Kedvenc

 

[...]

- tehet különbséget egy szülő saját gyermekei között? (anyagi, szeretetbeni, támogatásbeli...)

- Saját fülemmel hallottam beszélni tegnap d.u. 1 apukát: "nem akartuk, de ma már ő a kedvencem" stb. Elviekben tudja mindenki, h.nem illendő, mégis van ilyen.

nem gondolnám, hogy gonoszságból csinálják rosszul; inkább butaságból...
a szív szeret, az agy szokott tévedni...

ugye, van az a megállapítás, hogy "nem egyenlőségre van szükség, hanem igazságra"
...és szeretetre.
ez, nem csak egy népnél okés, hanem a családban is... hiszen, egy család a kis nép:)...
ha végig gondolják, mi a különbség a kettő között, bólogatni fognak...
a másik dolog, hogy szeretetre, és jó példára, gondoskodásra van szüksége a népnek, és a kis népnek is...
nem szakértésre, meg szabályozásra...
ezekből tanul, és ő maga akar majd hasonlítani a jóra.
ha az egyenlőség helyett megvan az igazság, ha a szabályozás helyett megvan a példamutatás, gondoskodás, törődés, szeretet mindegyik gyermek felé, akkor nem károsodik, nem ferdül, nem szenved majd egyik sem attól, ha az egyiket ezért szereted jobban, a másikat meg azért szereted jobban.
azonban, ha ezek nincsenek meg, akkor károsodnak emiatt.

a sors iróniája, hogy én örülnék a gyerekeknek, és asszem, hogy elég metál apa lennék... de, valszeg nem lesznek, mert a világ vonzóbb nálam:)...
sajnálom, és kénytelen vagyok a kis nép helyett a naggyal törődni ...

egy lány utálta az apját, és kiderült, hogy apuka átúszta vele régen a Balatont...
az apában ez úgy jött le, hogy ő megmutatta a lányának, hogy milyen fasza gyerek, és erős, és rá lehet bízni az életedet is...
a lányban ellenben úgy jött le, hogy apa kockáztatta az életét...

jogra nincs szükség, ha igazság van... és élő a törvény...
ha viszont nincsen igazság, és nem él a törvény, és nincsen szeretet, akkor a jog marad nekünk...
hogy ne engedjen az aljánál lejjebb...
amíg a jog csak, mint jó szülő, gondoskodik, addig áldást hoz ránk, és magára is...
amikor azonban a jog céllá teszi magát, akkor megrekeszt az igazság, és élet felé vezető úton, és magára is , ránk is "átkot" von...
minden - vallás, tudomány, elmélet, személy, akármi - amely, aki segít, hogy az abszolútumába, abszolútumba teljesedjünk, áldás magára, és mindenre... de minden ilyen átok magára, és mindenre, mihelyt célnak tekinti magát, és nem enged az abszolútumába, abszolútumba.
a vallás abszolútuma az ismeret, azé a tudás, azé a bölcsesség, azé a szeretetben való, látva látó azonosság... Egy...
ahol bölcsesség, szeretet van, és gondoskodás, és barátság... és családság, ott minden van, és minden nehézséget együtt állunk... és tanulunk, és teljesedünk...
és ebben egymást is segítjük, szándékkal is, de önkéntelenül is...
ahol ezek nincsenek meg, ott esik szét minden... ott már egy ember erejéből nem lehet összetartani a világot...
csak olyan emberéből, aki AZ Aki:) nyí
-------
a másik a szándék kérdésköre:
szándéktól minősül a tett, de mitől minősül a szándék?
a bölcs, és szerető, élet-, világosság-embernek a szándéka is az élettől, világosságtól, és égi bölcsességtől minősül... így, eleve nem akar rosszat, de amikor jót akar, akkor nagy eséllyel, valóban, abszolút jó a szándéka...
ám, ha egy nem bölcs nem szerető, tévedő ember akar jót, és szándéka jó, akkor kimondható, hogy nagy eséllyel a jó szándéka sem lesz abszolút valóság, élet, világosság szerint jó, hanem a tévedései, tudatlanságából adódó állapotai szerint fog minősülni.
a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve... mondják...
kivéve, ha a jó szándékúak bölcsek is, és szerető, gondoskodó lények is...
és bennük az élet, és világosság nem csak tárolva van, vagy felhasználva, hanem képviselve, és árasztva is...

megkülönböztetőnek lenni nem csak ránk káros... különbséget tenni tudni viszont nem csak számunkra hasznos...
aki pedig nem tud különbséget tenni jó, és rossz között, az szintén ártó jelenség tud lenni...
ha nem tudják mi jó, és mi rossz, vizsgálják meg, mi van az élettel, és mi ellene...
mi világosság, szeretet, gondoskodás, éltetés... emelés... emelkedés... és mi nem az...
ha a halál ellen kell kiállniuk, csak akkor győzhetnek, ha életként állnak ki ellen...
ez nagyon izgalmas kérdés:)
felelősségre vonják azokat, akik tudatlanságuk okán vétenek, ahelyett, hogy tanítanák őket...
ez egy sarkalatos pontja a jognak...
mindenkinek abból lenne haszna, ha a vétkeseket bölccsé emelhetnénk ahelyett, hogy büntetjük.
deee... mondjon valaki egy szervet, vagy embert, vagy egyházat, vagy akármit, ami, aki ezt képes lenne megvalósítani manapság...

ugyanez lefordítható egy-egy párkapcsolati elvétésre is...
ugyan, ki haragudhatna valakire, aki azt sem tudja, hogy Ő kicsoda... és vét...
aki azt sem tudja, hogy mi micsoda, és vét...
elmulaszt, elfecsérel...
a jó nevelést kapottak még így is meg tudnák tenni azt, hogy jól állnak dolgokhoz... de az érdek felülírja a szívet... és az ész mindent kitalál, hogy megnyugtassa a lelkiismeretet, és igazolja a rossz döntést is...
enélkül nem tudna az alany működni...
nem hullhat porba a kudarcával együtt...
ki kell jönnie a Koldus-kanyonból... és ezért feláldozza azt, akit addig szeretett.
----------------
aki nem tudja, mi micsoda, ki, kicsoda, mi az ég szerinti mérték, érték... és nem abból szemlél, dönt, érez, cselekszik, az ezt csinálja.
egy zárt rendszerben, ha két külön értékrend, pénznem van jelen, akkor kimondható, hogy a rosszabbik írja fölül a jobbat. bizonyított tény.
csak idő kérdése a kék halál...
------------

ha csak néző, és semmit nem tevő szeretettel "kezelné" az ember a világot, akkor már összedőlt volna...
erejében, és nem gyengeségében kegyesen, és tevékeny, jelen lévő szeretettel, és tevőleges gondoskodással már földi menny lenne.

a vétkesek csak önmagukat emelhetik fel....
itt az erkölcsi "szabály" bizony....
hogy tegyük fel, van egy jó intézmény, amely felemelheti a bűnöst...
akkor most ez hogy van? az intézmény felemelheti, mert jó, ddeeeeeeee, ha akarata ellenére felemeli, akkor már vét, ergo nem jó:)))

ha beleszólva, beavatkozva, térítve, kényszerítve "emelünk" a világon, akkor vétünk... és jóságunk oda...:)
így, viszont a világ csak a maga iramában változhat... és csak a példánkból okulva.
ha felmutatunk, örökítünk, közvetetten, nem beavatkozva gondoskodunk, hagyományozunk... példát mutatunk fel, akkor nem vétünk a jó égi elvek ellen.. megmaradunk helyesen cselekvőknek, de a világra bízzuk, hogy milyen iramban képes, és hajlandó befogadni a példánkat... és hajlandó emelkedni, teljesedni.
----------
ha pusztán büntetgetés van, akkor nem lesz jobb a társadalom... sem a vétő...
ha be nem avatkozó emelés van, akkor a világra lesz bízva, hogy felég-e, vagy felnő...
és jók sorsa a nagyapa, nagyanya állapot...
:)
a sípcsontodnak mennek dömperrel, és bes...rsz, és könnyezel.... de mosolyogsz, és megsimogatod a buksijukat:)))
és, ha a tűzbe akarnak vezetni, akkor mutatsz nekik másik irányt... hogy odanézzpistike, sihuhu... meg repülő..... meg kisőőőzike...
de, ha belemennek, nem tudsz mást tenni, mint éktelenül fájni, és ennyi...
a nép is, a gyermek is példából tanul...
de ahhoz tevékeny, erőben való, gondoskodó jelenlét szükséges...
a nép ott mulaszt, hogy úgy akar átélni korokat, hogy nem akar jelen lenni..
elképzelhető, hogy ez van a párkapcsolatokban is...
legyen, de én ne kelljek hozzá, ha meg kellek, az annyira idegesít, hogy a másikon kell elvernem, mert ő van ott...

aki nem bölcs, nem szerető... az az ember a Buddhával, meg a Krisztussal sem lenne jóban... velük sem tudna élni...
mert idegesítenék... hogy állandóan emlékeztetnék őt arra, hogy mit nem szeret saját magában... és mire nem képes, vagy hajlandó...
bizony. aki képes hálát érezni, és megbecsülni, amije van, és belül hordozza a boldogságot, nem kívül kergeti.... az képes megélni is azt... és képes azt sugározni a társának is...
a társa pedig azt fogja visszatükrözni rá... és akkor Nap gyúl a háztartásban:)...
ám, ha a társat disznónak akarják látni, egyszer el fogja röffenteni magát... addig kezelik disznónak, amíg röfögni fog egyet...
még, ha nem is disznó...
ha a nép jelen van, tevékenyen, és hat, akkor vagy nem tudnak vinni mindent a kommunisták, vagy rosszabb esetben legyőzetik, de az legalább nem számít mulasztásnak... és nem ő lesz az oka annak, hogy visznek mindent, hanem a sors... és akkor a sorstól még mindig azt kérdezheti ahelyett, hogy mámegintmérveleeeem, hogy mit kell ebből megtanulnom...

nem jobb azoknak, akik (nek nem mondjuk ki a nevét) :)
és nem is rosszabb...
de másként rossz...
akik látnak, azoknak megszakadó szív jut, de legalább értelmét látják a fájdalomnak... és a rossznak is...
akik viszont nem látnak, azok értelmét sem látják...
velük kettő markáns módon tehet jót a látók kara...
ha kialakít nekik egy életteret, törvényekkel, és lehetőségekkel, amelyben akkor is jól érezhetik magukat, ha tompák...
legalább beleélhetik magukat valamibe... akár a tévedéseiknek, és variálgatásnak is örülni tudhatnak.... addig is, amíg elvannak, lehetőségük van választani...
ééés, a másik, ha alkalmat ad ezeknek arra, hogy nagy erőfeszítéssel, és kínnal bár, de kiemelhessék magukat mindebből...
a legjobb azoknak, akik nem tudnak semmiről, beleélik magukat a látszatba, és elvannak...
a legrosszabb azoknak, akiknek rossz itt, és még végig is kell ezt nézniük úgy, hogy nem avatkozhatnak be... csak örökíthetnek...
-----
a legjobb azoknak, akik ebben is képesek élet, és világosság, és szeretet, és bölcsesség lenni...
és az égből szemlélve gondoskodnak...

az életellenes entitást abból lehet felismerni, hogy másokból él, és nem másokért...
aki az élettel van, és élet, az éltet.... aki a világossággal van, az világol...
persze, egymásból is élünk... de egészséges mértékben...
itt arról beszélek, amikor nem egészséges mértékben...

az elmében téboly van, és jobban figyel az illúziókra, mint az igazi dolgokra...
a valóság a lélekben van...
aki az elme tébolyából a lélek valóságára tud ébredni, annak már nem kell értelmeznie a valóságot, hanem éli...
amit ildomos lenne megtennünk, az, hogy az elme tébolyából minél többször a lélek valóságára ébredünk...
kéne majd egy ezt gyakoroló találkozót tartani egyszer... hogy együtt kitaláljuk... mi zsírdisznó jéggolyó... és mi nem az...

az ember szeretetre éhezik... és szeret...
minden pótcselekedet, és vétek azért van, mert ezt az elme tébolyában akarja rendezni önmaga, és mások előtt...
akik így tesznek, szívnak, és szívatnak...

akik a lélek valóságában szeretnek, azok ugyanúgy szeretetre sóvárognak, csak égi módon is szeretnek...:)
a különbség az, hogy aki elméből szeret, másképp szenved... és ő szenvedtet is...
ám, aki lélekből szeret, az nem szenvedtet, de ezerszer szenved...

az elme "szeretetétől" mindenki szenved...
a lélekétől csak az, aki igazán szeret.

itt, a Földnek nevezett "helyen"... ilyen ez a kommunizmus:)
szerencsére, vannak olyan "helyek" hol nincs szenvedés... semmilyen sem...
amikor Jézus azt mondta a barátainak, hogy "most oda kell mennem, ahová Ti nem jöhettek velem" akkor ők kérdezték, hogy mi van ott, ahová nem mehetünk most veled?
Ő azt válaszolta, "azt nem tudom elmondani, mi van ott, mert nem értenétek... de azt igen, hogy mi nincsen... ahová megyek, ott nincs szenvedés, nincs éhség, nincs szomjúság, nincs bánat... nincs fájdalom... nincs félelem..."

betegek voltunk gyerekként, és akkor odafigyeltek ránk... és lóghattunk is...
ha máskor nem figyeltek ránk, csak, ha betegek voltunk... akkor beteggé lettünk, hogy figyeljenek ránk...
:)
ilyen ez a szomorúság... amikor összetévesztjük a mélységgel...
ezt nem a kérdező kisasszony esetére mondom, csak tovább gondolom...
vannak olyanok, akik a szerelemről azt hiszik, hogy az a szerelem, ami fáj...
a mélység meg az, ami szomorú...
ezért, azt hiszik, szerelmet élnek át, ha fáj... és mélységet, ha szomorúság van...
sajnos, csak akkor tudják meg, hogy ez tévedés volt, amikor az igazi szerelmet, és mélységet élik át...

addig meg, mindenkit szarrá aláznak, és tekernek, hogy a tévedésükben élhessenek...

egy írónak tudnia kell mindent...
és el kell engednie ahhoz, hogy éljen a műve... de félre kell tennie magát ahhoz, hogy élhessen a mű...
mintha az író csak leírná, amit lát...
és nem ő találná ki...

egy őszinte önvizsgálat mindig azt az eredményt fogja hozni, hogy magunkat nem ismerjük, és magunkkal nem vagyunk jól...
ezért kergetjük tönkre a másikat...
tőlem azért tartott két évig megszabadulni, mert szeretetet, jó szándékot, barátságot sugároztam, és nagyon nem lehetett mást visszatükrözni...
ahhoz ádáz munkára volt szükség, hogy ebből is a semmi lehessen végül...
az a baj, vagy nem baj... hogy azok érzik jól magukat a bonyodalmas relációs játékokban, akik nem látva látók, hanem tompák...
azok lovalják bele magukat, és érzik benne valahogy magukat... akik nem látnak mást...
így, kimondható, hogy, akik érdemtelenek, azok szeretik ezt a méltánytalan játékot űzni...
az érdemteleneknek jut ki a "siker"...:)
az érdemesek, egyszerűen szenvednek... vagy azért, mert méltóságon aluli ebben kínlódniuk, vagy, mert látva, szeretve megesik a szívük szerencsétlen társon... és mindenkin... akiknek ez szintén méltóságon aluli... ez a szörnyű, színvonaltalan játszma...

- az ember feletti szeretetet hogy lehet emberivé tenni? hogy lehet a viszonyrendszeren kívülről szerelmesnek lenni? úgy, hogy az átjöjjön, megtartson? feszességgel, de nem feszültséggel?

- a legideálisabb eset az lenne, ha megvilágosodottak, bölcsességben, szeretetben, gondoskodásból áldozatot hozva egybekelve felnevelnének utódokat... akiket jó példával királynői, királyi teljességig emelnének...
és a népek szolgálatára adnának...
ehelyett az van, hogy vagy két tompa kínoz, és kínlódik... vagy egy látó, és egy tompa... amiben az egyik ezért, a másik azért kínlódik... és a tompa kínoz is...

"én tovább is hagynám, ha látnám, hogy cserébe Te meg érezni kezdenél...."
ugye...

az ember barát, és háttárs... és szeret...
én is az maradok... és nyí

mit nem szeretettel hódítotok meg, nem a tiétek;
amit nem szeretet hódít meg, az sosem lesz valóban meghódítva...

az emberfeletti szeretetet Krisztus tudta emberként is lehozni... másoknak kikészül az agyuk, vagy a szívük....
de ezért vállalás...
ugyanakkor, az emberi szeretetet Istenivé tenni... talán olyan mozzanat lehet, amiben hozzáedződhet a test áramköre a kibírhatatlan feszültséghez is... és a már rezzenetlen világossághoz is...

a méltatlan játszma az, ha a szellemet, a lelket süllyesztjük, zárjuk, kötjük anyagba...
méltó mozzanat az, ha az anyagot átlelkesítjük, átszellemítjük...
ha sárral dobáljuk a mocsarat, abban minden elsüllyed...
ha élettel állunk a halál elé... világossággal a sötét elé... szeretettel a közöny, és félelem elé... bölcsességgel a tévedés elé, akkor mindkét fél győzedelmeskedik...
de, ha nem így, akkor a méltóságteljes is aláhull...

ezért ábrázoltak az őseink lovakat felfaló griffeket...
a fehér ló, a szarvas... a szarvasló... ilyenek... az önmagát étkül adó....még az ellenségeiért is áldozatot hozó... nem egymásból, hanem egymásért élő nemzet, és személy jelképe...
"az utolsókból lesznek az elsők... és az a legnagyobb közületek, aki az életét adja a barátaiért... :)"
talán, kibírunk ehhez képest egy kis méltóságon aluli küzdelmet... hogy megpróbáljuk, hátha emelni tudunk azon, akit szeretünk...
hátha lehet családunk...
én is megpróbáltam. sajnálom, hogy nem sikerült.

más dolgot mutat nekem a sors...
annak élek, amíg azt mutatja.

- a játékban nem lehet csak joker lapokat osztani. az unalmas. kellenek a színes számos lapok is és ezzel együtt emelkedni.

- igen, a játék lényege a játék maga...
de értelme több a játéknál...

mindent adni, és így nyerni el a mindent...
elhagyni a birtoklást... és mindenné teljesedni...
ilyenek is vannak...

minden anyagit elajándékozni, és minden lelki ajándékot elfogadni... befogadni... megélni....
ilyenek is vannak

- Ezért vannak a szerepek, de nem árt, ha tudjuk a sajátunkat, maga is az is-is hozzáállást sugallja, barátom!

- az van, feleim, hogy amikor valakik az alantas vonalat, a méltatlan játékot élik, akkor egy előre megírt forgatókönyvet választanak...
azt választják, hogy na, jó, fusson az a program, ami szokott... aztán csináljon valamit az helyettem... aztán legyen vége ennek, mert folyton arra emlékeztet, hogy tennem kéne értünk valamit...

és a program ugyanaz, és fut, és hagyjuk futni...
és, ha csak az egyik nem hagyja, vagy mindketten hagyják, akkor lefut...

a régiek, akik papok lettek, tévedés, hogy a szerelemről, vagy a szeretetről mondtak volna le... tévedés....
ők a méltatlan játszmáról mondtak le.

azt mondták maguknak, amit Jézus nekik... "menjetek, és terjesszétek az örömhírt, de csak ott maradjatok, ahol szívesen látnak benneteket; ahol nem szívesen látnak, onnan menjetek tovább"...
azt mondták maguknak, hogy jóóó, ha nem kellünk erre, akkor kellünk nagyobbra... és, ha nem lehetünk gyermekek apja, anyja, akkor az emberekéi leszünk...

az önmegváltást követően a nagy megváltáshoz odafordulni, és ahhoz magunkat segítségül adni... közvetetten... nem beavatkozva, de örökítve... gondoskodva...