi kis könyvünk, amit megvásárolhatnak 666
dollárért.” Az ívölúsönisták és a kriéjjsönisták, a cionnnisták és a
nacciionnnisták Armageddonnál összecsapnak, és a tetemeik fölött összezárul
majd „Ádám Bibliája”: a tizenkét – plusz kettő – főbb állapot-övi csillagjegy.
Ha még sok ezer évig lesz emberiség, akkor is évente találnak majd újabb
következetlenséget, felmerülő problémát, és persze kitalálnak mindegyikre újra,
és újra valami megfelelést, magyarázatot. Jobb lenne elengednünk a részleteket,
a külsőségeket, és a benső egészre fókuszálnunk!
Hogy volt, hogy lesz? A vallás előtt bölcsességben élt közélet volt, a
mindennapok minden szokása a tudás szerint esett. Aztán amikor a tudás
elmaradt, de a szokások fennmaradtak: rajtunk ragadt a vallás. Az edényből
kifolyt a víz, a tűz, a levegő… és most nem értjük, mi a franc is az edény.
Vért, kőolajat, meg aranyat tartottunk benne, hátha arra való, de nem vált be.
A
vallásosságot, mondtuk, nem kell megmenteni, mert nincs veszélyben; minden új
emberben újrainduló program. Mi a helyzet a vallással? Azt a vallást, amivel kapcsolatban az emberek azt
érzik, hogy „kilóg a lóláb”, úgyis elhagyják maguktól. Ha egy vallásnak nem az
Abszolút Valóságra segítés a célja, hanem megélhetés, érdek-érvényesítés,
igázás, szavazókat kinevelés, háborúság-szítás, és a híveit csak használja,
megrekeszti a fejlődésben, akkor az a vallás saját magára von átkot, és
szörnyet fog halni e bűnök következményeként. Abban a vallásban azonban,
amelyik a bölcsességre, a látásra segíti a benne bízókat, rugalmasan a kor
gondolkodásmódjához tudja alakítani dogmatikáját, hozzáállását, és magát nem
tekinti célnak, csak hídnak, valamint engedi, hogy az egyén tőle függetlenül,
rajta túltéve – akár a legmagasabb „egekig” fejlődjön, és ebben nem köti meg,
nem gátolja – abban a vallásban sohasem fognak csalatkozni az emberek, és
megszüntetni sem fogják.
Mit tesz a szuperhős? Magát megvilágosodásba teljesíti, és ezt követően az
egyént közvetetten, gondoskodva megsegíti annak önmegmentésében, bölcsességre
jutásában. Ezzel tesz a legtöbbet a vallásosságért, a vallásért, az emberért,
az emberiségért és más lényekért is. A vallásosok ezt hallva megrökönyödnek,
mert nem tudják még, hogy a lények ez által is – hogy az Ő szavaikkal éljünk –
„Isten” Valóságát találják meg… de majd megtudják.
A
bölcs személyek tudni fogják a válaszokat a dínókra, a sok emberiségre, a
földönkívüliekre, a földönbelüliekre, a mesékre, a laboreredményekre… mindenre.
Ügy megoldva. Bajlódjunk intézmények közvetlen megmentésével? Negatív.
Folytatás a szám szerint következő bejegyzésben -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése