2021. január 27., szerda

Mi van mostanában az Eleven Hold eredeti dalszerző-énekes-gitárosával? - Szeretlek Magyarország cikk

 

Saját volt zenekarának dalait énekli egy tribute banda élén

Török-Zselenszky Tamás három éve fogadta el a nem mindennapi felkérést. Emellett egy másik együttesben is zenél, valamint egy szál gitárral is járja az országot.
Láng Dávid; címkép: Zsolti Tamás - szmo.hu
2017. november 05.

hirdetés

A székesfehérvári gyökerű Eleven Hold a 2000-es évek első felének egyik legkedveltebb zenekara volt: országszerte járták a klubokat és a fesztiválokat, három nagylemezük jelent meg, dalaikért egy egész generáció rajongott.

Miután a szövegíró-frontember, Török-Zselenszky Tamás 2007 elején távozott köreikből, a csapat felfüggesztette működését. A többiek azonban néhány év kihagyást követően úgy döntöttek, új énekessel folytatják, ugyanazon a néven.

Ezt a régi rajongók közül sokan értetlenkedve fogadták, hiszen

az Eleven Hold legerősebb védjegyét Tamás (vagyis művésznevén: Nap) szövegei jelentették. Valamint a hegedű, ami viszont az új felállásból szintén hiányzik. Az eredeti hegedűs, Joós Zsófia ugyanis nem szeretett volna részt venni benne, és mást sem vettek be a helyére.

Lehet vitatkozni arról, mennyire korrekt lépés volt mindezek fényében a név megtartása, de voltaképpen nincs sok értelme. A döntés megszületett, az Eleven Hold azóta is koncertezik (néhány kivétellel csak új dalokkal), megvan a saját közönségük.

hirdetés

Az Eleven Hold eredeti felállása. Fotó: Cabbage Shoots

Tamás a kiválása után főként egy szál gitárral koncertezett, valamint néhány évig zenekarral is játszotta újonnan született szólódalait (néhány régebbivel együtt). Ez a csapat viszont különböző okokból szétszéledt, így maradtak az akusztikus szólóestek.

Ezen a ponton, 2014/15 fordulóján kereste meg őt a szombathelyi Hetedik Ég zenekar, akik az Eleven Hold nagy rajongói voltak, és koncerteken is szerették volna megszólaltatni a Nap által jegyzett három lemez dalait. Gondoltak egy nagyot és felkérték őt: legyen az énekesük.

"Mondták, mi lenne, ha... Én pedig mondtam, hülye lennék, ha nem"

– idézi fel, hozzátéve: az a jó az egészben, hogy nem vesz igénybe, inkább örömzene. "Egy évben 4-5 koncertünk van, szóval nem tétel... Inkább tényleg csak regressziós, romantikázó együttlét" – fogalmaz.

Legutóbb október utolsó hétvégéjén játszottak Budapesten, hatalmas sikerrel: gyakorlatilag minden számot elejétől a végéig énekelt a közönség. Idén még egy koncertjük lesz, december 22-én Szombathelyen.


Fotó: Wildung Győző

Részlet a Hetedik Ég egyik koncertjéről – a minőség nem túl jó, de a hangulat átjön:

Tamás néhány évig Sopronban lakott, ezalatt onnan járt át a Hetedik Ég próbáira. Nagyjából ezzel párhuzamosan viszont egy teljesen új zenekart is alapított helyi zenészekkel – ez lett a ‘Lensky Mob.

"Egy új grunge formáció, amely nem feldolgoz – tőlem sem –, hanem kimondottan a zenekar számára írt dolgainkat játsszuk. Ha én írok, akkor ők teljesítik ki, ha ők írnak, akkor én teljesítem ki a szerzeményeket. Karcos, riffes, hendrixes, erhácépés, ledzeppes grunge. Nem simi zene. Agresszív ének, nem olyan, mint az akusztikus, egy gitáros estjeimen"

– magyarázza. Még alig léptek fel, alakítgatják a műsort, szervezőt keresnek maguknak. Budapesten eddig egyszer jártak, valószínűleg tavasszal jönnek újra. November 11-én viszont Siófokon koncerteznek.

Közben első nagylemezükön dolgoznak, de egy három daluk már elérhető a YouTube-on, a Spin kommunikáció című számhoz klipet is forgattak.


Fotó: Tarnai 'Tatus' László

Harmadik, egyben fő profilja továbbra is az egy szál gitáros országjárás. Ezeken az esteken órákon át az egész munkássága legkedveltebb dalait játssza, sokszor kérések alapján alakítva a repertoárt. Mint fogalmaz, az egészhez elég ő, a gitár és a közönség.

"Volt pár verseskötetem, könyvem, szólóalbumom... Csendesen, szépen, ahogy a csillag megy az égen, vizet, nagy kutyát, maffiát, Jó Istent nem zavarva. Sokan nem gondolnák, mennyien szeretnek, és mennyire szeretem Őket, hehe. Végig itt vagyok a kertek alatt, és akinek szüksége van rám, annak itt is leszek végig."

– teszi hozzá.

Portréfilm Zselenszkyről:

Tamás eddig megjelent könyvei

Szívrák: Zselenszky első verseskötete mára kuriózummá lett. Legendás kötet, összesen 6 db van belőle raktáron. 100 verset tartalmaz.

Dobogó könyv: A „kisregény” szó egyáltalán nem takarja azt a fajsúlyosságot, amit ez a kötet eldobog az olvasójának. A tízes skálán tizenegy, a fémek között arany, a kisregények között nagylegény. Ha valaki azt mondaná, létezik olyan történet, amiben minden ott van, nem biztos, hogy hinnénk neki. A Dobogó könyvben esélyes, hogy ott van.

Levegőnél könnyebb kőzetek: közkívánatra jelent meg egy „best of” válogatás Tamás eddigi verseiből, összesen 207 költemény kapott helyet benne.

Méhdi levelei Smirnához egy teozófiai mű: elsőre olyan, mint egy kinyilatkoztatás, aztán kiderül, hogy tényleg az. Ezzel manapság nem tudni, mit is fognak kezdeni az olvasók. A könyv három nagyobb részből áll. Az első rész a Fekete könyv, a második a Fehér könyv, a harmadik pedig a Piros könyv.

Az első könyv nem történet, a második nagyjából az, a harmadik pedig sok-sok intelem, segítő javaslat, amelyek meglepő, de olyan jelenlegi, közéleti kényes témákban is megdöbbentő felvetésekkel szolgálnak, amelyeket egy tudós vagy politikus sem nagyon mer pedzegetni.


Fotó: Pénzel Péter

Felmerül a kérdés, vajon mi dönti el, melyik dalt melyik formációjával tárja a nagyközönség elé. A Hetedik Ég esetében ez egyértelmű, hiszen ott a repertoárt csak az Eleven Hold első három lemeze adja. Az viszont, hogy miből lesz ‘Lensky Mob-szerzemény, és miből szólódal, több dologtól is függ.

"Vegyük például a legfrissebbet, az Áll a szél címűt, amit mindenestől a következő szólóalbumomra írtam, ezért nem ‘Lensky Mob dal lett. Mivel szólólemez lesz pár vendég zenésszel, nem bántok meg senkit azzal, ha megírok mindent magam, és el is játszom"

– magyarázza. Az említett dalban is ő oldotta meg a gitárokat, basszust, éneket, szöveget egyaránt. A dobot pedig régebbi mintákból szerkesztette össze. "Ez az eljárás manapság egy szerző mindennapi eszközkészletének szerves része. Élő, valódi dobon játszott mintákat Horváth Ottó barátom, amiket úgy szerkesztettem, ahogy akartam."


Fotó: Pénzel Péter

"Amikor tudom, hogy a zenekarnak írok, nem írok meg mindent, hiszen attól sajátos és frankó az egész, ha minden zenész személyisége tükröződhet egy felvételen, és mindenki kiteljesedhet. Szerencsére mindenki jobb zenész nálam, így könnyű"

– világít rá a fő különbségre.

Az Áll a szél egy sima akkordos dalocska, nem grunge, hanem Zselenszky estes fajta. Klip is készült hozzá, ami természetesen nem komoly.

Erre így emlékszik vissza Tamás: "Szeretett öcsémmel lementünk bábozni, hogy mégis valami mozgó kép legyen a dal mögött. A főszereplő Paulay Edeucca házi víziló lány, aki ezzel dívaként is bizonyított. A produkció önmagáért beszél... hehe! A honlapomon minden ilyesmi részletesen taglalva lett; aki benéz oda, velünk kacaghat. Lesz nagy klip is majd, de most be kellett fizetni az albit."

Íme a klip:

Zselenszky hivatalos honlapja IDE KATTINTVA, Facebook-oldala pedig ITT érhető el. A Hetedik Ég honlapja ITT, Facebook-oldala ITT található, a 'Lensky Mob Facebookját pedig ITT találod.

Az eredeti cikk itt érhető el: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/kult/bizarr-elmelet-terjed-az-oroszlankiralyrol/

Nincsenek megjegyzések: