-
A gonoszság előfeltétele az intelligencia, amely pusztán intelligencia, de nem
bölcsesség, és nem jóság. Azok a lények, amelyek nem intelligensek, nem
követnek el készakarva gonosz tetteket. Csak az ember képes arra, hogy
kedvtelésből, haragból öljön. Az állat nem gonoszságból öl. Arra csak az intelligens,
de nem bölcs ember képes. Nincs gonoszság az intelligencia meglétének és a
bölcsesség, empátia hiányának együtt állása nélkül. Már válaszoltam erre az
eddigi válaszaimmal, de vállalom, ha benne vagy, hogy írok neked a levelemben
ezekről, és beszélek sokat ilyesmikről még az úton a hegy felé is.
-
Rendben. Gyakori, hogy nem merjük feladni saját elképzeléseinket arról, hogy
mi, hogy van, és azt gondoljuk majd mi megfejtjük a világot és jobban tudjuk.
Így sem tanulni nem tudunk a bölcsektől, sem az Égi akaratnak nem tudjuk
megadni magunkat. Mit lehet tenni az emberért, főleg nem Megvilágosodottként?
Mit jelent a gondoskodás, beavatkozás nélkül?
-
Az ember azt érzi magáénak, amit maga ért el, fedezett fel, kért, fogadott el,
fogadott be, esetleg, amire maga jutott. Az ember gondoskodást akar kapni, de
megfejtést adni. Mivel aki nem tudatos, mindenki így működik, nem túl
gyümölcsözőek a beszélgetéseik. Az isteni etika szerint nem térítve, nem
beleszólva, nem beavatkozva, nem közvetlenül, hanem közvetetten, felmutatva,
hagyományozva, örökítve, elérhetővé téve, gondoskodva szabad csak tevékeny
szeretetben működni. Tiszteletben tartani, miszerint mindenki szabadsága addig
ér, amíg másokét nem korlátozza. A világ gyógyítása azzal, hogy magunkat többre
adjuk, és közvetetten bölcsességre segítünk népeket, egy szándék nélküli
szándék… a szándékunkat az Egy Abszolútum szándékának átadásában történő
nem-cselekvő cselekvés. Furcsán hangozhat ez így.
-
Hogyan lehetséges, hogy bárki is felelős legyen a tetteiért, ha nem képes
irányítani a körülötte lévő világot, a gondolatait, a vágyait és a félelmeit?
Ezek belátása meglehetősen egyszerű, ha figyel az ember. Mi hát a bűn ez
esetben?
-
Nem a világot kell alakítani, hanem magadat érdemes bölcsességre, szeretetre,
legtöbbre adni. Nem kívül, hanem belül legtöbbre jutni. Ezzel gyógyíthatunk,
hathatunk olyan nagymértékben a világra, hogy az nagyobb hatás lehet, mint amit
bármilyen kifelé irányuló, direkt alakítással elérhetnénk. A nehéz a bölcsesség
által könnyűvé lesz. Felemelkedik, majd visszaereszkedik, hogy a világot
magában, magával emelje. A tompaság fél és vágyakozik; az éberség lát, szeret,
gondoskodik. A tompaság másokból él, az éberség másokért. Az eredendő bűn a
tompaság, tudatlanság. A mindennapi bűn a lustaság. Minden baj ezekből
származik. Aki ezeken felülkerekedik, hogy magát bölcsességre juttassa,
legtöbbre adja, az a bűnfolyammal szembe úszik, és túljuthat annak forrásánál
is. Felmehet a hegyre, az égre, az Égbe, az Egybe is.
-
Olyan kérdések, problémák melyeket más emberektől is hallottam már: miért
hagyja Isten ezt a rengeteg szörnyűséget, ami a világban, vagy a saját
életemben van?
-
Kérdezik: ha az élet örök, hogyhogy ilyen törékeny? Válaszolhatjuk: ha az élet
örök, nyugodtan lehet ilyen törékeny is. De a pontos válasz úgy lenne, hogy ha
az Élet örök, akkor az anyagi lét simán lehet ilyen törékeny is. A szabadságról
pedig már beszéltem régebben.
-
Most egy keresztény példával élve, a Bibliában is meg van írva, hogy aki Jézust
a szívébe fogadja, annak minden kérése valóra válik és bár én más vallású, de
vallásos vagyok, mégis sokszor hiába kérem Istent, hogy segítsen, nem hallgat
meg.
-
Valóság egy van, magyarázata, megközelítése sokféle. A valóság abszolút, igaz
és állandó, a megközelítései, magyarázatai csak olyan gyengék, amilyen gyenge
az elme, amely kiötli azokat. Ébreszd fel magad Istenben, és hagyd, hogy
felébredjen benned az Isten! Akkor majd „meghallgat”. Ébreszd fel a tudatodat a
lélek valóságában, akkor majd „meghallgat”! De amikor ezt megvalósítod, már nem
ezzel a szóval fogod leírni, hogy „meghallgat”. A legmagasabb fokozat, ha nincs
külön az a szféra, amelyhez imádkoznánk... és mi. Ez belül keresendő. Ezzel
azonosulni lehet. Az elméből van csak szükség a lélekbe „imádkozásra”. Amikor
teljességgel átlátunk, átlépünk az elme tébolyából a lélek valóságába, akkor
szükségtelen az ima. Akkor mi vagyunk az egész. Akkor a fényünk és sötétségünk
Világossággá teljesedik. Akkor a létünk és halálunk Életté teljesedik. Akkor a
káprázat Valóvá teljesedik. Transzverzális ima, Longitudinális ima, Spin-skalár
ima. Az Információval a skalár-spin kommunikáció a legeredményesebb. Ehhez
az elméből a szeretet költészet-állapotába helyeződve, a gyermeki
rácsodálkozásban átláthatunk a lélek valóságába. A Forráshoz a legközelebb a
Forrással azonos minőségűként lehetünk. Nem külső, hanem szellemi-lelki-tudati
benső minőségünk alapján. Alacsony fokozat: kívánság imák. Szavak. Jobb
fokozat: áldó, jókívánság imák. Vers. Még szavakkal. Legjobb fokozat: hála,
gyönyörködés. Költészet állapot. Jelentéssel, nem szavakkal. Már nem ima:
azonosság.
-
Mit kellene tennem, hogy boldog legyek? Annyi mindent próbáltam már, de mindig
szenvedek, szorongok, félek.
-
Törekedj a legtöbbre, de becsüld meg a legkevesebbet is! Csak a szívből jövő
hálát megélők képesek az igazi boldogságra. Egyszerű dolgokat csodálj, egyszerű
tetteket cselekedj, pusztán önmagáért a tettért. Nem távlati célokért, hanem
önmagáért a tettért. Megélni, hálával, gyönyörködve… az egyszerű mozzanatokat.
Rácsodálkozni dolgokra. A másik, hogy bocsáss meg mindenkinek és magadnak is!
Fogadd el, hogy kereső vagy, és higgy abban, hogy Isten hisz benned és maga
felé vezetget! Elfogadni a gyengeségeinket, de a legjobbra törekedni, ez
egyfajta nyugalmat teremt bennünk. Elfoglalni magunkat olyan
foglalatosságokkal, amelyekkel a legkevesebbet ártunk és a legtöbbet használunk
az élőlényeknek. Ha nem segítünk, legalább ne ártsunk; ez is be tud állítani
egy nyugodtsági színvonalat a létünkben. Nem törődni azzal, hogy melyik ember
vagy vallás vagy irányzat nem fogad el minket… hanem arra összpontosítani, hogy
az Abszolútum Egy Isten elfogad és szeret! Erről bizony többet kell beszélnünk.
Fogunk is, remélem! Szavak által gondolkodunk, hogy elhagyhassuk a szavakat.
Furcsa ez. Az elmélet sokat segít, de a gyakorlat segít igazán. A gyakorlat
pedig maga a lét. Az egész léted végig a gyakorlat. Írtam két könyvet. A
harmadikat eztán írnám. Úgy érzem, kellene egy gyönyörködő, hálaadó rész, ha
már azzal kezd a trilógiánk. A diagnosztizálás volt az elmélet, és hogy ne
keseredjünk bele, ne rekedjünk meg benne, és ne a világ húzzon le minket, hanem
mi emelhessük a világot; lépjünk át a gyakorlat fokozatába! A gyakorlat pedig
nem feltétlenül cselekedet, inkább megélés. Gyönyörködjünk hálás szívvel, és
gyógyítsuk a világot szeretettel! Bontsuk le az értelmezések mázát a Valóról,
teljesedjünk ki abszolútumunkká, és valósítsuk a tökéletes történetet! Lehetne
egy végig újra meg újra visszatérő mondat, mint például: „A boldogsághoz
hálásnak kell tudnunk lenni… és aki valóban hálás tud lenni, érzékennyé
nemesül… és látva látja, legvégül nem számít annyira semmi, csak az, hogy
szerethetünk, és együtt lehetünk azokkal, akikkel, akiket szerethetünk.” Jó
mondat lenne… sokszor ismételhetnénk.
-
Rendben. Lássuk! Tovább... Minden egyház szörnyűségeket művelt, miért kéne
hinnem az ő írásaiknak? A tudomány hamarosan választ fog adni ezekre a
kérdésekre, minthogy honnan vagyunk. Nincs szükségünk magasabb isteni hatalomra
a világ magyarázatához, ez csak arra való, hogy a vallások vezetői
uralkodhassanak rajtunk.
-
Igazad van. A tudomány is egyfajta vallás; mindenről kiderül mindig, hogy nem
is úgy van… csak egy darabig hitték, hogy úgy lehet. Tanítják, egyeseket adnak
érte, tönkreteszik az emberek életét az egyesekkel, aztán kiderül, hogy nem is
úgy volt az egész. Vallások és tudomány ugyanazt az abszolút valóságot keresik,
próbálják magyarázni, de ezerféle megközelítésben. A valóság az abszolútum
igazság, de a megközelítések és magyarázatok illúziók, ráadásul csonkák is. Én
azt szoktam mondani, hogy útnak minden tudomány és vallás hasznos és jó, de
célként az összes létrontóvá válik. Hídnak jók, de célnak nem. Rossz kezekben
életellenesek. Az abszolútumukká kellene teljesedniük, amely a bölcsesség,
azonosság, Egy, Élet, Világosság, Való, Isten. És mindenkit az abszolútumává
kellene segíteniük. A filozófia még nem, vagy már nem tudomány? - kérdeznék a
tudósok. A filozófia tudomány - jelentenék ki a filozófusok. A filozófián túli,
filozófia feletti abszolútum az egyedüli való; kérlek, ne álljatok meg bennem,
haladjatok meg... és jussatok el a teljességemig - kérlelne mindenkit a
filozófia, ha tudna beszélni... és nem mindig csak helyette beszélnénk. Azt
mondaná: lépjetek át az elme tébolyából a lélek valóságába!
-
Miért nem képesek az emberek emberként bánni egymással? Miért állandóan csak
szerepek hatalmaskodnak egymás felett, nyomja el a hangosabb a kisebbet,
gyengébbet? Az emberek, mint állatok bánnak egymással, nem, mint érző lény az
érző lénnyel.
-
Tompaságunk mértéke szerint vagyunk félelem-, vágy-, érdekemberek.
Ébredettségünk mértéke szerint vagyunk szerető, gondoskodó, együtt érző,
emberséges emberek.
-
Honnan tudni ki a hiteles tanító? Ki az, aki csak hiszi magáról, hogy tud
valamit?
-
Fel lehet állítani mértékadó ismérv-listát. 1. Életellenes, vagy
az Élettel, az élőkért van mindaz, amit képvisel? 2. Minden lényért, mindenki boldogulására munkálkodik-e, vagy csak
kiválasztottakért? Egyetemes „megváltó”, aki nem politikai-, nem katonai-, nem gazdasági-,
vagy csak egy kivételező, gazdasági, katonai, politikai érdekképviselő? 3. Vallásfüggetlen-e, aki a vallások, a tudomány, a filozófia
abszolútumába segít, vagy csak egy vallási kihasználó manipulátor? 4. Megélhetési sarlatán-e, aki betegíti a világot, vagy minden
hagyományozott szava gyógyítja azt? 5. Térít,
kényszerít, beavatkozik, zsarol, adóztat-e, vagy szeretettel gondoskodik? 6. Munkássága nyomán közelebb kerül-e a társadalom a szeretethez,
Istenhez, vagy távolabb? 7. Szerves egységet darabol szervetlen
részekre, vagy egyszerűsít, egyesít? A szellemet köti anyagba, vagy az anyagot
szellemíti át? Ezeken túl még lehetne több ismérve is, de a legfontosabb, hogy
ne elégedj meg az abszolút teljességnél, igazságnál, valóságnál, Életnél,
Világosságnál, bölcsességnél, szeretetnél kevesebbel! Ehhez pedig ott van
benned a „műszer”, csak tudnod kell használni.
-
Hogyan tudnék meggyógyulni, hogy jobb életem lehessen, jobban tudjak szeretni,
boldogabb legyek? Nagyon sok nőtől hallom ezt, hogy gyógyulni kell és akkor
majd jobb lesz a világban.
-
Ezt az utunk során kibeszélhetjük… de az eddigi válaszaimból is megtudhattad.
-
Hogyan teremthetem meg a „saját valóságomat”? A hideg is kiráz ettől a témától,
de több embertől is hallom ezt mostanság.
-
Igazad van, hogy kiráz. Az ember saját „valósága” nem az abszolút Való. Nem
plusz illúziókat kell teremteni a már meglévő milliárdhoz, hanem az elme
tébolyából a lélek valóságára felébredni. Tudatos, irányított álmodásról
hallottál-e? Amíg az elme tébolya álmodik, addig az álom zagyva szarakodás és
irányíthatatlan, folytathatatlan, jelentésmentes. Az olyan álmok, amelyek során
a tudat közelebb kerül a lélek valóságához, már nem téboly-illúzió káoszképek,
hanem a Való segítő „üzenet-képei". Aki álmában tudja, hogy álmodik, az
felijed… először. Aki létében tudja, hogy él, az felijed... először. Aztán
irányítani fog. „Varázsló” iskola, első lecke.
-
Hiába próbálok mindenkit szeretni, ha arra gondolok, hogy egy tömeggyilkost
magamhoz öleljek, elönt a harag, az undor és a félelem. Hogyan lehet mindenkit
szeretni?
-
Van, akit csak távolról lehet szeretni, de van, akit közelről is. A keresők
érzelmekkel, vagy azok hiányával szeretnek… egy-két elképzelés alapján.
Cserebere szeretettel. Ez igazából nem szeretet, csak annak hívják. Csak a
legnagyobb szeretet valós, és az nem érzelem, hanem maga az Élet és a
Világosság. Csak, aki megéli, az tudja meg, hogy milyen ez a szeretet. Mesélni
róla kevés. Csak, aki megismeri, megérti, fogadja, árasztja, megvalósítja a
tökéletes történetet, az tudja meg, milyen ez a valódi, isteni, égi szeretet.
-
Te azt mondod, hogy mindig jónak kell lenni és próbálsz is annak lenni, nem
bántani másokat stb. és nem is mondom, hogy ez baj, sőt követendő minta, én is
így fogok majd élni, ahogy csak tudok a képességeimhez mérten. A legfőbb gondom
az, hogy Isten, ha mindenható, akkor Ő a gonosz és rossz forrása is, nem valami
tőle független. És ez a rossz egyben eszköze is arra, hogy önmaga felé
tereljen. Mert ha itt, ebben a világban minden szép és jó lenne, senki sem
keresné Istent, mert megtalálná a boldogságát a munkájában, a párkapcsolatában,
a hobbijaiban stb. Viszont nem ez a helyzet, mindenben azt érezzük, hogy van
valami hiány, ez nem az igazi. A művészetnek mindig is nagy ihletforrása volt a
szenvedés, ez nem véletlen. És bármilyen kegyetlen is, úgy tűnik, hogy a
szenvedés Isten eszköze, hogy önmaga felé fordítson. És így végső soron a
gonosz sem más, mint Isten maga. Ebből fakadóan, ahogy nincs módszer Isten
eléréséhez, nincs recept hozzá, így az, hogy jók vagyunk, ugyanúgy nem visz
Istenhez közelebb. Ráadásul hazugság lenne azt állítani, hogy jók vagyunk,
hiszen mindannyian hibázunk, mindannyian bántjuk egymást sokszor öntudatlan, de
olykor úgy, hogy tudunk is róla és mégis megtesszük. De szerintem nincs ember a
Földön, aki ne szeretné jónak Érezni magát, még egy sorozatgyilkos is a maga
bizarr módján biztos talál magának olyan ideológiát, ami szerint ő végső soron
nem rossz. És ha valóban az van, hogy Isten, a megvilágosodás nem elérhető módszerekkel,
mert valójában Ő az, aki engem elér, és nem én érem el Őt, akkor nem köthető
ahhoz sem, hogy jócselekedeteket kell tennünk, hogy „Istennek tetszők"
legyünk! És ez nem jelenti azt, hogy holnaptól ki akarok menni az utcára
embereket gyújtogatni, hehe, hanem azt, hogy nem ragaszkodok a gondolathoz,
hogy a jónak levés fontos Isten szemében. Igazából innentől csak az a kérdés,
hogy mi is fontos valójában Istennek? Mert jelenlegi ismereteim szerint semmi
sem, csak játszik, mint egy gyerek. Ahogy velem is eljátssza, hogy nem vagyok
megvilágosodva, pedig a „mennyből nézve már rég bent vagyunk”. És persze ez
mind szép és jó eddig, de mindig ott marad a kérdés, hogy mi lesz az életemmel?
Erre annyit tudok magamnak csak válaszolni, hogy az, amit Isten játszani akar
vele. Amit a kisházban mondtál azzal kapcsolatban, hogy mindent akarok tudni,
csak ne kelljen az azonosságot megtapasztalnom nagyon igaz, azt hiszem. Viszont
fogalmam sincs, hogy mit lehet ezzel tenni, mert egyértelmű immár számomra,
hogy az életem Isten kereséséről szól, a saját esszenciális Énem kereséséről,
de nem tudom, hogy végül ez hogyan valósulhat meg. Mert jelenlegi állapotomban
végső soron azt érzem, csak várni tudom, hogy mit tesz velem az Isten. Mi a
játék, amit végig játszik velem.
-
Azt azért nem mondom, hogy mindig jónak kell lenni, csak azt, hogy arra illendő
törekedni. Már szóltam arról, hogy Isten a szívedbe néz, és az igazi
minőségedet látja, nem színészetet osztályoz. Nem érdemeket kell gyűjteni, nem
pontozással kerülsz a mennybe. Aki valójában vagy, az számít. Hiába alakítod
jól a jótevő szerepét, nem az alakítás számít, hanem a valóság. Ugyanakkor
létezik a megbocsájtás, az égi kegyelem, a megváltás, a jóra, többre váltás,
adás és jutás is. A tetteket jóvá lehet tenni… még inkább jóvá nem-cselekedni.
Fontos, hogy jó szándékú légy, de hülye ne! Erődben legyél kegyes, és ne
gyengeségedben! Ezt majd érteni fogod hamarosan. Rengeteget kell még beszélnem
erről, és ha a terveinket tartanunk kell, igencsak rövid időintervallum alatt…
szóval, lehet, hogy neked sokat kell hallgatnod, miközben én csak órákon át
dumálni fogok. Készülj fel! Ha több időnk lenne, befogadnálak egy évre, hogy
semmi se maradjon átgondolatlan. Tömjént égetnénk, teázgatnánk, jó lenne! Ott
vannak a könyveim is; mondanám, hogy olvasd el őket… meg a levelet, amit neked
írok. Pár dalom, versem is hasznos lehet.
-
Rendben van – jelenti ki egyszer csak hirtelen a kérdezgető – én nem fogom
elvágni a torkod, amíg alszol. Nyugodt lehetsz, betartom a szavam, amit Isten előtt
adtam. Aludhatsz. Hihetsz nekem. Én is hiszek neked.
Ezek a kijelentések végképp elkerekítik a
szobatárs szemeit. Épp ideje aludni, jó, hogy abbamaradhat mára a furcsa
eszmecsere. Kidőlnek. Azért az ágyakat messzebb tolja, az ajtót bezárja, a
kulcsot nyakba akasztja, a lámpát égve felejti, és jelzésértékkel meglapogatja
maga mellé fektetett „botját”, amikor végre jó éjszakát kíván.
Hamar eltelik a maradék éjszaka. Méhdi
végig mélyen alszik, és még most is így tesz, amikor a hajnal fényei már
felkeltik az ifjút… aki nem konyhakésért megy, csak az asztalkán kint hagyott
füzetért nyúl, és behúzódik vele a lámpa alatti fotelbe. Reggel nyolcig, a
tervezett kelésig még órák vannak hátra. Az eddigiek nyomán kelt felettébb nagy
érdeklődéssel kezdi olvasgatni a „levelet” egy találomra kiválasztott résztől:
„Csak
annyit szeretnék kérni, alázattal, tisztelettel, hálával, hogy a vallás, amely
uralja majd a népeket, a tökéletes történet megismerésétől ne fossza meg magát,
se az elszenvedőit, se a híveit! Többek lehetnek általa.
Méhdi
vagyok, látva láttam, mi gyógyíthatja a világot, és mi nyelheti el. Ennek a
tudásnak a birtokában élem e védőbeszédet, amelyet az önmagát legyőzni engedő
iránti becsületbeli tiszteletadásból, őseink értékrendjének betartása mellett
kérek végigolvasni, tanulmányozni, és csak azután értékelni elvetendőnek, vagy
megfogadhatónak, ne anélkül! Áldás mindenkire, aki a „Jól őrzött tábla” csakis
tiszta szándékúak, jóakaratúak, szeretetteli bölcsek által látható, és csak
általuk „felolvasható”, értelmezhető sorainak üzenetét meg akarja ismerni, és
nem követi el azt a főbenjáró bűnt, hogy ismerete nélkül elfordul, és elszigetel
tőle másokat is! Hála! Hála! Hála!
Felelős
vagyok azért, akit felébreszt a felmutatásom. Aki csak addig ébred, hogy
megtudja: nem szabad, az szenvedni fog ettől a tudástól. Felelős vagyok azért,
akit felébreszt a felmutatásom. Az ez irányú tudás szenvedésétől csak a
megvalósítás és megvalósulás mentesít végül; addig is lelki gyermekeim, akik
példámra erre adják magukat. Senki helyett sem élhetek, az utat mindenki maga
járja be, a megélendőt mindenki maga éli meg. Azonban nagyapátok leszek,
örökké, és szenvedéseteket enyhítendő, teljesedéseteket, bölcsességre
jutásotokat, szereteteteket támogatandó, könyveket hagyok hátra számotokra.
Családotok vagyok, s mint szeretteimnek kívánok nektek egészséget,
bölcsességet, teljességet!
Mi
a megvilágosodás? Van-e olyan, hogy muszlim, keresztény, zsidó, egyéb
megvilágosodás? Hogyan tudunk népeket megvilágosítani?
Oswald
Spengler is írta A Nyugat alkonya c. művében, hogy annyi világ van, amennyi
lény van a világban. Úgy, ahogy mi, senki sem éli meg az életet, vagy látja a
dolgokat. Ezeket a meglátásokat, megéléseket egyeztetjük aztán a közösséggel.
Jó is, meg rossz is ez. Csak mi látjuk úgy, ahogy csak mi látjuk... ez szuper
érzés. Nem láthatja más úgy, nem mutatható meg másnak úgy, ahogyan mi látjuk,
akkor sem, ha belegebedünk, ez pedig néha pokoli érzés. Megoszthatatlan; csak
megtapasztalás útján élhető át, érthető meg, és kevés az átadásához az elmélet
vagy a szó, az elbeszélés, a leírás. Emiatt a kérdésre nem lehet válaszolni.
Elmondható, mit éltünk át, de amíg a másik is át nem éli, csak üres szöveg
marad, amit mondtunk. A jó mese azt mondja: „aki nem hiszi, járjon utána”. Én
is azt mondom: ne higgyen nekem senki; járjon utána, élje meg, és magának
higgyen!
A
rövid válasz nem szó, hanem megélés, a hosszú válasz is csak fél válasz, mert
pusztán ismeret. Vagy nem mondok semmit, mert fölösleges, vagy ha mégis, akkor
muszáj bevezetnem, majd egy vastag könyvnyit taglalnom, mert csak akkor van
esély a feléig jutnunk. A feléig, mert a másik fele a gyakorlat, ami személyenként
változhat. A megvilágosodás vagy teljes, és van… vagy ha nem teljes, akkor
nincsen. Keresztény, zsidó, muszlim, buddhista a megvilágosodás? Nem az… hanem
megvilágosodás, és kész. Mindenkié, ha van, és senkié, ha nincsen. Csak akkor
ilyen vagy olyan, ha nincsen; mert ha valóban van, akkor nem ilyen vagy olyan,
hanem teljes és egész és mindenkié. Ha pedig nincsen ilyen vagy olyan
megvilágosodás, akkor minden hitegetés, amely mégis ezt propagálja, csupán
érdek-propaganda, amely visszaélést követ el, és a társadalmat romlásba viszi.
Mondanék
pár könyvcímet, meg filmcímet, meg persze azt, hogy az elolvasásuk, megnézésük
után éljenek le egy egész létet és éljék meg a megvilágosodást, mert az elmélet
nem hozza el, csak a megélés.
Ilyen
könyvek például A hatodik pátriarcha szútrája, Az aranyvirág titka, Hamvas Béla
összes, Újszövetség, Jézus, a Buddha tanításai... nagy tanítók, gnosztikus
írások, Máni hagyatéka... és mivel engem kérdezel épp, azt is mondanom kell,
hogy már magam is leírtam a legtöbb mindent, amit szükségesnek véltem. Itt
kevés a hely erre, a könyveimben találod a bővebb válaszomat. Velem
kapcsolatban az első kiadások szövegét vegyétek alapul, és csakis azokat
vegyétek alapul, mert a deepfake technológia és a titkosszolgálati eszközök
felhasználásával bármilyen beszédemet meghamisíthatják a szakemberek. Ne
higgyetek majd egyetlen videónak, hanganyagnak sem, amelyen én látszódom vagy
én beszélek! Csakis az első kiadású, még életemben megjelent könyveimet
vegyétek töltekezési, épülési, teljesedési, hivatkozási alapnak és valódinak! A
könyvekről ennyit.
Ha
a filmeket vesszük, az egyik azt firtatja, hogy kicsoda, micsoda igazi, és ki,
mi nem az.
A
másik alkotás azt, hogy mi valóság, és mi nem az. Ki álmodik kit?
A
harmadik azt fejtegeti, mi számít, és mi nem. Melyik az igazi világ, és lehet-e
vége, mit jelent a vége?
A negyedik azt firtatja, élünk-e a halál után, mi a halál, ha nem
megsemmisülés?
Mindegyik
jó ötlet, ám sokszor hibás a megfejtés. Haladhatunk ezek mentén a hosszú
válasszal.
Itt
az első problémánk. Pusztán intelligenciával nem érthető meg az ember, nem
fogható fel, át az „élet értelme”, teljessége, ahhoz kevés az agy, ahhoz szív
kell. Ha az intelligencia lenne az evolúció célja, csúcsa, értelme, netovábbja,
akkor már régen „földi mennynek” kellene itt lennie. Nincsen. Az intelligencia
csúcsa: a szív és jobb agyfélteke nélküli ember... valamint bölcsesség,
szeretet és lélek nélküli ember. A robot bal agyféltekével. A sci-fi filmek
mutatták meg mi lesz, ha az intelligencia minden reményünk. Az ember ugyanolyan
gyarló marad, a technikája fejlődött csupán; önzése és érdekei érvényesítésére
használja egyre modernebb, hatékonyabb, veszélyesebb játékait. Végül megteremti
a robotembert, ami kipusztítja. A „teremtés koronája”, az evolúció csúcsa nem
az intelligencia, hanem valami teljesebb, több, jobb. Weöresnél a „történelem
utáni” ember. Hamvasnál a „megváltott” ember. Más szóval a bölcsességember,
lélekember, világosságember, életember, teljességember.
Nos,
tehát... van, amit bal agyféltekével nem érzékelhetünk, csak jobbal... és
kevésbé érzékelhetjük jobbal, mint szívvel-lélekkel. Akik pedig nem jobb
agyféltekés, szív-lélek beállítottságúak, azoknak még mesélni is hiába
mesélnének, akiknek lenne mit. Ami hit kérdése, azt bal agyféltekével nem
érthetjük meg, és nem fogadjuk be. Ami „látva látás” kérdése, azt szemmel,
nézéssel nem érzékelhetjük. Ami abszolút való jelentés, azt szavakkal el nem
beszélhetjük. Csak valódinak valódi a párja. Csak a fény, a bölcsesség ismeri
meg a Világosságot. Csak az élet ismeri meg az Életet. Csak az igaz ismeri fel
a Valót. Csak az egész ismeri fel a teljességet. Csak a valós éli az Egyet.
Ez
elvont és befogadhatatlan, ha még keveset tartózkodtál benne, és úgy érzed,
rengeteget kell foglalkoznod vele, hogy befogadható legyen. Érdemes, mert a
világ rejtező, érzékszerveknek meg nem nyilvánuló rétegei is léteznek, és aki
nem látja ezeket, sok minden jótól szeparálja el magát. A teljes világ legalább
háromnegyedétől.
Egy
újabb, markáns összetevője a megfejtős egyenletnek az is, hogy szavakkal
elmesélhetetlenről próbálunk meg szavakkal mesélni, ami egy költőnek esetleg
sikerülhet, de a legnagyobb költőknek sem maximálisan. Mondjuk, nekik el is
nézik a próbálkozást. Ha kitalálnak valamit, amit amúgy nem látnak, csak írják,
úgy sikeresek lesznek, de közben létrontást követnek el. Ha arról beszélnek,
amit valóban látva látnak, akkor üldözöttek, minimum ignoráltak lesznek, de
közben legalább gyógyítják a világot. Hála az áldozatukért.
Folytatva...
a közlő és a befogadó szókincsétől, értelmi- és érzelmi intelligenciájától,
tapasztalat-gyűjteményétől, bölcsességétől, kémiájától, biológiájától, hitétől
és ezek viszonyaitól egyaránt függ a közlés sikeressége... és sorolhatnám a
változókat. A saját hit és az egyenvallás közti szakadék is tényező, stb.,
stb.!
„Százféle”
a nyelv. Nem minden „odaát” tapasztalhatóra van szó, de sajnos, még azokat a
szavakat sem értelmezi azonos módon, valódi jelentésük szerint mindenki, aki
egyáltalán beszél velük. Fény, világosság egymással összemosódnak. Lélek,
szellem, kísértet keverve vannak. Vallás, hit, ismeret, tudás, látás, azonosság
nincsenek külön értelmezve. Látás, nézés egymás szinonimái. Sok ilyen van. Amit
láthatunk, annak a negyedét látjuk, a többit csak nézzük. Amit nézünk, annak
csak a negyedét értjük. Amit értünk, annak a negyedére van szavunk. A szavaink
negyedének értjük csak a valódi jelentését, a többit keverjük és rosszul
használjuk. A rosszul használt, félreértelmezett szavainkkal közlünk, és
közlésünk negyedét fogadja csak mindenki, aki egyáltalán figyel. Aki válaszol,
pedig nem válaszokat ad, hanem önmaga igazolására használ fel minket.
Megfejtést akarunk adni, de törődést kapni. Ha mindenki így tesz, mi lesz
abból? Így beszélgetünk. Amikor dalszövegeket, verseket, könyveket ír, közöl
valaki, ez a folyamat zajlik, ilyen összetevőkkel, szereplőkkel, körülményben.
Beszélni az elmondhatatlanról azoknak, akik az elmondhatóra sem figyelnek.
Szeretni őket annyira, hogy mégis beszélünk nekik egy egész életen át. Hinni
bennük, a lét értelmében, abban, hogy ha a jelen nem is, de a jövő nemzedékei
figyelni és érteni, látni fogják, amiket elbeszéltünk. A jelennek írunk, de
beletörődünk, hogy évtizedek, századok is eltelhetnek, mire egy nemzedékben megfogan.
Lehet, magunknak írunk következő életeinkre... és mi sem fogjuk majd fel
egykönnyen, hehe.
Tovább...
Ha olyan ír, aki nem bölcs, nem ébredett, akkor az maximum öncélú művészet,
jobb esetben szép próbálkozás lehet. Ha bölcs, ébredett ír, az gyógyító, művelő,
felmutató, örökítő, hagyományozó, elérhetővé tevő gondoskodás. Marad nekünk a
szeretet, a találkozás a koncerteken, az együtt átélt dalok, esték, élmények,
meg egymás társasága. Hű, de hiányoznak a koncertre járások, a szeretett,
tanult hallgatóság!
És
itt értünk el oda, ahová mindig jutni fogunk, akármilyen utat elemzünk végig...
mégpedig, hogy ebben a minőségünkben, állapotunkban, tompaságunkban, amivel a
legtöbbet tehetünk egymásért, az a gondoskodás, törődés, figyelem, jelenlét, és
a szeretet. A megfejtés másodlagos jelentőségű. A megfejtés templomot akar
építeni maga köré, de nem megy neki, ezért sokszor hülyét csinál belőlünk,
szóval, jó, ha tudunk nevetni másokkal magunkon. A szeretet nem akar semmit,
mégis templomot épít maga köré. Ahogy kezdtem: pusztán intelligenciával nem
érthető meg, nem fogható fel, át az „élet értelme”, teljessége, ahhoz kevés az
agy, ahhoz szív kell. Akármilyen tartományban vizsgálódunk majd, arra fogunk
jutni, hogy az önfelszabadítás nem lehet a végső cél; utána megeső szívvel
mindenképp odafordulunk mások felszabadulásához segítségül. Aki nem szabadult
fel, erről csak nem tudni vagy tudni fog; de csupán az fogja érteni, tenni,
látni is, aki meg is éli. Elmesélni segítség, de félút. Az oda tartók vagy
elhiszik, vagy nem; csakis a megtapasztalásakor ismerik fel, hogy a leírás jó
volt. Az átélők ismérve, hogy a már említett módokon elkezdenek gondoskodni.
Etikusan ez figyelmet, jelenlétet, gondoskodó szeretetet, felmutatást,
örökítést, hagyományozást, világgyógyítást, és semmiképp sem térítést,
beleszólást stb. jelent. Átszellemítés, művelés közvetetten, és nem
közvetlenül. Választhatóan, és nem kényszerűen. A tüskéseket távolról, a
kedveseket közelről szeretjük, és mindenki előtt felmutatunk a szívre: íme, a
valódi Nap igazi háza! Nem mondjuk meg, mit kezdjenek ezzel; rájuk bízzuk, amit
az Abszolútum is rájuk bízott.
A
végső valóság abszolút, de az értelmezése és a közlése relatív lesz mindaddig,
amíg minden szó mindenki számára ugyanazt nem jelenti újra; amíg mindenki számára
a teljest, valót, és igazat nem jelenti; amíg mindenki számára az abszolút
teljes valót nem írja le; és amíg nem alkotunk mindenre olyan szót, ami az
abszolút valót írja le. A valóság abszolút, az értelmezése és a közlése relatív
lesz mindaddig, amíg minden ember bölccsé, látóvá, igazzá, teljessé nem
lényegül, és úgy nem beszélget. Amíg ezek nincsenek meg, a megfejtős
kommunikáció szinte felesleges, és több rosszat okoz, mint jót. Többet ér a
figyelem, gondoskodó jelenlét, szeretet. Ezen a ponton, kínunkban nevetni
kezdhetünk, pedig még nincs vége a szinte lehetetlenné tévő okok
felsorolásának.
Szokták
mondani, hogy „minden relatív; az igazságnak is annak kell lennie”. A fent
felsorolt sok minden miatt igaznak tűnhet ez az állítás, de csak tűnhet, és nem
igaz, mert létezik abszolút valóság, ami szemlélőtől független. Ez nem csak
anyagi. A teljes egésznek a nagyobb hányada az érzékszerveinkkel
érzékelhetetlen tartomány. Fontos szempont a szemlélő minőségének, állapotának
és a teljes valóságnak, abszolút teljességnek a viszonya. A teljesség ugyanott,
ugyanúgy állandó, a megfigyelője pedig magát választja el attól, a tompasága
mértékétől függő „messzeségig”.
Megfigyelés
hatására az anyagi multiverzum bármely alkotóeleme azonnal megváltozik. Ez
fizikusok által, tudományosan bizonyított tény.
Mire
jutottunk eddig? Az abszolút, végső valóságra, mely nem-anyagi gyökerű, nem hat
az anyagi gyökerű megfigyelés. Sőt! A nem-anyagi gyökerű, abszolút végső
valóság hat az anyagi gyökerű megfigyelőre, a megfigyelő minőségétől függő
mértékben. Ha a megfigyelő tompa, akkor csak élteti őt a nem-anyagi gyökerű,
végső valóság, de nem formálja. Amikor pedig önnön erejéből a megfigyelő is
nem-anyagi gyökerűvé lényegül vissza, azonossá teljesül a megfigyelt, abszolút,
végső valósággal. Az Abszolútum mindenkit éltet, de nem mindenki tud élni
általa; van, aki csak létezget. Nem csoda, hogy akik erről próbáltak meg
beszélni, ilyesmiket mondtak: akik kívüle azonosítják magukat, míg léteznek is
halottak; akik vele azonosítják magukat, ha meghalnak, is élnek.
Csak
a test múlandó, a tudat örök. Amíg a tudat az elme tébolyának illúziói közt
tévelyeg, és nem a lélek valóságából szemlél, addig szenvedés és kínzás és
félelem és vágy és érdek és romlás és rontás és betegítés és hazugság és korrupció
és enyészet az osztályrészünk. Amikor a tudat az elme tébolyából a lélek
valóságába helyeződve szemlél, a szeretet, mindentudás, Világosság, Élet
eredeti teljessége az osztályrésze. „A végső valóság az Atman”; a tudataink
visszaébrednek Eredetük teljes valóságára.
Halálközeli
élmények kétfélék: az egyik poklos, a másik mennyes. Akik a mennyben jártak
mind ugyanazt látták, akik a pokolban, mindahányan mást. Mert az elmével
azonosulók tébollyal azonosulnak, a lélekkel azonosulók pedig tökéletességgel.
Ilyeneket mondtak ezek a tanítgatók.
Ha
nem tesszük magunkban helyre, ha nem adjuk vissza a szavaink valós jelentését,
akkor nagyon nehezen érthetjük meg a valóság rétegeinek leírását. Ez már az
eddigiekből is érezhető; elnézést ezért, de legalább együtt gyakorlunk.
Varázslás tanfolyam. Tényleges szuperhős „gyorstalpaló”.
Az
említett Atman-Egy etikus, és ezért nem változtat meg, az ember tompa, és ezért
nem képes varázslatra. Az Egy szeretet, ezért „csak” éltet, de nem erőszakol.
Az ember kényszerít és erőszakol. A lélek áthat, éltet, vezet, óv... az anyag
placcsan a betonon, vagy ő a beton. A lélek égi törvény, amely segít, az anyag
világi szabályozás, ami betart s betartat, és rabosít. Az Egy élet és étel,
éter, ital... nem tud méreg lenni; az anyag méreg tud lenni. Az ember maximum
hisz, ritkán azonosul a valóval, de leginkább nem hisz. Éltetve van, de nem
tud, nem hisz. Az Egy felejtve van, de hisz az emberben.
Mondtuk,
megfigyelés hatására az anyagi multiverzum bármely alkotóeleme azonnal megváltozik.
Márpedig, eszerint ahányféle minőségű megfigyelő figyel meg, annyiféleképpen
változtatja meg a részecske-világot, az anyagi világot, amikor megfigyel.
Amikor pedig külön megfigyeléseinket egyeztetjük a közösséggel, akkor egy
közmegegyezéses tézisben kezdünk létezni, ami elindul a megvalósulás felé.
Közhiedelmek testesülnek meg így a közéletben, és nem a valóság.
Közmegegyezéses illúziók képére alakul az anyagi multiverzum, és nem az
abszolútum, Egy-valóság képére. Mi adjuk össze a szimulációnkat, és olyanná
teremtjük, amilyenre tompaságunk okán képesek vagyunk.
Milliárd
és milliárd megfigyelő ugyanannyiféle tompaságban, vagy éberségben,
hiedelemben, vagy szándékban... félelemben, vágyban, összefoglaló néven
illúzióban szemléli a képlékeny multiverzumot... majd csodálkozik, és vinnyog,
amikor megtestesül, amit a világra árasztott.
Gondoljunk
a vallások, rendszerek, világnézetek közéletre gyakorolt hatásaira! Találunk-e
olyat, amely által a közéletben is az abszolút valóság képére alakulhatott
minden, és nem közmegegyezéses illúziókéra? Lehet-e ismét ilyen társadalom?
Legvégül ilyennek kell lennie, különben kihalunk, és kipusztítunk mindent.
Nincs jóérzésű ember, akit vallásától, vagy ateizmusától függetlenül ne
foglalkoztatna ennek megteremtése. Sosem voltam klasszikus értelemben vallásos;
inkább vállalásos, kereső, tudásos, megértéses, találásos, megéléses. Ezt
bárki, bármilyen felekezetű, vagy épp egészkezetű, hehe, rossz érzés nélkül
ugyanígy végigjárhatja. Közömbösségből vallásba, vallásból hitbe, hitből
tudásba, abból bölcsességbe, abból azonosságba teljesedhetünk.
Tehát,
kikövetkeztethető, hogy a közélet olyan, amilyennek képzeljük, olyannak
képzeljük, amilyenek vagyunk, olyanok vagyunk, ahogy gondolkodunk, úgy
gondolkodunk amilyen tompák vagy éberek vagyunk. Az abszolút valóság jól van,
köszöni: teljes, Egy, Élet, Világosság, Igazság, Való. Mi meg vagy látjuk, vagy
csak nézzük, esetleg még azt sem. Aki látja, az a valódi Valót látja. Aki csak
nézi, az milliárdféleképpen értelmezi, de akkor sem fogja érteni és élni és
látni. Azt szajkózza, hogy „minden relatív; nincsen igazság”, mert Ő maga
relatív... relatívból szemlél, és relatívnak tapasztal. Csak aki látva látja,
az képes érteni, élni, és képes azonossá ébredni benne, és abban képes
felébredni Az. Itt az „az” helyett annyira Ő-t kellene írnom, de még nem
beszéltünk a holt, és élő rendszerekről.
Mi van a középpontodban, és minek a középpontjában vagy? Ha a relatív középpontjában vagy, mindent relatívnak nézel, tapasztalsz. Ha a relatív van a középpontodban, szintén ez lesz. Ha az Abszolútum középpontjába helyezed magad és onnan szemlélsz, látni fogsz, tudni fogsz, érteni fogsz, és Abszolútumot tapasztalsz; azt is árasztasz majd. Ha a középpontodba is az Abszolútumot helyezed, szintén így lesz. Vallásos zsargonnal így mondhatnánk: amikor az erényt a társadalom középpontjába helyezzük, a közélet mennyeivé lesz. Amikor a perifériájára tesszük, akkor pokolivá. Mi van a középpontodban, és minek a középpontjában vagy? Minek a középpontjába helyezed a társadalmat, és mit helyezel annak középpontjába?
Folytatás a szám szerint következő bejegyzésben -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése